Somogyi Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-28 / 228. szám
10. oldal - Somogyi Hírlap 2000. Szeptember 28., Csütörtök SPORT Szabadidősport Uszonyos és búvárúszó világbajnokság Vízilabda Tapasztalatot gyűjtenek Október első hetében Spanyolországban, Palma de Mallorcán rendezik meg a felnőtt uszonyos és búvárúszó világbajnokságot; a magyar válogatott tagjaként a Kaposvári Középületkivitelező-Adorján SE három remek sportolója is - Lábodi Laura, Vinkler Péter és Vilhelm Szilárd - rajthoz áll majd. A17 éves Vilhelm Szilárd idén már letette a névjegyét a nemzetközi mezőnyben, méghozzá nem is akárhogy; bő egy hónapja Oroszországban, Szentpéterváron a junior Európa-baj- nokságon megnyerte a 800 méteres búvárúszást. Pár nap múlva Spanyolországban felnőtt világversenyen is bemutatkozhat.- Három egyéni számban állok majd rajthoz Palma de Mallorcán; a 100, a 400 és a 800 méteres búvárúszásban - mondta Vilhelm Szilárd.- Kedvenc számomban, 800 búváron szeretnék az első nyolc között zárni, a másik kettőben pedig a minél jobb és eredményesebb szereplés a célom. Ha az elvégzett munka alapján osztogatnák az érmeket a VB-n, biztos, hogy mindhárom kaposvári búvárúszó dobogóra kerülne. A nemrég mesteredzői címmel kitüntetett Kovács László ugyanis alaposan „meggyötörte” az elmúlt napokban a nagy triót; minden nap hajnalban és délután is két-két órás kemény edzés várt rájuk. Amúgy a szakvezetés nem vár csodát Vilhelm Szilárdéktól; az ő legfontosabb fel- Vilhelm Szilárd fotó; lang Róbert adatuk nem az, hogy világraszóló eredményt érjenek el, hanem hogy kellő rutint szerezze- világversenyek hangulatát. Persze, a kettő nem nek, beleszagoljanak és megismerjék a felnőtt zárja ki egymást...___________________fenyő Röplabda Rajtra várnak csapataink Kaposvár Főszerepben a kistérségek Sportnapot szervez szeptember 30-án, szombaton az ISM támogatásával a Vései Sportegyesület. A rendezvényre 13, 500-1000 lakost számláló község kapott meghívást. Az egész napos programon hat versenyszámban mérhetik össze tudásukat a települések. Ezek között szerepel férfi kispályás labdarúgás, tréfás sorverseny és gulyásfőzés is, melyhez az alapanyagot a házigazdák biztosítják. A sportnap győztes települése az lesz, amelyik az összesített pontok alapján az első helyen végez. Második helyen végzett a II. Natúrpark Vándorkupa kispályás labdarúgótornán, Kőszegen a vései focicsapat. A már hagyományosnak számító viadalon Somogy, Zala és Tolna megye képviseltette magát. A szoros küzdelmet végül a tavalyi bajnok somogyiak három győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel zárták, (szga) ___________■ Lá btenisz Koltaiék az élen Első alkalommal rendezték meg Kaposváron a városi strandon a Rulez kupa pénzdíjas páros nyílt lábteniszbajnokságot. Hat kettős körmérkőzésen harcolt a dobogóért. A szoros küzdelemben a második és harmadik hely sorsát az egymás elleni eredmény döntötte el. A győzelmet a Koltai Viktor, Nagy Norbert (Budapest, Pécs) páros szerezte meg. Második lett a Pál Tamás, Illa Béla kaposvári kettős. A bronzérmet az ugyancsak kaposvári Korányi András, Juhász Tibor páros érdemelte ki. Labdarúgás Pályán a serdülők Serdülő NB I-es labdarúgó bajnokság U 15: Pécsi MFC-Mézga Koto Toyota focisuli 6-0 (2-0), U 14: Pécsi MFC-Mézga Koto Toyota focisuli 9-0 (3-0). A Baranya megyei Góliát bajnokságban (91-92-es korosztály) Mézga Koto Toyota Komlói Bányász 2-2 (2-0). III. Kapos kupa középiskolás labdarúgó torna A 3. forduló eredményei A csoport: Munkácsy gimn. - Élelmiszeripari szki. 0-1, Eötvös Műszaki szki - Széchenyi szki 1-0. B csoport: Építőipari szki - Közgazdasági szki 2-0, Táncsics gimn. -Toldi gimn. 4-1, Mező- gazdasági szki - Építőipari szki 0-3, Toldi gimn. - Katlikus gimn. 3-2, Közgazdasági szki.