Somogyi Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-23 / 224. szám

12. oldal - Somogyi Hírlap FIATi A L 0 K 2000. Szeptember 23., Szombat Az első szabadfoglalkozású zenész Büszke rá, hogy ezt ma az or­szág legszínvonalasabb hangszer- szaküzletei közé sorolják. S ügyel arra, hogy a könnyűzenétől a ko­molyabb műfajokig, a legolcsóbb­tól a legdrágábbig minden szinten ki tudja szolgálni vevőit.- Azért választottam a boltnak a Troyan nevet, mert én is olyan keményfejű vagyok, mint a trójai faló. Amit egyszer eltervezek, igyekszem minden áron valóra váltani. A legújabb tervem, hogy újra összehívom a legendás Nostrát az összes olyan taggal, aki valaha megfordult a zenekar­ban. Ha ez megvalósul, nemsoká­ra újra egymásra találhat a közön­ség és a nyolcvanas évek bulizenekara. TAKÁCS ZOLTÁN Él A nyolcvanas évek egyik meghatározó zenekara volt Somogybán a Nostra- Megál­modója és alapítója, Nock László neve ma is ismerősen cseng generációk fülének. Nem csak a zenekara révén, hiszen hangszerboltja is cél­pontja az ország minden tá­járól érkező zenészeknek. Már gyerekként beleszeretett a rockzenébe, s akkori kedvencei, a Led Zeppelin és a Deep Purple ha­tására Nock László dobolni tanult. Kezdetben csak a sulizene­karokban nyüstölte a bőröket, ké­sőbb egyre komolyabbá kezdett válni a dolog.- A zenekart Győri József éne­kessel együtt alapítottuk meg. Ak­koriban éppen lefelé ívelt a rock­hullám, s mi az aktuális slágerze­nét kezdtük játszani a különböző rendez­vényeken. Zenéltünk bálokban, szalagava­tókon, nyaranta a Ba­latonon. Mivel az ak­kor éppen menő diszkószámokat hangról hangra meg­szólaltattuk, minden­hol nagy keletje volt a Nostrának. A zenekar alapítási éve Nock László életében is gyökeres válto­zást hozott, hiszen - talán a me­gyében elsőként - a személyi iga­zolványába a következő bejegy­zés került: szabadfoglalkozású zenész.- Ez annyit jelentett, hogy a ze­néből éltem, a többiekkel együtt. A Nostra hét közben próbált, hét­végeken pedig nyomtuk a bulikat. Nem volt ritka 5-600 táncos lábú ember sem a rendezvényeinken, s ezt a minőségnek köszönhet­Nock László 1955. augusztus 24-én született Kaposváron. Do­bolni általános iskolásként kezdett, majd Juhász Tibortól ta­nult a kaposvári OSZK zenestúdióban. A Gáz Groupó és a Ref­lex után sok kisebb klubzenekar következett, 1978-ban alapí­totta meg a Nostra nevű együttest A megyében elsőként vált szabadfoglalkozású zenésszé. Nős, három fia van: Norbert 24, László 22 és Patrik 12 éves. tűk. Aprólékosan begyakorolt számokkal, Nyugatról tökéletesí­tett hangszerekkel álltunk fel, így nem maradt el a siker. Nemcsak doboltam, hanem énekeltem és konferáltam is, akár ma egy disc jockey. A zenekarvezető legszíveseb­ben az agráros bulikra és a ka­darkúti művelődési ház báljaira emlékszik vissza, hiszen ott mindig fergeteges hangulatot te­remtett a Nostra. Arra büszke, hogy a legendás zenekar tagjai ma is kaposvári együttesek meg­határozó tagjai. Csanádi Gyuri a Happy End Band frontembere, Salamon Gyula és Fülöp Miklós a Senior együttes oszlopos tagjai. Ám elrepült tizen­három év, s a Nostra-tagok szét­röppentek a szélrózsa minden irányába.