Somogyi Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-01 / 178. szám
2000. Augusztus 1., Kedd Somogyi Hírlap - 9. oldal HAZAI TÜKÖR Az utolsó esély Még egy hétig lehet jelentkezni pótfelvételire Politikai tornádó az olaj körül Budapest Ezen a héten jelentkezhetnek utoljára pótfelvételire azok, akik szeptembertől szeretnének felsőoktatási intézményben tanulni, de idén még nem felvételiztek, illetve nem kerültek be egyetlen egyetemre, főiskolára sem.Csak azok jelentkezhetnek pótfelvételire, akik idén még nem próbáltak bejutni egyetlen felsőoktatási intézménybe sem, illetve pontszámaik alapján a megpályázott egyetemre, illetve főiskolára nem nyertek felvételt - közölte Roberts Éva, az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda munkatársa. A pótfelvételit meghirdető iskolák még 16 ezer jelentkezőt várnak a bejutott hallgatók mellé. 725 nappali és 70 levelező „helyen” kell osztozniuk azoknak a pályázóknak, akik most akarják megszerezni első diplomájukat. 1370 államilag finanszírozott, és több mint 1500 költség- térítéses hely vár még a hallgatókra. A másoddiplomások számára 170 jelentkezési hely 101 finanszírozott és csaknem ötezer költségtérítéses helye betöltetlen. Az Eötvös Lóránd Tudomány- egyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Karán a többi egyetemtől eltérő módszert vezettek be. Mi nem pótfelvételit, hanem pótjelentkezést hirdettünk meg - nyilatkozta lapunknak Kovács Tamásné, a tanulmányi osztály vezetője. - A pótjelentkezés alapján politológia szakra vennénk fel azokat a pályázókat, akik vidéken vagy Budapesten jogra felvételiztek, de vizsgaeredményeik alapján nem jutottak be egyetlen felsőoktatási intézménybe sem. Pótfelvételit hirdettünk azokra a szakokra, amelyek nem voltak akkreditáltak a tavalyi „kék felvételi könyv” kibocsátása idején, ma már azonban államilag elismert diplomát adnak. Ezeken a szakokon viszont már csak azok tudnak tanulni, akik vállalják a költségtérítéses oktatási formát, ez pedig gyakran nem kevesebb mint 60-80 ezer forint félévente. SZ.F. Távozik az MR-elnök Budapest Az elmúlt négy év egyik legnagyobb eredménye a Magyar Rádió életében az volt, hogy autonóm intézménnyé vált, feladatait és eszközgazdálkodását maga szabta meg - fogalmazott Hajdú István leköszönő rádióelnök hétfőn, Budapesten. A rádiót a növekedő médiapiac sem kényszerítette térdre - sorolta eredményeiket az elnök, s hozzátette: az MR vesztett hallgatottságából, de e tekintetben még ma is az európai középmezőny felső osztályába sorolható. Megjegyezte: a regionális adások ideje három-öt óráról tizenhat órára növekedett, mint ahogyan tízre bővült a stúdiók száma is. Hajdú István szólt arról, hogy még nem döntötte el, indul-e újból az MR elnöki posztjáért. Elmondta, hogy nem értett egyet Kondor Katalinnal, a Kossuth-adó főszerkesztőjével a rendszeres szerdai miniszterelnöki interjúk megformálásában, azaz nem azonos időpontban, és kérdezővel képzelte el a műsort, hanem alkalomhoz kötve, mindig a közvéleményt foglalkoztató kérdé- sek időszerűségéhez igazítva. ■ Nógrádi Zsolt