Somogyi Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-01 / 152. szám
6. oldal - Somogyi Hírlap HAZAI TÜKÖR 2000. Július 1., Szombat ÜIHHI Tarthatatlan Budapest Már nem egyszerűen bérharcról van szó, hanem a szociális és egészségügyi ágazat működőképessége került veszélybe - hangsúlyozta dr. Cser Ágnes, az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke a pénteki országos demonstrációt megelőzően. Az esti órákra az ország 50 városában szerveztek megmozdulásokat az EDDSZ helyi szervezetei. Cser Ágnes szerint a rendszerváltás óta először fordul elő, hogy ilyen nagyarányú támogatást kap egy érdekvédelmi felhívás. A nyüt levélben az EDDSZ sérelmezi, hogy 1999-ben az idei költségvetést szak- szervezeti egyeztetés nélkül fogadta el az Országgyűlés, már akkor nyilvánvaló volt, hogy a szűkös pénzügyi feltételek tragikus helyzetet teremtenek az egészségügyben, miközben továbbra sem lesz változás a még rosszabb helyzetben lévő szociális szférán belül. A szakszervezet elnöke szerint a Központi Statisztikai Hivatal adatai a bérhelyzet egyértelműen bizonyítják az ágazat dolgozóinak évek óta tartó reálkereset-csökkenését. 1999-ben beindult a tömeges pályaelhagyás, amelynek eredményeként a fizikai dolgozók 7 százaléka másutt keresett megélhetést. Az egészségügyi szakdolgozók hiánya az intézményekben mára már 30-40 százalékos. A kórházakban több műszakban, túlórában, ügyeletben, nehéz munkakörülmények között helytálló fizikai dolgozók nettó átlagkeresete mindössze havi 34 918 forint, míg az orvosoké is csak 50151 forint. A szociális intézményekben még rosszabb a helyzet: a fizikai munkát végzők havi átlagos nettó fizetése 28 593, míg a szellemi foglalkozásúaké 38291 forint. Az EDDSZ tagjainak többsége azt sérelmezi, hogy még túlmunkával sem képes megteremteni családja számára a tisztességes megélhetés feltételeit. Cser Ágnes megengedhetetlennek tartja azt is, hogy egy szociális gondozó kevesebbet keressen, mint az általa gondozott nyugdíja. NÉMETH ZSUZSA HÍREK RÖVIDEN Nő az önkormányzatok terhelése A helyhatóságok lesznek a közhasznú munkások munkáltatói A nyár nemcsak a hosszú szabadságolások, hanem az építkezések és a felújítási munkák szezonja is. Az önkormányzatok is ilyenkor végeztetik el a nagyobb közmunkákat, amelyre a munkanélküli-ellátásból kiesett állástalanok jelentkezhetnek. Budapest Nincs azonban jó kedve a települési vezetőknek, mert a kormány tervei alapján a segélyen élő, dolog nélküli emberek foglakoztatásának összes költsége az önkormányzatokat terheli majd. Az önkormányzatok hevesen tiltakoznak az ellen, hogy nekik kelljen kifizetni a munkába állás előtti kötelező vizsgálatok költségeit. A munkanélküliek egészségügyi és szakmai alkalmassági vizsgálatait ugyanis eredetileg a központi költségvetésből, az Országos Egészség- ügyi Pénztártól, illetve az állástalanok ellátásából származó pénzekből finanszírozták. A szükséges vizsgálatok nem olcsók: a szakmai alkalmassági 2500 forintba, a foglalkoztathatóságot vizsgáló szakvélemény pedig 3000-be kerül. Ráadásul várhatóan az eddigieknél jóval több ember fog jelentkezni közmunkára, mert a foglalkoztatási törvény tavaszi módosítása következtében a munkanélküli-segély mindössze 270 napig jár, utána pedig csak azok kaphatnak jövedelempótló támogatást, akik legalább 30 nap közmunkát vállalnak. Tavasszal 165 ezren kaptak jövedelempótló támogatást, akik közül előzetes becslések alapján az idén 100- 110 ezren jelentkeznek majd ismét közcélú munkára. A már elfogadott kormány- rendelet módosításával a helyhatóságok szerződnek a közcélú munkásokkal. így munkáltatóként rájuk hárul majd az alkalmassági vizsgálatok elvégeztetésének felelőssége és teljes költsége. Az önkormányzatok panaszkodnak, hogy nincs pénzük a feltételek biztosítására, ráadásul egy miniszteri rendelet letiltotta azoknak a munkáknak az elvégeztetését, amelyek tényleges megtakarítást hozhatnának a településeknek. Ez azt jelenti, hogy tiloslistára kerültek az önkormányzati tulajdonban lévő intézmények - kórházak, iskolák - körüli kisegítő munkák, a más gazdasági társulással szerződés alapján elvégzett felújítások, karbantartások. Az önkormányzatok kötelezettségei tovább növekednek azoknak a tolvajoknak, örömlányoknak a foglakoztatásával, akik a fogházban letöltendő büntetésüket átváltják közérdekű munkára. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy az ön- kormányzatoknak kevés pénzük van a munkához elengedhetetlen szerszámok, munkaruha, és egyéb feltételek biztosítására iS. WILK Bajban a konzul segít Ártatlanul is kerülhet valaki börtönbe Új kormányrendelet A lakáscélú támogatásokról szóló új, július 1-jétől hatályba lépő kormányrendelet szerint rugalmasabbá válnak a hitelfeltételek, az árvízkárosultak is igénybe vehetik a támogatást, és bevezetik az Állami Támogatású Bérlakás Programot - nyilatkozta Hegedűs Éva, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára pénteken Budapesten. Polgármesterek nyilatkozata Az önkormányzás az önkormányzatiság fejlődésének új szakaszához érkezett - szögezi le az a zárónyilatkozat, amelyet a Magyar Polgár- mesterek III. Világtalálkozója résztvevői pénteken, a rendezvény befejező napján közösen megfogalmaztak. A nyilatkozat hangsúlyozza: szemléletté érett az a felismerés, hogy az önállóság, az autonómia nem az elszigetelődés, hanem a közös érdekek mentén kibontakozó széle- sebb körű összefogás ösztönzője kell legyen. ___________________■ Bu dapest - KüM A külföldre utazó magyar állampolgárok döntő többsége tiszteletben tartja a helyi szokásokat, jogszabályokat. Sajnos évente mégis ezrek vannak, akik külföldön összeütközésbe kerülnek az adott ország törvényeivel. A törvények betartása külföldön is kötelező. Senki nem hivatkozhat arra, hogy nem ismeri a helyi jogszabályokat, és nem kérhet enyhébb elbánást vagy mentességet cselekedetének következményei alól pusztán azért, mert külföldi állampolgár - hívja fel a turisták figyelmét a Külügyminisztérium. A nemzetközi jog minden külföldön letartóztatott magyar állampolgár számára lehetővé teszi, hogy a helyi hatóságoktól igényelje a magyar konzul haladéktalan értesítését. Célszerű már a magyar konzullal való kapcsolatba lépés előtt ragaszkodni a megfelelő nyelvtudással rendelkező tolmács közreműködéséhez. Iratot csak akkor szabad aláírni, ha annak tartalma érthető. Nem árt ismerni az eljárás módját: a konzul felveszi a kapcsolatot a letartóztatottal, és a nemzetközi jog, a helyi jogszabályok által biztosított keretek között igyekszik segítséget nyújtani. Bajbajutott honfitársaink nemegyszer tartanak a „hivatalos személy” közbelépésétől, ezért megesik, hogy fontos részleteket elhallgatnak előtte. Pedig a konzul a vele közölteket bizalmasan kezeli, mások számára arról csak az érintett hozzájárulásával adhat tájékoztatást. A letartóztatott kérésére természetesen értesíti a hozzátartozókat, ha kell, helyi ügyvédet keres, megszervezi a hozzátartozók látogatását, netán a letartóztatott orvosi ellátását is. Azonban nincs módja kivételes elbánást, jogkövetkezmények alóli mentességet vagy azonnali szabadon bocsátást elérni. Mindenképpen érdemes a konzul segítségét igénybe venni, hiszen nem egy esetben ártatlanul, tévedésből vesznek őrizetbe, zárnak be valakit. _________________________1*351 k SOMOGYI HÍRLAP hirdetésfelvételi irodáiban akár kedvezménnyel is feladhatja lakossági apróhirdetéseit* HIRDETÉSFELVÉTEL: Kaposvár; Kontrássy u. 2/a. Telefon: 82/528-168, Siófok, Szabadság tér 2.1. em. Telefon: 84/311-668 Ingatlan, jármű hirdetés 3 sor esetén Megtakarítás 4038=0 2075 Ft Bármely hétköznap Szombati ráadás Hirdetési ráadás Extra ráadás II Ha jól választ, akár 500 OOO olvasót is elérhet! *Ha feladja lakossági apróhirdetését a SOMOGYI HÍRLAP valamely hétköznapi számába, jogosult a kedvezményes tarifa szerint megjelentetni hirdetését bármely, a táblázatban megjelölt újságban. A kedvezményes hirdetéseket csak az alaphirdetéssel együtt megrendelve adhatja fel! A kedvezmény az ingatlan és a jármű rovatokra érvényes.