- Egy évig Németországban voltam, hogy tapasztalatokat gyűjtsék egy hangszerüzlet meg­nyitásához. Már itthon is jórészt az én cuccomon játszott az együt­tes, s a megye zenészei tudták, szinte minden hangszert és tech­nikát be tudok szerezni. Ez adta a bolt ötletét, s a megspórolt pén­zemből egy kis szülői segítséggel megnyitottuk. Akkor 1991-et ír­tunk. Újraéledt a kaposvári klubélet Végre akadt egy olyan kaposvári társa­ság, amely a hetvenes évek lelkes ama- tőrmozgalmának lendületéből merítve újra valódi klubzenei életet szeretne életre hívni. Törekvése eddig nyitott fülekre talált, s nem csak a harminca­sok és negyvenesek körében. Sokan rájöttek, hogy Kaposvár nem szerepel a magyar könnyűzenei élet térképén. Sokan próbálták a halott klubéletet feltámasztani, de a próbálkozásoknak gátat vetett néha az ízlés, máskor meg a pénz hiánya. Bloch Tamás is azt vallja: kell egy hely, ahol nem a technodiszkó és a tátogó lufizenekarok várják a jobb sorsra érdemeseket. S arra gondolt, hogy a már-már mítosznak számító - pár éve ledózerolt - Zöld Csillag rockklub harmincas-negyvenes kor­osztálybeli közönsége is megérdemelne olyan klubot, ahol újra szólhat a sokak által hiányolt élő zene. Az Együd Árpád Művelődési Ház ve­zetőivel közös nevezőre jutva eldöntötte: erre a legjobb helyszín az ifiház büféje lenne.- A kiváló helyszínválasztás is segített ab­ban, hogy a januárban beindult szombat esti bluesbulik helyenként még 250 embert is vonzottak. Fellépett a Dr. Walter and the Lawbreakers, a Bluesfools, a Ripoff Raskolnikov, Szabó Tamás és a Spoo-dee-o- dee, ma este pedig a Mississippi Pawn Shop játszik. Beigazolódtak a várakozások, azaz nem csak a harminc és ötven év közöttiek szeretik ezt a zenét: szép számban látogatják a bluesklubot a fiatalok is. Sőt, volt már hat­vanas házaspár is az egyik zenés esten. Bloch Tamás tervei között szerepel Blues Trio vagy a Moody Shoes meghívása novem­ber 25-re, s a legközelebbi dobás már előreve­títi a más műfajok felé való nyitás szándékát is. Vértes Elemér, a hetvenes évek kaposvári amatőr művészmozgalmának központi alakja éppen tizenöt éve hunyt el, ezért október 21- én különleges emlékestet rendeznek a tiszte­letére. A népzenekaroktól, színházi produkci­óktól kezdve fellépnek a nagy idők nagy ka­posvári zenekarai, s Éva Nyisik nemzetközi együttese és az After Crying is várható.- Egyre nagyobb az igény a világzenékre és a népzenére is, ezért a blues mellett ilyen ze­nekarokkal is egyeztetünk. S új helyszínek is csatlakoztak a koncertélet fölpezsdítésére in­dított hullámhoz. Szemző Tibor új produkció­ja, amelyben a dzsessz, a népzene és a film kapcsolódik össze, november 17-én látható a zeneiskolában, s még ugyanazon a napon Szabó Tamásék egy blues kamaraesttel ruk­kolnak elő a Jazztaurantban. Valószínűleg a környék fiatal amatőr filmesei is klubot indí­tanak, december 16-án pedig a Ghymest vár­juk az ifiházba. Emellett tárgyalnak a Besh o drommal, az Uzgin üverrel, a Kiss Erzsi Zenével, és a Colorstarral is. Mindez bizonyság arra: van­nak, akik hisznek benne: Kaposváron nem csak a kétakkordos divatzenének van létjogo­sultsága. Ha a kezdeti sikerek után a folytatás is hasonló lesz, akkor az igényes közönség is találhat kedvére való hétvégi programot. Úgy legyen! __________________________takács A drogtörvényről... Hasonló az álláspontjuk az ifjú­sági emyőszervezeteknek a kábí­tószer terjedéséről, a drogfo­gyasztásról: a törvény szigorával nem feltétlenül lehet megakadá­lyozni. A két ifjúsági gyűjtőszer­vezet, az Országos Gyermek- és Ifjúsági Parlament (OGYIP) s a Magyar Gyermek- és Ifjúsági Ta­nács (Magyit) vezetője annak kapcsán beszélt