Somogyi Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-23 / 224. szám

16 ★ MOZAIK 2000. szeptember 24. „Fél” album Mirigyéktől Utoljára augusztus kö­zepén hallottunk az Irigy Hónalj mirigyről, akkor fergeteges kon­certet adtak a siófoki Beach House-on. Né­hány hét pihenő után újra munkába álltak, hogy elkezdjék ősszel megjelenő új nagyle­mezük felvételeit. A csapat vezetője, Sipos Péter csak „fél album­nak” titulálja, hisz az új kiadvány mindösz- sze hat dalt tartalmaz majd. Októberben Ro­doszban köt majd ki az Irigy Hónaljmirigy hajója, ahol új videó- klipet forgatnak. Élő­ben is láthatjuk majd az együttest: október 21-től országos turné­ra indulnak. Újra itt a Rúzs Kata és Keszi 1997 óta ismerik egymást, töb­bek között musicalek­ben énekeltek együtt, és több hazai előadó­nak is vokáloztak. A hölgyek hamar a saját zenekar alapítása mel­lett döntöttek. Első nagylemezük, a Showtime egy saját dalon kívül olyan vi­lágslágerek magyar feldolgozását tartal­mazta, mint például a Kool and the Gang Celebration című da­la. A most készülő második Rúzs-albu­mon viszont már csak saját nóták szerepel­nek, az elkészítésük­ben az AD Stúdió két tagja, Auguszt Bárió és Goodwill Gyuri se­gédkezik a lányoknak. Lady Holiday Úgy tűnik, hogy Sipos F. Tamás Kozsóban megtalálta az ideális producert és dalszö­vegírót. Legutóbbi al­bumát, amely február 14-én, azaz Valentin^ napkor jelent meg, már Kozsó csapata jegyzi. Természete­sen az új stílushoz új külső is dukált. Hogy bejött a dolog, arra a legjobb bizonyíték, hogy a napokban már a harmadik kimásolt maxi jelent meg a nagylemezről. A Lady Holiday igazi hamisí­tatlan nyári sláger, kellemes hallgatniva- ló a bor’ongós őszi na­pokon. • Most már nekünk is van egy igazi, latinos temperamentummal megáldott énekes­nőnk. Lynda éveket töltött Dél-Ameriká- ban, így nem csoda, hogy a vérében van­nak a latin ritmusok. Felfedezője, Geren­dás Péter maga is részt vesz a zenei munkálatokban, ő a dalok szerzője és gi­tárosa. Az Érted úszik a lány mi más­ról szólhatna, mint a javában zajló olimpi­ai játékokról, így He­vesi Tomi Sydney felé című himnusza után immár a második dal ez, amely pár perc erejéig a zene szár­nyán elrepít a távoli Ausztráliába. Help: nincs szükségük segítségre A Help zenekar egyik tagjának sincs szüksé­ge segítségre, ha ének­lésről van szó. Bizo­nyíték erre debütáló kislemezük, az Igazi szerelem is. A tagok szerzőként már régóta benne vannak a hazai könnyűzenei, élet vér­keringésében, most pedig elérkezettnek látták az időt, hogy előlépjenek a háttér­ből. Hamarosan meg­jelenik az első nagyle­mez is, amelynek dala­it már szakmai körök­ben is tesztelték. Töb­bek között a Bulirepcsi illusztris társaságának egyöntetű tetszését is elnyerték. Szerkesztők: Révai Laki Piroska, Kalmar Tibor, Kanga 89,5 fm Szombaton www.juvenlus,hu 9—12-ig Q Anoctar*ia IBM« 4.ATC 5. Kylie 5. Ganxsta Zolee & Kartel I' m Outta Love Around The World Spinning Around Fehér hó 1. Madonna 7. Ganxsta Zolee & Kartel Blow-Feld (vs. OJ Bond) 8.T.N.T. Bolond, aki sír 8. Toni Braxton Spanish Guitar 10. Gigi D'Agostino The Riddle 10. Gloria Estefan Heavan'swhatl Feel 12. Bomfunk MC's Freestyler EKEM IHHHHMÉÉMbbéébIhíHÉÉiMB 12. Ganxsta Zolee & Kartel Való világ 15. Ganxsta Zolee & Kartel Néhány jó dolog 16. Jennifer Lopez Let's Get Loud 17. Toni Sweat 17. Whitney Houston & Enrique Iglesias Could 1 Have This Kiss Forever 19. Melanie C 1 Turn To You 19. Modjo Lady A díva Paula Yates (40) televíziós moderátor és írónő meg­halt. A mentősök a londoni Nottinghill negyedben, há­lószobájában találtak rá. A hírek szerint öngyilkosság történt.A világ egyébként Bob Geldof feleségeként ismerte meg hajdan, akivel 17 évig élt, s három gyere­kük született. halála A dráma három évvel ezelőtt kezdődött. Paula nagy szerelme, Michael Hutchenst, az INXS éneke­se felkötötte magát egy szállodai szobában. Michael Hutchens 1994-ben interjút adott Paulának, ekkor ismerked­tek meg, és szenvedélyes kapcsolatuk a férfi haláláig tartott. Most egy négyéves árva kislány, Tiger Uly ma­radt utánuk. Az énekes ha­lála után Paula többször kijelentette: „Ötpercen­ként arra gondolok, hogy megölöm magam." Két év­vel ezelőtt már megpróbál­kozott az öngyilkossággal, akkor