Somogyi Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-12 / 214. szám

6. oldal - Somogyi Hírlap TÁJAK 2000. Szeptember 12., Kedd Iá SÍ MM SOMOGYI Vizet inna Sérsek, egészségeset Özvegy Horváth Lászlóné is panaszolta: nagyon kevés a víz a kútban fotó: eszes andrea Egészséges ivóvi­zet szeretne a sér- seki falurész la­kossága; az önerő mellé kell az álla­mi támogatás. Az előkészítő mun­kát megkezdték, az emberek remé­lik, hogy a nyáron talán már vezeté­kes vizet fogyaszt­hatnak. A beruhá­zás 12 millió fo­rintba kerül. Sérsekszőlős A szervező- munkát Kubá- nyi Zoltán vál­lalta, aki csa­ládjával Buda­pestről költö­zött a kis tele­pülésre.- Az itt élő 18 család régi igénye, hogy vezetéken ér­kező, egészséges ivóvizet kapjon - mondta. - Vállaltam az összefogást, a megvalósítás moz­gatását. Kész az ivóvízhálózat bővítésének ter­ve, s benyújtottuk kérelmünket is - több mint nyolcmillió forintra - a megyei területfejlesztési tanácshoz, a területi kiegyenlítő alapra. A vezetékhálózat kiépítése mintegy 12 millió forintba kerülne, mivel a község szélétől másfél kilométerre kell kihozni a vizet.- Ha a pályázatunkat elfogadják, várhatóan 3,5 milliós önerő kell hozzá, ez összejönne in­gatlanonként 180-200 ezer forint befizetésével. Ezt az összeget tíz év alatt kellene törleszteni - tette hozzá Kubányi Zoltán. - A külterületi ré­szen két utcában csaknem két kilométernyi ve­zetéket kell építeni. Ha minden kedvezően ala­kul, már az idén megkezdődne a munka. A nyáron már szeretnénk vezetékes, egészséges ivóvizet fogyasztani.- Azért is sürgetjük a vezeték kiépítését, mert az ásott kutakban a szárazság miatt na­gyon megcsappant az egyébként sem jó minő­• ségű víz - mondta Forintos László. - A nagy­anyámat is érinti a hálózat kiépítése. Ma már rossz az ásott kutak vize, s a külterületeken élők is szeretnének egészséges vizet fogyaszta­ni.- Nagyon hiányzik a vezetékes víz - vette át a szót Szmolenszki István. - A kútban egy év alatt nyolcvan centit apadt a víz. Ha még egy ilyen aszályos év lesz, teljesen kiszárad, és a fa­luból kell hordani kannában. Ezt szeretnénk el­kerülni. A családok egy része ezt nem is tudná megtenni. Miskolcról költöztünk ide, ezért is hiányzik a jó csapi víz. Özv. Horváth Lászlóné 1914 óta itt él, és sa­ját kútjából nyeri a vizet. Igaz, néhány éve már villanymotorral.- Egyre kevesebb víz van a kútban - pana­szolta. - Jóllehet már idős vagyok, én is szor­galmazom a vízvezeték kiépítését. Akkor biz­tonságos lenne az ellátás, és rendszeresen vizs­gált, egészséges vizet kapnánk. A rendszer a jövőnek épül, és akkor talán a fiatalok sem költöznének el. A sérsekszőlősi önkormányzat is támogatja a jogos lakossági igények kielégítését. S átvál- lalta a tervek elkészíttetésének a költségeit. _■ Bezárják a kapolyi sertéstelepet Kapoly MIKLÓSI ÚJ BUSZVÁRÓI. Két mutatós autóbuszvárót készítte­tett fából a miklósi önkormány­zat közmunkásaival, illetve társa­dalmi munkában; egyiket a kul- túrház elé tették, a másikat a sé­tatérre, a fémből készült régiek helyére. Mintegy félmillió forin­tot költött erre a község vezetése. ÉLETET MENTŐ VÉR. Sikeres véradást szervezett a vöröske­reszt bábonymegyeri szerveze­te. Felhívására 22 helybeli do­nor jelent meg, és 14 önkéntes­től vettek vért a siófoki vérellátó állomás dolgozói. így a megyei vérkészlet 6,3 liter életet mentő vérrel gyarapodott. BEISKOLÁZÁSI TÁMOGATÁS. Somogymeggyes 91 tanulójának 316 ezer forintot adott az önkor­mányzat. Az alsó tagozatosok­nak