Somogyi Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-09 / 185. szám
I 2000. augusztus 9., Szerda KAPO S V Á R Somogyi Hírlap - 5. oldal Hírek INGYENES LELKISEGÉLY. Hétfőn és csütörtökön 16-19 óráig hívható az ifjúsági lelkisegély telefonszolgálat az ingyenesen hívható zöld számon (06-80/50-50- 11). Azon fiatalok jelentkezését várják a képzett önkéntesek, akiknek bármilyen problémájuk van, de nem tudják senkivel megosztani bánatukat. Ha a hívások száma emelkedik, nem csak a hét két napján lehet majd igénybe venni a szolgáltatást, (szk) TÖBB A NAPKÖZIS. A toponári iskolában még egy napközis csoport indítását engedélyezte a városi közgyűlés. Az intézmény ez évi támogatását 268 ezer forinttal megemelték, 2001-ben a szintrehozáshoz 728 ezerrel járultak hozzá, (szk) m Moziműsor 4: GLADIÁTOR (am.) fél 7s HALÁLSORON (am.) *18957* Lemezszerződés előtt a kirakós fiúk A kaposvári The Puzzle zenekar sikerével végződött az ország legnagyobb tehetségkutató könnyűzenei versenye. A kirakós fiúk lemezszerződést nyertek, és egy pályázaton nyert pénz segítségével itteni helyszíneken készítik majd el első videoklipjüket. Nem véletlenül nevezték el „Sztárcsinálónak” a Pepsi tehetségkutató versenyt. Aki itt befut, az áhított rockzenei siker kapujában találja magát. Ezúttal is majdnem félezer zenekar próbált szerencsit, de csak egyikük érdemelhette ki a végső sikert: a kaposvári The Puzzle.- A demofelvételek alapján kiválasztottak először egy regionális elődöntőn vettek részt - mondta Ligeti György énekes-gitáros és Varga Ákos basszusgitáros. - Az alaposan kirostált mezőnyben sok színvonalas együttessel mérettünk meg, de sikerült bejutnunk a budapesti döntőbe, ahová a közönségszavazatok folytán kilenc zenekar került.- Hogyan jött össze a végső diadal?- Végre találkoztunk egy olyan korrekt zsűrivel, akiknek a fölényeskedő húrragyogtatás nem feküdt és az urambátyám-komple- xusban sem szenvedtek. Részt vettünk már néhány fesztiválon, de ilyen kiváló körülményekkel és pártatlan zsűrivel még sehol nem találkoztunk. Ezért okoz dupla örömöt a siker, amit már az újdonsült ceglédi gitárosunkkal, Faragó Tamással értünk el.- Gondolom nem puszta kézrázás volt a jutalom.- Lemezszerződést nyertünk, amelyet két cég ajánlata közül egy jogász segítségével választanak ki. Emellett kétszer játszottunk a Pepsi szigeten is. A Wanted színpadi fellépés mellett a keddi zárónapon délután fél hatkor játszottunk a Pesti Est színpadon, mint a tehetségkutató fesztivál győztesei. Üröm az örömben: a programújság somogyi kiadásában említést sem tettek a zenekarról, ráadásul a Pepsi sziget műsorfüzetében szegedi power-pop együttesként tüntettek fel bennünket. Aki viszont nem akart kimozdulni egy kis The Puzzle-zenéért a szobájából, szombaton délután kettőkor az RTL Klub műsorán is megnézhette a versenyről szóló összefoglalót.- Mikorra várható a lemez, a turné és a videoklip?- A borító és az anyag kész, s bármikor stúdióba vonulhatnánk. Csakhogy előbb kell egy kis hírnevet szereznünk az ország klubjaiban, így valószínűleg ősszel a Heven Street Sevennel indulunk országos turnéra. A Pepsi vállalja Ligeti György, Varga Ákos és Riegler Attila a lemez promócióját, s reméljük valamint a színház művészei is. hogy sikerül megvalósítanunk a Innentől talán nem felelőtlenség több mint három éve érlelődő ál- kijelenteni, hogy minden helyi sémáinkat. A videoklipp elkészítő- gítségért cserébe Kaposvár nép- sében