Somogyi Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-27 / 174. szám

8. oldal - Somogyi Hírlap SPORT 2000. Július 27., Csütörtök Országos motokrossz-bajnokság és amatőr kupa Labdarúgás _ SOMOGYTÚR N agyszabású motokrossz- versenyt rendeztek Somogy- túron; a kiválóan előkészí­tett pályán az első napon az országos bajnokság, másnap pedig az amatőr kupa részt­vevői csatáztak egymással. A házigazda balatonlellei Balaton MSC színeit öt ver­senyző képviselte, akik re­mekül helyt álltak. Az első versenynapon az 50 ccm-es géposztályban két tehetséges fiatal Balaton-parti krosszozó, Balázs-Piri Balázs és Enrico Regionaschi volt érdekelt. A nagyszerű formában lé­vő Balázs-Piri Balázs végig maga­biztosan, egyenletesen versenyzett; mindkét futamot úgy nyerte meg, hogy egy teljes kört vert az ellenie­Balázs-Piri Balázs a csúcson leire és az összetettben is az első helyen végzett. A szép somogytúri sikere egyben azt is jelenti, hogy az országos bajnokságban is átvette a vezetést. Sajnos, nem fogadta For­tuna a kegyeibe Enrico Regionaschit. A balatonlellei sporto­ló az edzéseken ugyan jól ment, a versenyen azonban komoly gon­dok voltak a motorjával: az első fu­tamban csak ötödik lett, a második­ban pedig már rajthoz sem tudott állni, s így az összetettben meg kel­lett elégednie a 10. hellyel. A 60 ccm-es géposztályban Soly- nwsi Gergő - akinek ez volt élete el­ső versenye - helyt állt mindkét fu­tamban, ami az összetett verseny­ben a 6. helyet jelentette. A második versenynapon a 125 ccm-es kategóriában a még junior korú Borongás Bence bátor moto­rozással fölényesen nyerte az el­ső futamot. A második futamban viszont sajnos hatalmasat bukott, s ezért az utolsó helyről kellett fel- küzdenie magát az élbolyba. Egy­más után előzte meg az ellenfele­it, és végül a harmadik helyen in­tették le a célban, ami az összesí­tésben második helyet ért. A 250 ccm-es kategóriában egy nagy visszatérésnek lehettek szemtanúi a nézők; öt évnyi kiha­gyás után Skoff Gábor újra rajthoz állt egy négyütemű Yamahával, amelyet Tóthpál László készített fel a somogytúri erőpróbára. Az el­ső futamban remekül elkapta a raj­tot, s három körön át vezetett is, azonban - a hosszú kihagyás miatt - egyre jobban elfáradt, s végül az ötödik helyre csúszott vissza. A második futamban nagyon rosz- szul rajtolt, de így is sikerült fel­jönnie a hatodik helyre, s így ösz­szesítésben az ötödik helyen zárt. A végeredmény. Országos motokrossz-bajnokság. 50 ccm-es géposztály: 1. Ba­lázs-Piri Balázs (ßalaton MSC), 2. Nagy Alex (Center), 3. Únódi Ger­gő (Center), ... 10. Enrico Regionaschi (Balaton MSC). 60 ccm-es géposztály: 1. ifjabb Horváth László (Center), 2. Szó Gellert (Gyúró Team), 3. Pema Márton (Motex), ... 6. Solymosi Gergő (Balaton MSC). Amatőr kupa. 125 ccm-es géposztály: 1. Czuni László (KKSK), 2. Borongás Bence (Balaton MSC), 3. Erős Rajmund (Motorsprint). 250 ccm-es géposztály: 1. Köck Balázs (Rebellis), 2. Kalász Sándor (Ajka), 3. Gödér István A Balaton MSC fiatal tehetséges krosszozója, (Namoto),... 