erről, hogy az országgyűlés bizottságai pár hete kezdték tárgyalni az Ifjúsági és Sportminisztérium által összeál­lított kábítószerellenes nemzeti drogstratégiát. A képviselők az üléseken egyhangúlag parlamen­ti vitára alkalmasnak találták a koncepciót, ugyanakkor azonban a pártok hangoztatták fenntartá­saikat a Btk. 1998 őszi módosítá­sával összefüggésben. Prácser László, az OGYIP vezetője az el­hangzottakra utalva emlékezte­tett rá: szervezete korábban sem értett egyet azzal, hogy a jogsza­bályok a fogyasztókat büntessék. Szerinte a büntetés stigmatizálja a fiatalokat, s emiatt később csökken az esélyük, hogy ismét beilleszkedjenek a társadalomba. Ehelyett a törvénynek szigorúb­ban kellene büntetnie a drogter­jesztőket - hangsúlyozta -, külö­nösen a fiatalkorúaknak drogo­kat kínálókat. A Magyit vezetőjé­nek álláspontja szerint a Büntető­törvénykönyv sürgős módosítása nélkül nem érhet célt az ifjúsági tárca egyébként hatékony straté­giája. Újhelyi István szerint téve­dés abban reménykedni, hogy a drogszenvedély szigorú büntető törvénykezéssel kikúrálható. A nemzeti stratégia végrehajtásá­hoz egyébként sok milliárd fo­rintra lenne szükség - húzta alá, majd hozzátette: szurkolnak a tárcának, legyen ereje, hogy a költségvetési lobbizásban meg­szerezze a szükséges forrásokat. Munkát ad a szövetkezet Havonta ötszáz diáknak biztosí­tott munkát a nyári hónapok­ban a Meló-Diák Szövetkezet, mely az iskola- kezdés után is többféle kereseti lehetőséget kí­nál partnercége­inél a közép- és felsőoktatási in­tézményekben tanulóknak.- Egyre több diák vállal a ma­gas tandíjak és az emelkedő tankönyvárak miatt az iskola mellett másod­állást - mondta A diákmunkából a tanulási költség és a zsebpénz is megvan Csizmadia Gá­bor, témavezető, terjesztési ága- lalattal, mely 120 diáknak bizto- zatvezető. - A tanulmányi költsé- sítana munkát, úgyhogy aki hoz- gek megszerzése és a zsebpénz- zánk fordul, annak biztosan tu- kiegészítés mellett természetesen dunk akár hétközi, akár hétvégi egy jó buli is, ha baráti társaságok munkalehetőséget adni. együtt dolgozhatnak. Nem ritka Csizmadia Gábor hozzátette: a az sem, hogy egy diák az iskola Meló-Diák Szövetkezet a nyári mellett az átlagfizetésnél maga- hónapokban csaknem ezeröt- sabb bért vitt haza. száz diáknak biztosított munka­Csizmadia Gábor elmondta: lehetőséget, főleg a Balaton-par- szeptember első napjától jóval ton és a megyeszékhely környé- több érdeklődő érkezett a szövet- kén, akik üdülőövezetben köny- kezet irodájába, egyre többen nyű fizikai munkák mellett, szeretnének az iskola mellett konyhai kisegítést és árufeltöltést pénzt keresni. A szövetkezet végeztek. Szeptemberben ugyan többféle lehetőséget is kínál szá- csökkent a dolgozó diákok szá­mukra, partnercégeiknél főleg ma, de az iskolakezdés után is könnyű fizikai munka és szóró- kétszáz diákot helyezett munká- lapterjesztést kell végezniük a di- ba a Meló-Diák Szövetkezet, ákoknak. akiknek mindössze annyi teen­- Igen jó a kapcsolatunk a cé- dője volt, hogy belépjenek a szer­gek vezetésével, akik elégedettek vezetbe és iskolalátogatási igazo- a diákmunkával. A közelmúltban lást mutassanak be a szövetkezet sikerült megállapodnunk egy vál- felé. ______________szellő gábor G olyóstollal mozaikot Elagabal. Ha elkészült művével, az úgynevezett türelemképpel ezt a ne­vet írja a jobb sarkába. Kiss Richardnak eddig még szerencsét hozott