Somogyi Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-19 / 194. szám

2000. augusztus 20. ★ SPORT ★ 11 V. SOMOGYI HÍRLAP KUPA AMATŐR TENISZVERSENY Nemzetközi mezőny Hagyomány már, hogy a bog­iári szüreti napokkal párhuza­mosan rendezik meg a Somo­gyi Hírlap Kupa (női és férfi) amatőr teniszversenyt. Az idei, sorrendben ötödik erő­próbára az egyéni számok­ban 12 hölgy és pontosan 60 férfi, míg a férfi párosban 26 egység lépett tegnap pályára. A Balaton hűs habjait élvezve még úgy ahogy elviselhető a ká­nikula, a forró salakon viszont már annál kevésbé. így aztán kalapot kell emelnünk mind­azok előtt, akik a szaharai forró­ságban is úgy döntöttek, hogy vállalják a (kétnapos) kihívást, s elindulnak az V. Somogyi Hírlap Kupa (női és férfi) amatőr te­niszversenyen. Elsőként az urak kezdték meg a csatározásokat. A 45 éven aluliaknál 36-an, a 45 éven felü­lieknél pedig 24-en neveztek; utóbbi versenyszámban négy, a Balaton mellett nyaraló német teniszkedvelő is leadta a neve­zését, így - tavalyhoz hasonlóan - az idén is nemzetközivé bő­vült a bogiári viadal. Az urakat a hölgyek követték; a 40 éven alu­liaknál és a 40 éven felülieknél 12-en jelentkeztek, így ők kör­mérkőzésekkel döntik el a végső helyezések sorsát. A mezőny az első versenynapon a legjobb nyolcig jutott el, miközben dél­után a 26 férfi páros is bekap­csolódott a küzdelmekbe. Amúgy a mezőnyre nem le­het panasz; a tavalyi győztesek most is eljöttek, hogy megvéd­jék címűket, s természetesen szép számmal akadnak trónkö­vetelők a mezőnyben. A házi­gazda bogiáriak mellett lelleiek, fonyódiak, siófokiak, kaposvári­ak, nagyatádiak, marcaliak, csurgóiak és kéthelyiek képvise­lik a somogyi színeket, s érkez­tek résztvevők Pécsről, Sopron­ból, Nagykanizsáról, Dorogról, Tatáról és a fővárosból is. Az V. Somogyi Hírlap Kupa (női és férfi) amatőr teniszver­seny ma délelőtt az elődöntők­kel folytatódik Balatonbogláron a B51C Tinódi utcai teniszcent­rumában, míg (legalábbis a ter­vek szerint) 15 óra felé rendezik majd a döntőket. Fenyő Balaton-parti •pontosztozkodás Három mérkőzést Játszottak tegnap a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. A Balatonföldvár és a Fonyód megosztozott egymással a bajnoki pontokon - érdekes­ség, hogy a vendégek a kilencvenkettedik percben egyenlítettek míg a Zamár- di hazai pályán maradt alul a tavaly még NB lll-ban szere­pelt Nagyatáddal szemben, az újonc Buzsák pedig Csur­gón kapott ki szintén egyet­len góllal. Eredmények: Balatonföldvár-Fonyód 3-3 (2-1) Balatonföldvár, 150 néző. V.: Ré­vész. A nagy hőség ellenére kemény, izgalmas és változatos összecsa­pást hozott a Balaton-parti megyei rangadó. A vendég fonyódi együt­tes a 92. percben egyenlített. Gól­szerzők: Kozma 2, Héjjas, illetve Szilágyi 2, Horváth. Jók: Kozma, Túri, Gruber, illetve Szilágyi, Bog­dán. Vilmos Attila Az ifjúsági mérkőzésen: Balatonföldvár-Fonyód 1-2 (1-1) Zamárdi-Nagyatád 2-3 (2-1) Zamárdi, 150 néző. V.: Barna. A játékost, edzőt, játékvezetőt és nézőt egyaránt próbára tévő nagy hőségben mindenkit dicsé­|nag rét illet a helytállásáért. Gólszer­zők: Stefcsik, Lichtenberger, illet­ve Lukács, Pammer, Andricz (11- esből). Kiállítva: Börzsei (Zamár­di) a lefújás után reklamálásért a második sárga lap után. Jók: a Zamárdi csapatában nem akadt kiemelkedő teljesítmény, illetve Szigeti, Horváth J„ Pókos, Pammer. Czer András Az ifjúsági mérkőzésen: Zamárdi-Nagyatád 1-2 (0-1) Csurgó-Buzsák 2-1 (1-1) Csurgó, 100 néző. V.: Lakos. A tartalékosán felálló újonc bu- zsáki együttes végig méltó ellenie- j le volt a hazaiaknak, azonban La­kos