Somogyi Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-28 / 201. szám
SOMOGYI TÁJAK A vadászok kilencedik randevúja 3-4. oldal SPORT Harmadik helyen a házigazdák 7-9. oldal MARCALI TÜKÖR Új kenyeret síita régi gyár 11-12. uidal Hírek NAGYATÁD. Elkészült a Rinya mente turisztikai vonzerő-leltára. Az idegenforgalmi központokba, önkormányzatokhoz, vendéglátóhelyekre szánt cserélhető lapokból álló képes füzetet a Rinya menti térségfejlesztő és információs közhasznú társaság és a nagyatádi Tour- inform iroda készítette (bm) SZABÁS. Elmarad a kastélyfelújítás. Másodszor sem sikerült pályázaton támogatást szerezni a szabási kultúrház felújítására. Ezúttal nemcsak az önkormányzat, de a fél éve alakult Szabásért Egyesület is több pályázatot nyújtott be az állami és megyei alapokra. A leromlott állapotú kastélyban jelenleg néhány terem használható és csak a községi könyvtár üzemel. A szakértők szerint 22 millió forintra lenne szükség, (bm) BOLHÁS. Minden iskolás tanévkezdését személyenként 3250 forinttal támogatta a bolhási ön- kormányzat. A rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülők számára az állam biztosított egyszeri juttatást, a többiek támogatását pedig idei költségvetéséből fizette az önkormányzat. (bm) BARCS. Több száz látogatója volt az első barcsi egészségnapnak. Nemcsak a városból, hanem a környező falvakból is ér- í keztek vasárnap a Széchényi Ferenc gimnáziumba és a Pólus Dráva bevásárlóközpont parkolójába, hogy megméressék a vércukrukat és a koleszterin szintjüket, ellenőriztessék vérnyomásukat, szívüket, és meghallgassák a szakemberek tanácsait. Kilencvenen vállalkoztak véradásra is. Barcsra érkezett a medibusz, ahol egész nap ingyenes szűrésre várták a helyieket a szív-, érrendszeri és légzőszervi megbetegedések kimutatására. Bár a vizsgálat ingyenes volt, az érdeklődők száma a mozgórendelőben mégis elma- radt a várttól, (ni) ■ i Gimnázium született A tegnap délutáni tanévnyitó istentiszteleten dr. Márkus Mihály, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke szentelte föl a kaposvári Lorántffy Zsuzsanna református iskola új épületét, ahol már gimnáziumi tagozattal bővülve kezdik meg a tanévet. Kaposvár A református gimnáziumok hagyományainak megfelelően a 12 elsős gimnazista is fogadalmat tett a tanévnyitón. Bellái Zoltán lelkész igazgató az induló gimnáziumi tagozat létszáma kapcsán kétkedőknek azt mondta: Jézus is 12 tanítvánnyal kezdte egyházteremtő munkáját. A jelen levő szülők közül is sokan emlékeztek rá, hogy a református iskola 1992-ben tizenhat tanulóval, egy a gyülekezeti házban kialakított teremben kezdte a tanítást. Ma a város egyik legjobban fölszerelt, már huszonegy tantermes iskolájában 326 diák tanul. Az intézmény folyamatosan gyarapodott, s szerzett rangot. E fejlődés állomásaira utalt közvetlen hangú köszöntőjében Szita Károly polgár- mester, aki sokat segített abban, hogy 45 millió forintos állami pályázati forrás segítségével mára elkészülhessen a 90 milliós beruházással megvalósult iskolabővítés. A tanévnyitó istentiszteleten dr. Márkus Mihály püspök hirdetett igét. Áttekintette azt az oktatástörténeti folyamatot, ahogy a gyermekeknek adott ismeretek növekvő tömegében gyengült a nevelőerő, mert a család, a templom és az iskola erőfeszítései nem egy irányba hatottak. Mint mondta: a kaposvári református iskola nyolcéves története is példázza, újra kibontakozóban van e három meghatározó nevelési tényező összhangja. A tanulók a tudás kincsei mellett erkölcsi értékekkel is gazdagodnak. A tanévnyitót megelőzően leplezték le a névadó Lorántffy Zsuzsanna domborművét. Psssszzzt!. Nemsokára becsengetnek FOTÓ: TÖRÖK ANETT Tamara Kubaszova alkotását, melyet dr. Vi- rágh Zoltán, a kaposvári gyülekezet presbitere ajándékozott az intézménynek, az orvos szobrásznővel közösen Lóczy Istvánná, az iskola igazgató- tanácsának elnöke avatta fel. Lóczy Istvánné a névadó, a hazai református oktatás felvirágoztatását szívén viselő fejedelemasszony szellemiségét idézve utalt arra: fontos, hogy olyan iskolák alakuljanak, ahol a színvonal mellett a szeretet is érték. A tanévnyitó ünnepség keretében az gimnáziumi épületszárny tervezőjének, Szigetvári György Ybl-díjas építészmérnöknek adták át az idei Lorántffy- emlékérmet. bíró ferenc Aszály: vetni sem lehet Már csak az esőben bízhatnak a dél-somogyi gazdaságok. A kivételes szárazság ugyanis nemcsak az idei termés csökkenését okozta, de veszélyezteti a jövő évit is. Dél-Somogy Olyan száraz a talaj, hogy szántani sem lehet az őszi vetésekhez. Mint a Nagyatád Szövetkezet tábláin, ahol a héten kezdték meg a repce talajelőkészítését.