Heliogabalus, az ókori csá­szár nevéből összerakott fantázia­név. Mozaik-tollrajzait ugyanis már számos megyei és országos kiállítá­son megcsodálhatták. A 24 éves Kiss Richard türelme, alapossá­ga, kézügyessége abban a pillanatban ki­derül, ha kezébe vesz egy golyóstollat. Ké­pes órákig rajzolni, vonalazni fekete, piros, kék és zöld golyóstoliakkal. Ha belefeled­kezik a munkába, tucatnyi toll marad szá­razon. S elrontani sem tudja a művet, hi­szen a toll nyoma eltűntethető az újabb fantáziaképek segítségével.- Már kiskoromban is imádtam rajzolni, festeni - meséli. - Aztán a középiskolában, miután több technikát megismertem, szen­vedélyes rajzoló lettem. Eleinte zsírkrétával, temperával, majd tollal rajzoltam az apró mozaikszerű ábrákat. 17 évesen készítettem el az első, igazán jó képemet. A Munkácsy gimnáziumban ki is állították. Ha leülök, akár öt órán keresztül is bele tudok mélyed- ni a munkába. Ennél jobb dolog nincs is ta­lán. Sajnos nem szívesen fogadok el még ma sem tanácsokat a tanáromtól. Szeretem, ha saját magam okulok hibáimból. Kedven­ceim a kék és a fekete golyóstollak. Szerin­tem az sem volt véletlen, hogy az óvodában éppen a ceruza jelet kaptam. Kiss Richard szobája falait saját művei díszítik. Hol egy miniatűr, hol pedig óriás­plakát nagyságú fantázia-tollrajzok. Aszta­lán műszaki rajzlapok, kartonok, tollak, kréták hevernek. Rajzgyűjtőjéből büszke­ségeit, a mozaik-tollrajzokat emeli ki. Kör, négyzet, háromszög alakzatok különféle elhelyezéssel. Az ábrák sokasága az egész lapot betölti. Mozaikdarabkák milliónyi tollvonással. Vonalzó és körző nélkül. El­mondta, ez még nem minden. Az ábrának olyanná kell válnia, mintha ki akarna emelkedni a lapból. S az is fontos, hogy érzéseket közöljön a néző felé. Kiss Richard műveit sokan láthatták már, hiszen Kaposváron több amatőr tárla­ton is bemutatkozhatott, a fővárosi Vigadó Galériában pedig - egy országos képzőmű­vészeti kiállítás nyerteseként - jelenleg is látható a 86 centiméteres 50 darab tollal készült Mozaik című rajza. Richardot jó és rossz kritikával is illették már. Az utóbbin csak mosolyog, s válaszol: „ Bárki megpró­bálhatja, rögtön kiderül meddig bír az apró vonalakkal, arányokkal.” Büszke arra, hogy a megyében az egyik olyan fiatal, aki a Magyar Millennium Kultúrával a Nyugat Kapujában fesztivál egyik nemrégiben megrendezett eseményéről egyéni díjjal térhetett haza. Ezenkívül az Amatőr Artium kiadvány katalógusában is említik. Kiss Richard, aki egyébként fogtechni­kus tele van tervekkel. A százezer forintos pénznyereményt képkeretekre és olajfesté­kekre költi. Ugyanis a zsírkréta, a tempera és a tollrajzok után megpróbálkozik az olajképekkel is. __________kovács GABRIELLA K iss Richard fotói kovács tibor Slágerlista Ezen a héten Kovács Me­linda kaposvári olvasónk juttatta el kedvenc sláge­reit szerkesztőségünk cí­mére, melyben az aktuális sikerek mellett régebbi zeneszámok is helyet kap­tak. Továbbra is várjuk slágerlistáitokat postací­münkre, mely Somogyi Hírlap 7400 Kaposvár, Pf. 31. 1. Eminem - Real slim shady 2. Sonic - It feels so good 3. Dee-lite - Groove 's in the heart 4. All Saints - Under the bridge 5. Red Hot Chili Peppers - Californication 6. Robbie Williams - Rock dj 7. Anastacia - I'm outta love 8. Madonna - Candy perfume girl 9. Kis Rock - American bad ass 10. Santana feat. Everlast - Put your lights on

Next

/
Oldalképek
Tartalom