Somogyi Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-19 / 194. szám
VASÁRNAP Egervári Sándor: ki akarjuk ejteni a Bajnokok Ligájából a Rosenborgot! H R T hírek Menetel a Ferencváros Kézilabda - Magabiztos győzelmet aratott a Herz- Kupa második napján is a magyar bajnok Herz- FTC női kézilabdacsapata. Pádár Ildikó és Farkas Ágnes ismét az együttes vezéregyéniségei voltak. Az olimpiai részvételért küzdő két szélső egy-egy félidőt kapott. Lőwy öt, míg Kirsner hat gólt szerzett. A kiütéses siker értékét növeli, hogy a mérkőzésen nem lépett pályára Kökény Bea. Ma a mieink a szlovénokkal játszhatnak a tornagyőzelemért. Eredmények: Herz-FTC- Radnicki Beograd (jugoszláv) 38-17 (18-8). Krim Electa Ljubljana (szlovén)-Duslo Sala (szlovák) 30-22. A torna állása: 1. FTC, 2. Ljubljana, 3. Duslo Sala, 4. Radnicki. Edzőcsere az olimpia előtt Úszás - Gyertyánffy Tamás felfüggesztette Zubor Attila és Horváth Péter felkészítését az olimpiára. Az úszóedző azt sérelmezi, hogy nem lehet ott Sydneyben, ezért a versenyek előtti két hétben tanítványai nem az ő irányításával készülnek. A szakember úgy ítéli meg: Horváthnak és Zubornak elég időt kell adni ahhoz, hogy összeszokjon a felkészülés hajráját irányító trénerrel. Ezért két héttel a csapat indulása előtt Gyertyánffy felfüggeszti az olimpikonokkal végzett munkát, így helyettese egy hónapig dolgozhat együtt Zuborékkal. Először és utoljára a Ferencváros ült közel a tűzhöz még 1995-ben, amikor táblára került a Bajnokok Ligájában. Most ugyanezt a bravúrt az aktuális magyar bajnokcsapat, a Dunaferr vezetheti elő, már amennyiben a hazai 2-2 után sikerrel járna a norvég Rosenborg Affér a Rosenborg-meccsen: Bakke kapus hárítja a meztelen viking szurkoló képében érkező vészt otthonában jövő szerdán esedékes visszavágón. Hogy erre mekkora az esély? Egervári tréner szerint nem sok, de nem is nulla. Korántsem mellékszál: a tét 720 millió forint! Magyar csapat egy meccsen még soha nem játszott ennyiért: az UEFA ugyanis a Ferencváros öt évvel ezelőtti Bajnokok Ligája- bevételéhez képest igencsak megemelte a tétet, s már a táblára kerülésért 720 millió forintnyi valutát fizet. Ebből pedig bőven jutna is, maradna is azoknak, akik részt vettek a nagy kalandban. Kérdés persze, hogy mindez gátolja vagy ép penséggel inspirálja a Duna- ferrt. Egervári ül Sándor edző szerint a pénz pillanatnyilag másodrendű dolog az életükben, „ameddig nem jutottunk el odáig, fölösleges ilyesmivel foglalkozni”, sokkal inkább az munkál benne, hogy.kiagyalja a nyerő taktikát. Meglepetésre nemigen készül, és őt se nagyon lephetik meg, „a játékoskeret itt, ott is adott, nagy bűvészkedésre nincs lehetőség, mindenki ismeri a másikat”, de annyit elárul: a Dunaferr kint igyekszik magához ragadni a kezdeményezést, és gólt lőni. Az esélyeket taglaló kérdésünknél kiderül, két lábbal áll a földön: „Fölösleges tagadni, az itthoni 2-2 után csökkentek toMesés jövedelmek A Dunaferr az idei Bajnokok Ligája-so- rozatban igen komoly bevételhez juthat, bár már most sem áll rosszul. Az UEFA külön díjaz mindent, így könnyedén kikalkulálható az eddigi, illetve a Rosenborg kiverése esetén várható bevétel. A magyar bajnoki címért 25 millió forintot juttat az UEFA majd a klubnak. Az előselejtezők minden köre 13 milliót hoz, így a Hajdúk kiütésével ennyi már biztos. De ha ne adj’ isten, a Rosenborg kiejtené a Dunaferrt, akkor is jár az újabb 13 millió, hiszen a gárda az UEFA Kupában folytathatja. Ha a csapat bejut a legjobb 32 közé, akkor helyből jár az illetmény, plusz a lejátszandó hat csoportmeccs utáni prémium. Ha a BL