Somogyi Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-28 / 201. szám

2000. Augusztus 28., Hétfő MEG Y E I K ÖRKÉP Somogyi Hírlap - 3. oldal Hajlék a lélek megújulásához VÉSE Az alapos felújítást követően tegnap délelőtt szentelte újjá a majd százharminc éves vé- sei templomukat Dr. Harmati Béla a déli kerület püspöke, a magyarországi evangélikus egyház zsinati elnöke. A Szentháromság utáni tizedik vasárnap a jeruzsálemi templom lerombolásának emléknapja - er­re emlékeztetett a vései evangéli­kus templomot újjászentelő dr. Harmati Béla püspök. Mint mon­dotta, a templom Isten háza, de nem olyan menedék, amely min­den körülmények között megma­rad: az örökké való és a véges kapcsolatát jelképezi. De mást is! A templom önmagában csak fala­kat jelent, a hívek maguk teszik azzá, ami a rendeltetése kell, hogy legyen: hajlék a lélek meg­újulásához. A déli evangélikus egyházkerület püspöke emlékez­tetett arra, hogy míg régen csak tíz falunak volt egy temploma, ma a szomszédok megszólják azt, amelyiknek nincs. Uj templomok épültek Somogybán, például Sió­fokon, Szárszón, Bogláron, vagy éppen Porrogon. A régieket pedig folyamatosan felújítják. Az újjá- szentelést követően a gyülekezet ünnepi közgyűlésén Halász Sán­dor tisztelendő mesélt a vései gyülekezet negyedik templomá­nak történetéről. A törökdúlást követően az elnéptelenedett tele­pülésre a Véssey család evangéli­kus rendeket telepített a faluba. Kései utódaik, mert kinőtték a templomukat, az 1800-as évek vé­ge felé új építéséről döntöttek. így szentelhették fel 1872-ben a ma is álló épületet. Négy évvel ezelőtt fogtak hozzá felújításához, bár ötmillió forintot kötöttek rá, ma­radt még munka bőven. Az újjászentelésen jelen lévő dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke ígéretet tett arra, hogy még az ősz előtt segít ab­ban, hogy felkerüljenek az új ereszcsatornák. Az önkormányzat díszkivilá­gítást csináltatott, a hívek pedig adományaikkal já­rultak hozzá, hogy a mil­lennium évében megszé­püljön hajlékuk. Dr. Suchmann Tamás ország- gyűlési képviselő (MSZP) arról beszélt, hogy aki templomépítésbe kezd az Felemelő nem önmagára gondol, hanem arra a közösségre, amely­ben él, s az utódokra. Harmati püspök találóan jegyezte meg: a Szentháromság utáni tizedik va­sárnap most itt Vésén egyszerre jelentett a múltidézést, az ünnep­ünnepség volt FOTÓ: GYÖRGYFALVI Z. lést, s a jövőbe való előretekintést is. Eljött a németországi testvér­gyülekezet küldöttsége Hanss- Karl Denk lelkész vezetésével, s ott voltak a különböző egyházak képviselői is. nagyjenő Igényes, gondozott porták Nágocs mondta Lajtár József. -Ha egy te­lepülés annyira erős, hogy önálló Millenniumi ünnepséget tartót- jelképeket képes alkotni, akkor tak szombaton Nágocson. Lajtár annak a településnek nemcsak József, a BM közigazgatási he- múltja, hanem jövője is van. Ha lyettes államtitkára a kormány körülnézünk a domboldalról, ak- képviseletében a millenniumi kor láthatjuk a gondozott portá- zászlót, dr. Gyenesei István, a kát, az igényességet. Ez pedig megyei közgyűlés elnöke pedig a összetartja a kis közösséget, amit megyezászlót és címert hozta el a faluközösségnek nevezünk. 750 lakosú faluba. A millenniumi zászlót dr. Pap- Sajátossá teszi a mi ünne- Imre vette át, majd bemutatták a pünket, hogy Nágocs ma avatja község jelképeit: a címert és a címerét és zászlaját - mondta dr. zászlót. Ezután Dr. Gyenesei Ist- Pap Imre polgármester. - Rémé- vántól a falu polgármestere a me- lem, hogy ezek a jelképek újabb gyezászlót, a címert pedig Kéri ezer év múltán is meg lesznek itt János alpolgármester vette át, Nágocson. Ehhez kell az ember, amelyet az egyházak képviselői az önálló személyiségek, a kö- szenteltek föl és áldottak meg. A zösségek, a család, az önkor- program keretében Boldizsár Im- mányzat, a megye és az ország, re helyi pedagógus mutatta be a- Amikor megemlékezünk az millenniumi ünnepre elkészült ezer évről, akkor fölidéződik Nágocs története 1945-ig című bennünk a történelem, fölidéző- könyvet. Szerzője Kiss