játékvezetővel már nem bír- j tak. A csurgói találkozót sérülé- j sek miatt mindössze kilenc em­berrel fejezte be a vendég buzsáki j gárda. Gólszerzők: Tóth G. 2, illet- j ve Bene. 1 Kesztyűs Imre . Az ifjúsági mérkőzésen: Csurgó-Buzsák 6-0 (3-0) A Bélafa Öreglaki FC-Segesd, a s Juta-Kaposfő, a Barcs-Satelit FC j Somogytarnóca, a Lengyeltóti- 1 Tab és a Balatonkeresztúr- , Balatonmáriafürdő-Somogyvár j mérkőzéseket - valamint az ősz- j szes megyei II. osztályú találko­zót - ma játsszák. G0LERLEL0 MELEG Kaposvári Rákóczi FC-Contimex-Dorog FC 6-0 (4-0) Bár a harmadik fordulóra került sor a labdarúgó NB I B-ben, ebben a baj­nokságban a Rákóczi csapata ezút­tal mutatkozott be szurkolóinak. No és a lentről érkező ellenfelének Is. Mindkettőnek teljes sikerrel, ám a szebb napokat is megélt dorogiak­nak ebben nem sok öröme tellett. Ráadásul az eredmény nem is túl­zott. Mindez kiderül az ellenfél edzőjének nyilatkozatából is. A rekkenő melegben tüstént a Rákóczi ra­gadta magához a kezdeményezést. Egyre másra vezette veszélyes akcióit a kapos­vári csapat, ám az első gólra negyedórát kellett várni, a többire viszont annál keve­sebbet. A 16. percben Barna előre ívelt labdájára Tóth Balázs rajtolt, a 16-os elé kifutó dorogi kapus mellett elpörgette a labdát, amely a hálóban kötött ki 1-0. Négy perccel később Horváth Z. a jobb­oldalon ugratta ki Marcseket, aki két csel után 8 méterről a vetődő Czivisz lába közt pöccintette a labdát a kapuba 2-0. Újabb hat perc, újabb találat: Szabó M. a balol­dalon forgatta meg ellenfelét, majd átívelt az ellenkező oldalra, labdája szabadon ta­lálta Tóth Gábort, aki egy csel után nyolc méterről a kapu bal oldalába lőtt. 3-0. A 30. percben a tizenhatos jobboldali sarka előtt egy védőről lepattant labda Jégerhez került, aki habozás nélkül lövésre vállal­kozott és a kissé elmélázó dorogi kapus fölött nagy gólt lőtt a jobb felső sarokba. 4-0. Szünet után rövid pauza követke­zett, majd újabb két hazai találat. A 62. percben Tóth Balázs indította a névrokon Tóth Gábort, aki laposan középre lőtte a labdát, s a jókor érkező Jéger hat méterről laposan a hálóba lőtt. 5-0. A 74. percben született meg a végeredmény: ismét csak a védőkről csörgött le egy labda, s a szem­füles Rajczi 15 méterről a jobb sarokba bombázott. 6-0. A Rákóczi folytatja tavasszal megkez­dett remek sorozatát, immár sorrendben a tizenhetedik bajnoki mérkőzésén ma­radt veretlen. Veretlen?! A Dorog elleni Születőben egy újabb parádés Rákóczi gól tegnapi mérkőzésen félidőnként egy-egy rövid időszakot leszámítva, nem csak tet­szetősen hanem eredményesen is ját­szott a kaposvári csapat, gyakran állította megoldhatatlan feladat elé vendégeit, akiknek igyekezete ugyan fellelhető volt, de ezen a délutánon képtelenek voltak megtalálni a jó egyéni teljesítményekre épülő kaposváriak szervezett csapatjáté­kának az ellenszerét. így játszottak Kaposvár, 1200 néző. Vezette: Ábrahám (Georgiou, Balajti). Rákóczi FC-Contimex: Balajcza-Deme-Mező, Novák, Bar- na-Tóth G., Tóth B., Horváth Z., Szabó M.-Jéger, Marcsek. Edző: Bőzsöny János. FOTÓ: KOVÁCS TIBOR Dorog: Czivisz-Faragó-Pásztor, Vajay, Bodó-Letenyei, Marczinkó, Csapó, Takács-Hollik, Czifferi. Edző: Honti József. Csere: Vajay helyett Vígh (37. p.), Czivisz helyett Belányi (46. p.), Mező helyett Nagypál (62. p.), Marcsek he­lyett Rajczi (66. p.), Tóth G. helyett Meksz, Hollik helyett Nádasi (mindket­tő 83. p.). Sárga lap: Mező (50. p.), Barna (71. p.) Szöglet arány 8:1 (6:0) Bőzsöny János: A mérkőzés nagy há­nyadában nem csak jól, de eredménye­sen is játszottunk, ez a hat gól ma bent volt a csapatban. Honti József: A Rákóczi ilyen arányban is megérdemelte a győzelmet, ez egyben csapatom kritikája is. Jutási Róbert INGATLAN KAPOSVÁRON, a Kazinczy u. 13. sz. alatt 200 m!-es családi ház eladó. 20/9/265-497.------------ *19510* C SURGÓN a belvároshoz közel 3 szobás komfortos ház eladó. Csurgó, Zrínyi u. 2/a. Tel.: 30/295-4918.------------- *19827* a BUDAPESTEN nyugatihoz közel, 28 m!, felújí­tott, 1 szobás, galériás, komfortos öröklakás eladó. 6 M Ft. 06-20/347-3287.------— *19983* K APOSVÁRON Zaranyi ltp-en 45 m2-es gázos tégla la­kás eladó. Irányár: 5,25 MFt. 82/423-916. — *20023* KAPOSVÁRON, Zárda u. 1. sz. alatt II. emeleti 90 m!- es polgári lakás eladó. Irányár: 12 MFt. 82/310-437 este. *20116* KAP0SFŐN 3 szobás gázfűtéses családi ház (mellék- épületekkel) eladó. 82/713-657. *20224* JÁRMŰ BEDFORD 2500 cm3, zárt, 1 tonnás teherautó, 2 év műszakival eladó. 93/315-226,20 óra után.--------- *20258* B MW 320i Coupe ‘83-as, benzin+gázüzemű, extrákkal eladó. Tel.: 30/ 99 78 704.---------- *20263* 1 VASÁRNAPI Somogyi Hírlap ||| Az Axel Springer Magyanrszág Kft lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Főszer­kesztő: DR. KERCZA IMRE. Kiadja az ASM Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: FICSÓR JÁNOS. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)528-100. Megvásárolható: a somogyi városok és közsé­gek újságos pavilonjaiban, az utcai árusoknál és terjesztőknél. Ter­jesztés: Faludy Miklós. Nyomtatta: a Déli Nyomda Kft Pécs. Engel Já­nos u. 8. Felelős: FUTÓ IMRE ügyvezető igazgató. ISSN 1419-0176 LABDARÚGÓ NB II - DRÁVA CSOPORT Súlyos andocsi zakó Dombóvári FC-Andocs Jeans-Tex 4-0 (2-0) Dombóvár, 100 néző. V.: Né­meth (Farkas, Vavika). Dombóvári FC: Szabados - Erdei, Vincze, Hokk, Kása - Horváth Á. (Regély), NagyN., Tolnai, Varga T. - Szabotin (Fehér), Horváth J. Játékosedző: Horváth Árpád. Andocs Jeans-Tex: Matucza - Hadaró - Kétszeri, Itvás, Mink (Bőhm), Scsepkó (Spántler) - Nógrádi, Barczi (Balassa), Balogh P. - Kiss F., Fonyódi. Edző: Horváth Já­nos. Az első félicií közepén a vendég andocs' »zvilttes játé­kosa, Barczi Atül.a súlyos bo­kasérülést szenvedett. A já­tékrész hajrájában aztán - az újonc somogyi gárda kapitális hibáját kihasználva - megsze­rezték a vezetést a hazaiak, amelyet a hosszabbításban (szintén egy védelmi hiba után) tovább növeltek. A foly­tatásban a hazaiak két perc alatt kétszer is bevették ellen­felük kapuját, s ezzel eldön­tötték a találkozó sorsát. Az andocsi cserejátékosok ugyan némi színt - és lelkesedést - vittek a csapat játékába, de sajnos nem sikerült egyenlíte­ni. Gólszerzők: Horváth Á. (a 38. percben 5 méteres passz- ból), Tolnai (a 47. percben 6 méteres lövésből), Szabotin (az 50. percben 6 méteres lö­vésből), Varga T. (az 51. perc­ben 8 méteres lövésből). Kiállítva: Hadaró (a 84. percben) utolsó emberként el­követett szabálytalanság mi­att. Jók: Horváth Á., Tolnai, Szabotin, Regély, illetve Hada­ró, Bőhm, Spántler, Balassa. Horváth Árpád: - Jobban tudtunk alkalmazkodni a nagy meleghez, és a vendégek megingásait könyörtelenül megtoroltuk. Horváth János: - Jó pár já­tékosom hozzáállása óriási csalódást jelentett számom­ra... A régi, megyei bajnoksá­got nyert csapatunkat éppen a küzdeni tudás jellemezte; ezt most sajnos csak pár ember­nél tapasztaltam... Pacs László A Beremendi Építők SK-Kaposvölgye Vállalkozók SC mérkőzés gól nélküli dön­tetlennel zárult, míg a Szentlőrinc FC-Balatonlelle SE mérkőzést ma délután 17 óra­kor játsszák Pécsen a Matáv- pályán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom