Somogyi Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-23 / 197. szám
4. oldal - Somogyi Hírlap MEGYEI KÖRKÉP 2000. Augusztus 23., Szerda >t|BI Elismerések könyvtárosoknak Hagyomány, hogy minden évben köszöntik a 10,20,30,40 éve könyvtárban dolgozókat, valamint az ünnepségen átadják az 1996-ban alapított Pro Bibliotheca-díjat is. Tegnap ilyen összejövetelre volt hivatalos 26 könyvtáros Kaposváron a megyei és városi tékában. Dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke az emberi szellem folytonosságának nevezte a könyvtárat. Hangsúlyozta: a könyvtár, a könyvtáros és az épület hármas egysége hozza létre az olvasót, akinek ismereteket és különféle szolgáltatásokat nyújtanak. Önállóan életképtelenek a tékák, ezért is hozták létre hálózatukat. Fontos az önállóság, de ez nem jelent magára hagyatottságot, ezért is tartja a két fenntartó a megye és a város fontos feladatának a téka támogatását. Jövőre átadják a teljesen felújitott épületet, addig ki kell bírniuk a látogatóknak és az ott dolgozóknak is a meleget. A komfortnak és az esztétikának kölcsönösen ki kell egészíteniük egymást, ezért is fordítanak nagy gondot a korszerű berendezésre. Huszonöt könyvtárosnak ismerték el több évtizedes tevékenységét tegnap. Tíz éves törzsgárda jutalomban részesült Babák Ervinné (Kánya), Cseh Istvánná (Cserénfa), Dániel Jánosné (Marcali), Farkas Nándomé (Somogysámson), Havancsákné Luter Mária (Csököly), Ihsicsné Császár Rita (Siófok), Kulcsáráé Jurida Mariann (Nagyatád), Mazaga Zoltánná (Háromfa), Nagy Józsefné (Kaposvár), Perjési Sándor (Iharos), Szita Gyuláné (Somogyaszaló), Tanyi Jánosné (Siófok), Vadász Jánosné (Somogycsicsó), Vágner Jánsoné (Kaposvár). Húsz éve dolgozik könyvek között Baranyai Gézáné (Nagyberény), dr. Esze Tamásné (Kaposvár) , Fábiánná Németh Magdolna (Marcali), Gál Lajosné (Látrány), Hótayné Gál Gabriella (Marcali), Ilisics József (Kaposvár), Perczelné Chiovini Márta (Kaposvár), Szabolcsi Katalin (Fonyód). 30 éves hűségét díjazták Bank Györgynének (Kaposvár) és Drahos Lászlónénak (Kaposvár). Külön kiemelték Tóth Istvánná (Gamás) nevét, aki 40 évet töltött el a könyvtárban. szabó kinga Tóth Istvánná negyvenéves könyvtáros munkájáért kapott elismerést fotó! kovács tibor Kétszáz fotó a faluról Andocs Közel 200 felvételt készített az andocsi millenniumi-falunapi programokról, a községről és környezetéről Katona István helyi amatőr fotós. Az önkormányzat kérésére örökítette meg a millenniumi nap mozzanatait, a község nevezetességeit.- Augusztus 19-én és 20-án egész nap fotóztam - mondta Katona István. - Valamennyi eseményt megörökítettem, fotót készítettem az intézmények épületeiről, vállalkozásokról, emberekről. Lefényképeztem a legszebb és a legöregebb házakat, a horgásztó környékét is. A cél az volt, hogy a jeles napot megörökítsem az utókor számára, azaz mi történt 2000. augusztus 19-20-án. Az ünnepről, a faluról készített fotókból az önkormányzat is kiállítást szervez. krutek Küldöttválasztás szeptemberben Kaposvár Parkgondozó romák A Romák Felemelkedéséért Alapítvány segítségével, a marcali munkaügyi kirendeltség szervezésében 15 helybeli cigány szerzett parkgondozói képesítést. Az alapítvány vállalta, hogy azokat, akik elvégezték a tanfolyamot, egy évig foglalkoztatja. A munkaügyi központ, a romaprogram keretében úgy nyújt segítséget, hogy a bérek 90 százalékát átvállalja. A marcali központ idén még három tanfolyamot indít a romák részére. Niklán, Somogysámsonban általános iskolai végzettség nélkül is tanulhatnak. Az alapképzés