Somogyi Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-20 / 221. szám
10. oldal - Somogyi Hírlap 2000. Szeptember 20., Szerda SPORT Somogyi sakkozó a világbajnokságon Sporttörténelmet akar írni Székely Ferenc Sporttörténelmet akar írni a mindössze 12 éves kaposvári Székely Ferenc; ő az első somogyi sakkozó ugyanis, aki részt vehet a (korosztályos) világbajnokságon.- Még óvodába jártam, amikor Bárány Gyula bácsi megismertetett a sakk alapjaival; egy éven át ő tanított nagy szeretettel. Utána Horváth Tamás lett a mesterem, s azóta is az ő irányításával készülök - mondta Székely Ferenc.- Nemcsak a sakktáblák mellett, hanem a kosárlabdapályán is feltalálod magad.- Amikor a Zrínyibe kerültem, a bátyám hatására kezdtem el kosarazni. Tavaly megnyertük a városi és a megyei diákolimpiái döntőt is. A Dombóváron rendezett országos elődöntőben simán legyőztük a pécsieket, a házigazda dombóváriaktól viszont kikaptunk. Ha nem annyira elfogultak a dombóvári játékvezetők, más is lehetett volna a vége...- A sakk és a kosárlabda együtt már egy kicsit soknak tűnik. Nem megy ez a tanulás rovására?- A készségtárgyak - a rajz és az ének-zene - nem igazán tartoznak a kedvenceim közé, de így is 4,8 a tanulmányi átlagom.- Naponta mennyi időt fordítasz tanulásra és sportra?- Mondjuk úgy, hogy délutánonként egy jó órát tanulok, másfél órát kosárlabdázok és bő két és fél órát sakkozok. A két sportág egyébként remekül kiegészíti egymást, hiszen kosarazás közben felfrissülök, a sakktábla mellé pedig - főleg most a világbajnokság előtt - nem lehet oda ülni fáradtan.- Melyik volt az első emlékezetes sakksikered?- Talán másfél éve sakkoztam, amikor egy városi versenyt kisebb-na- gyobb szerencsével sikerült megnyernem a már több éve sakkozó ellenfeleim előtt; ez akkor hatalmas lökést adott.- Méghozzá akkorát, amely egészen a világbajnokságig tartott. Pár hét múlva sporttörténelmet ír majd Székely Ferenc: a somogyi sakkozók közül először ül(het) asztalhoz a korosztályos VB-n.- Október 11-e és 24-e között Spanyolországban rendezik meg a korosztályos sakk-világbajnokságot, ahol a 10-12 évesek korosztályában szerepelek majd. A hírek szerint ebben a csoportban nem akármilyen mezőny jön össze, vagy félszázan foglalnak majd helyet a sakktáblák mellett.- Az esélyek?- Szeretnék 50 százaléknál jobb teljesítményt nyújtani, s az első 20 között végezni.- A jövő tervei?- A nagy célom, hogy valamikor 20-25 éves koromban teljesítsem a nemzetközi mesteri címet. Abból már,| meg lehet élni... Székely Ferenc és mestere, Horváth Tamás a világbajnokság előtt egy nappal kel útra Spanyolországba. Apró szépséghiba, hogy a szövetség nem (tud) segíteni, azaz az utazás és a kinttartózkodás költségeit saját maguknak kell fedezniük. Elkelne egy kis segítség a két remek somogyi sportembernek... FENYŐ GÁBOR A kaposvári Zrínyi Ilona Általános Iskola 6/A. osztályos tanulója 6 éves kora óta sakkozik. A nyáron NB I „B" csoportba feljutott Zsollc SC Kaposvár versenyzője, edzője Horváth Tamás. Székely Ferenc eddigi legnagyobb eredményei: az Idén július első felében Zánkán az országos sakkbajnokságon a 12 évesek mezőnyében bronzérmes lett, majd még ebben a hónapban Kaposváron a nemzetközi PannonPan Kupán szintén a harmadik helyet szerezte meg, októberben pedig utazhat Spanyolországba a korosztályos világbajnokságra. á £ í Megyei III, osztály Kaposvári csoport Az 5. forduló eredményei: Fonó- Baté-Kazsok 3-1 (1-0); Somogy- szü-Alsóbogát 1-4 (1-2); Kapos- füred-Taszár 1-2 (1-1); Igal-He- tes 0-3 (0-2); Somogyjád-Gölle 1- 3 (0-1); Ráksi-Mezőcsokonya 0-7 (0-4); Memye-Patalom 6-2 (2-0). Az élcsoport állása: 1. Mezőcsokonya 15 pont, 2. Hetes 15 pont, 3. Gölle 13 pont, 4. Taszár 12 pont, 5. Alsóbogát 12 pont. Nagyatádi csoport A 4. forduló eredményei: Somogy- szob-Vízvár 1-0 (0-0); Iharosbe- rény-Gyékényes 2-2 (1-0); Jákó- Görgeteg 1-2 (0-1); Kutas-Ber- zence 5-1 (3-0); Mike-Háromfa 2- 2 (0-0). Az élcsoport állása: 1. Ber- zence 9 pont, 2. Kutas 7 pont, 3. Iharosberény 7 pont, Görgeteg 7 pont, 5. Gyékényes 7 pont. Marcali csoport A 4. forduló eredményei: Tap- sony-Szőlősgyörök 6-2 (1-1); Horvátkút-Balatonfenyves 4-2 (1-0); Balatonberény-Somogy- vámos 0-0; Mesztegnyő-Marcali Vállalkozók 1-5 (0-4); Kiskor- pád-Ordacsehi 1-1 (0-0).-A Táska csapata szabadnapos volt. Az élcsoport állása: 1. Somogy- vámos 10 pont, 2. Marcali Vállalkozók 9 pont, 3. Balatonberény 8 pont, Kiskorpád 8 pont, 5. Horvátkút 6 pont. . Tabi csoport A 4. forduló eredményei: Balaton- lelle II.-Somogybabod-Kisbár- apáti 5-3 (2-2); Gamás-Balaton- szemes 0-1 (0-0); Bábonyme- gyer-Balatonszabadi 4-0 (2-0); Kötcse-Bálványos 2-3 (2-1); Kőröshegy-Balatonendréd 2-2 (1-1); Somodor-Nagyberény 3-2 (1-1). - A Kapoly csapata szabadnapos volt. Az élcsoport állása: 1. Balaton- szemes 12 pont, 2. Somodor 8 pont, 3. Balatonszabadi 7 pont, 4. Kisbárapáti 7 pont, 5. Bálványos 7 pont. _______________ Kö rzeti bajnokság Kézilabda NB II Csak a Fonyód örülhetett Somogyi sikerek Kaposvári körzet A 3. forduló eredményei Zimány-Bárdudvamok 0-1 Bodrog-Somogyfajsz 0-0 Somogyvár Il.-Somogyaszaló 1-2 Nagyberki-Szentgáloskér 7-1 Az Osztopán csapata szabadnapos volt. Az élcsoport állása: 1. Somogy- aszaló 9 pont, 2. Osztopán 6 pont, 3. Nagyberki 5 pont. Nagyatádi körzet A 4. forduló eredményei Porrog-Bakháza 1-0 Bolhás-Bélavár 3-2 Szabás-Kálmáncsa 3-0 A Potony csapata szabadnapos volt. Az élcsopon állása: 1. Bélavár 9 pont, 2. Szabás 7 pont, 3. Bolhás 5 pont._____________ FENYŐ A női és férfi kézilabda NB II-ben is megkezdődött a pontvadászat. A somogyi csapatok szempontjából bizony nem kezdődött fényesen a 2000/2001-es bajnoki szezon. A hölgyeknél mindössze a Fonyódi Petőfi SE hagyhatta el győztesen a pályát. A férfiak mezőnyében otthonában botlott a Balatonboglár és a Barcs együttese is. Eredmények: Női mérkőzések: Siófoki VSE-Hévíz 16-21 (11-10) Az első játékrész jó színvonalú játékot és kiegyenlített küzdelmet hozott. Az összecsapáson felváltva estek a gólok. A folytatásban aztán a pontatlanul támadó hazaiak egyre nagyobb hátrányba kerültek és végül öt gólos vereséget szenvedtek. Siófoki VSE: Somogyiné - Báli (2), Stemócz- ky (4), Túri (2), Rekovszki (3), Bálványosi (3), Borza (1). Csere: Kollár, Huszár (1), Németh, Márkus. Edző: Pintér Károly, Lapos Gábor. Ifjúsági mérkőzésen: Siófoki VSE-Hévíz 27-12 Térni SE Pécs-Balatonboglári SC 22-18 (9-8) Az újonc balatonboglári együttes az 57. percig egyenrangú ellenfele volt a pécsieknek. A találkozó hajrájában a fiatal vendégek idegesebben kézilabdának és hibát hibára hámozva három perc alatt elvesztették a mérkőzést. Ehhez az is hozzájárult, hogy a bogiáriak kulcsembere, Varga Katalin sérülés miatt idő előtt kivált a játékból. Balatonboglári SC: Boros - Varga K. (5), Haász, Boszkovics (1), Presits (1), Szilágyi (2), Reichert (2). Csere: Kertész (1), Bodor (6). Edző: Sipos Zoltán. Jók: Varga K. Bodor, Reichert. Fonyódi Petőfi SE-T&T Bau Budapest 27-25 (14-13) A nagy iramú mérkőzésen egy gólos