vasárnap a televízió nyilvánossága előtt újabb meghökkentő vádak kíséretében ecsetelte, hogy vezető politikusok, parlamenti képviselők, illetve nagyvállalkozók százai fonódtak össze az olajmaffiával sokmilliárdos kenőpénzért cserébe. Az interjú tovább korbácsolta a botrány hullámait, és „átírta" az olajos bizottság tegnapi ülésének napirendjét is. Budapest Nógrádi az egyik tévéstúdióban kijelentette: apja halálához Flaisz Ferenc keceli vállalkozónak és Pintér Sándor belügyminiszternek (egykori országos rendőrfőkapitánynak) is köze lehetett. Az ok: az idősebb Nógrádi, akinek Flaisz 125 millióval tartozott, kilátásba helyezte, hogy „kipakol” Pintér és a maffia kapcsolatáról. Nógrádi újabb neveket is említett. Az MDF-es Boross Péter (Orbán Viktor főtanácsadója) állítólag piacot szerzett a szőkített olajnak, az SZDSZ-es Pető Iván a maffiának kedvező törvényeket járt ki, míg az MSZP-s Csintalan Sándor a pénzátutalásokat biztosította. Nógrádi szerint a fél ország elitje benne volt az „olajbuliban”. A fiatalember - aki szerint apja titkosszolgálati múltja miatt aktív tisztek vették őt rá a vallomástételre, illetve azok biztosítják a védelmét is - azt állítja, hogy rendelkezésére bocsátottak egy olyan 18 ezer oldalas anyagot, amelyben tételesen megtalálható: ki mit lopott az elmúlt 10 évben.- Halaszthatatlanul össze kell hívni a Nemzetbiztonsági Bizottságot - mondta érdeklődésünkre Nikolits István (MSZP) volt titokminiszter. Szerinte példátlan törvénysértés történt, ha igaz, amit a volt bűnöző állít. Nikolits ugyanakkor nem zárja ki, hogy kormánypárti körökből érkező politikai fenyegetésről van szó, illetve, hogy e körök készítik fel Nógrádit. Pintér besározásának az lehet a hátterében, hogy valakik valami miatt hitelteleníteni akarják a belügyminisztert. A titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter hivatala tegnap nyilatkozatot adott ki az ügy kapcsán. A szűkszavú dokumentum leszögezi: „Nógrádi Zsolt, az olajbizottság által meghallgatott tanú titkosszolgálati összefüggéseket említő állításai - a rendelkezésünkre álló adatok szerint - nem felelnek meg a valóságnak. (...) A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok - amennyiben hivatalos szervektől felkérést kapnak - a törvényesség keretei között segítem fogják az igazság kiderítését.” Az MSZP képviselőcsoportjának elnöksége szintén nyilatkozatot adott ki, amelyben arra kérik a tárca nélküli minisztert, tisztázza a titkosszolgálatok szerepét az ügyben. Hasonló értelmű közleményt tett közzé az SZDSZ is. A tévéinterjú állt az olajbizottság tegnapi ülésének középpontjában is. Kóródi Mária javaslatára megszavazták, hogy tartsanak a nemzetbiztonsági bizottsággal együttes ülést, illetve, hogy oda hívják meg Boross Péteren kívül az elmúlt 10 év összes titokminiszterét. Elfogadták Lentner Csaba (MIÉP) javaslatát is. Ennek lényege, hogy a ’90-98 között hivatalban állt miniszterelnökök, Arnold Mihály és Dunai Imre kétoldalú tanácskozása fotó, europress/diósi imre miniszterek, államtitkárok és helyetteseik, valamint a vezető vámosok, az APEH elnökei, helyettesei, megyei vezetői, a rendőrség, a bíróság és az ügyészség olajügyekben jártas szakemberei tegyenek nyilatkozatot a bizottság előtt, volt-e, van-e saját vagy családtagjaik birtokában olajos cég, esetleg adó-, vám- és jogi tanácsadást folytató társaság. Az ülés Dunai Imre és Pál László volt ipari miniszter, illetve Arnold Mihály, a VPOP parancsnokának meghallgatásával folytatódott. Dunai kijelentette: nevetségesek a 100 milliárdos visszaélésekről szóló hírek. A ’90-es évek elején ugyanis évente összesen 60 millió dollárnyi értékű fűtőolaj érkezett az országba, ebből a magánvállalkozók 12 millió dollárnyit értékesítettek. Az akkori árfolyamon számolva ez alig több mint egymilliárd forint. Még ha egyharmadnyi forgalom titokban maradt is, 34 évre vetítve akkor sem foroghatott annyi pénz, amennyiről Nógrádi beszélt. TAKÁCS MARIANN 2000. Augusztus 1., Kedd - Televízió-műsor m1 RTL KLUB TV2 m2 DUNA TV KAPOS TV 5.42 Hajnali gondolatok, 5.45 Agrárvilág, 6.00 Naprakész, 8.30 Ezredforduló, 8.35 A bestia (brazil sorozat 187.), 9.00 Csak ma! (Szórakoztató délelőtti magazin), 9.30 Tau bácsi (sorozat), 11.30 Mindent a szerelemért (brazil sorozat 193.), 13.00 Slo- venski Utrinki (szlovén nyelvű nemzetiségi magazin), 13.25 Unser Bildschirm (német nyelvű nemzetiségi magazin), 14.05 Velence, az Adria ura, 14.20 „Képes könyv" - A koppányi aga testamentuma (magyar film), 15.50 Ezredforduló, 16.00 Tüskevár (sorozat 3.), 16.30 Zöldpont, 17.00 Hon-lap, 1730 Katolikus krónika, 18.00 Híradó hatkor, 18.50 Alaphangok, 19.30 Híradó ______ 2 0.00 Minden lében két kanál (angol krimisorozat) 21.00 Panoráma 21.30 ...hol nem volt... 22.00 Híradó este 22.10 Aktuális 22.30 Théma______ 2 2.40 Alaphangok 22.50 Promenád a gyönyörbe (amerikai film) 6.30 Reggeli, 9.00 Recept Klub (ism.), 9.10 Drágám, a kölykök már megint összementek! (amerikai sorozat), 10.00 Helene és a fiúk (francia sorozat 95.), 10.35 TopShop, 11.30 Delelő (vidám show - ebédidőben. Benne: Ünnepnaptár), 13.00 Hírek, 13.20 Kavalkád (nemzetiségi műsor), 13.35 Klip Klub, 14.00 Celeste (argentin sorozat. Fsz.: Andrea Del Boca), 14.25 Esmeralda (sorozat 127), 15.15 Senora (mexikói sorozat 82.), 16.00 Mire gondolok? 16.05 Tiltott szerelem (sorozat 119. Fsz.: Carolina Tejera), 16.55 Mire gondolok? 17.00 Szeretni bolondu- lásig (sorozat 36.), 1735 A fejvadász (ame18.30 Híradó 18.50 Fókusz_____ 1 9.20 Fókusz ráadás 19.25 Üzenet_____ 1 9.35 Csattanó 20.40 Jack, a villám (am. vígjáték) 22.25 Vészhelyzet (amerikai soro- zat)_______ 2 3.20 A Hyperion-öböl ____(sorozat)____ 0 .15 Este 6.00 Reggeli kiadás (Benne: Faluvilág, Reggeli gondolatok, vallási percek), 6.30 Jó reggelt, Magyarország! (színes hírmagazin), 8.30 TV2 Matiné, 9.30 7-es csatorna (magyar sorozat 7), 10.05 Csupa- csupa élet (sorozat), 10,35 Autószalon, 11.00 Közvetlen ajánlat, 11.25 Kakukk! 11.55 Riviéra (európai koproduk- ciós sorozat), 12.20 Gazdagok és szépek (sorozat), 12.45 Csillagember (amerikai sci-fi), 14.50 Herkules, 15.40 A klinika (német sorozat), 16.30 Sunset Beach (amerikai sorozat) 1715 Szerelmes álmodozók (mexikói sorozat), 18.00 Camila (mexikói sorozat), 18.30 Tények, 19.00 Szerencse19.30 Vad angyal (ar- aentin sorozat) 20.00 Walker, a texasi kopó (amerikai akciófilm-sorozat) 20.55 Hidegvérrel (am. filmdráma) 22.40 Jó estét, Maavarorszáo! 23.30 A nagy borzongás (amerikai film)________ 1 .35 Háló@világ 19.00 Lendületben rikai sorozat 83.) kerék __________EUROSPORT__________ 8 .30 Triatlon, Németország (ismétlés), 9.30 Formula-magazin, 10.30 Barátságos labdarúgó-mérkőzés (ismétlés), 12.00 Adnatura-magazin, 13.00 Triatlon EB, Steinenns (felvételről), 14.00 Díjugratás, Aachen, 15.00 Barátságos labdarúgó-mérkőzés (ismétlés), 17.00 Csak fiataloknak! 18.30 Atlétika, Stockholm, 21.30 Atlétikai összefoglaló, Stockholm 5.42 Hajnali gondolatok, 5.45 Agrárvilág, 6.00 Naprakész, 8.30 MMM, 8.55 Az MTV artíhívu- mából: Operettszínház Japánban, 10.20 Állatkerti séták, 11.05 Ma- mü, 12.00 Prága panoptikuma (csehszlovák filmsorozat), 13.00 Fjír- adó délben, 14.00 Évgyűrűk, 14.30 Ablak, 15.30 Médiamix, 16.00 Iskola utca, 1730 Régizene Fesztivál, 18.00 TS, 19.-40 Esti mese 20.00 Híradó______ 2 0.30 Melocco_____ 2 1.25 Mindennek ára van (német tévéfilm) ________ 2 3.10 Záróra_______ 0 .10 Az álom én vagyok (Zelki János műsora) HBO 6.30 Az utolsó dobás, 8.10 Mordály a tarsolyomban, 9.40 Pénzforgatók, 11.20 Spawn, 12.55 Rewind - Emlékterror, 14.30 Hollywoodi akcióhősök, 15.00 A grund, 16.40 A vér szava, 18.20 Az utolsó dobás, 20.00 Swing, 21.40 Még egy nap a paradicsomban, 23.25 A tömegpusztítás fegyverei, 1.05 Valahol Amerikában, 2.45 Kicsontozva, 4.20 Ha megy a busz 5.50 Nap-kelte, 17.10 Nagyvizit, 19.00 ATV- híradó, 19.30 Alexebbek, 20.30 Ingatlanpiac, 21.00 Látók, szóljatok! 22.40 Színházi látcső, 23.05 Premier plan A műsor és a kezdési időpont változtatásának jogát minden tévéadó fenntartja, s ezért lapunk felelősséget nem vállal. 4.10 Virradóra, 9.15 Kalandok a Galaxisban, 9.40 A titkos küldetés, 10.10 Az Ezüst-tó kincse, 12.00 Lapozó, 12.20 Esti kérdés, 13.00 Millenniumi krónika, 13.30 Anziksz, 13.45 Tükör, 14.15 Ami igaz, az igaz, 14.30 A zene arcai, 15.00 Gondoskodás az utódokról, 15.50 Magyar történelmi arcképcsarnok, 16.05 Kaland és felfedezés, 16.35 Adrian Mole újabb kínszenvedései 17.30 Mese _______ 1 8.00 Napóra______ 1 8.55 Hej, hei. helves... 19.00 Gazdakör_____ 1 9.30 A 20. század száz híres fotója 19.50 Amerikai anzix 22.00 Ezredforduló 22.05 Montand SPEKTRUM 15.35 Veszélyes tengerlakók, 16.05 Hivatásuk a veszély, 16.35 A vacsora tálalva! 17.05 Miért nem vasal... 18.00 Hihetetlen állattörténetek, 18.30 Élet álomkivitelben, 19.05 Háborúk titkai, 20.00 Földön, vízen... 21.00 Harcosok 21.50 Szent növények, 22.50 Élet a messzi Északon, 23.30 Ez állati! 24.00 Természetes gyógymódok 15.00 A majomidomár, 15.30 Kalandra fel! 16.00 Végletek, 16.30 Tutajai a Yukon-folyón, 17.00 Soha ne add fel! 18.00 Kötéltánc, 19.00 Kék örvény, 19.30 Amazonas: a bőkezű folyó, 20.00 Vadlovak, 21.00 Vadvilág, 22.00 Afrikai cápaszafari, 23.00 Túlélni a Szaharát Magyar ATV N. GEOGRAPHIC 8.00 Műsorismertetés 8.05 Bence Show 8.50 Képújság 13.00 Pótkerék ism. 13.30 Képújság 15.00 Törökország - útifilm 15.20 Képújság 17.5015 zsoltár - koncertfilm 18.50 Meskete 19.00 Kapos Tv Híradó 19.20 Fekete vipera - természetfilm 19.30 Kapos Sport 19.45 Géniusz - kulturális magazin 20.00 Az arany bűvöletében - francia film 21.40 Éjszakai műsor: Kapos Tv Híradó, Kapos Sport KAPOS RÁDIÓ 5.30 A Reggel: hírek, időjárás, útin- form, műsor- és programajánlók, lapszemle, piaci árak, KaposSport 8.00 Kávéház 10.00-14.00 Keddecskén: Állati, Sötét ügyek, ínyenc, sok zene, BBC, tőzsde, KaposSport 14.00- 18.00 Délutáni Turmix: színes hírek, játékok, tőzsde 18.00 Esti magazin: BBC, KaposSport 23.05 Esthajnalcsillag TVM SIÓFOK Műsorkezdés: 18.30 Műsorajánló - Balatoni információk - Balatoni Körkép - Egészség magazin - Ez a fiúk sorsa (színes, szinkronizált amerikai film) - Balatoni percek, információk és programajánló PÉCSI RÁDIÓ 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig - információs magazinműsor 12.00 Szerb nyelvű műsor 1.330 Horvát nyelvű műsor 15.00 A Pécsi Rádió zenés délutáni műsora 18.00 Regionális német anyanyelvű műsor 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na mater- injem jeziku 20.30 Na maternjem jeziku A TŐZSDE VILÁGA Magyar nagybefektető a piacon Az élénkülés nem volt hosz- szú életű, a magyar részvény- piac indexe az elmúlt héten újból vesztett értékéből. Miközben a forgalom növekedése eleinte bíztató jelnek tűnt, a hét második felére mind az árak, mind a kereskedés volumene csökkent. Érdekes színfoltja a hazai tőkepiacnak az eredetileg kárpótlási jegyek hasznosítására létrejött Arago nevű pénzügyi befektető cég szereplése. A HB Westminster jogutódjaként a társaság mára leginkább tőzsdei cégekben szerez kortájt adóssággondokkal küzdő vállalat részvényeinek nyomott árát. ígéretüket az 50 millió dolláros adósság újratárgyalásáról ezen a héten tudták végül beváltani, 4 évvel kitolva a hitel futamidejét és átalakítva az elszámolását dollárról euróra. A sikeres kimenetről már hamar felröppenő pletykák nyomán a befektetők vásárolni kezdték a részvényt, több mint 15%-kal feljebb tornászva az árát. Az Arago másik befektetését az elmúlt hetekben jelentették be, amikor a Pick közgyűlésén kiderült, hogy a húsfeldolgozó 30%-át birtokolja a befektető cég. Céljuk itt a Zalakerámia az elmúlt másfél evben hosszabb időtávra döntő mértékű részesedéseket. Első nagy figyelmet kiváltó akciójuk a BAV részvények felvásárlása volt, a pakettet hosszas alkudozás után az állami tulajdonú MFB vásárolta meg tőlük, tisztes hasznot hozva az Aragonak. Tavaly tavasszal a Zalakerámiában szereztek 15%-os részesedést, kihasználván az akvállalatfelvásárlások segítése, az ezen a téren szerzett szakmai tapasztalataik átadása. A tőzsdei kisbefektetőket mindenesetre annak a ténynek örülhetnek leginkább, hogy az Arago elsősorban pénzügyi befektető, aki szintén abban érdekelt, hogy az általuk megvásárolt részvények árfolyama emelkedjen. (Szepesi László CA IB) Forrás: Bank Austria Creditanstalt csoport 7400 Kaposvár, Dózsa Gy. u. 1. Tel.: 82/529-370