ötezer, a felsősöknek 5500 forintot szavaztak meg, s ezerrel többet a középiskolásoknak, a főiskolákon tanulóknak pedig nyolcezer forintot. A rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülők tanévkezdését 2500 forinttal segítették. KÉTSZÁZAN BUDAPESTRŐL. A Szent László gimnázium négy osztályának tanulói és egy ugyancsak fővárosi nyugdíjas­csoport - mintegy kétszáz láto­gató - kereste föl múlt héten a zalai Zichy-emlékmúzeumot, hogy megnézze a híres festő munkáit. Augusztus végéig öt­ezer látogatója volt a múzeum­nak. Nyáron többnyire német, francia, holland turisták nézték meg a kiállítást. KISGÉPEKET VENNÉNEK. A közhasznú munkák elvégzésé­hez kisgépek beszerzésének a támogatására nyújtott be pályá­zatot a kapolyi önkormányzat a megyei területfejlesztési tanács területi kiegyenlítő alapjához. Költsége meghaladja az 1,7 mil­lió forintot; ebből 526 ezer forint a település önereje, a többit sze­retnék elnyerni pályázaton. Az önkormányzat fűnyírót, bozót­vágót akar venni a közterületek karbantartási munkáihoz. ■ Oldalszerkesztő: Krutek József Bezárja a sertéstelepét szeptem­ber végén a Spuri-Trade kft. Ez már tény, a társaság tulajdonosai azért döntöttek a felszámolásról, mert a telep gazdaságtalan. Túl­ságos drága az energia és a takar­mány is - tudtuk meg Nagy János állattenyésztési üzemmérnök te­lepvezetőtől. Az állatok felvásár­lási ára állandóan ingadozik, így nem lehet tervezni. S most újabb 20-30 forintos felvásárlásiár-csök- kenés várható. A sertéstelepet két és fél éve vette meg a Haladás mezőgazda- sági szövetkezettől á ladánybenei székhelyű kft. Akkor még törzste­nyészeti telep volt; több mint egy éve azonban már itt is csak áru­termelés folyt.- Miért?- Azért, mert a törzstenyésze­tet nem volt érdemes fenntartani, hiszen a sertéságazat országszer­te válságban van - mondta a te­lepvezető. - Jelentősen csökkent a tenyészkanok iránti kereslet, sőt, az állományt is valós értéké­nél olcsóbban, vágóállatként kel­lett eladni. Pedig ezekkel az álla­tokkal több volt a munka és a ki­adások is nagyobbak, mint a hí­zósertések esetében.- Hány disznót tartanak most a telepen?- Mindössze hetvenet, a hónap végén ezeket is vágóhidra viszik, így a telep szeptemberben kiürül; bezárják a tulajdonosok.- Mi lesz a dolgozókkal?- Munkanélküliek leszünk. Ja­nuárban még tízen dolgoztunk itt, ám ahogy az állatállomány fogyott, úgy csökkent a dolgozók száma. Mára csak hárman maradtunk. Nagy Jánostól megtudtuk: a tulajdonosok itthon és külföldön is meghirdették a telep eladását. Ez négy hektáron terül el, önálló az ivóvízellátása, s van magtára és keverőüzeme is. A telepvezető abban bízik, hogy lesz majd munkája az egykoron szebb na­pokat látott volt törzstenyészeti telepen. _____________________■ P énzt kértek, tanácsot kaptak Négy gyerek gondja - Levelet írtak a miniszterelnöknek Németsürüpuszta Kállai Imre rokkantnyugdí­jas és élettársa levelet írt Orbán Viktor miniszterel­nöknek. Hatan 70 ezer fo­rintból élnek; a négy kis­gyereket nevelő család se­gítséget kért, hogy cipőt, ru­hát vehessenek. Kállai Imre 51 éves és rokkant, a nyugdíja mindössze 20 ezer 600 forint. Két nagyobbik gyereke az igali kisegítő iskolába jár, a hét­éves Lajcsi és a nyolcéves Pisti pedig a tabi speciális iskolába.- Azért írtunk levelet a minisz­terelnöknek, hogy segítsen raj­tunk, mert az önkormányzatnak erre nem telik - mond­ta Kállai Imre. - A gyógyszereim havonta több mint tízezer fo­rintba kerülnek. Magas a vérnyomásom és há­rom szívinfarktuson es­tem át. A család összes bevétele havonta mint­egy hetvenezer forint, ebből élünk hatan, na­gyon szegényesen. A feleségem alkalmi munkát vállal, hogy legyen vala­mi többletbevételünk. A család a napokban kezde­ményezte a tabi iskolánál, hogy fogadja a két nagyobb gyereket is, mert így egy iskolába járhatná­nak.- Három kérelmet is írtunk már az andocsi polgármesteri hi­vatalba - mondta Kállai Imre -, hogy adjanak támogatást a gyere­keknek. Mindössze egyszer kap­tunk ötezer forintot, a többi ké­relmet elutasították. De mire elég ötezer forint?- Havi jövedelmünk a gyer­meknevelési és rendszeres gyer­mekvédelmi támogatásból, a csa­ládi pótlékból meg az élettársam rokkantsági nyugdíjából áll - ma­gyarázta Ordögh Antalné. - Át­meneti segélyt is kértünk, de azt elutasította az önkormányzat. Megírtuk a miniszterelnöknek: négy kiskorú gyereket nevelünk, és kevés a rokkantnyugdíj. A gye­rekek ellátására az önkormány­zat nem ad pénzt, hogy ruhát, ci­pőt vehessünk nekik. Bérházban élünk, ezért is tízezer forintot fi­zetünk havonta.- Kaptak valamilyen segítséget?- Nem, a Miniszterel­nöki Hivatal lakossági kapcsolatok főosztályá­ról is csak együttérzé­süket fejezték ki, de pénzhiány miatt nem segítettek. Azt tanácsol­ták; forduljunk a helyi önkormányzathoz, ott meg nem segítenek. Érdeklődtünk az andocsi hiva­talban is. Töröcsik Ferencné pol­gármester azt mondta: - Csodál­kozom Kállai Imréék kijelenté­sén, hogy az önkormányzat nem támogatja a családot. Nem cáfol­hatom meg az általa mondotta­kat, mert a képviselő-testület zárt ülésen hozott határozatairól nem nyilatkozhatom. _____________■ K opjafát faragott a falunak Zics Millenniumi kopjafát és útbaigazí­tó jelzőtáblát készített a falunak Radák Tibor kadarkúti fafaragó. Ezeket hamarosan felállítják. Fafa­ragótábort szervezett ugyanis Nagy Jenőné intézményvezető az általános iskolában, s ott készítette el Radák Tibor a millenniumi kop­jafát, illetve az útbaigazító jelző­táblát. Ez utóbbit - mint FeÚinger János polgármestertől megtudtuk - a falu központjában helyezik el, a kopjafa helyéről azonban kikérik a lakosság véleményét. Falugyű­lést hívnak össze, és a javaslatokat figyelembe véve dönt az önkor­mányzat. Erre is hamarosan sort kerítenek. Radák Tibor a faragása­it ingyen készítette a zicsieknek. A polgármestertől megtudtuk: a fa­ragó és társai jövőre várhatóan egy székelykaput készítenek. ______■ A tlasz a Koppány völgyéről A kistérséget bemutató atlaszt készíttetett a Koppányvölgye Te­rületfejlesztési Társulás, s ez a napokban jelent meg. Huszon­hat településről ad hasznos in­formációkat fényképekkel, rövid bemutató leírással és térképpel. A kiadvány bemutatja az egyes települések címereit is. A kistér­ségi atlasz tájékoztató írásai nemcsak magyarul olvashatók, hanem - számítva a külföldiekre - német és angol nyelven is ol­vashatók. Kiadásához az Orszá­gos Foglalkoztatási Közalapít­vány pályázatán nyertek 1,3 millió forintot - tudtuk meg Nagy László térségmenedzsertől -, s ezt 200 ezer forinttal egészí­tették ki. A tájékozódást segítő kiad­ványt háromezer példányban adták ki, azzal a céllal, hogy se­gítse a kistérség idegenforgalmi, turisztikai lehetőségeinek a még jobb kihasználását. __________■ N api hat-nyolc mázsa kenyér Ka rád Tizenöt dolgozót foglalkoztat a Divus 97 betéti társaság; a siófoki áfésztól bérli a malmot és sütő­üzemet. Január óta megduplázta a kenyér és a péksütemények gyártását, s így év végére 40 mil­lió forint bevételre számítanak. Korábban naponta két-három mázsa kenyeret s pár ezer pék­árut sütöttek itt - tudtuk meg Me­zőteleki Jánosáé üzemvezetőtől. Bővítették a vevőkörüket; a Bala- ton-partra szállítnak kenyeret, péksüteményt Fonyódtól Siófo­kig, s ellátják friss áruval a kör­nyék boltjait. Mintegy 60 üzlettel tartanak kapcsolatot. A megnövekedett igények mi­att nyáron még délelőtti műszakot is szerveztek, hiszen tartós termé­kekre és pizzatésztára rendkívül nagy volt a kereslet. Most naponta hat-nyolc mázsa kenyeret sütnek, s ezenkívül fánkot, rétest készíte­nek, és sütnek kalácsot is.- Induláskor a malmunkban őrölt liszttel dolgoztunk, s jutott eladásra is - mondta az üzemve­zető. - A megnövekedett terme­lés miatt sok lisztet használtunk fel. Két műszakot kellett indítani a malomban, de egyre több prob­léma jött elő. Bár sokat áldoz­tunk a malomra, leálltunk az őr­léssel. Most vesszük a lisztet, hogy megtarthassuk a piacot.- Mit terveznek?- Hosszú távra tervezzük a működést. Tárgyalunk a malom és a sütőüzem megvételéről is. Ezzel a dolgozók is jól járnának, mert fejlesztenénk és több em­bernek adnánk munkát. Az a fon­tos, hogy jól működjön a sütöde. Ez évre 40 millió forint bevételt terveztünk, ami egy-két milliós nyereséget hozhat. Ezt igyek- szünk fejlesztésre fordítani. ■ Sydneybe repült a polgármester Torvaj Több mint egymillió forint értékű olim­piai utazást nyert Forró György polgár- mester a Szerencsejáték Rt skandináv lottóján, pedig elég ritkán játszik. Va­sárnap repült el Ausztráliába, Sydney­ben megnézi az olimpiai játékokat.- A szelvényem sorszámát a július 27-i sorsolá­son húzták ki - mondta Forró György. - A nye- reményút szeptember 10-től 23-ig tart Sydney­be visznek, illetve az olimpiai játékokra. Csak alkalmanként Jottózom, az édesapám játszik rendszeresen. Ő figyelt föl erre az akcióra, s én telefonáltam a megadott számra. Szerencsém volt; azt húzták ki, és így nyertem ezt az utat.- Máskor is volt szerencséje?- Eddig még soha. Apám folyamatosan lot­tózik, de csak két, illetve három találatot ért el. Nagyon meglepődtem, mikor július végén jött az értesítés. A hivatalban voltam, s éppen áll­va bontottam föl a levelet, de rögtön leültem. Nem akartam hinni a szememnek. Többször is megnéztem és elolvastam, hogy jól látom-e.- Mit néz meg Sydneyben?- Mindent, amire lehetőség nyílik. Hét alka­lommal mehetek be a versenyekre a program szerint. Szeretném látni a kézilabdát és az atlé­tikai számokat. Lesz városnézés is autóbusszal és hajókirándulás az öbölben. A fakultatív programokban is részt veszek, amennyin csak lehet. Szeretném megismerni egy kicsit azt a tá­voli országot és az ottani szokásokat.- Bizonyára különleges lesz.- Emlékként minden érdekes mozzanatot igyekszem majd megörökítem, legalább öt-hat tekercs filmet „ellövök”. Gondolom, igazi ki- kapcsolódás lesz ez a kéthetes jutalomút. Ilyes­mi egy embernek igazán ritkán adódhat az éle­tében. Valószínűleg felejthetetlen élményekben lesz részem. Forró György a napokban töltötte be a 30. életévét, így igazán rendkívüli születésnapi ajándékot nyert. Azt mondta: ez az év valósá­gos szerencsesorozatot hozott. Miután tisztelet- díjas polgármester lett, munkahelyet talált a Flextronics tabi kft-jénél. Jó közösségbe került, Forró György: Sok szerencsét hoz az év fotó: eszes autót vett, a közelmúltban pedig beosztásában is előre lépett: szakasszisztens lett a folyamat- mérnök mellett. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom