Somogyi Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-19 / 194. szám

Somogyi Hírlap 2000. Augusztus 19., Szombat Hétvége 11. OLDAL Új honalapítás előtt a magyarság Dr. Dávid Ibolya: Keresztényi értékrend és intelligencia kérdése is, hogy a politikában milyen hangnem uralkodik Jó volna végre látni az ellégiesülő euró­pai határokat s megtalálni azokat a családtagjainkat, akiket az elmúlt évti­zedekben a határ külföldiként elvá­lasztott tőlünk - mondta dr. Dávid Ibo­lya igazságügy-miniszter, az MDF elnö­ke a Somogyi Hírlapnak, amikor az ün­nep alkalmából kértük beszélgetésre.- Állami, egyházi vagy politikai ünnep el­sősorban augusztus 20a?- A nemzet ünnepe. Minden magyaré, függetlenül attól, hogy az országhatáro­kon innen vagy azon túl él. Számomra ez a nap a magyar nemzet búcsúja, amikor - testben vagy lélekben - mindegyikünk hazatér oda, ahová tartozik, ahol várják.- Mi az ünnep valódi üzenete?- Államalapító Szent István királyunk és a magyar államiság ünnepe a hitről, a szeretettől és hazaszeretetről szól. Elég egy pillantás a térképre, hogy lássuk, Eu­rópának milyen huzatos részén élünk itt, a Kárpát-medencében. Az, hogy itt meg tudtunk maradni, Szent István szilárd ál­lamalapító munkájának az eredménye. Ezer éve az Európához vezető út a keresz­ténység volt. Ma egy hasonló új honalapí­tás előtt állunk, amikor a gazdaságilag fej­lett, kultúrájában keresztény Európához kívánunk tartozni és nem a földrész bi­zánci feléhez. A Jóisten ezer év után is­mét megadta nekünk erre az esélyt. Ezért éreztem erkölcsi kötelességünknek, hogy a múzeum csendjéből és halott légköré­ből vigyük át a Szent Koronát az ország- gyűlésbe. Fel kell tudnunk mutatni ezt a koronát, amelyre máig minden magyar büszke lehet. Ezer év után is megvannak a koronázási ékszereink, megmaradtunk hitünkben, nyelvünkben egy olyan sajá­tos kultúrával, amely Közép-Kelet-Európá- ban egyetlen más nemzetnek sem adatott meg. Rajtunk áll, hogy a következő ezer esztendőben sikerül-e visszatérnünk a szentistváni keresztény hithez. Mélyen azonosulok Habsburg Ottó gondolatával, amely szerint a harmadik évezred Euró­pája vagy keresztény értékrendre épül, vagy nem lesz Európa. Ebben a keresz­tény értékrendben számomra a társadal­mi szolidaritás, az egymás iránti felelős­ség a legfontosabb.- Mit tart az ezredforduló legnagyobb társadalmi dilemmájának?- Az európai uniós csatlakozást. Mára elfelejthettük, hogy mi volt a Varsói Szer­ződés, a KGST. Most már NATO-tagor- szág vagyunk, s csak karnyújtásnyira van az Európai Unió. Nincs más történelmi re­alitása ma a magyarság választásának, mint az európai csatlakozás. Magyarságot mondok, mert számomra a tőlünk határ­ral elválasztott és az anyaországbaji élő magyarok újbóli egymásra találásának egyetlen valós lehetősége az Európai Uni­óban van. Ezért szorgalmazzuk minden külpolitikai lépésünkkel, hogy azok az or­szágok, ahol nagy lélekszámú magyarság él, mihamarabb tudjanak fölzárkózni, s legyenek a NATO és az Európai Unió tag­jai. Jó volna végre látni az ellégiesülő ha­tárokat, s megtalál­ni azokat a család­tagjainkat, akiket a határ az elmúlt évti­zedekben külföldi­ként elválasztott tő­lünk.- Mi a véleménye a mai magyarorszá­gi politikai stílusról? Arról amiként följe­lentik egymást az országgyűlési képvi­selők, ahogy az ér­vek csatája indula­tokba, személyeske­désekbe torkollik...- Voltaképpen nincs szégyenkezni va­lónk. Ha valaki végigjárja a világ parla­mentjeit, láthatja, hogy ott is harcok foly­nak. A parlament küzdőtér. Magam is hí­ve vagyok a vélemények és ellenvélemé­1954. augusztus 12-én született Baján. Az általános és középiskolát Baján végezte. 1972-ben a Tóth Kálmán Gimnázium és Vízügyi Szakközépiskolában érettségi­zett, ma|d a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtu­dományi Karán 1981-ben szerzett diplomát. 