után a falvakban és Marcaliban a park- gondozás ismereteit lehet tanfo- lyam keretében elsajátítani, f.e. Kaposváron, Marcaliban, Siófokon és Nagyatádon a kamara ügyfélszolgálati irodáiban szavazhatnak majd a küldöttekre szeptember 19-én reggel 8 órától 18 óráig a spmogyi vállalkozások képviselői. így döntött tegnap Kaposváron a SK1K választási bizottsága. Egyetlen kifogás, észrevétel sem érkezett az önkormányzatoknál kifüggesztett tag- és választási névjegyzékkel kapcsolatban - tudtuk meg Horváth Lajostól a SKIK ügyvezető alelnökétől, a SKIK választási bizottságának titkárától. Mint már megírtuk, az önkéntes kamara tisztségeire csak azok választhatók, akik beléptek a kamarába, jelentkezési lapjukat június 30-ig eljutatták a SKIK-hez. Választó lehet viszont minden a kamarai törvény hatálya alá tartozó társas vállalkozás és egyéni vállalkozó, függetlenül attól, hogy tagja-e az önkéntes kamarának vagy sem. A választók szeptember 5-ig az osztályüléseken jelölhetnek küldötteket, testületi tagokat, alelnököt, elnököt és tisztségviselőket de csak a tagjegyzékben szereplő, önkéntes kamarai tagok közül. Egy választó egy tisztségre csak egy személyt jelölhet. A küldöttválasztás , szeptember 19-én lesz, s a kamara ügyfél- szolgálati irodáiban lehet majd szavazni. Bárki bármelyik irodában szavazhat, függetlenül attól, hogy területileg oda tartozik vagy sem. A többszöri, jogosulatlan szavazást kizárja, hogy az irodák azonnal kötelesek jelenteni, ha más térség vállalkozója jelentkezett náluk szavazásra. Varga József, a SKIK és a választási bizottság elnöke elmondta: a bizottság a SKIK június 15-i határozatával összhangban úgy döntött, hogy az osztályok, tagozatok tagjainak nettó árbevétele alapján határozza meg a tagozatok, illetve osztályok „gazdasági súlyát”. A tervek szerint a tisztújító küldöttgyűlésre október 5-én 14 órakor a kamara kaposvári székházában kerül majd sor. LENGYEL FELVESSZÜK A RITMUSÁT s CIB BANK 7400 Kaposvár, Kossuth Lajos u. 2. TELEFON:(82) 529-090 7570 Barcs, Pólus Ring Bevásárlóközpont Erkel Ferenc u. 1. TELEFON: (82) 565-940 Érvényes: 2000. augusztus 21-től BETÉTI KAMATOK VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE Lekötési idő Éves kamat, 1U Ft leien (%) (EBKM) 1 hét 5,750 (5,83) 2-3 hét 7,250 (7.35) 1-2 hó 8,250 (8,36) 3 hó 8,000 (8,11) 6 hó 7,750 (7,86) 12 hó 7,250 (7,35) CIB Bankszámla 2,000 (2,05) MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE 50 E Ft—5 MFt 5-10 MFt 10 M Ft lelett Lekötési Idő éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM 1 hó 8,500 (8,62) 8,625 (8,74) 8,750 (8,87) 3 hó 8,250 (8,36) 8,375 (8,49) 8,500 (8,62) 6 hó 8,250 (8,36) 8,375 (8,49) 8,500 (8,62) 12 hó 7,750 (7,86) 7,875 (7,98) 8,000 (8,11) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XL/Classic sávos kamatai: éves kamat (%) EBKM 0-100 E Ft-ig 3,000 3,08/3,08 IOOEFt-1 MFt 4,000 4,13/4,12 1 M Ft felett 7,000 7,33/7,29 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) sávos kamatai: éves kamat (%) EBKM 0-50 E Ft-ig 3,000 3,08 50 E Ft—1 M Ft 7,000 7,33 1 M Ft felett 9,000 9,52 KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) éves kamat (%) EBKM 3 hónap 8,500 8,62 6 hónap 8,500 8,62 12 hónap 8,000 8,11 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet. KINCSEM 2000 kötvény (min. 10 E Ft) éves kamat (%) EHM* 1 hó 8,500 8,50 3 hó 8,500 8,50 6 hó 8.500 8,50 12 hó 8,000 8,00 * Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezőek. Érvényes: 2000. augusztus 2HÖI Éves kamat (%) Folyószámlahitel 20,00 Betétőrző