mindegyik csoportmeccsén veszítene a Dunaferr, akkor is 720 millió forintot kasszírozhatna! Győzelmenként ezt is megfejelik 82 millió forintnyi valutával, döntetlenért ennek a felét fizetik. A két győri meccsen, a Split és a Rosenborg ellenében a jegybevételből 60 millió forint körüli összeget borítékolhatott a Dunaferr, a tele víziós jogdíjból 15 millió folyt be. Igaz, a stadionbérlésre is sok mentei. (szabó) vábbjutási esélyeink, ráadásul a Rosenborg játékosai rutinosabbak is, hiszen van olyan köztük, aki már 35-40 BL-meccsen is játszott, mégis azt mondom: nem vagyunk teljesen sansztalanok. ” Ezt két dologra alapozza: a Dunaferrnek a nemzetközi porondon jobban megy idegenben (a selejtező első körében Splitben 2-0-ra nyert), mint itthon (a hazai visszavágón „csak” 2-2-re végzett ellenfelével), másrészt az újvárosi pálya alkalmatlansága folytán magyarországi kupamecbseiket is idegen arénában, jelesül a győriben játsszák. Azaz, a Dunaferrnek nem is annyira idegen az idegen pálya. Egervári sokat sejtetően fogalmaz: „Nem az a tervünk, hogy a Rosenborg továbbjutását megnehezítsük, hanem az, hogy kiejtsük! A Dunaferrt képesnek tartom a bravúrra!” Úgy legyen! Vincze Attila Egervári, a dunaújvárosi gondolkodó Uiabb ismeretlen a Fradiban Az FTC-székházban még a bennfentesek is kétségek között őrlődnek, hiszen a megoldatlan rejtély újabb találgatásokra ad okot. Ugyanis a korábbi ügyvezető elnök, dr. Szívós István megüresedett irodájába beköltözött valaki. Az ám, de senki sem tudja, ki az illető... Torgyán háttérbe szorítja Páncsicsot? A + Valaki azt állítja, hogy egy hajdani, dicső tisztesség övezte bajnok szelleme jár vissza. Kísértésének oka: a maiakat akarja önvizsgálatra, a lelkiismeret lázadására kényszeríteni. Mások egy élelmes fiatalemberre gyanakodnak. A hűvös, jó fekvésű szobában kellemesebb ávészelni a kánikulát, a kávé állítólag príma, ráadásul a telefonfővonal sem elhanyagolható ebben az esetben. Végül is Columbo, Angyal, Ötvös Csöpi és Derrick segítségével kinyomoztuk, a 29 éves Paunok Péterről van szó, aki nem illegális bérlő, Torgyán József klubelnök és Szabadi Béla al- elnök helyezte oda, és csak nekik tartozik beszámolással. Sportmenedzseri és középfokú labdarúgó-edzői képesítése van, sőt sportújság- írói tanulmányokat is folytatott. Nem tagja az FKGP-nek, de mint tudjuk, Torgyánnál a politikai hűség nem fontos, csak kötelező. Augusztus 1-jétől három hónapos időtartamra kapta a megbízását, az FTC labdarúgó kft.-t kell üzleti alapokra helyeznie, gazdasági vállalkozássá alakítania. Vagy legalábbis a kezdeti lépések megtétele. Telefonbeszélgetésünkön aztán tisztázódott, valóban Paunok úr a Szívós-szoba új gazdája. Egyesek szerint egyértelművé vált, hogy a Torgyán-Szabadi páros már nem bízik a futball kft. eddigi igazgatójában, dr. Páncsics Miklósban, ezért tették oda az edzői kvalitásokkal rendelkező új seprőt. De az is világossá vált, hogy a Fradi reformerek helyett - akik között többdiplomás olimpiai bajnokok is vannak - Torgyánék megtalálták az igazi kontakt embert. Gyenes András Polgáréknál jönnek az unokák Zajlik az élet Polgáréknál: a papa szokás szerint könyvet ír, egyszerre kettőt, persze mondani sem kell, megint a sakkról. Ügyan- akkor egy hete harmadik, legkisebb lányát, Juditot is férjhez adta. A büszke férj abszolút civil, foglalkozását tekintve állatorvos. Judit egyébként a rendelőben ismerkedett meg vele, amikor a kutyáját vitte a doktor úrhoz. A legkisebb Polgár lány amúgy a közeljövőben rengeteg versenyen indul. Részt vesz az isztambuli sakkolimpián és Indiában a világbajnokságon. Sőt