Somogyi Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-11 / 187. szám
Somogyi Hírlap - 6. oldal HAZAI T Ü K Ö R 2000. Augusztus 11., péntek Stabilizálódnak a húsárak A túlzott élőállat-kivitel is hozzájárulhatott az áremelkedéshez Bár nőttek a mezőgazdasági termelői költségek, várhatóan a jelenlegi szinten stabilizálódnak a húsárak - nyilatkozta lapunknak dr. Zádori László, a Vágóállat- és Hús Terméktanács elnöke. A szakember elmondta: az elmúlt időszakban a belpiac jelentős sertéshúsfelesleggel küszködött, így tudtak az árak viszonylag alacsonyan maradni. nyiség nem befolyásolja hátrányosan a magyarországi húsárakat. A fentieknek némileg ellentmond Kapuvári József véleménye; aki a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Szerinte a komoly emelkedés közvetett oka a túlzott élőállat-kivitel. A külföldi felvásárlók jobb árat ajánlanak a sertésekért, mint a magyar húsfeldolgozók, így a gazdák saját hasznukat nézve a magasabb évente. A szárnyasok mind a szarvas- marha-, mind a disznótermékeknél többször kerülnek az asztalunkra: 365 nap alatt csaknem 20 kilogramm baromfihúst fogyasztunk. A jelenlegi árak mellett egyre többen nem engedhetik meg maguknak a húsevést. Ha nem is lesznek vegetáriánusok, mindenféle konyhai praktikával pótolják a háziasszonyok a húsféléket. Budapest A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) az utóbbi másfél évben megpróbált egyensúlyt teremteni a kereslet és a kínálat között. Ez mostanra sikerült. Annyi vágóállatot tartanak az országban, amennyi a hazai szükségleteket és az ország exportvállalását fedezi. Ez azt jelenti, hogy az öt és fél milliós sertésállományból hárommilliót magunk hasznosítunk, két és fél milliót pedig külföldön értékesítünk. Mivel kevesebb állat van, mint korábban, értelemszerűen drágult a hús, de az áremelkedés mértékét az aszály miatt megemelkedett takarmányárak is tovább srófolják. Bár a fogyasztókat érzékenyen érinti az áremelés, mégis szükséges velejárója a helyzet rendezésének, hiszen most fizetünk annyit egy kiló karajért, vagy combért, amennyit az valójában ér. A vásárlók ezentúl is meg fogják venni a húst, s a következő év már a gazdák számára is nyereséges lesz - amennyiben a létrejött egyensúly fennmarad. Dr. Zádori László a húskivitellel kapcsolatban kifejtette: a magyar sertéshús komoly piacra lelt Ázsiában. Elsősorban Japán és Dél-Korea részesül a 30 ezer tonnás exportból. Az Európai Unióba, valamint a CEETA- országokba további 70 ezer tonna kerül. A szomszédos országok közül Románia és Horvátország a jelentősebb célállomás, ide havi ötezer élőállatot szállítanak. Ez a menGyakran változtak az ártáblák - rendre felfelé összeget fogadják el. Ezért kúszik egyre feljebb az itthon maradt malacok ára is. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint hazánkban az egy főre jutó éves sertéshúsfogyasztás 16 kg. Ezzel szemben borjúból vagy marhából sokkal kevesebbet, csupán 1,2 kg-ot eszünk meg FOTÓ: EUROPRESS/DIÓSI IMRE Sokak asztalára gomba, szója kerül emiatt. A Pécsi Orvostudományi Egyetem Élettani Intézetének professzora, az elismert táplálkozáskutató, dr. Lénán László véleménye szerint a vegyes táplálkozás a legoptimálisabb az ember számára, per- sze, ha a pénztárcája is megengedi.. . - ré Holtunkig tanulunk A gyerekek többsége éretten lép az iskolába Budapest A szülő akarva-akaratlan hasonlítgat, csemetéje és más gyerekek fejlődésbeli különbsége foglalkoztatja. A családi izgalom mostanában fokozódik: közeleg a tanévkezdés. Stöckert Károlyné pszichológus, főiskolai tanár lapunk kérdésére válaszolva rámutatott, hogy a szülők közül sokan kudarcként élik meg, ha szemük fénye a szomszédénál lassabban válik szobatisztává, később indul el, nehezebben beszél, mond verset. Pedig nincs ok az aggodalomra: mindenki másként tanul, tudásunk életünk végéig gyarapodik. Lényeges tudnivaló, egyszersmind jó tanács a szülőknek: fogadják el, hogy a tanulás ütemét a gyermek ösztönösen diktálja. A kicsi egyesztendős korára megtanulja, miként fogja meg a cumisüveget, a poharat, megteszi az első lépéseket, kimondja az