- Táncsics gimn. 3-1.______■ A hét végén mindkét NB I extraligás röplabdacsapatunk megkezdi szereplését a 2000/2001-es bajnoki szezonban. A BITT Kaposvári Női RC hölgy tagjai augusztus 7-én kezdték a munkát és három hétig napi két edzéssel készültek. Általános állóképesség-, majd erőnlét fejlesztő gyakorlatok szerepeltek a programon. Később a vegyes felkészülésben már a labdás gyakorlatok következtek. A nyáron az együttes centere, Tormási Orsolya távozott a Vasas-Budai Tégla gárdájába.- A felkészülés során egy edzőmérkőzést vívtunk az Angyalföldi DRC ellen, a múlt hét végén pedig a kecskeméti Hírős kupán szerepeltünk - mondta Biki Mária, a BITT Kaposvári Női RC új vezetőedzője. - Vegyes tapasztalatokkal tértünk haza a tornáról. Elsősorban a figyelemmel és a koncentrációval voltak gondok. A lányok nagyon sokat dolgoztak a felkészülés során, de mindössze egy szett erejéig játszanak igazán figyelmesen. Ez alól egyedül a Szombathelyi TK elleni összecsapás volt kivétel, ahol 3-0-ra nyertünk. A lányok nagyon pozitív hozzáállással és jó hangulatban dolgoztak az egész felkészülés során. Célkitűzésünk a lehetőségeinkhez mért minél jobb bajnoki szereplés. Legfontosabb feladatunk a fiatalok beépítése az amatőr alapokon működő - csak Somogy megyeieket foglalkoztató - csapatunkba. Tormási távozásával át kellett szervezni a gárdát. Az ő pótlását Ékes Erikával oldjuk meg a centerposzton, Vajda Mónika pedig feladóval átlóban szerepel majd. A BITT kaposvári Női RC játékoskerete: Tuba Gabriella, Geiger Mariann, Szíj Claudia, Ékes Erika, Gelle Petra, Vajda Mónika, Kárász Melinda, Pálfy Mariann, Molnár Krisztina, Lantos Borbála, Véber Veronika, Bita Erika. Mint arról rendszeresen beszámoltunk, több előkészületi tornán is szerepelt a felkészülési időszakban a Kometa Kaposvár SE férfi röplabda-együttese. A múlt hét végi, maribori erőpróbán csak tartalékos összeállításban játszhatott a Kometa KSE.- Örömmel mondhatom, hogy Zarka Péter már teljes intenzitással edzhet - kezdte beszámolóját Demeter György vezetőedző. Kovács Balázs és Bozó Balázs is felgyógyult, egyedül Geiger András végez könnyített munkát. Napi két edzéssel készülünk a vasárnapi rajtra. Főleg technikai és taktikai jellegű feladatokat végzünk. Sajnos, Szergej Szajfulin nemzetközi játékengedélye még nem érkezett meg a Nemzetközi Röplabda Szövetségtől (FIVB) ennek hiányában, pedig nem léphet pályára a Kecskeméti RC ellen. A szükséges okmányokat közel három hete elküldtük, bízunk abban, hogy még időben megérkezik a kedvező válasz. A Kometa Kaposvár SE hazai találkozóira ismét lehet bérletet vásárolni. A március végéig érvényes összevont belépővel a csapat valamennyi találkozóját meg lehet tekinteni. A szurkolók így 20 százalékkal olcsóbban juthatnak belépőhöz. A bérletet a vasárnapi mérkőzés előtt a jegypénztárban, illetve a két kaposvári adidas boltban munkaidőben lehet megvásárolni. kun zoltán Hazai medencében a pólósok Kaposvár Hazai medencében folytatja szereplését a vízilabda OB II „A” csoportjában a NOVA- Vízcoop Vízilabda Klub Kaposvár együttese. A somogyiak ellenfelei ezúttal a H91 Székesfehérvár és Dunaújváros együttesei lesznek.