a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) meghívta Sydneybe is. A két legjobb férfi és nő játszana páros mérkőzést az olimpia helyszínén a versengések alatt. A FIDE először Polgár Judit-Xie, majd Polgár Zsuzsa-Xie összecsapást szeretett volna. De a terv több ok miatt is meghiúsult. Egy: a női világranglistán az említett két Polgár lány áll az első két helyen, azaz ők a legjobbak. Kettő: a FIDE kevés pénzt ajánlott a szereplésért. Három: Polgár ZsuTáblás ház: Judit is elkelt zsa és a FIDE perben áll, mert a szövetség elvette világbajnoki címét. Kompromisszum gyanánt a szövetség 20 ezer dollárt ajánlott, ám Zsuzsa kétszázezret vár. Addig sem tétlenkedett, hiszen megnyerte New York állam villámbajnokságát. A középső lány, Zsófi az izraeli csapat- bajnokságban szerepel. Méghozzá igen jól, ugyanis szinte minden meccsét megnyerte. Polgár László 1999. március 6-a óta nagypapa is, a New Yorkban élő Zsuzsa gyermekét Tómnak hívják. Rövidesen viszont többszörös nagypapa lesz, hiszen két unoka is útban van: Zsófi fiút vár, s a családfő szerint Zsuzsa második gyermeke is fiú lesz. Polgár papa fejében megfordult a gondolat, ezek után majd sportágat váltanak: sakkozók helyett focisták lesznek az ifjoncok. S ha a csemeték csak feleannyi sikert érnek el, mint az édesanyjuk... Schiller Zsolt Kokó felé félúton Már csak egyetlen jelentős akadálya lehet a késő őszi Kovács István-Prince Naseem Hamed-összecsapásnak. Augie Sanchez. A Herceg (mármint Hamed) Kokó előtt még az amerikai ellen lépett a kötelek közé. Méghozzá éppen ma hajnalban, így amikor Ónok e sorokat olvassák, már eldőlt, hogy ki nyerte kettejük csatáját. Hamed, aki négy évvel fiatalabb (26 éves) bajnokunknál, 34 meccséből harmincat kiütéssel nyert. A három évvel ifjabb Sanchez mérlege 26 mérkőzés, 23 kiütés és egy vereség. Hamed nyolc éve profi, az elmúlt esztendőben két nehéz meccsen védte meg címét, Paul Ingle és Cesar Soto ellenében. Idén márciusban Vuyani Bungu csak rövid ideig erőskö- dött, majd padlót fogott. Hiába tartják többen is Hamedet a súlycsoport legjobbjának, a szövetségek közötti harc eredményeként 1997-ben az IBF, ez év januárjában pedig a WBC bajnoki címétől fosztották meg. A Herceg számos ismert rajongót tudhat táborában, így Michael Jackson, Sly (Rocky) Stallone és Wesley Snipes is ott van minden meccsén. A kihívó, a „Las Vegas-i kö'V Hamednek nem a lelke lángol, hanem a kesztyűje lyök” négy éve profi, és már ötévesen elkísérte bátyját egy bokszedzésre. Sokat nem vacakol az ellenfeleivel, Hamedhez hasonlóan átlagban alig három menetet tölt a ring- ben. Kettejük csatájának győztese várhat Kokóra. Persze azt szeretnénk, ha a Herceg sorozatát a mi fiúnk törné meg, sőt maga Kokó is azt nyilatkozta, ő bizony most Hamedért szorít... Addig is az HBO-n tanulmányozhatják Hamedet, illetve Augie Sanchezt. A csatornán ma 21.50-kor vagy 22-én reggel nyolckor megnézhetik a mérkőzés vágott változatát. (sch) Ronaldo edzeget és tavasszal visszatérhet Orvosai szerint jelentősen javult Ronaldo állapota. Az Internazionale brazil sztárja hétfőtől elkezdheti a rehabilitációs kezelések második szakaszát, amely úszásból és kerékpározásból áll. Ronaldo április 13-án majd féléves kihagyás után az Olasz Kupa döntőjében lépett pályára, de hat perc játék után elszakadt a korábban műtött térdszalagja. A 23 éves játékos visszatérése jövő tavasszal várható. Ugyanakkor az Inter vezetése elhatárolta magát attól a Ronaldo-ötiettől, miszerint amíg megerősödik, addig az olasznál kisebb igénybevételt követelő brazil bajnokságban szeretne szerepelni.