- A területünk mintegy negyedén végzünk levegőztető, talajjavító középmély lazítást évente, de most az aszály miatt is szükség van erre, mert olyan kötött a föld, hogy e nélkül szántani sem lehet - mondta Poór József főagronó- mus. - Az egész repcevetést, mintegy 300-400 hektárt is így készítjük elő, amit a héten be is fejezünk. A csemegekukorica jó része, több, mint 200 hektár is a határban vár a betakarításra. Nem dicsekedhetünk a terméssel, de az egész nyári öntözéssel sikerült legalább közepes átlagot elérni. A segesdi Uj Élet Mezőgazdasági Szövetkezet a kivételes szárazság miatt inkább elhalasztotta a repcevetést, és előrehozták a silókukorica betakarítását. - A szemes terménynek szánt kukorica egy része is silónak megy, mert a 250 hektár silókukorica kevesebbet hoz a vártnál - mondta Zakócs Gyula elnök. - Az idei nyomorúságos szálas takarmányt szerencsére kiegészíti a zabszalma és tavalyról maradt széna is, így a siló- val együtt lesz elegendő takarmány a 320 fejőstehénnek és szaporulatának. A csapadéktól függően szeptember közepétől szeretnénk befejezni a 250 hektár repce, majd a 450 hektár tritikálé és ugyanennyi őszi búza vetését is. A berzencei Solánum Kft-ben folyamatos öntözéssel mentik a még menthetőt. Az aszály ellenére időarányosan haladnak a munkákkal, s a héten megkezdték a vetőburgonya betakarítását is.- Sem a burgonyánál, sem a csemegekukoricánál nem tudtunk annyi vizet kijuttatni, amennyit kellett volna, éppen csak átsegítettük a legszárazabb időszakon a növényeket - beszélt a gondokról Dömötör Lajos főmérnök. - De négyszeri öntözéssel együtt is több mint 30 százalékos a termés- kiesés a most betakarított csemegekukoricánál ________BÍRÓ MÁRIA E mlékmű közadakozásból Nagy nap a falu életében, hogy szép környezetben, szépen elkészített emlékművel gazdagodott. A fiatal áldozatok emléke ezentúl nemcsak a családokban él, hanem kőbe vésve a település közös emlékezetében is. Harrach Péter szociális és családügyi miniszter mondta ezt szombaton délután Zalán, a közadakozásból fölállított háborús emlékmű avatásakor.- Nagy nap a mai azért is, mert Zala megmutatta, hogy élő közösség - mondta a szónok. - Az ember életében pedig a közösségnek nagy szerepe van: ilyen a gyermek születése után az édesanya, majd a család, később a kortársak, aztán a település, ahol él. Ez a kis település pedig bebizonyította, hogy él, mert képes volt arra: úgy alkosson, hogy nemcsak egy emlékművet állít, hanem lerója tiszteletét és háláját azok iránt, akik áldozatul estek. Lelik Zoltánná polgármester elmondta: a köz akaratának, az adományoknak, az emberek odaadó munkájának eredménye az emlékmű. Olyan emberek állították, akik gondolnak a háború áldozataira és az áldozatok gyászolóira egyaránt. Az emlékmű mementója annak, hogy e kis településről hány áldozatot szedtek az elmúlt évszázad fegyveres eseményei. A fekete gránitból készült emlékműre 17 az első, 15 a második világháborúban, illetve egy az 1956-os forradalomban elesett áldozat nevét vésték föl, amelyet Harrach Péter miniszter és Lelik Zoltánné polgármester leplezett le, s dr. Takács Lajos tabi esperesplébános szentelt fel. __________________ KRUTEK JÓZSEF Várható időjárás A Balaton (£3 ö derült napos felhős Ül Élig c£b párás ködös borult 0 zápor 0 zivatar <£> esős havas ásó hózápor <£> havazás Ma már kevesebb lesz nálunk a napsütés, hiszen a korábbbiaknál jóval gyakrabban növekednek a go- molyfelhők. Néhány helyen esetleg futó záporeső is előfordulhat. Kissé mecj- élénkül az északkeleti szel. A hőmérséklet kissé elmarad a megszokottól. Készítette: Közlekedésmeteorológia Az ország nyugati részére gyenge kettős front érkezik, másutt |y zavartalan körülmények várják az útonlévóket. Hungária Biztosító Bt. FOTÓ: TÖRÖK ANETT A lovagrend napja Csurgó A Johannita lovagrend magyar tagozatának tagjai hagyományaiknak megfelelően az évi két lovagi napjuk közül az egyiket vidéken tartják, így a hét végén ismét útra keltek ezúttal Csurgóra, ahol a rendnek egykor erős bástyája volt. Az 1099-ben alapított Johannita rend magyar tagozatának szombatig 118 tagja volt. A csurgói lovagi napon hét új jelöltet avattak a rend tagjává: Varga Mihályt, a Pénzügyminisztérium államtitkárát, Lorx Adámot, Tomcsányi Istvánt, Bálint Pétert, Fii- löp Zsoltot, Kollányi Györgyöt és Kacsoh Gábort. Az új lovagok avatására a Csurgó-alsoki református gyülekezet templomában került sor, ahol Tőkés László, a Királyhágó melléki református egyházkerület püspöke tartott istentiszteletet. Igehirdetésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a sikereket nem ajándékként kapjuk, azokért mindenkinek keményen meg kell dolgoznia. így van ez az uniós csatlakozással is, amely ma a magyarság előtt álló legnagyobb kihívás. (Folytatás a 3. oldalon) Maczkó Gyula csurgói plébános (balról), Tőkés László és Szászfalvi László 977086591201500201