Somogyi Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-12 / 214. szám

Si 2000. Szeptember 12., Kedd MEGY E I KÖR KÉP Somogyi Hírlap - 3. oldal Alkudozás a Munka Törvénykönyvéről Megyei körkép Kányán bíznak a sikerben A Munka Törvénykönyve (MT) módosítási javaslatai­nak nagy része hátrányosan érinti a munkavállalókat. A somogyi szakszervezet ügy­vivője úgy véli: az uniós jog­harmonizációt hangoztatva az előkészítők az egyébként is erőfölényben lévő munka­adóknak kedveznének.- A javaslatok egyes helyeken javí­tanának, ám lényegesen több pon­ton rontanának a munkavállalók helyzetén - mondta dr. Galabár Emil, az MSZOSZ Somogy'megyei képviseletének ügyvivője. Hozzá­tette: hiába az európai jog, ha a munkavállalók magyar bérszínvo­nalon és a mostoha hazai körül­mények között kénytelenek dol­gozni. A jogi iroda tájékoztatója csokorba szedi a nehezményezett javaslatokat, amelyek közül első helyen szerepel a napi tizenkét órás törvényes munkaidővel járó készenléti munkakör szinte kor­látlan alkalmazhatósága. Ez azzal járna,, hogy a munkáltató akár a hét hat napján is 12 órai munkára kötelezhetné alkalmazottját, meg­takarítva ezzel a túlórapénzt. A tervek szerint megszüntetnék a helyettesítést is, helyette átirányít­hatnák a munkavállalót akár a szakképzettségének nem megfele­lő munkakörbe is. Hasonlóan hát­rányosan érintené a munkavállalót a munkaerő-kölcsönzés szinte korlátlan alkalmazhatóságának le­hetősége, hiszen ez alacsony jöve­delemmel és teljes kiszolgáltatott­sággal járna. Emellett tervbe vet­ték a munkaszüneti napokon tör­ténő foglalkoztatás lehetőségét is „társadalmi szokások” jogcímen, ráadásul a pihenőnapon végzendő munka előtti figyelmeztetési idő mindössze három napra rövidül­ne. Egy javaslat szerint ezentúl idénymunkának számítana min­den olyan tevékenység, amely kö­veti a piac változásait. A tágan ér­telmezhető passzus következmé­nye a szakszervezet szerint az len­ne, hogy az idénymunkások szá­ma növekedne, biztonságuk csök­kenne, miközben ismét csak a munkáltató járna jól. Dr. Galabár Emil szerint mind­ezek a változások nemhogy javíta­nának, hanem kifejezetten ronta­nának a munkából élők helyzetén. Biztató jel, hogy a tárgyalások kez­deti szakaszában elzárkózó kor­mányzati oldallal megindult egy alkufolyamat, amelynek már van­nak eredményei. Ilyen a heti pihe­nőidő 42 óráról 35 órára csökken­tésének megakadályozása, bár a kompromisszumos 40 órás időtar­tam is hátrányosan érinti a munka- vállalókat. Az ügyvivő elmondta: a munkavállalók somogyi érdekkép­viseleti szerveinek vezetői még a héten döntést hoznak arról, hogy Dr. Galabár Emil ügyvivő fotó: lang milyen eszközöket vessen be a szakszervezet a tervezet további módosításának érdekében. Azt ter­vezik, hogy Somogy összes ország- gyűlési képviselőjétől nyűt állás- foglalást kémek a törvénytervezet vitatott pontjairól. takács zoltán Kánya A júliusi főkönyvi tényszá- mok és a kalkulált adatok alapján a Kányái Mezőgaz­dasági Rt-nél csaknem 480 milliós bevételre számíta­nak. Ez mintegy tízmillió fo­rint eredményt hozhat - mondta Ács József, az rt el­nök igazgatója. A társaságnál bíznak a sikerben, bár sem a közgazdasági környe­zet, sem a viszontagságos időjárás nem kedvezett, sem a mezőgazda- sági termelés feltételei. Az rt jelen­leg 2120 hektár bérelt területen gazdálkodik.