5. Skoff Gábor (Bala- Balázs-Piri Balázs somogytúri győzelmével ton MSC). fenyő az országos bajnokságban átvette a vezetést Ötödik alkalommal rendezték meg Mosdóson a Parlagfű Kupa kispályás labdarúgó-tornát; a hagyományos mérkőzés-soroza­ton ezúttal 13 csapat lépett pá­lyára. A nevezési díj csapaton­ként 100 kg gyökerestül kitépett parlagfű volt, azonban ennél jó­val több jött össze. A lelkes tár­saságok összesen 1922 kg gyomnövényt gyűjtöttek össze; volt olyan együttes, amely több mint 350 kg (!) kiirtott parlagfű­vel nevezett. Az V. Parlagfű Kupa kispá­lyás labdarúgótorna végeredmé­nye (13 csapat): 1. Baté, Győri Presszó, 2. Fonó SE, 3. Multi- Soft. - A mosdósi mérkőzésso­rozat legtechnikásabb játékosá­nak Babocsay Balázst (Fonó SE), a legjobb kapusnak pedig Bogdán Krisztiánt (Mosdós, Yes ételbár) választották meg, míg a gólkirályi címet Torma András (ASME) hódította el. FENYŐ __________Jubileumi,XX. Coca-Cola Balaton-átúszás___________ R ekorddöntésre készülnek A hét végén, szombaton rendezik meg Európa legnépszerűbb és legnagyobb szabású teljesít­ményorientált szabadidősport-űszórendezvé- nyét, a hagyományos Révfülöp és Balatonbog- lár közötti 5,2 kilométeres Balaton-átúszást, amelynek - tavalyhoz hasonlóan - az idén is a Coca-Cola a névadó főszponzora. A jubileúmi, sorrendben 20. össznépi balatoni úszópartira mintegy tízezer próbázót várnak a rendezők. Az idén jubileumot ünnepelnek úszók és ren­dezők közösen: 2000-ben pontosan a XX. Bala- ton-átúszásra kerül sor. Nézzük, hogy mit kell tudni a bátor próbázóknak! A nagy balatoni úszópróba már kora reggel megkezdődik; a rajttól pár száz méterre fekvő révfülöpi labdarúgópályán 7 órától várják a jelentkezőket - a nevezési díj 1500 forint -, akikre kötelező orvosi vizsgálat vár. Minden egyes úszó rög­zíthető vonalkódos karkötőt kap, amelyet a túlparton, Balatonbogláron olvasnak majd le. Az első próbázók 8 órakor, az utolsók pedig (a tervek sze­rint) 14 órakor rajtolnak el. Az úszók biztonságára a 140 vitorlásból, kisha­jóból és motorcsónakból kialakítandó úszófolyosó vigyáz, s a mellette cirká­ló életmentők folyamatosan figyelik és ellenőr­zik a próbázókat. Akiknek valamilyen gondjuk támad, azok az úszófolyosó bármelyik csónak­jától segítséget kérhetnek. A célban, a balaton- boglári Platán-strandon a vízből kilépve első­ként a vonalkódot olvassák le; a nagy próbát teljesítőkre természetesen Coca-Cola, aztán Bravos kávé, Eru-sajt, forró tea és szőlőcukor vár. Minden átúszó kap egy reprezentatív em­léklapot, amihez természetesen egyedi emblémázású póló is jár emlékül. Hogy a bog­iári parton se legyen üresjárat, arról a Balaton- átúszás névadó főszponzora, a Coca-Cola gon­doskodik. 15 órától egészen este 22 óráig kü­lönböző koncertek, érdekes és változatos prog­ramok (fellép Fábián Éva, Keresztes Ildikó, Sol­tész Rezső, az Unisex, a Fresh, az Irigy Hónalj­mirigy és a Roy és Ádám) szórakoztatják majd a nagy próbát teljesítőket és a több ezer érdek­lődőt, a napot pedig - először a Balaton-átúszá- sok történetében - tűzijáték zárja. Fontos tudnivaló, hogy a tizenégy éven alu­li gyermekek csak szülői engedéllyel vagy kí­sérettel vághatnak neki a Balatonnak. A pró­bázókat - amennyiben már rendelkeznek a megkülönböztetett jelzéssel, a vonalkóddal - a Mahart különhajói szállítják át a túlpartra ingyen; a kísérőknek, hozzátarto­zóknak viszont meg kell váltaniuk a jegyet. Az úszók holmijairól is gon­doskodnak a rendezők: szállítják, raktározzák és megőrzik a csomago­kat. A