fonyódi vezetéssel zárult az első félidő. A pihenő után a frissebben kézilabdázó fonyódiak otthon tartották a bajnoki pontokat. Fonyódi Petőfi SE: Fonyódi - Makarészné, Óvári (5), Brunner (14), Erdei (4), Szekrényesi (1) , Nagy (1). Csere: Búza (2), Kovács, Szabó. Edző: Hortobágyi János. Nagykanizsa-Csurgó NKK 18-16 (9-9) A nyáron meggyengült játékosállományú csurgói csapat végig egyenrangú ellenfele volt a kanizsai gárdának. A találkozó az utolsó percekben dőlt el az elmúlt szezon bronzérmese javára. Csurgói NKK: Raskó - Bódis, Karsai, Balogh (8), Buncsák (2), Lakics (2), Foszák (4). Csere: Kefler. Edző: Balogh Veronika. Ifjúsági mérkőzésen: Nagykanizsa-Csurgó 16-17 Férfi mérkőzések: Balatonboglári SC-Simontomyai TC 23-28 (10-9) Az ötödik percben már három gól volt a hazaiak előnye az őszi szezon első összecsapásán. A kiegyenlítettebb játék után ismét nyílt lett a mérkőzés. A forduló pontot a második félidő 20. perc hozta, amikor kiegyenlített, majd a vezetést is átvette a Simontornya. Az utolsó percekben felváltva estek a gólok, de a hátrányt már nem sikerült lefaragni az idény eleji formát mutató bogiáriaknak. Balatonboglári SC: Káldy - Hiczfelder J. (3), Zeke (2), Fónagy (5), Cséplő (2), Kretz (2), Katona (1). Csere: Hiczfelder T., Borbély (5), Schrauff, Papp (3), Pogány. Edző: Fónagy László. Barcsi SC-Nagykanizsa 19-21 (8-12) Kapkodva, elképzelés nélkül kezdték a találkozót a barcsiak, a vendégek már 9-2 arányban is vezettek. A szünet után bár javult a hazaiak játéka, sőt többször is egyenlítettek, a győzelmet mégsem sikerült kicsikarniuk. A feszült hangulatú összecsapáson megérdemelt vendégsiker született. Barcsi SC: Kovács - Jakab, Radios, Karvalics (2) , Tamás (8), Erdős (6), Bagó (2). Csere: Nagy, Tóth, Molnár, Szigecsányi, Gyöngyösi, Nógrádi (1). Edző: Pór Gábor. Jók: Kovács, Erdős, Tamás. Ifjúsági mérkőzésen Bansi-Nagykaruzsa 31 -22 m Nézzen körül és gyűjtse a betűket! Két játékkal is várja a 10 éves Somogyi Hírlap a Marcali Nemzetközi Kiállítás és Vásár látogatóit. A hagyományos tesztláp mellett az itt látható szelvény kitöltői is részt vesznek egy sorsoláson, ahol értékes ajándékokat nyerhetnek. Látogasson el ön is a felsorolt cégek standjára, az ott látható betűt írja a megfelelő helyre, majd a szelvényt dobja be a Somogyi Hírlap standján lévő nyereménydobozba! A betűket a következő cégeknél találja: Mustang Rt, Marilla Kft, Klenovics Kft, Koto-Autóház, Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet, Karg Autó Kft, Drávatej Kft, Renault Lantos, Lénia Kft, IKR Bábolna, Tekla Kft. ..a*T............................................................................................................................................................. . M egfejtés; Tájfutás Név: Lakcím:........................................................ L...................... .................................................. A ; szeptember 24-e, vasárnap 15 óra. a Somogyi Hírlap szeptember 25-én , a Marcali tükör oldalon olvashatják. A női asztalitenisz NB II-ben: Kaposplast Il.