- Kétszázötven hektáron ter­meltünk iregi csíkos napraforgót; ez hektáronként 1,8 tonna átlag­termést hozott - mondta Ács Jó­zsef. - Ez az átlag a körülmények­hez képest jónak mondható. A ter­mést a szerződés szerint szeptem­ber 18-25. kö­zött szállítja el a vevő. Napra­forgóból mint­egy 20-22 mil­lió forinthoz ju­tunk, s ez a leg­utolsó tervhez képest na­gyobb bevételt jelent. Három Claas kombájnnal egy hete kezdték meg a korai érésű ku­korica betakarítását a részvénytár­saság területén. A hétszáz hektá­ron termelt tengeriből átlagosan 6-6,5 tonnára számítanak, ami várhatóan 70-80 millió forint be­vételt hoz. Az rt vezetése arra szá­mít, hogy a víztartalomtól függően - naponta 50-60 hektáron szedik le - október derekára végeznek, s a szárítási költség is alacsony lesz. Szójamagot 60 hektáron termel­tek, ám ennek az eredménye a várttól elmarad. kbutek József Kilenc kudarc, új választás Tengőd Lassan két éve, hogy mulasztá­sos törvénysér­tést követ el a képviselő-testü­let; még mindig nem választott alpolgármestert. Emiatt a megyei közigazgatási hi­vatal törvényes­ségi-ellenőrzési osztálya koráb­ban már észrevé­telt is tett. Mind­hiába. Kilenc alkalommal négy képviselőt is javasolt már alpol- gármesternek Csicsman Imre pol­gármester, ám egyik sem kapta meg a szükséges többségi szavaza­tot. Nem vet ez jó fényt a képviselő- testületre és a falu­Csicsman Imre: Ismét napirendre tűzzük a választást X Siotour: pert vagy kötvényt ra. A széthúzás nem jó senkinek. így ha a polgár- mester - bármilyen okból - huza­mosabb ideig távol van, nincs aki helyettesítse.- Két éve nem voltam szabad­ságon, még táppénzre sem mehet­tem hosszabb időre, hogy folya­matosan menjen a munka az ön- kormányzatnál - mondta a pol­gármester. - Legutóbb áprilisban került az alpolgármester-választás a testület elé, ám akkor sem jött össze a szükséges szavazat. Pedig az önkormányzatokról szóló tör­vény kimondja, hogy a képviselő- testületnek - saját tagjai közül, a polgármester javaslatára - a pol­gármester helyettesítésére, mun­kájának segítésére alpolgármes­tert kell választania. A szeptembe­ri ülésünkön ismét napirendre tű­zöm az ügyet. Szeretném, ha vég­re valamennyi képviselő átérezné ennek a súlyát, és eredményes szavazás után végre lenne alpol­gármestere is a falunak. Tengődön a képviselő-testület nem tett eleget törvényben előírt kötelezettségének, s így folyama­tosan mulasztásos törvénysértést követ el. Vajon meddig? KRUTEK JÓZSEF A Siotour részvényeinek eladása ma ismét rendkívüli napirend lesz a me­gyei közgyűlés előre tervezett ren­des ülésén. A testületnek végre dön­teni kellene. A döntés azonban a So­mogyi Hírlap információja szerint ma sem lesz könnyebb, mint ami­lyen egy hete lett volna. A legmaga­sabb ajánlat változatlanul a Hunguest Rt-é, ezt az ajánlatot azonban dr. Gyenesei István, a me­gyei közgyűlés elnöke a legutóbbi ülésen - azt követően, hogy a Fi­desz önkormányzati képviselőcso­portja kivonult - aggályosnak minő­sítette, mivel - állítólag - a 200 mil­lió forint értékű bánatpénz nem ér­kezett meg. A Hunguest képviselői állítják, s ennek hangot adtak a múlt keddi közgyűlésen is, hogy időben feladták a pénz utolsó 160 millió forintos részletét is. Dr. Mohr Tamás somogyértos önkormányza­ti képviselő éppen ennek kapcsán kétszer is javasolta, hogy az elnök szavaztassa meg a közgyűlést arról, hogy elfogadja-e vagy sem a Hunguest bejelentését. A kétszer el­hangzott indítvány azonban min­dig zárt fülekre talált... A Hunguest mint ismeretes 279 százalékon kívánja megvenni a Siotour önkormányzati részvényeit. Neki szeremé juttatni - éppen az ár­Dr. Gyenesei István, a megyei köz­gyűlés elnöke a Siotour részvény- csomag értékesítésével kapcsolat­ban tegnap este a Somogyi Hírlap­nak ezt mondta:- Mindent megtettünk azért, hogy a közel húsz hónapja tartó fo­lyamat végére a mai közgyűlésen pont kerüljön. Számomra azonban kezdettől fogva meghatározó volt, hogy egyszerre feleljünk meg a tör­vényességnek és minél több bevé­telt biztosítsunk a megyei önkor­mányzat számára. Legalább ennyi­re fontos az is, hogy a legnagyobb idegenforgalmi szervezet olyan ke­zekbe kerüljön, amely biztosítani tudja azokat a hiányzó fejlesztési forrásokat, amelyek nélkülözhetet­lenek a minőségi turizmus feltétele­inek megteremtéséhez. De nem hagyhattuk figyelmen kívül a tulaj­donváltásnak az érintett települé­sekre gyakorolt hatását, és a Siotour dolgozói sorsának alakulását sem, ezért különleges