Tamás kö- dik mind az, ami a településen, a zépiskolai tanár. A falu ünnepe település környékén történt - kultúrműsorral ért véget. k. j. A johanniták lovagi napja (Folytatás az 1. oldalról) Tőkés László Máté evangéliumát idézve a lovagrend tagjait Isten ka­tonáinak nevezte. Nem véletlenül, a johanniták legfontosabb felada­tuknak a hit védelmét és a rászo­rulók támogatását tartják. A rend mellett működik a Johannita segí­tő szolgálat. Ott vannak például akkor, amikor gimnáziumok orvo­si rendelőit kell felszerelni, de ak­kor is, amikor szociális otthonok­nak kell segíteni. Legutóbb az ár­vízkárosultak megsegítéséért fog­tak össze. Azért jöttek Csurgóra, mert a református gimnáziumot alapító Festetics György emléke előtt akartak tisztelegni és emlé­keztetni akartak arra, hogy a johannita rendnek egykor fontos szerepe volt a település életében. Ezért is keresték fel a középkori eredetű Szentlélek templomot. Dr. Horváth József helytörténeti kuta­tó erre az alkalomra állította össze azt a kiadványt, amely a plébánia történetét dolgozza fel. Ebben is olvasható: a johannitáknak 1193- ban már bizonyosan voltak birto­kai Csurgón, hiteles helyük műkö­dött itt. A lovagrend tagjai Csur­gón tartották meg tisztújító köz­gyűlésüket, ahol a magyar tagozat vezetésével Kacsoh Balázs komendátort bízták meg. Németh Zsolt, a Külügyminisztérium poli­tikai államtitkára, a lovagrend tag­ja, a kormány nevében ezúttal ad­hatta át a millenniumi emlékzász­lót az alsoki gyülekezet tagjainak, és Szászfalvi László református lelkésznek. n.j. Keresse a 10 éves Somogyi Hírlap standját az ALPOKTÓL AZ ADRIÁIG Kaposvári Nemzetközi Kiállítás és Vásár ideje alatt a Sportcsarnokban! Üzleti hirdetésekre 20%W apróhirdetésekre kedvezményt adunk! Tekintse meg FDTÓ KIÁLLÍTÁS UN KÁT, ÉS OKTÓBERI SORSOLÁSUNK AJÁNDÉKAIT! Fizessen elő, meglepetés várja! Játsszon velünk és nyerjen! Somogybán otthon vagyunk. Somogyi Hírlap _______________Millenniumi zászló, jelképek a településeknek_______________ Kők út: Új jelképek, új remények Földes Mária átveszi a zászlót dr.Gyensei Istvántól fotó: török anett A három arany csillag a település- részeket, a postakürt a postát, a lovasváltó helyet, a zöld pedig a falut körülölelő erdőt jelképezi Kőkút címerében, amelyet szom­baton avattak. Dr. Faludi Imre, a megyei közigazgatási hivatal ve­zetője a millennium zászlaját, dr. Gyenesei István, a megyei köz­gyűlés elnöke pedig a megyezász­lót hozta a településre.- Kellenek a zászlótartó fiata­lok, és a zászlóvivők is, akiket kö­vetni kell - mondta dr. Gyenesei István. - Csak így teremthetünk házakból otthont, országból ha­zát. Kőkút zsáktelepülés, így ide csak az tér be, aki be akar jönni, s a település ezért tudta megőrizni arculatát, hagyományait is. Földes Mária polgármester át­vette a megyezászlót, dr. Kercza Imre, a Somogyi Hírlap főszer­kesztője adta át a megyecímert, s üdvözölte elsőként a kőkútiakat, akiket jól ismer, hiszen ebben a faluban született, ahol dacolva az idővel, egy öreg tölgy és egy ha­rangláb köszönti az ide érkezőket. - Ez a falu nem született, hanem telepítették - mondta dr. Kercza Imre. - A településtől délre lévő szőlőhegyen kaptak a családok három hold szőlőt, hogy dolgoz­zanak rajta és abból fizessék ki a házukat. A szőlő kipusztult, és a híres kőkúti paprikát is hiába ke­ressük a kaposvári vagy a pécsi pi­acon. Mint ahogy dinnyét sem ter­Megőrzött bennünket hitünk, lel­künk, s az a tudat, hogy megmara­dunk. Dr. Tamás Károly, az FVM közigazgatási államtitkára idézte ezer éves történelmünket szomba­ton Szabáson, ahol a millenniumi zászlót adta át Kovács István pol­gármesternek. A megye zászlaját melnek, pedig egykor jó üzlet volt nyolcvan fillérért eladni kilóját. Ezután a birkaakolból kialakí­tott iskoláról esett szó, ahova ge­nerációk jártak, és sokan eljutot­tak a szakközépiskolákba, egyete­mekre is. Régóta nincs iskola Kő- kúton; a 70-es években egy új honfoglalás zajlott a faluban, ami­kor felszámolták a kőkúti és a ka­darkúti cigánytelepeket, s nem biztos, hogy jó döntés