Balaton-átúszáson lehet telje­síteni az olimpiai ötpróba nagy úszószámát, a MÁV pedig szomba­ton pótkocsikat kapcsol a Balaton­hoz tartó vonatokhoz. Tavaly óriási rekordot hozott a Ba­laton-átúszás; nem kevesebb, mint 8742 (!) mindenre elszánt bátor próbázó vágott neki a magyar tengernek. Most szombaton a rendezők mintegy tízezer indulóval számol­nak. A legfontosabb azonban mégsem a re­korddöntés. Ahogy Szántó László főrendező vallja: mindenekelőtt a biztonság! A Balaton-át- úszások két évtizede íródó történetében ugyan­is még egyetlen komolyabb baleset, sérülés nem történt. Ezért dolgozik most is a már többször kipróbált, alaposan felkészült mint- egy ezer fős rendezői csapat. _______fenyő gábor Or szágos serdülő úszóbajnokság Székesfehérvár Labdarúgó MK Siralmas nyitány 7. csoport: Bonyhád FC-Industrie FC Marcali 1-0 (0-0) Bonyhád, 600 néző. V.: Megye­bíró. Bonyhád PC: Kovács L - Volár, Tóth A, Bmnner, Panghy - Honúth J„ Martirwv, Tálas (Köllő), Schwarzkopf-MolnárL (Gál), Ger­gely (Bíró). Edző: Teszler Vendel Industrie FC Marcali Németh V.- Nagy A. (Prucsi), Salamon, Bozsó, Kovácsevás-Farkas N„ Hor­váth Cs. (Piri), Csehi Máté - Fony- nyadt, Csíkvár (Tolnai). Edző: Menczeles Iván. Az első félidőben jobbára csak ismerkedett egymással a két csapat, a kapuk elvétve ke­rültek veszélybe. A második já­tékrész elején több nagy helyze­tet is kidolgozott a vendég Mar­cali, mégis a hazaiak - a felerő­södő szelet kihasználva - sze­rezték meg a mérkőzés sorsát el­döntő gólt. Ezután újra kiegyen­lített lett a játék, a két kapusnak nemigen akadt dolga. Gólszerző: Molnár L. ress 11. csoport: Győri Dózsa-Siófok FC 2-1 (1-0) Győr, 300 néző. V.: Szökrény. Győri Dózsa Pánczél - Lévai, Puska, Pék, Bujdosó - Ledó, Tűi fel, Knauz, Herold - Tímár, La­katos. Edző: Izsáki László. Siófok FC: Csemyánszki - Petrók, Hungler, Szabadi - Tóth Cs. (Vojákovszki), Grósz, Varga E„ Szabói., Düh (Artdai) - Szabó A., Földes I. Edző: Strausz László. A vendég Balaton-parti együt­tes végig mezőnyfölényben ját­szott ugyan Győrben, a játéka azonban mindenfajta elképze­lést nélkülözött; ez csakis ezt az eredményt hozhatta még annak ellenére is, hogy a siófoki játéko­sok vagy öt százszázalékos hely­zetet ellúbáztak. A lelkes hazai­ak két jó kontrája győzelmet ért. Gólszerzők: Tímár, Knauz, il­letve Vojtekovszki. karasz 15. csoport: Tata-Kaposvári Rákóczi- Contimex FC 1-1 (0-1) Tata, 200 néző. V.: Arany. Tata Berecz - Németh, Schmidlmayer, Harmath, Ferkó - Unger, Határvölgyi Bombáz, Bogár- Inczédy, Csáki Edző: Nagy Győző. Kaposvári Rákócá-Contimex FC: Balajcza - Meksz - Tamás, Novák, Barna - Tóth B. (Tóth G.), Nagypái Horváth Z. (Bruncvig), Szabó M. (Jéger) - Neubauer, Rajczi Edző: Bőzsöny János. A kitűnően előkészített pá­lyán a mérsékelt teljesítményt nyújtó kaposvári együttes egyenrangú ellenfele tudott len­ni a hazai együttesnek. Gólszerzők: Bombicz, illetve Rajczi.____________ FENYŐ S zékesfehérvár adott ott­hont az országos serdülő úszóbajnokságnak; a somo­gyi színeket képviselő Ka­posvári Sportiskola, a Ka­posvári Középületkivitele- ző-Adorján SE és Siófoki Ezüstpart SE reménységei négyszer verekedték be ma­gukat az „A”, 31 alkalom­mal pedig a „B” döntőbe. A somogyi eredmények. „A” döntős helyezések. Leányok. 400 m vegyes: ... 5. Wirtz Melinda (Kaposvári Köz- épületkivitelező-Adorján SE). 4x100 m gyorsváltó: ... 7. Kapos­vári Középületkivitelező-Adorján SE csapata [Wirtz Melinda, Fuller Noémi, Juhász Melinda, Kiss Esz­ter). 4x200 m gyorsváltó:... 6. Ka­posvári Középületkivitelező- Adorján SE csapata [Wirtz Melin­da, Kiss Eszter, Fullér Noémi, Ju­hász Melinda). Fiúk. 4x200 m gyorsváltó:... 8. Kaposvári Sportiskola csapata [Nagy Tamás, Szegvári Szilárd, Vass Norbert, Neu Gábor). „B” döntős helyezések. Leányok. 50 m gyors: ... 3. Gyenesei Judit (Kaposvári Sport­iskola). 100 m gyors: ... 6. Gye­nesei Judit (Kaposvári Sportis­kola). 200 m gyors: ... 2. Gyene­sei Judit (Kaposvári Sportisko­la), ... 4. Horváth Petra (Kapos­vári Sportiskola),... 8. Wirtz Me­linda (Kaposvári Középületkivi­telező-Adorján SE). 200 m hát: ... 8. Wirtz Melinda (Kaposvári Középületkivitelező-Adorján SE). 200 m pillangó: ... 2. Wirtz Melinda (Kaposvári Középület­kivitelező-Adorján SE). 200 m vegyes: 1. Wirtz Melinda (Ka­posvári Középületkivitelező- Adorján SE),... 4. BekkerKriszti­na (Kaposvári Sportiskola). 400 m gyors: ... 2. Juhász Melinda (Kaposvári Középületkivitelező- Adorján SE),... 4. Horváth Petra (Kaposvári Sportiskola), ... 8. Gyenesei Judit (Kaposvári Sport­iskola). 400 m vegyes: ... 3. Bek­ker Krisztina (Kaposvári Sportis­kola). 800 m gyors: ... 3. Juhász Melinda (Kaposvári Középület­kivitelező-Adorján SE), 4. Wirtz Melinda (Kaposvári Középület­kivitelező-Adorján SE), 5. Hor­váth Petra (Kaposvári Sportisko­la), ... 7. Gyenesei Judit (Kapos­vári Sportiskola). 4x100 m ve­gyesváltó: ... 4. Kaposvári Köz­épületkivitelező-Adorján SE csa­pata (Juhász Melinda, Wirtz Me­linda, Kiss Eszter, Fullér Noé­mi). Fiúk. 50 m hát:... 8. Nagy Ta­más (Kaposvári Sportiskola). 200 m hát: ... 6. Bernáth Balázs (Sió­foki Ezüstpart SE). 200 m pillan­gó: ... 4. Neu Gábor (Kaposvári Sportiskola), ... 6. Szegvári Szi­lárd (Kaposvári Sportiskola), 7. Vass Norbert (Kaposvári Sportis­kola). 200 m vegyes: ... 8. Neu Gábor (Kaposvári Sportiskola). 400 m gyors: ... 5. Neu Gábor (Kaposvári Sportiskola), ... 7. Szegvári Szilárd (Kaposvári Sportiskola). 400 m vegyes: 1. Bernáth Balázs (Siófoki Ezüst­part SE), ... 4. Szegvári Szilárd (Kaposvári Sportiskola). 1500 m gyors: 1. Neu Gábor (Kaposvári Sportiskola). 4x100 m gyorsváltó: ... 2. Kaposvári Sportiskola csa­pata [Vass Norbert, Nagy Tamás, Szegvári Szilárd, Neu Gábor). 4x100 m vegyeSváltó: ... 3. Ka­posvári Sportiskola csapata [Nagy Tamás, Szegvári Szilárd, Vass Norbert, Neu Gábor). FENYŐ O'Neill Kupa országos strandröplabda-bajnokság Ezüst Dávidéknak Ezüstérmet szerzett a Dávid Zol­tán, Zirigh Balázs kaposvári­nyíregyházi „vegyes páros” a Keszthelyen rendezett O'Neill Kupa országos strandröplabda­bajnokság döntőjében. Dávidék az elődöntőben azon a Rácz László, Buday Balázs du­ón verekedték túl magukat siker­rel, akik az elmúlt három évben elhódították a bajnoki címet. A döntőben is sokáig nekik állt a zászló, hiszen 6:l-re, majd már 12:8-ra vezettek. Ekkor egy erő­sen vitatható játékvezetői ítélet nagyon megzavarta Dávidékat, s innentől kezdve sajnos már csak az ellenfelük tudott pontokat sze­rezni, méghozzá egymás után hetet... így - három ezüst és két bronz után - az első aranyának örülhetett Gubik János és társa, Forgó Zoltán, míg Dávid Zoltán és Zirigh Balázs a második he­lyen zárta a strandröplabda OB-t. Eredmények. Az elődöntőbe jutásért: Pócza, Dommánits-Dá- vid, Zirigh 11:6. A vigaszágon: Dávid, Zirigh-Klausz, Tamás 11:6. A döntőbe jutásért: Dávid, Zirigh-Rácz, Buday 11:4. A dön­tőben: Gubik, Forgó-Dávid, Zirigh 15:12. A strandröplabda OB végeredménye: 1. Gubik János„ Forgó Nándor, 2. Dávid Zoltán, Zirigh Balázs, 3. Rácz László, Buday Balázs. _____________fenyő P ÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Oktatási Minisztérium pályázatot hirdet a Comenius 2000 Közoktatási Minőségfejlesztési Program I. és II. intézményi modell szakértővel támogatott bevezetésének 1. monitorozási tevékenységének irányítására, 2. monitorozási tevékenységének ellátására. A monitorozási tevékenység magában foglalja a Comenius 2000 pályázaton nyertes közoktatási intézmények és szakértők tevékenységének helyszíni j értékelését, a bevezetési folyamat támogatását, a kiépített intézményi rendszerek auditálását, az adatok feldolgozását, jelentések készítését, a bevezetés teljes folyamatának nyomon követését. A feladat elvégzéséhez szükséges végzettség és szaktudás:- felsőfokú végzettség,- értékelői, auditori gyakorlat,- regisztrált értékelői / auditori képesítés vagy regisztrált auditor tréning végzettség, Nemzeti Minőségi Díj, illetve EFQM értékelői képzés,- legalább három éves gyakorlat minőségbiztosítási területen - az oktatási területen végzett gyakorlat előnyt jelent. A programmal kapcsolatos Információk elérhetők az Oktatási Minisztérium honlapján: www.om.hu/j2.html . A monitorozási tevékenység a Comenius 2000 Programiroda szakmai irányításával történik. A feladat ellátása az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont tevékenységéhez kapcsolódik, ennek megfelelően az alábbi székhelyekre keresünk szakembereket: Budapest, Debrecen, Győr, Kaposvár, Miskolc, Szeged, Veszprém. A pályázathoz kérjük csatolni:- a szakmai önéletrajzot,- a végzettséget igazoló okmányok másolatát,- referencia-listát. A jelentkezők írásos pályázatának elbírálása után, a szakmai zsűri által kiválasztott jelentkezőit 2 napos kiválasztó tréningen vesznek részt, mely­nek időpontja szeptember első fele. A tréningen való részvétel térítésmentes. A munkavégzés várható kezdési ideje: 2000. szeptember 15. A munkavégzés megbízási jogviszony keretében történik. Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy összeférhetetlennek minősül, ha a pályázó olyan tanácsadó, aki részt vesz a Comenius program tanácsadói tevékenységében, vagy olyan tanácsadó cégnél dolgozik, amely az OM mi­nősített szakértői jegyzékén szerepel. A pályázónak ez esetben nyilatkoznia kell, hogy sikeres pályázat esetén az összeférhetetlenségi okot alkalmazásá­nak kezdőnapjáig megszünteti. Kérjük, hogy a borítékon feltétlenül jelezze, mely területre kívánja jelent­kezését benyújtani. A pályázat benyújtásának határideje: a pályázat megjelenését követő 15. nap. A pályázatokat az alábbi címre kérjük megküldeni: Oktatási Minisztérium Comenius 2000 Programiroda, 1054 Budapest, Szalay u. 10-14. A pályázattal kapcsolatban érdeklődni lehet: Oktatási Minisztérium Comenius 2000 Programiroda, Dénes Rózsa, telefon: 302-0420. Oktatási Minisztérium J

Next

/
Oldalképek
Tartalom