- A bajnokság előtt azt a célt tűztük magunk elé, hogy az alapszakaszban a dobogón kell végeznünk, később a rájátszásban aztán már bármi előfordulhat - mondta a hazai fordulóra készülő kaposváriak szakosztályvezetője, Csutor Ferenc. - Az első forduló eredményei után úgy tűnik, hogy szakmailag sikerül erősödni. A szolnoki OB I-es csapattól érkező játékos-edző, Varga József , valamint a bajnok Ferencváros Thomas-Jeans együtteséből kettős igazolással nálunk is szereplő Dodog Tamás igazi húzóember lehet. Továbbra is tárgyalunk a Fradival, két fiatal játékos kettős igazolásával kapcsolatban. Nagy örömünkre a hazai közönség előtt is bemutatkozhatunk az idei szezonban is. Szeptember 30-án, szombaton 10 órás kezdettel a H91 Székesfehérvárral, 14 órától pedig a Dunaújvárossal játszunk a városi fürdő nyílt 50 méteres medencéjében. A találkozókra ezúttal is ingyenes lesz belépés. Az első összecsapás előtt utánpótlás csapataink Nagy Péter edző irányításával vívnak bemutató mérkőzést. KUN Kometa futófesztivál - Inpra Zöldtusa sorozat Terepen a zöldpontosok Kaposvár Az Indra Zöldtusa esemény- sorozat negyedik kihívásán, vasárnap állnak rajthoz a Kometa futófesztivál résztvevői. A terepfutáson három táv teljesítése közül lehet majd választani. Az őszi zöldpontos események sorát a Pannon Pan kerékpártúra nyitotta az elmúlt hét végén. A kedvezőtlen időjárás ellenére több, mint kétszáz vállalkozó kedvű sportember ült kerékpárja nyergébe, hogy próbára tegye fel- készültségét és állóképességét a 80,40 és 20 kilométeres távokon. A hagyományos iskolák közötti mozgósítási versenyben (Az összdíjazás 1.2 millió forint) ezúttal a Toldi iskola volt a legjobb 46 fővel. A képzelet beli dobogón a Bartók és a Gárdonyi iskola küldöttsége végzett 29, illetve 27 fővel. A mozgósítási verseny természetesen a vasárnapi Kometa krosszfutáson is folytatódik. A vasárnap 9 órakor a Cseri park Madár utcai végénél kezdődő rendezvényen a mezőny 9.6, 6.4 és 3.2 km-t teljesíthet. Az Erdősor utca, Töröcskei tó (gát) - fordító, Erdősor utca, Cseri park útvonalon 1-3 kört kell megtenni. Az óvódásokat ismét a Cseri park látja vendégül. A legkisebbek 500 méteres távot küzdhetnek le. A krosszfutással egy időben rendezik meg a MA-VIK TC által jegyzett nyílt egyéni duatlon- versenyt is, melynek résztvevői 10 órakor rajtolnak, szintén a Cseri parkból. _____________kun I V. Nemzetközi íppon kupa karateverseny Tizenöt leilei érem Palánk Tizenöt csapat karatékái vettek részt a Szekszárd melletti helységben rendezett nemzetközi viadalon. A Balatonlellei KSE színeit tíz sportoló képviselte, ők ösz- szesen 15 érmet nyertek. Eredmények: Kata-formagyakorlat. Leányok, 13-14 évesek: 1. Lakba Ágnes. 15- 16 évesek: ...2. Tóth Piroska, 3. Serman Brigitta. 17-18 évesek: 1. Tóth Krisztina. Felnőttek: 1. Milaveczné Kötél Bernadett, 2. Kötél Henrietta. Csapatkata: 1. Balatonlellei KSE [Tóth Krisztina, Tóth Piroska, Serman Brigitta). Fiúk, 8 évesek: ...5. Győré Zoltán. 9 évesek: ...4. Szabó Péter, 5. Horváth Gergő. 10 évesek: ...2. Bérezi Dávid. Kumite-küzdelem. Leányok. 13-14 évesek: 1. Laklia Ágnes. 15- 16 évesek: 1. Serman Brigitta, 2. Tóth Piroska. 