hitel 16,50 Lombardhitel 18,00 Ingatlanfedezet mellett nyújtott - lakáscélú hitel kamat 17,50- egyéb célú hitel kamat 19,50 CIB Otthonteremtő Hitel 1 éves kamatperiódus 12,80 5 éves kamatperiódus 11,20 CIB Személyi kölcsön 25,00 THM: 30,93-36,84%, 3%-os kezelési költség mellett Éves amat (%) HUF prime rate 13,25 CI B^\06 40 242 242 A BANCA C0MMERC1ALEITALIANA-CSOPORT TAGJA Energiát fektetünk környezetünkbe y n Qf ^ * i Napjaink környezeti és természetvédelmi híradásai egyre szomorúbb állapotot tárnak elénk. Nem szabad viszont elfelejtenünk, hogy a környezet- védelmi szempontból érintett, felelősen gondolkodó cégeket jogi és lelki- ismereti szabályok is kötelezik természeti és környezeti körülményeink megóvására és javítására.- Társaságunk, a DÉDÁSZ Rt. 1996-ban környezetvédelmi állapotfelmérést készített független akkreditált szervezettel szolgáltatási területén. Ennek során feltérképeztük azokat a hiányosságokat, környezeti károkat, amelyek sajnos eddigi működésünk során elkerülhetetlenek voltak. A vizsgálat a talajra, a talajvízre, zajrezgésre és a lévegő állapotára terjedt ki. A felmérés a levegőtisztaság-védelemre és a zajrezgésvédelemre vonatkozóan nem mutatott hiányosságokat. A károk felszámolására több éves programtervet készítettünk és hajtunk végre szakértők bevonásával. A hiányosságok felszámolása jelenleg is folyik, várhatóan 2003-ra fejeződik be. A munkálatok során a nem megfelelő állapotban lévő olajtárolóhelyeket korszerűsítjük, az olajszennyezett területeken talajcserét végzünk, és szükség szerint tisztítóberendezéseket helyeznek üzembe szakembereink. ■ A DÉDÁSZ Rt. természetvédelmi tevékenységei közé tartozik, hogy együttműködési megállapodást kötött a Magyar Madártani Egyesülettel. Közös programunk során a madárvédelem érdekében szigetelőpapucsokat helyeztünk, illetve helyezünk a középfeszültségű légvezetékes hálózataink kereszttartóira, melynek során körülbelül a felére csökkent a madarak pusztulásának és az ebből adódó védelmi működések okozta ki- és visszakapcsolások száma. Programunk részeként több mint ezer gólyafészektar- tót szereltünk fel oszlopainkra, és ezeket folyamatosan karbantartjuk. ■ Társaságunknál a 102/1996 (VII. 12.) kormányrendelet által szabályozott módon történik a veszélyes hulladékok összegyűjtése, tárolása és az ártalmatlanító helyre történő átadása. A működésünk során termelődött veszélyes hulladékok környezetünk veszélyeztetése nélkül ártalmatlanítva lesznek. A következő évben bevezetésre kerülő minőségbiztosítási rendszer mellett arra törekszünk, hogy fejlesztéseinket környezetbe illeszkedő és természetünk megóvását szolgáló módon hajtsuk végre. Hírek ŐSZI NAPFÉNY TÁBOR. Hétfőtől nyugdíjasok pihennek a balaton- fenyvesi ifjúsági táborban. Idén is három turnus veheti igénybe a megyei közgyűlés támogatásával az egyhetes pihenőt. Az első héten a szociális otthonok lakói, a következő két hétben pedig a települési önkormányzatok javaslatára és hozzájárulásával a somogyi községek nyugdíjasai vehetnek részt hasznos programokon, (fees) ELKÉSZÜLT A KISISKOLA. Valamivel több, mint kétmillió forint ráfordítással felújították az igali kisiskolát. Az alsó tagozatos diákok otthonában korszerűsítették a vizesblokkot, kiépítették a központi fűtést, helyrehozták az épület süllyedéséből adódó károkat és megjavították a tetőt. Mindehhez 1 millió hatszázezer forint pályázati pénzt nyertek a megyei területfejlesztési tanácstól, (vá) FALUNAP PATALOMBAN. A tradícióknak megfelelően rendezték meg a falunapot a felújított patalomi sportpályán. A különböző sport- rendezvények közül a férfiak labdarúgásban, a nők söprűfociban mérhették össze tudásukat. A programban szerepelt sodrófahajítás és szekérhúzás is. A falu lakóit az önkormányzat ingyen sertéspörkölttel látta vendégül. A jó hangulatú falunapot hajnalig tartó bál zárta, (száj TANULMÁNYÚTON. Energiatakarékossággal kapcsolatos tanulmányúton vett részt több szervezet képviselőivel közösen Orbán Csaba, a MTESZ megyei elnöke. A szakértők, akik a környezetbarát energiafelhasználás lehetőségeit vizsgálták osztrák létesítményekben, többek között ellátogattak egy napkollektorokat és speciális, energiatakarékos kályhákat készítő gyárba is. (szg) VADÁSZHÁZAT AVATTAK. A patalomi Turul Vadásztársaság tagjai a napokban avatták fel új, társadalmi munkában épített vadászházukat. A régi patalomi parasztházban korszerűsítették a vizesblokkot, az elektromos rendszert, új födémet és egy új szárnyat is építettek, (szá) SEGÍTSÉG A HETESI DIÁKOKNAK. A közelgő tanévkezdés miatt a hetesi általános iskolások 3300 forintot segítséget kapnak, s újdonság, hogy a középiskolások valamint a főiskolások és az egyetemisták is anyagi támogatásban részesülnek. Minderről az önkormányzat szociális bizottságának hétfői ülésén döntöttek. A határozat nyomán 6, illetve 10 ezer forinos támogatást vehetnek át napokon belül. A döntés közel 200 fiatalt érint, (hm) ___________________________________m K istérség a közös jövőért Dombóvár Célegyenesbe érkezett a dombóvári kistérségben még 1999 nyarán megkezdett vidékfejlesztési program tervezése. A tegnapi tájékoztató fórumon a kistérségben működő szervezetek aláírták azt az együttműködési megállapodást, amelyben vállalják, hogy a „Közös Jövő” programban szövetségesként együtt dolgoznak. A régióban való gondolkodást jelzi, hogy a közeljövőben írják alá Somogy és Baranya megye közgyűléseinek elnökei Dombóvárral való együttműködési szerződésüket - mondta fórumnyitó köszöntőjében Tóth Attila, Dombóvár polgármestere. Elhangzott: a Somogy, Tolna és Baranya megyék által alkotott dél-dunántúli régió mértani középpontjában található kistérségbe 16 település tartozik, mintegy 35 ezres népességgel. Az elmúlt évek változásai a körzeten belül több településnél is kedvezőtlenül hatottak. Nyolc település számít gazdaságilag és társadalmilag elmaradottnak, és ebből hatnál a munkanélküliség szintje az országos átlagot másfél- szeresen haladja meg. Koppánnédr. Kertész Margit, a körzet országgyűlési képviselője elmondta: a kistérségnek mégis van esélye a kitörésre. Ehhez egyrészt Dombóvár vasúti csomópont szerepe, másrészt földrajzi fekvése nyújthat alapot. A város három megye találkozásánál fekszik, közel van Pécs, Komló, Kaposvár, illetve a taszári repülőtér és amerikai logisztikai bázis. Elkezdődtek a munkálatai az ipari parknak, és a logisztikai központnak, amelynek különlegessége, hogy egy részén „agrár ipari park” került megnevezésre, Phare támogatásból épül az innovációs transzfer központ, amely tevékenységével betöltheti a megyehatárokat átlépő térségi vidékfejlesztő szerepet. Szabó Loránd, a területfejlesztési társulás ügyvezetője szerint a kistérség sikeres terület- és vidékfejlesztési politikájához nagyjából kiépült egy három lábon nyugvó hatékony szervezeti rendszer. Ennek egyik része az önkormányzatok társulásai, másik a térség gazdasági szervezetei, harmadik a jelentős társadalmi támogatást adó civil szervezetek, amelyekkel hatékonyan lehet hozzákezdeni a jelenlegi társadalmi-gazdasági helyzet javításának. TAKÁCS