Somogyi Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-02 / 179. szám
2000. Augusztus 2., Szerda HAZAI TÜKÖR Somogyi Hírlap - 7. oldal Milliárdok szociális célra A kormány döntött a Nemzeti Színház Rt.-ml Budapest A fogyatékosok új támogatási rendszeréről, a szociális ágazatban dolgozók kereset-kiegészítéséről és a Nemzeti Színház építésének gyorsításáról tárgyalt tegnap a kormány. Új módszerekkel megállapított újfajta támogatásra számíthatnak jövő nyártól a fogyatékosok - jelentette be a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón Harrach Péter szociális és családügyi miniszter. Az eddigi juttatások helyébe a súlyosan fogyatékosok esetében a nyugdíjminimum 80 százalékának megfelelő járandóság - azaz 13280 forint - lép, míg a kevésbé fogyatékosokat ennek a fele illeti meg. Az OEP megyei igazgatóságaihoz benyújtott igényeket a szeptembertől működő 28 szakbizottság bírálja el. A kormány 6,3 milliárdos egyszeri támogatást ítélt oda a szociális ágazatban dolgozóknak - tudtuk meg a minisztertől. Az összesen 63500 főt érintő döntés személyenként néhány 10 ezer forintot jelent majd, amit még karácsony előtt folyósítanak. Megkezdődött a gázközműkompenzációra szánt 61 milliárd átutalása is - jelentette be Borókai Gábor szóvivő. Első lépésként négymüliárdot juttattak a kisösz- szegű követelésről szerződést kötő önkormányzatoknak. A miniszterek tárgyaltak a bányabezárások nyomán munka nélkül maradtak támogatásáról is: a 6-24 havi átlagkereset mellett legfeljebb egymillió forintos kamatmentes tőkejuttatás illeti meg a rászorulókat. A kabinet szorgalmazza a helyi munkahelyteremtő programok indítását is. 200 millió forintos alaptőkével augusztus 1-jén megalakult a Nemzeti Színház Rt. - számolt be egy másik döntésről Borókai. A kormány célja, hogy gyorsítsa az építkezést, illetve, hogy 2002. március 15-én mindenképpen megtartsák az első előadást. A kabinet első olvasatban tárgyalt a jövő évi adójogszabályokról iS,. TAKÁCS MARIANN GAMESZ, TAB Pályázatot hirdet Gazdasági vezető munkakör betöltésére Képesítési és egyéb feltételek: Közgazdasági szakmacsoport felsó'oktatási intézményeiben szerzett egyetemi, főiskolai végzettség, vagy pénzügyi-számviteli szakképesítés egyike- okleveles pénzügyi revizor- pénzügyi és számviteli szakellenőr- pénzügyi tanácsadó (költségvetési szak)- mérlegképes könyvelő (államháztartási szak)- legalább 2 éves számviteli területen eltöltött szakmai gyakorlat. Pályázathoz csatolni kell:- részletes szakmai önéletrajzot- végzettséget, szakképesítést bizonyító okirat másolatát- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt. Illetmény: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. alapján. Kinevezés: 2000. szeptember 1 -tői határozatlan időre. A pályázat benyújtásának határideje: 2000. augusztus 25. Elbírálási határidő: 2000. augusztus 30. A pályázatot Tab GAMESZ vezetőjéhez kell benyújtani. Cím: 8660 Tab, Béke u. 10. Tel.: 84/320-608 _ Útbaigazít a rendőrtolmács A diákok nyelvtudását megbecsüli a rendőrség FOTÓ; EUROPRESS/DIÓSI IMRE Idén már harmadik éve annak, hogy a rendőrség diákokat foglalkoztat a nyári turista- szezonban. A legalább C típusú nyelvvizsgával bíró egyetemisták, főiskolások és középiskolások havonta akár nettó negyvenezer forintot is megkereshetnek azzal, hogy útbaigazítják az eltévedt külföldieket. Budapest A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Balaton környéki rendőrőrsök már harmadik éve foglalkoztatnak diákokat nyáron. A legalább középfokú nyelvtudással bíró fiatalok havonta 160 órában szegődnek az egyenruhások mellé.- Májusban a rendőrség versenytárgyalás alapján döntött arról, hogy a MindDiák diákmunkaközvetítő iroda segítségét veszi igénybe, és így ad munkát nyelveket beszélő fiataloknak - tájékoztatta lapunkat Miklós István alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság oktatási osztályának vezetője. - A diákok átlagosan napi nyolc-tizen- két órát dolgoznak, a munkanapot pedig két nap pihenő követi. A fiatalok kifejezetten élvezik a járőrözést. BRFK-s pólóban, vagy kitűzővel róják az utcákat, útba igazítják az eltévedt külföldieket, tolmácsolják panaszaikat az őket kísérő, valódi rendőröknek. Viszonylag elfogadható fizetést is kapnak ezért: havonta nettó negyvenezer forintot keresnek. A bűnelkövetőknek hivatalból rendelnek ki védőt, de az áldozatoknak nincs védője, tanácsadója. Ezért az áldozatvédelmi felelősökre hárul a feladat, hogy az áldozatok segítségére siessenek, ha például betörnek egy lakásba, a kárt szenvedett megtudhatja, hogy milyen rendőrségi iratokkal kell a biztosítóhoz fordulni vagy milyen egyéb jogi tanácsra van szüksége. Életellenes bűnesetek esetén vagy a maradandó károkat szenvedő áldozatokat melyik közalapítványhoz kell kárenyhítésért fordulni. A Belügyminisztérium Áldozatvédelmi Irodája ma teszi közzé eddigi munkájának gyakorlati eredményeit. Az Európa Tanács javaslatára tavaly februárban jelent meg az a belügyminisztériumi utasítás, amely szerint a rendőrségen belül is meg kell szervezni az áldozatvédelmi szolgálatokat. Ma már a városi rendőrkapitányságokon 182 áldozatvédelmi referens működik, 31 városban az önkormányzatokkal közösen áldozatvédelmi irodákat is szerveztek. Január elseje óta az Országos Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Közalapítvány eddig 40 áldozatnak nyújtott csaknem 3,51 millió forint állami támogatást. _________Hírek_________ T ILTAKOZÓ TELEPÜLÉSEK. Jogilag megalapozatlan a belügyminiszternek az a javaslata, hogy az önkormányzati tűzoltók elmaradt bérpótlékait és a készenléti díjakat visszamenőleg fizessék tó a települések - nyilatkozta kedden Zongor Gábor, a Települési Ön- kormányzatok Országos Szövetségének főtitkára. A Bonyhádi Sportcsarnokból elloptak 4 db ROBUR gyártmányú M-30 típusú gáztüzelésű hőlégfúvót. A beruházó a nyomravezetőnek 100.000 Ft jutalmat ajánl fel. Bejelentéseket a Bonyhádi Rendőrkapitányság Tel: 74/550-950 számra kérjük Csak 1 napig Óriási könyvvásár! Augusztus 3-án, csütörtökön 9-16 óráig Nagyatádon a Művelődési Házban, Baross G. u. 2. Óriási engedménnyek! 2000. Augusztus 2., Szerda - Televízió-műsor ml RTL KLUB TV2 m2 6.30 Reggeli (telefon: 6.00 Reggeli kiadás, 5.42 Hajnali gondolatok, 5.45 Agrárvilág, 6.00 Naprakész (információs műsor), 8,30 Ezredforduló, 8.35 A bestia (brazil sorozat), 9.05 Csak ma! (szórakoztató délelőtti magazin), 9.30 Tau bácsi (csehszlovák sorozat), 11.30 Mindent a szerelemért (brazil sorozat), 12.00 Híradó délben, 13.00 Hrvatska krónika (horvát nyelvű magazin), 13.25 Ecranul nostru (román nyelvű magazin), 13.58 Hírek, 14,05 Millenniumi filmtár, 14.15 Filmhíradók 1935-ből, 14.30 Barátságos arcot kérek (magyar vígjáték), 20 Meseautó (magyar film), 15.50 Ezredforduló, 15.58 Hírek. Időjárás, 16.00 English 4U (sorozat), 16.30 Útmutató 17.00 Találkozunk Syd20.30 Dunaferr-H. Split 18.00 Híradó hatkor 18.50 Alaphangok 19.00 Sikkes ______ 2 0.00 Nem jogerős Jogi show-músor 20.30 TS-Benne: Dunaferr-Hajduk Split BL-seleitezó visszavágó 22.40 Híradó______ 2 2.50 Aktuális 23.10 Théma______ 2 3.30 Magyar Szalon 23.55 Ezredforduló 382-8394), 9.00 Recept Klub, 9.10 Jesse (amerikai vígjátéksorozat), 9.35 Az első csók, 10.00 Helene és a fiúk (francia sorozat 96. Fsz.: Helene Rolles), 10.35 TopShop, 11.30 Delelő (vidám show - ebédidőben. Benne: Mire gondolok?), 13.00 Hírek, 13.20 Kavalkád, 13.35 Klip klub, 14.00 Celeste (argentin sorozat), 14.25 Esmeralda (mexikói sorozat 128.), 15.15 Senora (mexikói sorozat), 16.00 Mire gondolok? 16.05 Tiltott szerelem (venezuelai sorozat Fsz.: Carolina Tejera, Juan Carlos Vivas), 17.00 Szeretni bolondu- lásig (ism.), 17.30 Mire gondolok? 17.35 A fejvadász (amerikai sorozat 84.) 18.30 Híradó ______ 1 8.50 Fókusz Fókusz ráadás 19.25 Üzenet______ 1 9.30 Medicopter 117 Légi mentők (né- met sorozat) 20.35 Gyilkos ábránd (amerikai thriller) 22.20 Borsalino és társai (fr.film) 0.15 Este________ 0 .35 Pont hu 6.30 Jó reggelt, Magyar- ország! (színes hírmagazin), 8.30 TV2 Matiné (S Club 7, Mila, a szupersztár, Madison), 9.50 7- es csatorna (magyar sorozat), 10.30 Csupa-csu- pa élet (sorozat), 10.55 Állatklinika, 10.50 Közvetlen ajánlat, 11.20 Közvetlen ajánlat, 11.45 Kakuk! 12.10 Riviéra (európai sorozat), 12.35 Gazdagok és szépek (amerikai sorozat), 13.00 A bűnbak (angol film), 14.50 Herkules (sorozat), 15.40 A klinika (német sorozat), 16.30 Sunset Beach (amerikai sorozat), 17,15 Sonadoras - Szerelmes álmodozók (mexikói sorozat), 18.00 Camila (mexikói sorozat), 18.30 Tények, 19.00 Szerencsekerék 19.30 Vad angyal (ar- oentin sorozat) 20.00 Forró nyomon (megoldások magazinia)______ 20.50 Hidegvérrel (am. filmdráma 2/2. 22.40 Jó estét, Magyarország! 23.30 Miss pszihozsaru (am. krimisorozat) 0.20 Esküdt ellenségek (sorozat) 8.30 Panoráma, 9.00 Mirandolina (szerelmi játék), 10.55 A múzsa csókja - Böbe, Déry Tiborné, 11.20 Kassák, 12.00 Prága város panoptikuma, 13.10 Híradó délben, 14.05 Aranyfüst - avagy: Mit üzen a múlt? 15.45 Popzenei válogatás, 16.00 Iskola utca, 17.30 Sorstásak, 18.00 TS, 19.40 Esti mese, 20.00 Híradó 20.35 Századfordító magyarok 21.25 A bolygó neve: Föld________ 2 2.10 Elképesztő öve- ____zet_________ 2 3.00 Záróra______ 0 .00 Halló, itt vagyok! HBO 6.30 Hollywoodi akcióhősök - Wesley Snipes, 7.00 Mozi! Mozi! Mozi! 7.30 Randi az elnök lányával amerikai film, 9.00 Gyilkosságból kitűnő (amerikai film), 10,35 Ámokfutók nyomában, 12.10 Viharfelhők, 13.45 Az új Robinson család (tévéfilmsorozat), 15.25 Csupasz pisztoly (amerikai filmvígjáték), 16.50 Tüzes hó, 18,25 Rabdu az elnök lányával, 20.00 Ahol a grizzlyk élnek, 21.35 Taxi (francia filmvígjáték), 23.10 A magánnyomozó, 1.10 Szex, tenger, video, 2.40 Sikoly (amerikai thriller), 4.35 Játékosok klubja (amerikai akciófilm) Magyar ATV 5.50 Nap-kelte, 19.00 ATV-híradó, 19.30 Millennium 2000, 20.00 Miss Universe, 21.30 Operagála 1., 22.00 ATV-híradó, 22.45 Autósvilág, 23.15 Kulturális kalauz, 23.45 Színházi látcső A műsor és a kezdési időpont változtatásának jogát minden tévéadó fenntartja, s ezért lapunk felelősséget nem vállal. DUNA TV 4.10 Virradóra, 9.15 Pili és Poli, 9.20 Az időgép, 9.50 A titkos küldetés, 10.15 Gyerekek a nagyvilágból, 10.35 Holnap lesz fácán (magyar film), 12.00 Lapozó, 12.20 Napóra, 12.50 Gazdakör, 13.20 Forrásvidék, 13.50 (kis) Mamaklub, 14.20 Amitől a kövek mesélnek, 14.40 Pop- sa-rock, 15.10 Az élet tudománya, 15.35 Föld körül az Equator vitorlással, 16.00 Gondoskodás az utódokról, 16.45 Gyerekek a nagyvilágból, 17.00 Adrian Mole újabb kínszenvedései, 17.25 Mesefilmek, 18,00 Napóra, 18.55 Hej, hej, helyes... 19.30 Európai kalei- doszkóo _____ 1 9.45 Irány a túlsó part 20.45 Fórum______ 2 2.00 Ezredforduló 22.05 Idóóra______ 2 2.55 Ázsiai utazás N. GEOGRAPHIC 15.00 Vadlovak, 16.00 Szigetek az erdőben, 17.00 Afrikai cápaszafari, 18.00 Túlélni a Szaharát, 19,00 A kivi madarak, 20.00 Abusir: A sír titka, 20.30 Fáraók és filmesek __________EUROSPORT__________ 8 .30 Triatlon, Németország, 9.30 Olimpiai magazin, 10.00 Labdarúgó-mérkőzés, 12.00 Falmászás, Franciaország, 12.30 Vitorlásmagazin, 13.00 Női golf, 14.00 Díjugratás, 15.00 Atlétika, 18.00 Ttriatlon, 19.00 Motorsportmagazin, 20.00 Kart-sorozat, Chicago, 21.30 UEFA Bajnokok Ligája, 23.00 Ökölvívás, 24.00 Csak fiataloknak! SPEKTRUM 14.05 Elemi ösztönök, 15.00 Múltidéző .utazások, 15.30 Szülők iskolája, 16.00 ' Ralph Fiennes, 1700 Búvárok felfedező- útón, 17.30 Kalandra fel! 18.00 A holnap szárnyal, 19.00 ínyenctúrán... 19.30 Jin és Jang, 20.00 Azok a csodálatos masinák, 20.30 Csodák világa, 21.00 A Seychelles- szigetek, 21.30 Óceánok oázisai, 22.00 j Jemen KAPOS TV 8.00 Műsorismertetés 8.00 Házibuli exkluzív ism. 9.00 Képújság 13.00 Maldív- szigetek - útifilm 13.20 Képújság 15.00 Kréta-útifilm 15.25 Képújság 18.30 Szicília - útifilm 18.50 Meskete 19.000 Kapos Tv Híradó 19.20 Szelektív hulladékgyűjtés - rövidfilm 19.30 Kapos Sport 19.45 Géniusz ism. 20.00 Reguiem - magyar film 21.40 Éjszakai műsor: Kapos Tv Híradó, Kapos Sport KAPOS RÁDIÓ 5.30 A Reggel: hírek, időjárás, útinform, műsor-és programajánlók, lapszemle, évfordulók, KaposSport 8.00 Kávéház 10.00- 14.00 Déli Sark: közélet, magazinok, zene, BBC, tőzsde, KaposSport 14.00- 18.00 Délutáni Turmix: telefonos játék, színes hírek, tőzsde 18.00-23.00 Flört, benne: 18.00-19.00 Kívánságműsor, játékok, Telefon Top 10, lemezbörze plusz 23,05 Esthajnalcsillag PÉCSI RÁDIÓ 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig - információs magazinműsor 12.00 Szerb nyelvű műsor 1.330 Horvát nyelvű műsor 15.00 A Pécsi Rádió zenés délutáni műsora 18.00 Regionális német anyanyelvű műsor 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku 20.30 Na maternjem jeziku Csökken a heti pihenőidő? Budapest Számos - a munkaidőkeretre, a heti pihenőidőre, a túlóramértékre - vonatkozó szakszervezeti javaslatot méltányolva, több ponton új módosítási indítvánnyal érkezett a kormányzati oldal az Országos Munkaügyi Tanács (OMT) munkajogi bizottságának keddi ülésére. A munkáltatói oldal határozottan elutasította a szakszervezetek engedményeket szorgalmazó javaslatát, arra hivatkozva, hogy így nem teljesülnek a munkaadók gazdaságai elvárásai. A kormányzat által előterjesztett javaslat szerint a munkaidőkeretet nem emelnék fel az eredeti indítványban szereplő 4, illetve bizonyos munkaidő-beosztásoknál 6 hónapra, a munkahelyeknek továbbra is a jelenlegi két hónapos munkaidőkereten belül kellene átlagban megfelelniük a heti 48 órás munkaidőnek. A szakszervezetek kifogásolták a jelenlegi két hónapos „időszámítás” négy hónapra emelését, a munkáltatói oldal pedig ragaszkodott az eredeti mértéketótez, ami szerint a kollektív szerződés megkötésekor valamennyi munkahelyen a heti 48 órás foglalkoztatást akár egyéves átlagban is előírhatná a munkáltató. A kormányzat méltányolná azt a szakszervezeti igényt is, hogy a jelenlegi negyvenkét órás minimális heti pihenőidőt - a hétvégi kötelező munkaszünet óráit - ne csökkentsék harmincöt órára. Az új kompromisszumos javaslat a negyven óra. A szakszervezetek ezt elfogadnák, a munkáltatói oldal viszont nem. FELVESSZÜK A RITMUSÁT $ CIB BANK 7400 Kaposvár, Kossuth Lajos u. 2. TELEFON:(82) 529-090 7570 Barcs, Pólus ring Bevásárlóközpont Erkel Ferenc u. 1. TELEFON: (82) 565-940 Érvényes: 2000. május 15-töl BEJÉT! KAMATOK VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE Lekötési Idő Éves kamat, 1M Ft lelett (%) (EBKMI 1 hét 6,000 (6,08) 2-3 hét 7,500 (7,60) 1-2 hó 8,500 (8,62) 3 hó 8,250 (8,36) 6 hó 8,000 (8,11) 12 hó 7,500 (7,60) CIB Bankszámla 2,000 (2,05) MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE SO E Ft—5 MFt 5-10 MFt 10 M Ft teleti 1 hó 8,750 (8,87) 8,875 (9,00) 9,000 (9,13) 3 hó 8,500 (8,62) 8,625 (8,74) 8,750 (8,87) 6 hó 8,500 (8,62) 8,625 (8,74) 8,750 (8,87) 12 hó 8,000 (8,11) 8,125 (8,24) 8,250 (8,36) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkort CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XUCIassIc sávos kamatai: éves kamat (%) EBKU 0-100 EFt-ig 3,000 3,08/3,08 100 E Ft—1 MFt 4,000 4,13/4,12 1 MFt felett 7,000 7,33/7,29 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) sávos kamatai: éves kamat (%) EBKM 0-50 E Ft-ig 3,000 3,08 50 E Ft—1 M Ft 7,000 7,33 1 MFt felett 9,000 9,52 KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) éves kamat (%) EBKM 3 hónap 8,750 8,87 6 hónap 8,750 8,87 12 hónap 8,250 8,36 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet. KINCSEM 2000 kötvény (min. 10 E Ft) éves kamat (%) EHM’ 1 hó 8,750 8,75 3 hó 8,750 8,75 6 hó 8,750 8,75 12 hó 8,250 8,25 Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezőek. MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELEK Érvényes: 2000. április 3-tél Folyószámlahitei Éves kamat (%) 20,00 Betétőrző hitel 16,50 Lombardhitel 18,00 Ingatlanfedezet mellett nyújtott - lakáscélú hitel kamat 17,50- egyéb célú hitel kamat 19,50 CIB ptthonteremtő Hitel 1 éves kamatperiódus 12,80 5 éves kamatperiódus 11,20 CIB Személyi kölcsön 25,00 THM: 30,93-36,84%, 3%-os kezelési költség mellett HUF prime rate Éves kamat (%) 13,85 CIB©06 40 242 242 A BANCA COMMERCIALEITALIANA-CSOPORT TAGJA