17-18 évesek: 1. Tóth Krisztina. Felnőttek: 1. Kötél Henrietta, 2. Milaveczné Kötél Bernadett. A verseny után a Balatonlellei KSE csapata a 3. legeredményesebb klubnak járó oklevelet vehette át. K. z. Nemzetközi Balaton Úszófesztivál Tizenöt magyar és négy külföldi csapat (angol, szlovák, svájci, német), kétszáz sportolója állt rajtkőre a Nemzetközi Balaton Úszófesztiválon. A viadalon ismét remekeltek a Bárczi Gusztáv iskola versenyzői. Balaton fűzfő Eredmények: Gyermek kategória: Tapolczai Viktória 1. hely: 25 méter hát, 25 méter mell, 25 méter gyors, 50 méter hát, 50 méter gyors. 3. hely: 50 méter pillangó, 50 méter mell. Széchenyi András 1. hely: 25 méter hát, 25 méter gyors, 25 pillangó, 50 méter hát, 50 méter gyors. 3. hely: 25 méter mell. Tóth Zsolt 2. hely: 25 méter gyors, 100 méter gyors, 100 méter hát. 3. hely: 25 méter hát. Vajda Péter 3. hely: 25 méter gyors. 4x50 méter gyerek gyors fiú váltó: 1. Kaposvári Bárczi (Széchenyi András, Tapolczai Viktória, Vajda Péter, Tóth Zsolt). Felnőtt kategória: Ignácz Margit 1. hely: 25 méter gyors. 2. hely: 25 méter hát. 3. hely: 50 méter gyors. Fülöp Balázs 1. hely: 25 méter hát, 25 méter mell, 25 méter gyors, 25 méter pillangó. 2. hely: 50 méter gyors, 50 méter hát, 100 gyors, 100 mell. 3. hely: 200 vegyes. Lénárt Tamás 2. hely: 25 méter gyors, 25 méter mell, 25 méter pillangó. 3. hely: 50 méter hát, 100 méter mell. 4x50 méter felnőtt női váltó: 3. Vízipók - Kaposvár csapata (tagja volt a kaposvári Ignácz Margit). 4x50 méter felnőtt vegyes férfi váltó: 2. Kaposvár [Lénárt Tamás, Tapolczai Viktória, Széchenyi András, Fülöp Balázs). 4x25 méter gyerek gyors váltó: 1. Kaposvár [Tóth Zsolt, Vajda Péter, Tapolczai Viktória, Széchenyi András). KUN Rally világbajnokság Hidegék ismét a vb rajtjánál Ismét van magyar induló a rally-világbajnokság korzikai futamán. A kaposvári Hideg Krisztián- Tajnafői Péter páros Mitsubishi EVŐ V. versenyautóval próbál szerencsét a háromnapos versenyen. Korzika A tavalyi sikertelen szereplés után (az utolsó napon a bérelt Suba- rujuk műszaki hibája miatt kiálltak) idén saját versenyautójukkal indulnak, amit az utolsó csavarig a Mitsubishi gyári tuningműhe- lyében újítottak fel. A ma kezdődő versenyen is az évek óta mellettük álló - mondhatni profi - szervizcsapat fogja segíteni őket a biztos célbaérkezésben. A nagyon erős N-es mezőnyben sajnos, csak az 54-es rajtszámot kapták, így nem Hideg Krisztián: Egy vb-futam során sokkal többet lehet fejlődni, mint itthon egy év alatt elképzelhetetlen, hogy az előttük induló gyengébb képességű versenyzők hátráltatni fogják őket a jó idők elérésében. Szerencsére bizonyítani bőven lesz idejük, mivel egy vb-futam versenytávja megfelel az országos bajnokság 3-4 futamának. B. P. Teke Az Építők SC tekecsamokában folytatódott a kaposvári városi tekebajnokság. Eredmények: Vegyes négyes-Ökörkör 3—1; Kawet- ra-Dédász II. 3-1; Dámázók-Qu- pers 3-1; K.R.T.E-Didaktika 1-3; Matáv-Heam-Team 4-0; Fehér- ház-Császárok 0-0; Kieg-Édesvízi Szörnyek 1-3; I.M.M.-Dédász I. 1-3. Az élcsoport állása: 1. Édesvízi szörnyek (4 pont), 2. Császárok (4 p.), 3. Vegyes négyes (4 p.). ■ Tenisz Véget ért a teniszez OB II csapat- bajnoksága. A somogyiak közül a Balatonföldvár gárdája az előkelő 6. helyen végzett, ezzel kivívta a jogot, hogy 2001-ben ismét a második osztályban szerepeljen. A bala- tonföldvári csapat tagjai: Koncz Tamás, Alapy Gáspár, Burde Péter, Pátkai Sándor, Solti Gábor, Patocs- kai István, Demendi István, Horváth Zoltán, Trizna János, Molnár Sándor, Szabó Krisztián. ■