Somogyi Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-12 / 188. szám

2000. Augusztus 12., Szombat KAPO S V Á R Somogyi Hírlap - 5. oldal Behatárolt boldogság a Pécsi utcában Kőhalmi Ádám egy éve köl­tözött a Pécsi utcába felesé­gével együtt. Tudja, hogy ez a környék nem maga a Pa­radicsom, de mégis jól érzi itt magát. Flakonok, rongyok, reklámújságok az utcán, az udvarokon, bármerre is nézünk. Az emberek kisebb cso­portokba tömörülve beszélik meg az élet dolgait. Úgy tűnik igazi ku­riózumnak számítunk, s csodál­kozva kérdezik: újságírók, itt? Min­denki segítőkész, amikor az új la­kókat keressük. Kőhalmi Ádám ép­pen akkor ér haza, és a többiek is őt ajánlják. A szoba-konyhás ház falai kívül-belül mállottak, pedig már kétszer lefestették egy év alatt. A sparhelten borsóleves készül, ez­zel várja haza feleségét, aki a na­pokban kapott munkát, és most is dolgozik. Nem dőzsölnek, de azért mindig kerül ennivaló az asztalra. Örülnek, hogy sikerült lakáshoz jutniuk, bármilyen kicsi is. Tudják, hogy veszélyes a környék, Ádám szavaival élve: ez már Chicago! A házigazda senkitől nem kér sem­mit, nem jár állandóan az önkor­mányzathoz segélyért, nem kére­gét, maga dolgozik meg a „betevő falatért”. 67 százalékos rokkant- nyugdíjasként nem kap állást, nyugdíjából pedig nem tudnak megélni, ezért alkalmi munkákból tartja el családját.- Eddig sem éltünk fényűző kö­rülmények között, de itt legalább van víz és villany. Valakik azonban nagyon hiányoznak. A gyerekek. Családi körülményeink miatt vet­ték el tőlünk. Jelenleg állami gon­dozásban vannak mind a négyen. A legnagyobb, Bea három és fél­éves, a legkisebb, Barbara még csak öt hónapos. Tudom nem mostanában kapjuk őket vissza, de a reményt nem adjuk fel. Belá­tom, hogy ide a szoba-konyhába nem jöhetnek, hiszen hatan nem Kőhalmi Ádám ebédet készít dolgozó feleségének fotó: kovács tibor Új utak és járdák A tervezett egy millió helyett még plusz 348 ezer forintot szán járda­építésre a város. Az összeget a pótköltségvetésben szerepeltetik. A megyeszékhely biztosítja az anyagköltséget, a munkákat azonban a lakosságnak kell meg­szerveznie és lebonyolítania, egy­fajta társadalmi munkában. A közterületen lévő járdák építésére már harmadik éve ír ki pályázatot az önkormányzat. 1998-ban mindössze ketten, míg tavaly már hatan jelezték építési szándéku­kat. Idén azonban - a várakozá­soknak megfelelően - már 11 be­advány érkezett. Ezért is fejelték meg az eredeti összeget, hogy va­lamennyi pályázó részesülhessen a keretösszegből. Eddig ugyanis ilyen esetben fontossági sorren­det alakítottak ki. Továbbra is előnyt élveznek a forgalmas sza­kaszok és a balesetveszélyes he­lyek. A kiírás tartalmazta, hogy ha a pályázó a betonjárdánál ma­gasabb szintűt kíván építeni, an­nak többletköltségeit magára kell vállalnia. Ebből a pénzből több mint 650 méter járda építéséhez járult hozzá Kaposvár. Folytatódik a belterületen lévő földes utak szilárd burkolattal történő ellátása is a járdaépítési programmal párhuzamosan. A tervek szerint három belterületi út kap szilárd burkolatot, amely ötszáz méter hosszú aszfaltos út­építést jelent, értéke csaknem öt­millió forint. Szilárd burkolatot kap a Bartók Béla utca Kőrös-Ma­ros utca közötti szakasz, a Pécsi utca 199-209-ig és mintegy 70 méter hosszan a Pécsi utca 215- 217. között húzódó út. Évről-évre pályázik a város a központi alap­hoz is, így valósul meg a Kaposvár-Kaposfüred Állomás utca járdaépítése és a Kontrássy utca útépítése is, erre a célra csaknem 38 millió forintot nyer­tek el. sz. k. Nyomtatják a csekkeket Az utolsó helyiadó csekk és ér­tesítő íveket készítik, amit napo­kon belül kézbesítenek. Ezúttal csaknem 60 ezer nyomtatványt állítanak össze. Szeptember közepén lejár a befizetési határidő. Az idén ha­marabb végeznek a munkával, néhány hete nagy teljesítményű lézernyomta­tót használ­nak az adó­iroda mun­katársai. A jól sikerült technikai próba óta fo­lyamatosan dol­goznak, egy óra alatt csaknem 600 lap elkészítésére alkalmas a berendezés. Javában tart a máso­dik féléves csekk és értesítők elő­állítása, hamarosan befejezik az utolsó ívek nyomtatását, de a kéz­besítés előtt alapos ellenőrzést tartanak. Remélik, hogy az új la­pot könnyebben kitöltik a város­lakók, s ezáltal csökken a hibale­hetőség. Ennek érdekében egyéb­Érdemes szeptember közepéig befizetni a helyiadót. A szá-mí- tógép gyorsan fényt derít a „fele­dékenyekre”, akik büntetésre számíthatnak. ként részletes útmutatót állítottak össze. A korszerű számítógépes háló­zat megkönnyíti az ellenőrzést, s így a „feledékenyek” visszakeresé­sét. Egyébként az elmúlt időszak­ban javult a fizetési morál, de így is több ezer hátralékost tartanak nyilván. Sokan a súlyadóval adó­sak, noha tud­ják, hogy a hu­zamos tartozás­nak komoly kö­vetkezménye le­het. Minden esetben megin­dítják az eljá­rást, a gépkocsit kitilthatják a forgalomból. A rend­szám beazonosításával rövid időn belül kiderítik a tulajdonost. Most minden megkezdett száz kiló után 1000 forint a súlyadó, amit évente két részletben kell befizetni, egy középkategóriás gépkocsi után mintegy 10-12 ezer forint. Ezzel egyidejűleg kézbesítik a többi helyiadóval kapcsolatos csekket, illetve értesítőt. harsány: Ellenőrizték a kikötőt Az engedély nélkül tárolt hajókat vizsgálta a városgondnokság a Deseda toponári partján. Az el­múlt időszakban tucatnyi, illegá­lisan kikötött kishajót találtak. Számos tulajdonos a tavaly lejárt engedélyt nem hosszabbította meg, ám ennek ellenére igénybe vette a szolgáltatást. A korábbi felhívás nyomán azonban töredé­kére csökkent az engedély nélkül tárolt csónakok száma. A toponá­ri 3/B kikötő egyébként csaknem negyven hajó tárolására alkal­mas, s a mostani vizsgálatot vár­hatóan máshol is megismétlik. A szakemberek nem titkolt célja, hogy érvényt szerezzenek a sza­bályoknak. A kikötők mellett a partmentét és a strandot is ellen­őrzik, akárcsak a közeli pihenő- helyeket. ________ h.««. M egszépülnek a rendelők Folytatódik a rendelő felújítási program. Egy népjóléti rendelet szerint az orvosi szobáknak bizo­nyos feltételeknek meg kell felel­ni. A városban jó néhány még a legminimálisabb szintet sem üti meg. A szabályozás szerint egy orvosi rendelőnek legalább 18 négyzetméteresnek kell lennie. Biztosítani kell a beteg-orvos négyszemközti beszélgetését, ez legalább két helyiséget feltételez. A vetkőző, a várószoba és a mel­lékhelyiségek szintén természe­tes velejárója a rendelőknek. A városban 29 felnőtt háziorvosi, 15 házi gyermekorvosi, 10 felnőtt fogorvosi, 8 gyermekfogászati, egy gyermek és csecsemővédel­mi-, 30 védőnői szolgálatot ellá­tó rendelő található. Ide tartozik még a szolgáltatósoron lévő pra­xis labor is. Míg két évvel ezelőtt 9,5 millió forintot fordítottak fel­újításukra, addig tavaly ez a szám 6,3 millió volt. Idén a költ­ségvetésben 7,1 milliót szántak erre a célra. 