megmentették. Paula egyik könyvében így ín „Szerettem a szabadságot és felfedeztem a szexuali­tást. Tudtam, hogy mivel le­het a férfiakat boldoggá ten­ni. Akkor 12 éves voltam.” Jimi Hendnxkabátja Hétfőn volt harminc éve, hogy el­hunyt minden idők egyik legnagyobb gitárosa, Jimi Hendrix. A kanadai To­ronto Star előbányászta és az inter­neten hozzáférhetővé tette a gitáros eddig még sosem látott 131 fotóját, amely évtizedekig porosodott a lap archívumában. A fotók 1968-69­ben készültek két koncerten, illetve bírósági tárgyaláson. A bírósági fény­képek 1969. május 3-án készültek, amikor is a sztárt kétrendbeli kábító­szer-birtoklásért citálták a törvény­szék elé, ugyanis a torontói reptéren heroint és hasist találtak Hendrix csomagjában. Torontóban valószínű­leg nem azt a zöld selyemzakót visel­te, amelyet sárkányok és virágok dís­zítenek, és amely a héten egy londo­ni árverésen 35 ezer fontért kelt el. A 15 millió forintos ruhadarabot egyéb­ként a londoni Hard Rock Cafe tulaj­donosa vette meg, s alighanem kiál­lítja majd az étteremben. Kispál-rózsák velősen- Régen olvastam ilyen bizarr dolgot: velőrózsa pacallal... - idézi Kispál András egy étlap emlé­kén borzongva. - Úgy­hogy be is dobtam, le­gyen Velőrózsa az új al­bum címe. A pacal körí­tést már túlzásnak tar­tották a többiek. A hét elején megje­lent album a szokásos fanyar Kispál és a Borz-stílus, helyen­ként pedig mesterfo­kon disszonáns Lovasi András énekétől. Több a nyugis szám, és szaporodtak az első hallásra kicsit nehezen befogadható, de velős szövegek. A Vér és bél című számról például gyorsan kiderül, hogy a brazil sorozatok em- operákat, fölösleges lékére íródott. lenne, úgyis mindig jön- Nem temetjük a la- a következő kétszáz tin-amerikai szappan- rész - fűzi hozzá Tóth (Csülök) Zoltán ütős. A felvételek egyik hely­színére, a stuttgarti stú­dióra többek között azért esett a választás, mert csak ott találtak olyan régi, klasszikus Ludwig szerelést, ami­lyenen a '70-es évek ré­gi kongós dob rock­hangzásai felidézhetők. Csülök beleszeretett, és alkuszik rá. Míg az alapokat Né­metországban készítet­ték, a rázenélést, éneket idehaza. A Fogás volt te­mérdek kifejezetten Lovasi András-ihletésű darab. Lakóhelyén, az Orfüi-tavaknál a halak réme volt a nyáron.- Eddig nem volt gond, a bátyám volt a halőr - mondja. - Most már vigyázni kell, úgy­hogy „hivatásos” hor­gász is lettem... (sipka) Liidit ellopták... Krisz Rudolf, a legké­kebb szemű 18 éves ro­mantikus popper már átesett a zenei tűzke­resztségén. Első albu­máról, a Tűzről a cím­adó szám után, mint második slágeresélyes, már kislemezen is meg­jelent az Egy pillanat itt maradt, s a dallal együtt egy kis nyári íz is. Rudolfunk ugyanis a számhoz készült videoklipen balatoni jachton ringatózik, a másik jelenetben pedig Vörösmarty téri utcaze­nész. Ez is, mint a leg­több finom szerelmes szerzemény, egyik kor­osztály lelkét sem hagyja hidegen, a siker ezért akár előre boríté­kolható. A Tűz album­mal Rudi a múlt héten amúgy is felkerült a 40- es eladási listára. Hogy mennyire kapós, azon­ban mégiscsak az jelzi, hogy ezzel egy időben az egyik nagy pesti le­mezboltból ellopták éltnagyságú fotó-rek- lámfiguráját. Az el­adók, ahogy alábbha­gyott a forgalom, már csak azt konstatálhat­ták, hogy valaki kisétált Rudival... (síp) ülla-iubileum Mélykékben és mámorban lesz a hónap végén Vincze Lilla, amikor pályafutásának 15. évfordulóját ünnepli a Thália Színházban. Többek között a Mámor, a Mély kék, a Kék hold és a Titanic leimezéről énekel. Lilla 1986-ban az Interpopfesztiválon robbant be a magyar popzenei életbe a Kérlek, ne félj! című számmal, és nyomban elhódította a fődíjat. Később számos slágert énekelt, talán a legismertebb közölük a Júlia. Szeptember 30-án a Thália Színházban a legsikeresebb dalait adja elő, vendége Vincze Viktória és Csepregi Éva lesz. T. L meg a íz napos indából indul, kiköt a Kar dülőhelyein és Miamiban Hogyan lehet ön a nyertes? Vágja ki a mi 39 maj^ 4Q £s 44 számából a kis földgömböt, és küldje be szerkesztőségünkbe, ahol sorsoláson vesz részt. Fődíj; ICitszttaélyes 1 millió forint értékű irm&'úkm Ilijéül +1 millió forint költőpénz! További díjak: Húsz darab sz

Next

/
Oldalképek
Tartalom