-Szekszárd II. 13:5 A sikerrel megvívott két páros megadta a mérkőzés alaphangulatát; az egyéni találkozók során is a hazaiak játszottak fölényben, mindössze csak öt meccset engedtek át szekszárdi ellenfelüknek. A Csuti és Fekete vezényelte Kaposplast NB Il-es fiatal utánpótlás-csapata immár második hazai győzelmét könyvelhette el. A kaposvári győztesek: Fekete 4, Csuti 4, Radócsai 2, Körmendi 1, valamint a Fekete-Csuti és a Radócsai-Körmendi páros. A férfi asztalitenisz NB Ill-ban: Komlói Bányász-Lengyeltóti 8:10 A komlói találkozó végig szoros, kiélezett nagy csatát hozott, amelyből végül a vendég somogyi együttes került ki győztesen Kovács remek játékának és az 58. születésnapját ünneplő Ivusza küzdeni tudásának köszönhetően. A lengyeltóti győztesek: Kovács 4, Ivusza 3, Lantos 1, Muskó 1, valamint a Kovács-Lantos páros. A férfi teke NB II-ben: Nagyatádi TK-Győri Győrhő TK 2:6 (2853:2941) A gyengén játszó nagyatádi együttes súlyos vereséget szenvedett hazai pályán a Győri Győrhő TK csapata ellen. Ezzel a Nagyatádi TK továbbra is győzelem nélkül áll. A nagyatádi pontszerzők: Gyócsi 491 fa, Fuisz 491 fa. fenyő Egy lépéssel közelebb Láthatáron a műanyag atlétikai pálya Kaposvár E héten egy lépéssel közelebb kerültünk a kaposvári Arany úti atlétikai pálya műanyag borításának megvalósulásához. Ha minden a tervek és elképzelések szerint halad, akkor a jövő ősszel már a korszerűsített sporttelepen versenyezhetnek a kaposvári atléták. A Dunántúl atlétikai térképén - már ami a korszerű pályákat illeti - Kaposvár a kevés fehér foltok egyike. A környező megyék székhelyén - Veszprémben és Zalaegerszegen már régóta műanyag borításon edzhetnek és versenyezhetnek az atléták. Győr után Székesfehérváron és Pécsen is elindult, illetve megkezdésre vár az átépítés. A Dunántúlon Szekszárd és Kaposvár már csak a két fehér folt. Egy „Nemzeti sportváros” címmel kitüntetett megyeszékhely a huszadik század végén valóban rászolgált, hogy a kor követelményeinek megfelelő létesítménnyel rendelkezzen. Az egyre dinamikusabban fejlődő és számos szép eredményt felmutató kaposvári atlétáknak is jogos ez az igénye és ők korábban erre már kaptak is ígéretet. Ez ügyben fontos megbeszélésre került sor a héten Kaposváron a Megyeházán, ahol dr. Gyenesei István a megyei közgyűlés elnöke és Szüa Károly Kaposvár polgármestere találkozott Németh Miklós hajdani olimpiai bajnokkal, aki közismerten egyik legismertebb hazai szakértője a korszerű atlétikai pályák építésének. Többek'kö- zött az ő közreműködésével készül a jövő évi ifjúsági atlétikai világbajnokságnak otthont adó debreceni atlétikai pálya is. Miután a kaposvári korszerűsítésre váró létesítmény egyaránt szolgál megyei és városi érdekeket, a szándék szerint az közös beruházásként, állami támogatással valósulna meg. Mai árakon számolva mintegy száz milliót tenne ki az építés költsége. Mint a megyei közgyűlés elnöke elmondta, a megye négy éves ciklus programjában szerepel is ez a beruházás. Szita Károly szerint a korszerűsítéssel a város régi adósságát kívánja törleszteni. A hétközi megbeszélés eredménynyel zárult. A építkezés előkészítése a közeljövőben elkezdődik, a beruházók továbbra is számítanak Németh Miklós szakértő közreműködésére, akinek véleménye szerint két hónap alatt átépíthető a pálya. A tervek szerint a munkálatokra a jövő nyári atlétikai holt idényben kerülne sor. Ám addig még hosszú az út. ________jutási K ét megyei tájfutó-bajnokságot is - előbb a parktájfutóversenyt, majd a nappali egyéni viadalt - rendeztek a napokban Somogybán. A megyei parktájfutó-bajnok- ság győztesei. N 21 B: Koch Eszter (Taszári Honvéd SE). F 21 B: dr. Müller Balázs (Taszári Honvéd SE). F 35 B: Kutnyánszky Ernő (Taszári Honvéd SE). A megyei nappali egyéni tájfutó-bajnokság győztesei. N 21 B: Szabados Magdolna (Kaposvári Tájfutó Klub). F 16 B: Fekete Tamás (Taszári Honvéd SE). F 21 B: Marton Péter (Kaposvári Tájfutó Klub). F. G.