megkötéseket is tettünk. Az elhúzódó döntés mö­gött éppen úgy megtalálható a bi­zonytalankodás, mint a politikai befolyásoltság, vagy félelem a szo­katlanul nagy érték pénzzé tételé­től, de a közös a megoldáskeresés helyetti botránykeltésre való törek­vés is. Szerencsére a józan ész kere­kedett felül, s nincs kétségem afe­lől, hogy ma a közgyűlés a lehető legjobb döntést hozza. így válhat igazi sikertörténetté az, amiben a ra való tekintettel - a Fidesz képvise­lő-csoportja is. Tagjai - állítják - azért vonultak ki egy hete a közgyű­lésről a szavazás előtt, hogy ne le­hessen kihirdetni olyan eredményt, mely szerint a fideszes képviselők tartózkodtak, vagy ellene szavaztak az OTP Vagyon- és Ingatlankezelő Kft ajánlatának, amely 260 százalé­kot kínált a részvényekért. A megyei közgyűlés eimek a szervezetnek szerette volna juttatni a Siotourban lévő többségi vagyonrészt. A Somogyi Hírlap információja szerint a mai közgyűlés előtt viszont megérkezett a Hunguest levele, amelyben bejelentették: minden­képpen igényt tartanak a Siotourra, s ajánlatuk komolyságának bizonyí­tékaként a vagyonszerzéssel kap­csolatos valamennyi költséget - be­leértve a pereket is - magukra vállal­nak. így hát a mai ülésen kell dönte­ni arról, hogy végül is a Hunguestnek vagy az OTP-nek ad­ják a Siotour részvényeket. A kérők sora azonban ezzel még nem ért véget. A Somogyi Vállalko­zói Konzorcium - amelyről koráb­ban egyesek már azt is állították, hogy megszűnt - elővásárlási jogot kapott, tehát bármelyik vevő ajánla­ta is lesz érvényes, a konzorcium - amely mások szerint új erőre kapott kívülállók csak alig-alig igazodtak ki ezideig. Az előterjesztésem sze­rint két döntést kell ma meghozni. Az első: eldönteni, hogy a legmaga­sabb ajánlatot tevő Hunguest Rt pá­lyázata érvényesnek tekinthető-e. Amennyiben ez megkapja a több­ségi támogatást, úgy természetesen nem lehet más alternatíva, mint ré­szükre felajánlani a vételi jogot. Ha azonban a testület nem minősíti pá­lyázatukat érvényesnek, úgy kizá­rólag a második legmagasabb aján­latot tevő, az OTP Ingatlan Vagyon­kezelő Kft lehet a befutó. Bárme­lyiknek örülhetünk, hiszen ki gon­dolta volna egy évvel ezelőtt, ami­kor még csak 650 millió forintot kí­náltak részvénycsomagunkért, hogy ez év augusztusára már 1,1 milliárdot is meghaladja az ajánlat. Sokan már ezt olyan árnak tekintet­ték, amit nem lehet felülmúlni. Né- hányan azonban hittünk abban, van még keresnivalója az önkor­mányzatnak. Bár a közigazgatási hivatal törvénysértőnek minősítette lépésünket, mégis vállaltuk a koc­kázatot, a kritikát, s meghosszabbí­tottuk a beadási határidőt. Kisebb fajta csodaként éltük meg, hogy egy hónap elteltével további 600 millió forinttal nőtt a reménybéli bevételünk. Ezt csak azzal lehetett elérni, hogy két olyan komoly hát­térrel rendelkező riválist hívtunk meg, amelyek egymással verse­nyezve tornázták fel az árat ebbe a- bejelentheti, hogy azon az áron ő is vevő a részvényekre. A menyasszony tehát továbbra is eladó. A kérők ma ismét felsorakoz­nak. A kérdés csak az, hogy ki viszi el a szépséget és milyen áron? Meg az, hogy amikor az árat megállapít­ják, s a kérők közül kiválasztják a vőlegényt, akkor a közgyűlés frakci­ói és tisztségviselői képesek-e csak azt nézni, hogy melyik ajánlat a leg­jobb a megyének. Vagy esetleg más szempont is motiválja döntésüket. Ma mindez kiderül. Azt azon­ban aligha lehet állítani, hogy tiszta is lesz a kép, s a közgyűlés után nem maradnak kérdőjelek és nem lesznek perek. Közben pedig a megyei köz- igazgatási hivatal vezetője, dr. Faludi Imre pert helyezett kilátás­ba, ha a közgyűlés más szempon­tokat is figyelembe vesz, mint azt, hogy kinek az ajánlata érvényes. A per pedig függetlenül attól el­kezdődhet, hogy miként dönt ma a közgyűlés. így aztán nem lehet tudni, hogy kötvényt kap a vásárló vagy pert is mellé. Az sem biztos egyébként, hogy a vesztesek