volt. Egyes kőkútiak pedig saját egzisztenciá­jukat helyezték előtérbe és nem a és címerét a somogyi huszárok hozták be a községháza előtti parkba. Dr. Gyenesei István, a me­gyei közgyűlés elnöke avatóbeszé­dében kiemelte: az ünnepek meg­ajándékoznak bennünket egy nap­pal, és nagy találkozásokat, beszél­getéseket kínálnak. A zászló nem a falu érdekét képviselték. Alsótapazdra kövesút vezet, jár­dák épültek, s már van címere is falunak, de jóval többet kellene fordítania önmagára. A zászlókat Lukácsi Géza plé­bános és Németh Tamás reformá­tus lelkész áldotta meg. Dr. Szabó József Andor országgyűlési képvi­selő (Fidesz-MPP) a jelképek je­lentőségéről beszélt, s arról, hogy Pásztohy András képviselőtársá­val (MSZP) minden megtesz Kőkútért. lőrincz selyemtől, a festéktől zászló, ha­nem attól, hogy valakik kiválasz­tották a szimbólumokat, és rajtuk van az áldás is. Szabás szépül, és a zászlóavatásra is ünneplőbe öltö­zött. Ezt mutatják a közelmúltban elhelyezett apró táblák, hogy tud­juk: merre haladjunk. Csakúgy, mint a jelképeink, mert egyre in­kább szükség van az útmutató pa­rancsolatokra. Miután a megyei közgyűlés el­nöke átadta Somogy zászlaját és címerét, Bicsár László plébános és Bán Csaba református lelkész megáldotta Szabás címerét, zászla­ját is. Ezután - a település történe­tében először -, kitüntetéseket ad­tak át. Dr. Gál Zoltán körorvos díszpolgári címet kapott posztu­musz, és ugyancsak díszpolgári címmel ismerték el Rozina Zoltán nyugalmazott iskolaigazgató 40 éves tevékenységét, akinek emlé­kére márványtáblát avattak egyko­ri háza falán. Cséplő Ferenc tanító Szabásért kitüntetést kapott posz­tumusz, Rozina Zoltánná nyugal­mazott tanítónő ugyancsak Szabá­sért kitüntetést vett át. Biliege Fáit hitoktató, dr. Gyenesei István és dr. Tamás Károly millenniumi emlék- érmet kapott. _______ lőrincz Hí rek KORSZERŰBB KONYHA. A Nagyberki önkormányzata Csorna, Mosdós, Kercseliget, Szabadi segítségével és a terület- fejlesztési tanács kétmillió forin­tos támogatásával látott hozzá a helyi iskola fűtésének és kony­hájának korszerűsítéséhez. A ki­vitelező az iskola fűtésének és konyhájának gazdaságosabb földgáz használatra történő át­építését az étkezdében tanév­kezdésre, míg az iskolában csak az ősz végére ígéri, (hzs) GÁZFŰTÉS AZ ÓVODÁBAN. Somodor a helyi óvoda és a hoz­zá tartozó szolgálati lakások gázüzemű központi fűtésének kialakítását tervezi, melyet a te­rületfejlesztési tanács másfél- millió forinttal támogat. A hó­nap végén kezdődő munkálatok befejezését a kivitelező szep­tember közepére ígéri, (ké) ZÁSZLÓAVATÁS. A hét végén Ráksiban dr. Tamás Károly, a Földművelési és Vidékfejlesz­tési Minisztérium államtitkára adta át a millenniumi emlék­zászlót. Az átadási ünnepség előtti találkozón a község gaz­dálkodóit a mezőgazdaság je­lenlegi helyzetéről tájékoztat- ta. (szá) ____________■ S ZEREZZEN SZAKKÉPESÍTÉST TANFOLYAMAINKON! A BGFPÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLAI KAR ZALAEGERSZEGI INTÉZETE a Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskolával együttműködve MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐI tanfolyamot szervez vállalkozási szakon KAPOSVÁRON! A képzés helyszíne: Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola Kaposvár, Szent Imre u. 2. Kezdés időpontja: 2000. szeptember A jelentkezés feltétele: középiskolai érettségi Időtartama: 4 félév (400 óra), heti 1x5 tanóra A részvételi díj a tankönyvek árát is tartalmazza, és több részletben is fizethető! További ajánlatunk:- mérlegképes könyvelői tanfolyam (vállalkozói szak) DIPLOMÁSOKNAK Jelentkezés, felvilágosítás, részletes írásos tájékoztató és jelentkezési lap kérhető: BGF PSZF Zalaegerszegi Intézete, Továbbképzési Osztály Zalaegerszeg, Gasparich út 18/A Tel.: 06-92/509-922 Fax: 509-923 Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola Kaposvár, Szent Imre u. 2. Tel.: 06-82/420-526 Szabás: A zászló áldás is Dr. Gál Zoltán körzeti orvos emlékére táblát helyeztek el a Fő utcai ház falán

Next

/
Oldalképek
Tartalom