Somogyi Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-03 / 180. szám
8. oldal - Somogyi Hírlap 2000. Augusztus 3., Csütörtök 1|| S P O R T Kosárlabda NB I, férfi „A” csoport Túl az első edzőmeccsen Egy fő híján teljes a 2000/2001-es bajnoki szezonra készülő Klíma-Vili Purina Kaposvári KK NB I férfi „A” csoportos kosárlabdacsapatának a játékoskerete. Emir Halimics a hét elején csatlakozott a somogyi gárdához. Kaposvár- A bosnyák-török kettős állampolgárságú Emir Halimics hétfőn délután érkezett meg Kaposvárra - mondta Kovács László, a Klíma- Vili Purina Kaposvári KK szakosztályelnöke. - Sajnos, még mindig nem teljes a keretünk, mert az általunk kiszemelt egyik amerikai kosárlabdázó még más klubokkal (köztük magyarral) is kapcsolatban áll, és nem adott végleges választ. A másik játékos csak később jönne; számára augusztus 5-ét jelöltük meg utolsó határidőnek. Ha addig nincs itt, mást keresünk helyette. Ezen a héten - a technika javítása mellett - atlétikai, kondicionális és állóképesség-fejlesztő edzések szerepelnek a kosarasok programjában. A jövő héttől már a taktikai elemek is szerepet kapnak. Az eddigi egyetlen felkészülési mérkőzésről Földi Sándor vezetőedző a következőket mondta: - Az NB I „B” csoportban szereplő Dombóvári VMSE együttese volt a vendégünk. (Mint ismeretes, ebben a csapatban játszik a két évig Kaposváron szerepelt Baumgartner Balázs). Mindkét gárda számára szokatlan volt a felgyorsult játékritmus. Ezért sok volt a kapkodás és a hibás megoldás. Az egész pályás letámadást gyakoroltuk. A rutinosabb felállással egységesebb, a fiatalokkal darabosabb volt a játékunk. A csapatnak még nincs kialakult stílusa; ennek kialakítása a következő hetek feladata lesz. A Klíma-Vili Purina Kaposvári KK augusztus 26-tól - a városi sportcsarnokban rendezendő Alpok-Adria Vásár miatt - Szlovéniába utazik, ahol egy erős mezőnyű nemzetközi tornán lép majd pályára. Szeptember 8-a és 10-e között következik a hagyományos kaposvári ÁB Somogy Kupa, ahol a bajnok és kupagyőztes Székesfehérvári Albacomp-UPC, a nyáron igencsak megerősödött Paksi Atomerőmű SE és a horvát első ligás KK Zagreb együttese lesz az ellenfél. Az utolsó felkészülési torna a zalaegerszegi Göcsej Kupa lesz szeptember 15-e és 17-e között. Ezután már csak edzőmérkőzéseken lép majd pályára a Földi-gárda.__________________________kun Kispályás labdarúgótornák megyeszerte Hangolnak a csapatok XXXII. GYERMEK ORSZÁGOS ÚSZÓBAJNOKSÁG Két kaposvári bronz * Rákóczi-segítség a Kaposvölgyének Az NB I „B” csoportban szereplő Kaposvári Rákóczi-Contimex FC- nek az NB Il-es Kaposvölgye Vállalkozók SC-Nagyberki lesz a fiókcsapata. Tegnap végleg eldőlt, hogy ki lesz az az öt kettős iga- zolású játékos, akik a bajnoki mérkőzéseken a Kaposvölgyét (is) erősítik majd. A névsor: Fin- taZoltán (hátvéd), Tamás Gábor (hátvéd), Lassú József (középpályás), Neubauer Attila (csatár) és a nemrég Siófokról igazolt szlo- vák Sánta Attila (csatár). f.g. Siófoki perpatvar Veszélybe került a Siófok FC NB I „B” csoportos szereplése. Tegnap lapzártáig ugyanis még nem volt utánpótlás-csapata a klubnak... Az utánpótlás-csapatokkal rendelkező Bányász SE és a Siófok FC Kft közötü, az elmúlt szezonra kötött együttműködési megállapodás lejárt. Újat fogalmazott az utánpótlás-csapatok versenyeztetésének a költségeit álló Siófok FC, ám ezt az SE képviselője tegnap lapzártánkig nem írta alá. így egyelőre nincsenek utánpótlás-csapatai az NB I „B” csoportos együttesnek; márpedig ezek szerepeltetése előírás a felnőtt csapat elindulásához.- Mindent az FC fizet, így szerintünk jogunk van megfogalmazni néhány általunk kívánt feltételt - érvelt Karasz János, a Siófok FC technikai igazgatója. - így például, hogy az FC választhassa meg, kik azok az edzők, akik az utánpótlás-csapatok élén dolgoznak. S hogy a tehetséges fiatalokat az SE a Bányásznak adja át, akik csak az FC belegyezésével igazolhatnak át másik klubhoz. Feltehetően e két pont miatt Horváth Károly utánpótlás szakágvezető az SE részéről nem volt hajlandó aláírni a megállapodást. Illés János lemondott az SE elnöki tisztéről, így az ügyeket most Horváth Károly viszi tovább, aki tegnap azt mondta: - Ha aláírnám a megállapodást, magamat és edzőkollégáimat rúgnám ki. Erre nem vagyok hajlandó, miként arra sem, hogy a gyerekek játékjogát magánszemély, a Siófok FC Kft tulajdonába adjam a szülők határozott tiltakozása ellenére. A fiatalokat évek óta az SE neveli, ezért kizárólagos joga a velük való rendelkezés; ahhoz sincsen köze az FC-nek, hogy kik az edzők a Bányásznál. Ettől eltekintve ahogy eddig, a továbbiakban is segíteni kívánjuk a Siófok FC szereplését. További információ, hogy a Siófok FC holnap 18.30 órakor szurkolói ankétot tart a Teátrum kávéházban. fónai Több tornát is rendeztek a napokban Somogybán; Ta- bon a „Féhatosvonaton” és Inkán a Pálma Kupán - érdekesség, hogy mindkét mérkőzés-sorozatot ötödik alkalommal rendezték meg - a kispályák nagy művészei voltak a főszereplők, míg a Kapoly Kupa nagypályás tornán három csapat mérte össze egymással a tudását. Ötödik alkalommal rendezték meg Tabon a „Féhatosvonat” elnevezésű kispályás labdarúgótornát. Az idei mérkőzés-sorozatot - amelyen összesen 18 együttes lépett pályára - a szlovák Szimő csapatának az indulása avatta nemzetközivé. Az V. „Féhatosvonat” végeredménye: 1. Csabagyöngye - Tab, 2. Gonoszok - Paks, 3. FC Maszlag A jövő hétvégén a megyei I. és II. osztályú labdarúgó-bajnokságban is megkezdődik a pontvadászat. A csapatoknak remek felkészülési - és erőfelmérési - lehetőséget biztosít a (pénzdíjas) Baross Szőnyeg Somogyi Kábel labdarúgótorna, amelyet szombaton rendeznek Kaposváron az Arany úti sportcentrumban.- Hat csapat - a Juta, a Kapós- mérő, a Kaposszerdahely, az Őrei, a Felsőmocsolád és a Magyaregres Budapest, 4. Szimő (Szlovákia). A tabi kispályás labdarúgótorna legjobb mezőnyjátékosának Kubicek Lászlót (Szűnő - Szlovákia), a legjobb kapusnak pedig Meixner Zsoltot (Gonoszok - Paks) választották meg, míg a gólkirályi címet Fritz Zoltán (Gonoszok - Paks) hódította el 26 találatával. * * * Kisebb jubileumot ünnepeltek In- kén is, ahol szintén ötödik alkalommal rendezték meg a Pálma Kupa kispályás labdarúgó-tornát. Az V. Pálma Kupa végeredménye: 1. Tipp-Topp - Nagykanizsa, 2. Radír - Vése, 3. „Ácsi” Pálma - Inke. Az inkei kispályás labdarúgó- torna legjobb mezőnyjátékosának Bogdán Gábort (Radír - Vése), a legjobb kapusnak pedig Fel- nevezett a kaposvári mérkőzéssorozatra - mondta Szilágyi Ferenc, a rendező Magyaregres Baross Szőnyeg Somogyi Kábel egyesületi igazgatója. - Az első mérkőzés 9.30 órakor kezdődik, és óránként lépnek majd pályára a csapatok. A sorsolást pénteken este készítjük el; a szerencse dönti el, hogy ki kerül a két hármas csoportba. A kétszer 20 percig tartó körmérkőzések után a „bronzmérső Attilát (Tipp-Topp-- Nagykanizsa) választották meg, míg a gólkirályi címet Mózes Róbert (Tipp- Topp - Nagykanizsa) hódította el. A rendezők különdíjjal jutalmazták az Avantgárd elnevezésű női együttest is. * * * Három csapat mérte össze egymással a tudását Kapolyon a Kapoly Kupa nagypályás labdarúgótornán. A Kapoly Kupa végeredménye: 1. Kapoly, 2. Kerelti, 3. Bálványos. A kapolyi nagypályás labdarúgótorna zárásaként három külön- díj is gazdára talált; a legjobb mezőnyjátékosnak járót Kelemen Attila, a legjobb kapusét Rábai Attila, a gólkirályét pedig Teklovics József ve hette át. fenyő kőzést” 16 órakor, a döntőt pedig egy órával később játsszák. A találkozókat NB-s játékvezetők „dirigálják”. Az első helyezett csapat 40 ezer, a második 25 ezer, a harmadik pedig 10 ezer forintot pénzjutalmat kap. Különdíjjal térhet majd haza a legjobb mezőnyjátékos és kapus, valamint a gólkirály. A (remélhetőleg lelkes) nézősereg ellátásáról a sörsátor gondoskodik. K. CS. Székesfehérvár Három napon át Székesfehérvár volt a házigazdája a XXXII. gyermek országos úszóbajnokságnak, amelyen a somogyi színeket a Kaposvári Sportiskola és a Kaposvári Középületkivite- lező-Adorján SE reménységei képviseltek. A kaposvári úszók összesen 19 „A” és 29 „B” döntős helyezést könyvelhettek el. Az egyéni versenyszámokban a Kaposvári Sportiskola kiválósága, Mletchen- kov Zsanett érte el a legszebb eredményt, aki a 100 méteres pillangóúszásban bronzérmet szerzett. Ugyancsak az előkelő harmadik helyet szerezte meg a Pap Bence, Line Balázs, Pécsi Dániel, Egly Dániel alkotta Kaposvári Sportiskola 4x200 méteres gyorsváltója. A somogyi eredmények. „A” döntős helyezések. Leányok. 100 m gyors: ... 8. Mletchenkov Zsanett (Kaposvári Sportiskola). 100 m pillangó: ... 3. Mletchenkov Zsanett (Kaposvári Sportiskola). 200 m vegyes: ... 7. Tóth Renáta (Kaposvári Középületkivitelező-Adorján SE). 400 m gyors: ... 5. Hebbache Szabrina (Kaposvári Sportiskola), 6. Tóth Renáta (Kaposvári Középületkivi- telező-Adorján SE). 800 m gyors:... 6. Hebbache Szabrina (Kaposvári Sportiskola), 7. Tóth Renáta (Kaposvári Középületki- vitelező-Adorján SE). 4x100 m gyorsváltó:... 7. Kaposvári Sportiskola csapata (Mletchenkov Zsanett, Ress Hanga, Ferlindis Petra, Hebbache Szabrina). 4x100 m vegyesváltó: ... 5. Kaposvári Sportiskola csapata (Ferlindis Petra, Kovács Virág, Mletchenkov Zsanett, Hebbache Szabrina). Fiúk. 50 m pillangó:... 8. Pécsi Dániel (Kaposvári Sportiskola). 100 m gyors: ... 8. Pécsi Dániel (Kaposvári Sportiskola). 100 m hát: ... 8. Line Balázs (Kaposvári Sportiskola). 100 m pillangó:... 5. Pécsi Dániel (Kaposvári Sportiskola). 200 m vegyes: ... 6. Pécsi Dániel (Kaposvári Sportiskola). 400 m vegyes:... 7. Nógrádi András (Kaposvári Sportiskola). 1500 m gyors:... 8. Pap Bence (Kaposvári Sportiskola). 4x100 m gyorsváltó: ... 4. Kaposvári Sportiskola csapata (Pécsi Dániel, Line Balázs, Pap Bence, Egly Dániel). 4x100 m vegyesváltó: ... 6. Kaposvári Sportiskola csapata (Line Balázs, Nagy Balázs, Pécsi Dániel, Pap Bence). 4x200 m gyorsváltó: ... 3. Kaposvári Sportiskola csapata (Pap Bence, Line Balázs, Pécsi Dániel, Egly Dániel). „B” döntős helyezések. Leányok. 50 m mell: ... 7. Kovács Virág (Kaposvári Sportiskola). 50 m pillangó:... 4. Mletchenkov Zsanett (Kaposvári Sportiskola). 200 m gyors:... 2. Tóth Renáta (Kaposvári Középületkivitelező-Adorján SE),... 6. Hebbache Szabrina (Kaposvári Sportiskola). 200 m hát:... 7. Tóth Renáta (Kaposvári Középületkivitelező- Adorján SE). 200 m mell:... 8. Kovács Virág (Kaposvári Sportiskola). 200 m pillangó: ... 4. Mletchenkov Zsanett (Kaposvári Sportiskola). 800 m gyors: ... 4. Ferlindis Petra (Kaposvári Sportiskola). 4x100 m gyorsváltó:... 2. Kaposvári Középületkivitelező- Adorján SE csapata {Tóth Renáta, Tóth Alexandra, Kátai Laura, Ladovics Kata). 4x100 m vegyesváltó: ... 2. Kaposvári Középület- kivitelező-Adorján SE csapata {Tóth Alexandra, Ladovics Kata, Tóth Renáta, Kátai Laura). 4x200 m gyorsváltó: 1. Kaposvári Köz- épületkivitelező-Adorján SE csapata {Tóth Renáta, Tóth Alexandra, Pálfi Petra, Ladovics Kata), 2. Kaposvári Sportiskola csapata (Mletchenkov Zsanett, Ferlindis Petra, Ress Hanga, Hebbache Szabrina). Fiúk. 50 m gyors: ... 7. Pécsi Dániel (Kaposvári Sportiskola). 50 m mell: 1. Pécsi Dániel (Kaposvári Sportiskola). 50 m pillangó:... 3. Egly Dániel (Kaposvári Sportiskola). 100 m mell:... 6. Nagy Balázs (Kaposvári Sportiskola). 100 m pillangó: 1. Egly Dániel (Kaposvári Sportiskola), 2. Gréczi Attila (Kaposvári Középületkivitelező-Adorján SE), ... 7. Line Balázs (Kaposvári Sportiskola). 200 m gyors: ... 4. Line Balázs (Kaposvári Sportiskola). 200 m hát: ... 6. Line Balázs (Kaposvári Sportiskola). 200 m mell: ... 3. Nagy Balázs (Kaposvári Sportiskola). 200 m pillangó: ... 5. Nógrádi András (Kaposvári Sportiskola). 200 m vegyes: ... 5. Gréczi Attila (Kaposvári Középületkivitelező-Adorján SE), 6. Nógrádi András (Kaposvári Sportiskola). 400 m gyors:... 5. Pap Bence (Kaposvári Sportiskola). 4x100 m gyorsváltó:... 4. Kaposvári Középületkivitelező- Adorján SE csapata (Gréczi Attila, Kátai Dávid, Maries Balázs, Szántó Gábor). 4x100 m vegyesváltó: ... 3. Kaposvári Középületkivitelező-Adorján SE csapata (Szántó Gábor, Makatics Péter, Gréczi Attila, Kátai Dávid). 4x200 m gyorsváltó:... 5. Kaposvári Középületkivitelező-Adorján SE csapata {Gréczi Attila, Kátai Dávid, Maries Balázs, Makatics Péter). _______ fenyő N egyvenezer a győztesnek Labdarúgó-toborzó Strandröplabda Az NB I „B” csoportba jutott Industrie FC Marcali várja az 1981 és 1985 között született, Marcaliban és környékén lakó labdarúgást kedvelő fiatalokat. A jelentkezőket augusztus 7-én, 8-án és 9-én délelőtt 9.30 és 11.30 óra között várják a városi sporttelepen; mindenki hozzon magával felszerelést. ■ A hétvégén, szombaton és vasárnap Nagybajomban folytatódik a megyei strandröplabda-körverseny. Fontos tudnivaló, hogy a mérkőzéseket ezúttal nem a strandon, hanem a sporttelepen rendezik. Mindkét napon reggel 9 órakor kezdődnek a csatározások; nevezni előtte 8.30 és 9 óra között lehet a helyszínen. ■ CftRSP, A Kapos Volán Rt. bérbe adja a Kaposvár, Berzsenyi u. 28-30. szám alatt - a TESCO-val szemben - lévő, 1 db, 12,75 m2 alapterületű üzlethelyiségét. Információ: a Kapos Volán Rt. Műszaki Osztályán (Kaposvár, Füredi u. 180.), vagy a 82/506-132 számú telefonon. (19245) _________(Pénzdíjas) labdarúgó Arany Aszok Kupa - 2. forduló__________ N égyig jutottak a somogyiak A Magyar Kupát felváltó (pénzdíjas) labdarúgó Arany Ászok Kupa második fordulójában már több babér termett a somogyi együtteseknek. A 7. csoportban az Industrie FC Marcali Akasztón győzött 4-1-re, a 15. csoportban pedig a Kaposvári Rákóczi-Contimex FC Örkényben nyert 4-3 arányban úgy, hogy a hazaiak már 3-1-re vezettek, míg a 11. csoportban érdekelt Siófok FC ezúttal szabadnapos volt 7. csoport: Akasztó-Industrie FC Marcali 1-4 (1-2) Akasztó, 400 néző. V.: Kalmár. Akasztó: MUnko - Lehota - Újvári (Szabó P.), Kertész, Megyeri - Sárközi, Nagy T. (Glaczkó), Agócs, Sapka - Lázár, Béreczki. Játékosedző: Agócs Zoltán. Industrie FC Marcaü: Németh V. - Salamon, Prucsi, Kovácsevics (Nagy A.) - Bozsó, Máté Farkas N., Csehi, Fonnyadt (Tőzsér) - Lukács, Piri (Csíkvár). Edző: Menczeles Iván. A hazaiak már a harmadik percben bevették ellenfelük kapuját, ez azonban nem zavarta meg az Industrie FC Marcali csapatát. A vendég somogyi együttes egyre inkább átvette a kezdeményezést, és bő 10 perccel később egyenlített, majd az első félidő hajrájában a vezetést is átvette. A második játékrészben is a tudatosan és gyorsa(bba)n játszó marcali együttes volt végig fölényben, amely két okos góllal még tovább növelte az előnyét. Gólszerzők: Megyeri (a 3. percben közeli fejesből), illetve Piri (a 14. percben 5 méteres passzból), Bozsó (a 40. percben 20 méteres kapáslövésből), Lukács (a 49. percben közeli lövésből), Nagy (a 87. percben közeli passzból). Jók: Megyeri, Lehota, Újvári, illetve Bozsó, Lukács, Máté, Púi. RESS LÁSZLÓ 15. csoport: Örkény SE-Kaposvári Rákóczi-Contimex FC 3-4 (1-1) Örkény, 400 néző. V.: Szabó Zs. Örkény SE: Monok (Solyovszky) - Urbán (Gyurászik), Kovács T., Virág - Karászi, Stefanik, Árva, Rottenbiller, Pólyák - Katona, Máté (Boda). Edző: Ozsváth Ferenc. Kaposvári Rákóczi-Contimex FC: Házi - Meksz - Tamás (Tóth G.), Novák, Barna - Nagypál (Jéger), Horváth Z., Szabó M. (Tóth B.), Erdei - Neubauer, Marcsek. Edző: Bőzsöny János. A házigazdák alaposan ráijesztettek a nagy múltú Rákóczira, hiszen már 3-1-re vezettek... Ekkor „kapcsolt” a vendég kaposvári együttes, és erőszakos játékával sikerült megfordítania a mérkőzést. Gólszerzők: Kovács T., Pólyák, Katona, illetve Marcsek 2, Neubauer, Jéger. Kiállítva: Neubauer (a 89. percben) a második sárga lap után. Jók: Kovács T., Pólyák, Máté, illetve Jéger, Marcsek, Erdei.___________ ___fenyő A ll. csoportban érdekelt Siófok FC tegnap szabadnapos volt.