bele­nyugodnak a döntésbe. Ha nem, akkor ők is az igazságszolgáltatás házában kereshetik az igazságu­kat. ■ magasságba. E bevétel hozadéka biztosabbá teheti a ránk bízott ja­vak működését. Közvetve hatása pedig, hogy a árvíz károk miatt központilag elvont 50 millió forin­tot nem fogjuk áthárítani intézmé­nyeinkre. Nem terheljük tovább amúgy sem könnyű gazdálkodásu­kat, de készen állok néhány olyan javaslattal is, amely a vagyon felélé­se nélkül kedvező hatással lehet több település életére is. Ennek fé­nyében kicsinyesnek és talán fele­lőtlennek is minősíthető az a meg­közelítés, mely szerint azt a kiírás­nak nem megfelelő, s ezért érvény­telennek tekintendő pályázatot fo­gadjuk el - csak hogy még százmil­lió bizonytalan forinttal gazdagod­junk -, aminek többszörösét veszít­hetjük a számonkérésnél. Tisztelet­ben tartva a közigazgatási hivatal politikai befolyástól sem mentes törvényességi észrevételét, nyu­godtan nézünk elébe az esetleges következményeknek. Annál is in­kább, hiszen ma már kezünkben van több egyetemi professzor szak- véleménye is, amely egyértelműen megerősíti a mi eljárásunk helyes­ségét. Döntésünket követően 15 na­pon belül még nyilatkozhat a So­mogyi Vállalkozói Konzorcium, hogy kíván-e élni elővásárlási jogá­val. Ami azonban biztos, október hónapra új, remélhetőleg jó gazdá­ja lesz a Siötoumak. Ez valameny- nyiünk érdeke._______________■ Hírek PÁLYÁZTAK. A zselickislaki önkormányzat 3,8 millió forin­tot nyert az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került tele­pülések pályázatán, melyet a Belügyminisztériumhoz nyúj­tottak be. A pénz időben érke­zett, ugyanis így a település az év hátralévő részében gond nél­kül teljesíteni tudja vállalt alap­feladatait, ilyenek például a szociális juttatások, (szk) ÁLLNAK A FALAK. Patalom képviselő-testülete a területfej­lesztési tanács pályázatán há­rommillió forintot nyert a kul- túrház új vizesblokkjának és az ifjúsági Úubszoba megépítésé­hez. A munkálatokat az áraján­latok alapján egy magyaratádi vállalkozó nyerte el. A falak már állnak, ha minden az elő­zetes tervek szerint halad szep­tember végére tető alá kerül a mintegy hatvan négyzetméteres új épület, (szá) ÉLÉNK FORGALOM. A somo­gyi határátkelőhelyeken az első félévben 14 százalékkal nőtt a forgalom. Több mint 1,1 millió utas lépte át a határt, a legtöb­ben továbbra is a barcsi átkelőt vették igénybe. A személyforga­lom mintegy 57 százalékát ott jegyezték fel .(hm) ELSZÍVTÁK A GYŐZELMET. Kaposvári győzelem született a nagykőrösi pipaszívóversenyen. Csaknem 30 versenyző indult a megmérettetésen, ahol a nők kö­zül Nagy Lajosné végzett az első helyen. Az indulók három gramm dohányt kaptak, s a ka­posvári Amphora klub tagja egy óra húsz perces idejével szerezte meg a győzelmet, (hm) ______■ A Matáv Rt Üzleti Kommunikációs Üzletága üzleti termékeinek értékesítéséhez értékesítési tapasztalattal, informatikai ismeretekkel rendelkező viszonteladó partnerek jelentkezését várja a Dél-dunántúl területéről Jelentkezni az eddigi tevékenységük rövid bemutatásával lehet a vasst@in.matav.hu címen. (21906) Magyarország legkedveltebb kiadványának kaposvári irodája felvételt hirdet hirdetésszervezői munkakör betöltésére Elvárásaink:- középfokú végzettség- szorgalom, kitartás- jó kommunikációs és problémamegoldó készség- káros szenvedélyektől való mentesség Feladatok:- cégek, vállalkozások, vállalkozók felkeresése- a KISOKOS-ban való szereplés kiajánlása, hirdetési felületek értékesítése- kapcsolattartás az ügyfelekkel Amit ajánlunk:- vonzó, teljesítménytől függő bérezés- felelősségteljes, önállóságot biztosító munka- különféle juttatások, megfelelő teljesítmény esetén cégautó és mobiltelefon Jelentkezni lehet - postai úton elküldött - önéletrajzzal a 7400 Kaposvár, Berzsenyi Dániel u. 28-30 szám alatt, tel.: 82/410-844 (21644) Gyenesei: érdekünk a pont

Next

/
Oldalképek
Tartalom