első szavakat. Az óvodáskorúak legfontosabb és leghatékonyabb fejlesztő eszköze a játék. A mindennapos program (mint amilyenek a szerep- és szabályjátékok) önmagunk és a világ megismerésének része. Érzéki-érzelmi biztonságot nyújtanak a mondókák, dúdo- lók. Szemléletmódot, világképet formálnak a mesék. A rajzolás, a mintázás, az építés szintén a személyiséget fejleszti. Az óvodáskorúak egész napos tevékenysége a készségfejlesztést, a társas kapcsolatok tanulását szolgálja. Mire a gyerek 6 esztendős lesz, az esetek többségében testileg- lelkileg megérve, érdeklődéssel léphet az iskolába. <cs. benkói HÍREK RÖVIDEN Cigányügyi kormánybiztos? Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) már elkészítette koncepcióját a roma ügyek kezelésére hivatott kormánybiztosi jogkörrel kapcsolatban - közölte Farkas Flórián, az önkormányzat elnöke csütörtökön, hozzátéve: a részletekről a miniszterelnökkel folytatandó megbeszélése előtt nem kíván nyilatkozni. Elmondta: véleménye szerint a kormányfő cigányügyben nincs objektiven tájékoztatva, ezért hiba volna elmarasztalni kijelentéseiért. Törvénykönyv-módosítás A kormányzat szeptemberig beterjeszti a munka törvénykönyve európai uniós jogharmonizációval összefüggő módosítási javaslatát, mert csak így teljesíthető, hogy év végéig a parlament elfogadja a törvénymódosítást - mondta Pál Lajos, a Gazdasági Minisztérium miniszteri megbízottja csütörtökön. A kormányzati oldal várakozással tekint a munka törvénykönyve jogharmonizációval összefüggő módosításáról az Országos Munkaügyi Tanács keretei között megkezdett egyeztetés pénteki folytatása elé. Kiemelkedő növekedés A gazdasági növekedés üteme 2000 első fél évében a várakozások szerint 6 százalék fölötti, szemben a tavalyi hasonló időszak 4 százalék alatti értékével - hangoztatta Glattfelder Béla, a Gazdasági Minisztérium (GM) államtitkára csütörtökön. A gazdaságot nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően gyors növekedés és egyszám- jegyű infláció jellemzi az idei év első felében - hangsúlyozta. ■ Bújtatják Nógrádit? Megölését most aligha merik megkockázatni Budapest Megrekedt az olajbotrány vizsgálata. Pallag László, a parlamenti „olajos” bizottság elnöke nem kívánja összehívni a testület jövő hétfőn esedékes ülését, miközben a nemzetbiztonsági bizottság sem tudja kideríteni: valóban titkosszolgálati emberek segítik-e Nógrádi Zsoltot. A fontos tanú ugyanis eltűnt. Kóródi Máriának, az olajbizottság SZDSZ-es tagjának írásos kérelme ellenére sem hívja ösz- sze a nagy port kavart korrupciós ügyeket vizsgáló testület augusztus 14-ei ülését Pallag László. Bár elismeri, hogy egy korábbi döntésük értelmében nyáron is kéthetente kellene tanácskozniuk, a meghallgatandó személyek nyári szabadságára hivatkozva Pallag kis időre felfüggesztené a munkát. Egy helyben topog a nemzet- biztonsági bizottság is, amelynek szocialista tagjai nemrégiben rendkívüli ülés összehívását kezdeményezték, hogy kiderítsék: adtak-e, adnak-e segítséget egy volt bűnözőnek a titkosszolgálatok munkatársai. Keleti György, a testület elnöke érdeklődésünkre elmondta, hogy mindenképpen meg akarják hallgatni Nógrádi Zsoltot, ám a Pallag által megadott telefonszámon hiába keresik, Nógrádi nem jelentkezik. Ezért a Fővárosi Főügyészség nyomozóhivatalát kérte meg: kutassák fel az olajtanút. Huszti Péter, a titkosszolgálatok működését jól ismerő történész szerint elképzelhető, hogy csupán a felhajtás kedvéért bú- jócskázik a soltvadkerti fiatalember, ám az is lehet, hogy tényleg eltűnt. Megölését most aligha merik megkockáztatni, de a legfelsőbb politikai körökig nyúló olajbotrány szereplői közül valaki - vagy valakik - esetleg pénzzel rávehették, hogy egy időre váljon köddé. Sokaknak. ugyanis kifejezetten jól jönne, ha csillapodnának, majd elülnének a kínos ügy hullámai, ehhez viszont Nógrádit ki kell iktatni a körből, takács mariann Az otthoni kezelés olcsóbb Mindössze 3000 nővér végez házi szakápolást Budapest A házi szakápolás rendszere ma még nem tudja érdemben tehermentesíteni a fekvőbeteg-intézeteket. Az egy évre jutó 2,5 millió kórházi betegfelvétel mellett mindössze 30 ezer ápolásra szoruló otthoni kezelését tudja fedezni a társadalombiztosítás. Dr. Falus Ferenc orvos, a Magyar- országi Otthonápolási és Hospice Egyesület elnöke lapunknak elmondta, hogy összesen 3000 nővért tudnak foglalkoztatni a házi betegápolás rendszerében. Többségük mellékfoglalkozásban vállal csak ilyen munkát, mert a fizetések ezen a területen sem érik el a megélhetéshez szükséges szintet. Évente 700-800 ezer vizitre elegendő az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál (OEP) erre elkülönített 1,2 milliárd forintos kassza. Ebből a keretből átlagosan egy-egy magyar állampolgárra 124 forint jut. Falus doktor szerint a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a fekvőbeteg-ellátásra fordított kiadások 3 százaléka, hosszabb távon mintegy hatmilliárd forint kellene ahhoz, hogy a rászorultak jóval nagyobb számban lábadozhassanak otthonukban, családi környezetben. Természetesen a szakápolói szolgálat segítségével. A nálunk fejlettebb államokban - például Németországban - csak úgy tudták ezt megoldani, hogy bevezették a kötelező ápolási biztosítást. Ugyanakkor Magyarországon az alacsony jövedelműek igen riágy száma miatt újabb terheket már nem róhatnak a lakosságra. Hét éve, 1993-ban eleve azért döntöttek úgy, hogy létrehozzák a házi szakápolás rendszerét, hogy a rendkívül drága kórházi ellátást tehermentesítsék. A gyakorlatban viszont az is beigazolódott, hogy a kórházak - finanszírozási problémáik miatt - gyakran azokhoz a betegekhez is ragaszkodnak, akiket már otthon is el lehetne látni. A házi ápoltak között legtöbben agyi vérkeringési zavarok, csípőízületi betegségek és nehezen gyógyuló sebek miatt szorulnak a szakavatott segítőkre. Nem csak idős betegekről van szó, hanem igen sok közöttük a gyermek és a fiatal is. A rászorulók számára a térítésmentes házi szakápolást a háziorvosok rendelhetik el. Sokaknak persze nem elegendő, hogy sebeiket bekötözzék, éppen ezért a jövőben az OEP vezetőinek véleménye szerint is egységes rendszerben kellene működtetni a házi betegápolói és a szociális gondozói szolgálatot. NÉMETH ZSUZSA Forma-1: indul a hazai futam Drága a szállás, a sátorhely, a türelmi zóna bódébérlete Vasárnap a Hungaroringen kerül sor a Forma-1 -es autós gyorsasági világbajnokság idei tizenkettedik futamára, a 15. Magyar Nagydíjra. Az idei viadalon hatalmas küzdelem várható, mert a pilóták és a konstruktőrök versenye rendkívül szoros. Budapest Korszerűsített és alaposan megváltozott pálya várja a Hungaroringen a pénteken kezdődő autós gyorsasági világbajnoki futam résztvevőit. Az idén 12 ezer ülőhellyel tovább bővültek a lelátók, így immár közel ötvenezer szék van a Hungaro-ringen. A versenyre kilátogatók utazását is igyekeztek megkönnyíteni a rendezők, ezért ingyenes autóbusz- járatot szerveztek, amely az Árpád híd pesti hídfőjétől indul negyedóránként. Fontos azonban tudni, hogy a járatot csak azok vehetik igénybe, akik a felszálláskor felmutatják a 15. Magyar Nagydíjra váltott érvényes belépőjüket. A jegyek ára nagyon változó; egy átlagos helyet biztosító belépő ára húszezer forint körül mozog. Apróságnak tűnik, de szintén nagy könnyebbséget jelenthet, hogy a pályán ingyenes lesz a WC-k használata. A pályát körülvevő falu ilyenkor valóságos idegenforgalmi centrummá válik. Mogyoródon 300 házban fogadnak vendéget a Magyar Nagydíj három napján. A szállásdíjak nem olcsók: van, aki 50 márkát is elkér egy-egy többágyas szoba minden lakójától. Pénzt kérnek a sátorverési lehetőségért is, személyenként 1500 forint a tarifa. Alighanem ennél többet kell fizetniük azoknak, akik az idén első alkalommal „hivatalos részvételi jogot” szerzett örömlányok szolgáltatásait kívánják igénybe venni. A falu önkormányzata öt napra vigalmi negyedet jelölt ki, bódékat épített a „légyottok” kulturált lebonyolítására, s hogy a kassza se maradjon üres, a lányoktól borsos bérleti díjat kérnek a szobák használatáért. A rendezők arra is ügyelnek majd, hogy az itt „munkát” vállaló lányoknak meglegyen az érvényes egészségügyi engedélyük.- w-