1989. ja­nuárja óta tagja az HIDF-nek. 1990-ben Tolna megye 5. számú választókerületben képviselővé választották, két évig az Országgyűlés választási és mandátumvlzsgáló bizottságának, 1994. szeptember 24-től az ügyrendi bi­zottságnak volt tagja, az utóbbinak a ciklus végéig el­nöke. 1998. július 8-tól Igazságügyi miniszter, s 1999. január 30án az MDF elnökévé választották. 1981 óta családjával Tamásiban él. Két gyermeke van, Berta és Miklós, férje dr. Barbalics Miklós körjegyző. nyék ütköztetésé­nek, annak, hogy mérlegre kerül az érvek súlya. Mindebben csak az eredmény a fontos számomra. Babits szavaival: Híve vagyok a harcnak, az észér­vek harcának a vak erők ellen. Mindaddig, amíg az érvek csatáznak az országgyűlésben, még ha keményen is, én partner vagyok. Nem úgy, amikor azt tapasztalom, hogy a magamutogatás, az öncélú hangulatkeltés szándéka vezeti a képviselőket vagy a csakazértsem megkötött kompromisszumok har­sány igazolása. Tény: van mit javítani a magyar politi­kai közélet stílusán. Ez ve­zetett engem a Békejobb 2000 mozgalom kezdemé­nyezésére, amelyik egy alapjaiban más stílusú tar­talmi politizálás híve. Ez a szellemiség nem ellenzi a parlamenti szócsatákat, ám megkívánja, hogy e viták­nak értelme és eredménye legyen. Ez már egy másik területre visz át, a kultúra területére: kultúráltság és intelligencia kérdése is, hogy tíz évvel a rendszer- változás után megtanul­junk ellenfeleinkkel part­nerként tárgyalni. Őket is ugyanolyan mandátummal és joggal küldték a magyar országgyűlésbe, mint min­ket. Föl kell készülnünk a jövőbeni politika váltógaz­dálkodásra: amilyen politi­kai stílusbeli mércét ma magunk elé állítunk, csak olyat várhatunk el azoktól, akik esetleg egy következő cik­lusban fognak kormányozni. Számomra keresztényi értékrend és intelligencia kér­dése is az, hogy a politikában milyen hangnem uralkodik.- Az eddigi szabad választásokon úgy látszott: az őszinteség és tolerancia árfolya­ma olykor alacsonyabb, mim a hangzatos- ságé vagy demagógiáé.- Figyelje a miniszterelnök szavait, aki igen kiegyensúlyozott, mérsékelt politikus vagy akár az én megnyilvánulásaimat. Meggyőződésem, hogy ez lesz a követke­ző két év meghatározó politikai hangne­me.- A választási időszakban is?- Bízom benne. Tíz évvel a rendszervál­tozás után azoknak a sebeknek, amelyek 1990-ben még frissek voltak, be kellett gyógyulniuk. Három demokratikus vá- lasztásnyira van már tőlünk az időszak, amikor leszámolhattunk az előző negy­ven év minden alkotmányos, politikai és gazdasági bajával. Most már egészen másféle politikát és közéleti stílust vár el tőlünk a magyar nemzet, mint tíz éve, amikor az érzelmek és indulatok jogosan kaptak sokkal nagyobb teret. Ma a gazda­sági-társadalmi fejlődés számos eredmé­nye bizonyítja, hogy jó úton járunk, van jövőnk, s csak kevés választ el bennünket attól, hogy a fejlett Európa része legyünk. Ez már nem a hordószónokok világa.- Mekkora tehernek érzi, hogy szemé­lyes presztízse és népszerűsége nagyrészt meghatározza pártja, az MDF népszerű­ségét?- Ez édes teher. Én még terhelhető va­gyok, s remélem, az MDF is. Azt szeret­ném, ha az a munka, amelyet néhai mi­niszterelnökünk, Antall József kezdett meg, a mostani áldott évben kiteljesedne. A 2000. szent év, s egyben államalapítá­sunk és a kereszténység felvételének 1000. évfordulója. Ezek az ünnepeink elő­térbe hozzák azokat az értékeket, amelye­kért Antall József is küzdött. Utolsó szavai is erről szóltak: „Keresztény Magyarorszá­got akartam, mert csak annak van jövő­je.” Jómagam azért vállaltam az MDF el­nökségét, mert ugyanebben hiszek. Olyan országot kell építenünk, amelyben az a keresztény értékrend uralkodik, amely ezer éven át meghatározó volt Európá­ban. Ha nem lesz közöttünk megértés, társadalmi szolidaritás és egymás iránti fe­lelősség, akkor megbukunk a történelem nagy vizsgáján. Tanulnunk kell a múlt hi­báiból, mert ha nem ezt tesszük, arra ítél­tetünk, hogy újra átéljük a múltat. Senki­nek nem kívánom ismét az elmúlt évszá­zadot.