1999-ben tetőcserét végeztek, riasztókat telepítettek, a rendelői: etben megtörtént a fűtésleválas. a társasházaktól és befejeződött a cukorgyári ren­delő felújítása. Mint minden év­ben, idén is kicserélnek egy fogá­szati kezelőegységet, erre min­den alkalommal céltámogatást vesz igénybe a város. Ha az elmúlt évek rendelő re­konstrukcióit sorra vesszük, lát­hatjuk, hogy kiemelt figyelmet fordít Kaposvár a felújításokra. Nem minden esetben a rossz ál­lag miatt költözik vagy alakul át egy-egy orvosi rendelő, hiszen folyamatosan figyelembe kell venni a népegészségügyi előírá­sokat is. 1994-ben Toponáron, a 48-as Ifjúság útja 94-ben, a Béke utca 31-ben korszerűsítették az orvosi rendelőket. Két évvel ké­sőbb a Kontrássy utca került sor­ra, valamint ekkor bővült két kör­zettel az iskolafogászat is. 1997- ben teljesen felújították a Füredi utca 81-83-ban lévőt, költözött a Pécsi utcai rendelő és felújították az ottani gyermekorvosi körzetet is. Két évvel ezelőtt a legnagyobb beruházás a Cukorgyár közi fel­nőtt és gyermekorvosi szobák és a védőnői szolgálat felújítása volt. ■ Beépül a Kecelhegy A Kecelhegyen a víztorony mellet­ti volt gyümölcsös helyén családi és négy lakásos kistársasházak épülnek. A város háromszor pá­lyáztatta meg a beruházást, az el­ső kettő eredménytelensége után végre sikerült megtalálni a kivite­lezőt. A budapesti székhelyű Te­lek Kft ajánlatát fogadta el a köz­gyűlés. Az ingatlant négyzetméte­renként 200 forintért eladják és az építtetőnek 203 millió forint érté­kű közművet kell megépíteni 2002. június 30-ig. Az önkor­mányzat kikötötte, hogy a kivite­lezést minimum 75 szá­zalékban kaposvári al­vállalkozóval, vagy en­nek hiányában somo­gyi alvállalkozóval kell elvégeztetni. A terüle­ten 86 telek kialakításá­ra van lehetőség. A kft 22 négylakásos kis tár­sasház építését vállalja. Egy régóta üresen álló terület beépítését sike­rül végre megoldani, eddig évről- évre haszonbérletbe adták ki. Ilyen mértékű beruházás 1994-95-ben volt utol­jára Kaposváron, akkor épültek be a Kisgáti és a kisrómahegyi város­részek. Ilyen nagy terü­let, mint a kecelhegyi már nincsen, jobbára csak foghíjtelkek van­nak a megyeszékhe­lyen. Ez utóbbi kategó­riába tartozik a Petőfi, a Honvéd, az Ady, az Irányi Dániel és a Fő utca még néhány szabad területe, ingatlan­ja. _____________ SZABÓ KINGA F ogadóképesek a diákszállók Az ideérkező turisták első számú célpontja a Deseda FOTÓ: KOVÁCS TIBOR A megyeszékhelyre érkező turisták a belvá­rosban három szálláshely közül is választ­hatnak. Annak néztünk utána, hogy meny­nyire keresettek ezek az intézmények, mennyi ideérkezőt tudnak fogadni. A Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Pe­dagógiai Főiskolai Kar Somssich Pál utcai kollé­giuma akár száz szálláshelyet is tud biztosítani. Bálint Imre kollégium igazgató elmondta: van­nak visszatérő vendégek, évről-évre itt edzőtábo­roznak például a komlói kézilabdások. Művé­szek, nyugdíjasok ugyancsak megfordulnak nya­ranta az intézményben. A három ágyas szobák mindegyikéhez tartozik mosdó, az emeleteken pedig van tea- és mosókonyha. A kollégiumban kialakítottak négy apartmant is. Egy éjszakáért 500-800 forintot kell fizetni. Két év óta üres eb­ben az évszakban a Kaffka Margit kollégium, a rekonstrukciót már elkezdték. Rövidesen befeje­zik a fürdők, a mosó- és a teakonyhák felújítását, így jövőre maradnak a szobák festései. Igyekez­nek a vizsgaidőszak végén elkezdeni a munká­kat, hogy a nyár második felében már ezt a négy szintes épületet is elfoglalhassák a turisták. A Pécsi Orvostudományi Egyetem Egészség- ügyi Főiskolai Karának Kollégiuma a jövő hét­től csak csökkentett szobaszámmal üzemel, ott ugyanis ekkor kezdik a szokásos felújításokat. Szerecz László, üzemfenntartási vezetőtől meg­tudtuk: maximum 160 ágyat tudnak kiadni, természetesen nemcsak diákoknak, hanem fel­nőtteknek is. Jelenleg főiskolai hallgatók lakják a kétemeletes épületet, akik szezonális munkát vállaltak a városban. Egy napért 1120 forintot kémek, a két apartman valamennyivel többe kerül. Két, három, négy illetve ötágyas szobák vannak, mindegyikhez tartozik fürdőszoba, és összesen két konyha. Főként nagyobb számú csoportok veszik igénybe a szolgáltatásokat, most várnak éppen egy 130 tagú társaságot. A Siketek Általános Iskolája és Nevelőottho­na ugyancsak fogadja az idelátogatókat. Spor­tolók, iskolások, színjátszók, zenészek népesí­tik be az intézményt. Sümegi Józsefné, a diák­otthon vezetője elmondta: rendelkeznek tan­konyhával, ezért nyáron is tudnak étkezést biztosítani a vendégeknek. Ebben az évszak­ban 6-7 állami gondozottat tartanak bent, de a szobák többsége üres. Csupán egy vendégszo­bával rendelkeznek, de a két, három, négy il­letve nyolcágyas helyiségekben elférnek szá­zan. Egy éjszakáért 600 forintot kérnek, a ven­dégszoba valamennyivel drágább. _______sz.k. C salt az amerikai A kaposvári városi ügyészség csalás miatt emelt vádat egy amerikai férfi ellen. A chicagói férfi 1996 szeptemberéig állt az IFOR szolgálatában, akkor fe­gyelmi problémák miatt elbo­csátották. A volt katona azon­ban ennek ellenére nem adta le fényképes azonosító kártyáját, és továbbra is visszajárt a bázis­ra. Egy hónap alatt vagy 16 alka­lommal tett látogatást a taszári és kaposvári bázison, és a nála levő csekkfüzettel összesen 19 ezer dollárt - mintegy 3,3 millió forintot - vett fel jogtalanul. A férfi ugyanis ez idő alatt már nem állt szolgálati viszonyban az Amerikai Egyesült Államok kormányával, a pénzfelvételre a csekkszámláján fedezet már nem volt. Az ügyészség az ame­rikai férfi ellen jelentős kárt oko­zó, üzletszerűen és folytatólago­san elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat. j. e. Hírek PÁLYÁZTAK. A Pécsi utca és a malom közötti út építésére, a to­ponári idősek klubjának átalakí­tására valamint az Európa-park- ban kialakítandó szökőkútra nyújtott be pályázatot a város a megyei területfejlesztési tanács­hoz. A céljellegű decentralizált támogatásból erre a három célra összesen 50 millió forintot ka­pott Kaposvár, (szk) KEVESEBB A DIÁK. Nem in dúl 9. osztály az új tanévben a Honvéd utcai Általános Iskolá­ban. Ezért a közoktatási törvény értelmében egy tanulócsoportot zárolt a közgyűlés. Az intéz­mény költségvetését 344 ezer­rel, a jövő évi előirányzatát pe­dig 453 ezer forinttal csökken- tették. (szk) _____ ■ Mo ziműsor Szombat 4, 6, 8, 10: TITAN A.E - IDŐSZÁMÍTÁSUNK UTÁN (szinkronizált, amerikai film) Vasárnap 4, 6, 8: TITAN A.E - IDŐSZÁMÍTÁSUNK UTÁN (szinkronizált, amerikai film) *19037* Kérdezzen: S 316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bár­mely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pe­dig lapunkban közöljük. Hívása­ikat üzenetrögzítő fogadja. Kér­jük, hogy a kérdés előtt mond­ják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. ■ férünk el - vallja, miközben a ki esik fényképeit mutatja. Mint ahogy azt Húsz MihálytóL a Cigány Kisebbségi Önkormány zat elnökétől megtudtuk Kőhalmiék helyzete nem rendkí vüli, sokan élnek ilyen körülmé­nyek között. Akiknek házát le­bontják, pályázat útján juthatnak lakásokhoz. Ilyenek nemcsak a Pécsi, hanem a Nádasdi utcában is vannak. bizse, pápai, szabó

Next

/
Oldalképek
Tartalom