az ígéretek szerint segít a szerűsítését ígérhetjük, megyei és a városi önkormányzat, __________________takács zoltán Változhat az értékesítés Idén eddig tizenhat bérlakást értékesítettek a megyeszékhelyen. A város tulajdonában van még 1223, melyből 450 még eladható. A jelenleg érvényben lévő lakástörvény ez év november 30-án az eddigi szigorú szabályozást feloldja, új lehetőségeket hagy a helyi önkormányzatoknak. Érvek szólnak amellett is, hogy meghosszabbítsák a határidőt, legyen idejük a bérlőknek megvásárolni azt a lakást, amelyben jó ideje élnek. Ha ezt a változatot fogadja majd el a közgyűlés (várhatóan szeptemberben foglalkoznak vele), akkor számolni kell azzal, hogy így nem jut egyhamar pénzhez a város. Amennyiben pedig a másik lehetőséget választják, akkor fennáll a veszélye annak, hogy harmadik fél vásárolja meg az ingatlant. Szakemberek szerint az lenne indokolt, hogy hosszabbítsák meg a határidőt, legalább 2- 3 évvel, így a bérlők is időt nyernének. Amennyiben nincs elegendő készpénzük, élhetnek a részletfizetéses lakásvásárlással. A felvett összeget 25 év alatt kell törleszteni. A bérlakásban élőknek a novemberi határidő már nem újdonság, hiszen minden évben információs lapokat juttat el a város a postaládájukba, a vásárlási szabályokat tartalmazó közlemények alapján lehetőségeikről időben tájékozódhatnak. A bérlakásoknál megoszlásuk alapján megkülönböztetnek vegyes tulajdonú és teljesen az ön- kormányzat tulajdonában lévő ingatlanokat. Fő cél, a szórvány lakások értékesítése. 122 olyan vegyes tulajdonú ingatlan van a város birtokában, amelyek nem idegeníthetők el, főként azért, mert szolgálati vagy részingatlanú, osz- taüan lakás. A 481 eladható közül 27 üres, 30 pedig per alatt van, elsősorban bérleti és közüzemi díj tartozás miatt. ■ Helyrajzi szám helyett utcanév Szilva, Gerle, Ősz, Gyöngy, Tél, Körte - a felsoroltakban látszólag nincs semmi közös, pedig van, még pedig az, hogy valamennyi új utcanév. Azon közterületek, melyeket eddig csak helyrajzi számon tartottak nyilván, kaptak ilyen elnevezéseket. A lakók és az önkormányzati képviselők azért fordultak a közgyűléshez, mert többször okozott már gondot postai küldemények kézbesítésénél az utcanév hiánya, de a mentők, tűzoltók és a rendőrség is nehézkesen igazodott ki a csupán csak számokkal jelölt ingatlanok között. A megyeszékhely legdinamikusabban fejlődő területét - a Berzsenyi és a Vásártéri utcák között a Tesco áruház mellett - az egykori polgármesterről dr. Kaposváry Györgyről nevezték el. Elképzelhető, hogy hasonló kérvényeket fogalmaznak majd meg a*jövőben a zártkerti tulajdonosok is, hiszen mint beszámoltunk róla, egyre többen költöznek ki a város külső területeire. ■ Új név a szakképzőnek Szeptembertől Szigethy-Gyula ként szervezett bábaképző tanfo- János nevét veszi fel az Egészség- lyam, amelyet hazánkban azóta ügyi Szakképző Iskola. A tantes- is példának tekintettek. Az ápotület, a szülői választ mány valamint a diákönkormányzat egybehangzóan egyetértett a kérelemmel, melyet a városi közgyűlés el is fogadott. Szigethy-Gyula János a kaposvári kórház igazgatója volt 1871-től 1900- ban bekövetkezett haláláig. Munkásságával a 36 beteget ellátó általános kórházból 364 ágyas, osztályokra bontott, az akkori egészségügyi viszonyok szerint is jelentős intézményt alakított ki. Nevéhez kapcsolódik a Magyarországon elsőlást elkötelezett apácákra bízta, a kórház területén lakásokat és kápolnát építtetett nekik. Az egészségügyi intézmény új szárnya 1887-ben készült el, s 1948 óta abban működik a szakképző iskola. Érdemei elismeréseként szeretnék nevét ily módon is megörökíteni az utókornak. A felnőtt oktatással is foglalkozó Szigethy-Gyula János Egészségügyi Szakképző Iskola ennek megfelelően módosította alapító okiratát. sz. k. VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Tel. 421-378: - A Fazekas Mihály utcában mikor lesz járda? A 12- es busszal utazók ugyanis a Zaranyi lakótelepig csak az úton közlekedhetnek. Ez főleg télen veszélyes. Dr. Fazekas Sándomé, műszaki igazgató: - A Fazekas Mihály utca is benne van a városi járdaépítési programban, de a közgyűlés dönti el, hogy hova és mikor építenek. _______________________■ C sak németül öt Már második alkalommal rendezte meg a kaposvári Német Kisebbségi Önkormányzat olvasótáborát a TöröcskeTtó melletti táborban. Mint Bauer József képviselőtől megtudtuk: több szervezethez is nyújtottak be pályázatot, de csupán a Magyar- országi Nemzeti Etnikai Kisebbség Közalapítványától valamint a megyei kisebbségi bizottságtól kaptak összesen 125 ezer forintot. Saját erőként ezt fejelték meg 250 ezerrel.- Eredeti terveink szerint két hétig tartott volna, de ebből a pénzből csak öt napra futotta. A Pannon Lovasakadémia Mezőgazdasági Szakközépiskola 15 diákja vett részt a német nyelvi olvasótáborban. Ez azt jelenti, hogy fogadtunk tanulókat a megyén kívülről is. A két felügyelő tanár mellett érkeztek még szakpedagógusok is a Bartók és a mezőgazdasági iskolákból. Amennyiben jövőre is lesznek pályázati lehetőségeink, ismét megszervezzük az összejövetelt. napig A délelőtti és a délutáni programok eltértek egymástól. Abban azonban megegyeztek, hogy a főszerep minden körülmények között az idegen nyelvé volt. Az ebéd előtti kötött foglalkozások előre összeállított tanrend szerint történtek, délutánonként kirándultak a diákok, megismerkedhettek a festői szépségű táj mellett a mesztegnyői kisvasúttal, jártak Lapapusztán és a Desedán iS. SZABÓ KINGA Elátkozott torzó, dühös szomszédok A terület, ahol mostanra csillogó üzletháznak kellene állni, egyelőre háborús övezethez hasonlít FOTÓ: LANG RÓBERT Sokan csak „elátkozott területként” emlegetik a vasútállomással szemben levő, a Szarvas Üzletház melletti területet. Tény: ennyi fejtörést talán még egyetlen beruházás sem okozott az önkormányzatnak. A csillogó, modern üzletközpontot tavasszal kellett volna átadni - ehelyett ma is háborús övezethez hasonlít a terület. Tulajdonosok jöttek, építtetők mentek, szinte követhetetlen volt a terület, a beruházás sorsa. A legutolsó tulajdonos, a Lamond Kft szándéka is „megfeneklett”, nem tudja befejezni az építkezést, sőt a mai napig nem rendezte a tartozásait az építők felé. A torzó közben ott áll, csúfítva a városképet, egyre romlik az állaga, és megkeseríti a környékbeliek életét. A napokban egy nyílt levél érkezett szerkesztőségünkbe, címzettje a Középületkivitelező Kft, aláírói pedig a Szarvas Üzletház tulajdonosai. Az írás szerint a tulajdonosok nem tűrik tovább a szomszéd telken tapasztalható áldatlan állapotokat. Elviselhetetlen a por, a szemét, a zaj, a parlagfű. Ablakot sem lehet nyitni emiatt. A tulajdonosok azt írják: türelmük végére értek, és - mivel a szekszárdi tulajdonos cég igencsak messze van - az építő Középületkivitelező Kft segítségét kérik, hogy mielőbb megszűnjön ez az állapot. A megszólított Középületkivitelező képviselője, Vida József azt válaszolta: megértik a panaszosok helyzetét, de nem illetékesek intézkedni az ügyben. Valóban dolgoztak építőként azon a területen, a munkákat megrendelő cég azonban nem fizetett, ma is nagy összeggel tartozik nekik, a szerződésük ezért megszűnt. A Középületkivitelezőnek pedig semmiféle kötelme nincs arra vonatkozóan, hogy a területet rendben kellene tartani, helyre kellene állítani. Ezt az építtetővel kell rendezni. Dr. Peti Éva, a Szarvas Üzletház egyik tulajdonosa szerint szakértői vélemény is van arról, hogy a szomszédos építkezés miatt az üzletház állaga is romlott. A talajvíz- és csapadékvíz-elvezetést nem oldották meg a „szomszédok”, ezért mozog az épület. És a por, zaj, szemét is elviselhetetlen. Egyébként kapcsolatba léptek természetesen az építtetővel, aki elismeri, hogy a cég pénze elfogyott, nem tudják befejezni a beruházást. Sallay Attilánétól, a vagyongazdálkodási igazgatóság irodavezetőjétől megtudtuk: a terület rendbetétele valóban a tulajdonos dolga lenne. Úgy tűnik azonban: az 1,2 milliárdosra tervezett beruházásról ők már lemondtak. Most a tulajdonos értékesíteni szeretné a területet, a torzóval együtt, akár a tervezettől eltérő hasznosításra is. Ebben az önkormányzat is segít, mert szeretnék mielőbb megoldani a helyzetet. A tőkeerős vevők azonban nem tolonganak. Pedig - tartsák bármennyire is elátkozottnak - bőven rejlenének lehetőségek ebben a kezdeményezésben. JAKAB Átvilágítják az utasokat Csaknem húsz évvel az utolsó felmérés után ismét részletes utasszámlálást tartanak Kaposváron. Javában tart a felkészülés, a munkához nagy teljesítményű számítógépet használnak.- Harminc járatpáron vizsgáljuk az utazási szokásokat - mondta Csapó József, a helyi tömegközlekedési rt vezérigazgatója. Minden utast megkérdeznek, a munkát 80 középiskolás segíti. A városban egyébként naponta átlagosan 60 ezer utazást tartanak nyilván, a 8-as és a 11- es mellett a 12-es járaton utaznak a legtöbben. A társaság vezetői a felméréstől - egyebek mellett - a bliccelés további csökkenését várják.- Új ellenőrzési rendszert alkalmazunk, tapasztalatunk szerint az idén már kevesebben utaznak jegy nélkül - tudtuk meg a vezérigazgatótól. Az első félévben mintegy 156 ezer járatot indítottak, s ennek 4 százalékát vizsgálták meg. Több mint 5800 járaton 377 potyautast büntettek meg, ami az elmúlt évhez képest 6 százalékos csökkenést jelent. Kedvező a változás, de becslések szerint még így is több százan utaznak jegy nélkül. Főként tizen, illetve huszonéves fiatalok próbálkoznak, de az utóbbi hónapokban egyre többen buktak le. Mindegyik potyautas ellen megindították az eljárást, s a várható következmények miatt a lehető legrövidebb időn belül befizetik a pótdíjat. A Tömegközlekedési Rt 42 járművet üzemeltet, ezek átlagélet- kora 10,61 év. Az utóbbi években több korszerű autóbuszt vásároltak, felújításra is jelentős összeget költöttek. A folyamatos használat miatt a buszok átlagosan 536 ezer kilométert tettek meg. A részvénytársaságot is érzékenyen érintette a gázolaj drágulás, havonta mintegy 10 millió forintot költenek üzemanyag-vásárlásra. Az új vezetéstechnikai ismeretek elsajátítása mellett a motor és a fődarabok rendszeres karbantartásával próbálják mér- sékelni a kiadásokat. harsányi Kérdezzen: S 316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívásaikat üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. ■ A