- Köszönjük a beszélgetést. BlRÓ FERENC A fényrajznok képei Egyszerű bölcsész vagyok, aki kamerával a kezében rohan­gál, s gondolatait sajátos nyel­ven, a fotóval próbálja kifejez­ni. Ügyetlen vagyok, nem tu­dok rajzolni, ezért használok kamerát. Én csak fényrajzno- ki tevékenységnek hívom a munkámat - mondja magáról Borsos Mihály fotóművész, akinek 134 portréból álló tár­lata augusztus 20-án nyílik meg a Vaszary Képtárban. A XX. század neves értékteremtő al­kotóit felvonultató arcképcsarnok­ban olyan somogyi kötődésű szemé­lyiségek képét ismerhetjük fel mint Szabó Zoltán szívsebész, Szász End­re festőművész, Somlyó György író, Varga Imre szobrászművész és Mar­ton Frigyes,a kabaré nagymestere. A portrékból összeállított kiállítást a Magyar Nemzeti Galériában rendez­ték meg először, Somogy a második helyszín, ahol méltó helyet találtak hozzá. A széles nyilvá­nosság könyv alakban is megismerkedhetett már az alkotásokkal Legen­dárium címen.- A könyv előszavá­ban Jókai Anna hang­súlyozza, hogy az alkotó, értékte­remtő emberről szól a Legendári­um, mégpedig nagyon sajátos, szubjektív válogatásban. Mennyi idő alatt áld össze az anyag, mi­lyen szempontok szerint válogatta a 134 nevet?- Negyvennégy év élménye ke­rült bele, merthogy ennyi idős va­gyok, maga a fotózás kilenc hónapig tartott. Már érződött a millenniumi készülődés, amikor 1998-ban el­kezdtük a munkát. Azt gondoltam, megörökítem azokat az értékterem­tőket, akik révén írástudó lehettem, akik munkáján felnőttem, írásaik, képeik, filmjeik által gyarapodhat­tam. Ezzel tisztelgek előttük, mert azt kell látnom, elsilányodott az em­ber fogalma. Fantasztikus emberek vannak az országban, akikről mél­tatlanul nem beszélünk, nem foglal­kozunk velük, a politikusok legyalo­golnak mindent.- Politikus, közéleti szereplő egy sem, ellenben nagyon sok képzőmű­vész került be az arcképcsarnokba..- Elfogult vagyok velük, mert az ő arcukat ismerik a legkevésbé. Mi­lyen méltatlan, hogy a szobrokra nem írják fel az alkotó nevét! Ha nem művészettörténész a szemlélő­jük - márpedig a többség nem az -, akkor nem tudja, hogy kinek a munkája díszíti a köztereket, épüle­teket. Sok tanult ember érezné ma­gát kényelmetlenül, ha a budapesti köztéri szobrok alkotóiról faggat­nánk őket. Azt szeretném, ha az ar­Megörökítem azokat az értékteremtőket, akik révén írástudó lehettem. Ezzel tisztelgek előttük, mert azt kell látnom, elsilányodott az ember fogalma, t cát is megismernék az olyan nagy formátumú embereknek, mint Nagy Gábor, Schéner Mihály, Kokas Ignác, Szabados Árpád, de sorolhat­nám a tudósokat is. Bródyt vagy Presszert mindenki felismeri, nem úgy Ülés György operatőrt, aki 1954- ben már Kossuth-díjasan fotogra- fált. Hányán tudják vajon, hogy ki­csoda Vagyóczky Károly? Pedig a munkáját valamennyien örömmel fogjuk kézbe, az életünk fontos ré­sze lett a tízezres, amit tervezett. De említhetnék más művészeti ágat is, az író Jókai Annát, aki szép gondo­latait varázslatosan képes megfogal­mazni.- Hogyan fogadták a fotózást a ki­választottak, hiszen míg a színé­szek zenészek hozzászoktak a sze­repléshez, addig a tudósok, képző­művészek nem magukat, hanem a produktumot tárják a nyilvánosság elé.- A felkészülés sajátos techniká­ját fejlesztettük ki a munkatársaim­mal: olyan helyzetet igyekeztünk te­remteni, amelyben a modell jól érzi magát, mintha én a gépemmel ott sem lennék. Egy-egy kollégám min­dig alaposan felkészült az adott sze­mélyiségből és feloldotta, beszéltet­te. Hegedűs Gézát, a Tanár urat pél­dául nem volt nehéz szóra bírni, vagy Kosáry Domokost, aki még az édesanyja Kosáryné Réz Lola fotóját is előkereste a kedvünkért. A legne­hezebb feladatot azonban épp az a Kokas Ignác jelentette, akit nagyon jól ismerek, korábban már közösen készítet­tük a róla szóló kötetet. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a 134 alkotó nagy részé­vel már korábban is jó viszonyban voltam. Volt, akiről csak egy kocka készült és olyan is volt, akiről három tekercs. A fényrajz ar­ról szól, hogy a redőny a másodperc egyhatvanad részét vagy az egy­százhuszonötöd részét kapja el, s ennek az adott pillanatban elkészült pici kockának kell a felelősséget vi­selnie: kiállításon szerepelni, megje­lenni egy könyvben, s jellemezni a modellt. Ezek egyébként autorizált kópiák, melyekből csak ez az egy kép van, nincs sokszorosítás, kizá­rólag a Legendárium című könyv­ben.- Lesz-e folytatás?- A Legendárium a szívünkben él tovább, hiszen mindenki tudna még hozzátenni 10-15 arcot, én is tudtam volna, sok múlott a véletlenen - Dar­.vas Iván például éppen külföldön járt, Tolnai Klári aznap ment el örökre, amikorra a fotózást megbe­széltük -, ám aki bekerült az arckép­csarnokba, az vitathatatlanul adott valamit az országnak tehetsége ré­vén. Ha a nézők gondolatban kiegé­szítik a névsort, akkor már elértem a célom, óriásira bővül a Legendári­um, csak legfeljebb nem én fotografá- lom meg. Beval­lom, a Magyar Fo­tóművészek Szö­vetségével együtt szerettük volna el­készíteni a század­végi arcképcsarnok tematikusabb változatát is, pályáztunk hozzá, de nem kaptunk rá pénzt.- Az elmúlt hetekben Somogyot járta de nem arcokat, hanem tár­gyakat keresett.- Ez már a következő kötet, amely az épített környezet csodáit tárja fel. Egyre többen jutnak el Ma­gyarországról Egyiptomba, Tunézi­ába vagy éppen Izraelbe, s fogal­muk sincs arról, hogy mi van a szomszédban.- Mit örökített meg a megyében?- Különös, hogy a szemünk egy pillantással befog több évszázadot, tetten érhetjük az egymásra épült korokat. Csodálatosak Andocson a faragott gót szobrok, a szentély, a Mária-kegyszobor, a humán szép­ség. Jártam Somogyváron is, ahol a romántól a gótikáig számos stílus­Borsos Mihály 1956-ban született Zalaegerszegen. Az első diplo­mát a Testnevelési Főiskolán szerezte 1979-ben, majd az ELTE fi­lozófia szakán végzett 1981-ben. Az ELTE-n oktat a művészeti menedzserképző programján. Fotóművész. Képeiből tárlatot ren­deztek többek között Stockholmban, Bécsben, Havannában, Győr­ben, Keszthelyen, Szegeden és a Magyar Nemzeti Galériában. jegy él együtt, és egyáltalán nem za­varó az ívek fölötti műanyag tető vagy a dombon álló modem Szent László-szobor. Találkoztam ott egy francia családdal, elragadtatással beszéltek a történelmi emlékhely­ről, pedig nekik nem mond semmit Koppány neve. Az apátság olyan ál­lapotban maradt meg, hogy az em­ber megpróbálja elképzelni a fran­cia bencések életét. Az egész rom­együttes a harmóniát jelenti. Le­nyűgöző Somogyországban az em­berek segítőkészsége, öröm látni, hogy ismerik a tárgyi értékeiket. Nekünk nem kell sehova menni ahhoz, hogy Európába érjünk, ott vagyunk több mint ezer éve. Meg kell nézni Somogyvárt, Somogyvámoson a restaurálás alatt álló Pusztatornyot, Somogyfajszon az őskohót, a mú­zeumban az első rovásírásos emlé­ket és meghallgatni a gyönyörűsé- ges-andocsi legendát.- Mi kerül még be Somogyból a magyar csodák tárházába?- Berzsenyinél vendégeskedtem Niklán, csodálatos a kúria, jó álla­potban van, ápolt, gyönyörű a kör­nyezete, kisétáltunk a temetőbe is. Le a kalappal a helyiek előtt, évszá­zadok múltán is gondozzák a sírt, s az ott élők büszkék rá. Szeren­csémre szívesen meg is mutatják, merthogy magamtól nem találtam volna oda, ugyanis nincs semmi eligazítótábla. Büszke lehet So­mogy Szennára, Babócsára, Hencsére és a többi magyar csodá­ra. Mit hagyunk mi majd magunk után? Tejeszacskót, ami nem oldó­dik fel a környezetben? Mert olyan gyöngyszemet, mint a kis büssüi kápolna, ahol ritka szép Dorfmeister freskók láthatók, mi már nem építünk. Nem vagyunk olyan gazdagok, hogy hagyhat­nánk ezeket az értékeket tönkre menni. IZMÉNYl ÉVA

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom