Somogyi Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-25 / 172. szám
6. oldal - Somogyi Hírlap SOMOGY I TÁJAK 2000. Július 25., Kedd FELÚJÍTOTTÁK A BOLTOT. Megnyitotta egy régi felvásárlóhelyiségből átalakított élelmiszerboltját Bábonymegyeren a tabi áfész, így a megyeri falurészben az ötven négyzetméternyi eladótérben is önkiszolgáló polcrendszer segíti a gyors bevásárlást. A boltfelújítás, korszerűsítés hárommillió forintba került. (kj) MAJORETTEK ÚJ RUHÁJA. Ötvenezer forint támogatást nyert az Andocsi Iskoláért köz- alapítvány a megyei önkormányzathoz beadott pályázatával. A pénzzel az augusztus 19- én, a millenniumi falunapon bemutatkozó nyolctagú majorette- csoport ruháinak elkészíttetését segítik. A támogatási összeget Katona Istvánná, az alapítvány kuratóriumának elnöke vette át. (kj) GYÓGYVÍZ A HÁZAKIG. Nya ralóházakból egész üdülőfalu kialakítását tervezik egységük szomszédságában a nagy- berényi Oázis panzió tulajdonosai. Sokan érdeklődnek iránta az ország minden részéből, de a beruházás indítása értesülésünk szerint az engedélyezési eljárások miatt elhúzódik. Kecsegtető lehetőségként ajánlották fel az üdülőház-tulajdonosoknak, hogy a panziónál levő gyógyvizet ki-ki elvezetheti a birto- káig. (fi)_________________j Útépítő somiak Kétmillió-háromszázezer forintos beruházás zajlik Somban. A helyi önkormányzat pénzéből utat építenek és árkokat tisztítanak. A Petőfi utca végén mintegy kétszáz méteren javítják az utat, a Táncsics közben pedig 400 méter hosszan szilárd burkolattal fedik be. Ezzel együtt mintegy 600 folyómétemyi árkot is kitisztíttatnak. Somban egyébként nyolc közhasznú munkást foglalkoztatnak most; ők végzik a temető karbantartását, a közterületek, elsősorban a község központjának gondozását. ■ Énekel a fodrász, a pénztáros Kottát olvasni ugyan nem tudnak, de jó a hallásuk Egyelőre csak a környékben vállal fellépést az újonnan alakult tizennégy tagú ságvári női kamarakórus; legközelebb szombaton a szomszéd faluban, Nyimben énekelnek a falunapon. Ságvár-Nyim- 1998 karácsonyán mi, pedagógusok adtunk műsort a diákoknak; akkor álltunk össze először néhányan énekelni - emlékezett vissza a kórusvezető, Boda Csabáné, a ságvári általános iskola pedagógusa, aki idő közben elvégezte az ének-zene szakot is.- Nagy sikerünk volt, és rájöttünk: tudunk mi együtt akár több szólamban is énekelni. Újabb egy év telt el, s tavaly karácsonykor megint együtt énekelt a pedagóguscsapat; ekkor már többen mondogattuk: szervezettebben kellene ezt csinálnunk. Márciusban látogatott Ságvárra a református püspök, s a lelkész ösztönzése adta az utolsó lökést; azt kérte, lépjünk fel. Akkor döntöttük el, hogy kórust alakítunk. A nagyközönség tehát a helyi református templomban hallott bennünket először. Ott volt a polgármester is, és ezután felgyorsult minden: lettek támogatóink, fellépőruhát varrattunk, s közben gyarapodott is a kórustagok száma. Boda Csabánétól tudjuk: mind a tizennégyen ságváriak. Öten pedagógusok, egy hölgy az óvodában dolgozik, egy az iskolában, hárman Először a templomban énekeltek, másodszor a falujuk főterén. Önkormányzati pénzből varratták a fellépőruhát. gyesen levő kismamák, s van közöttük helybéli fodrász, pénztáros és bolti eladó is. Ketten „profik”: a siófoki Bányász női karban is énekelnek. Előfordult, hogy egy érces hangú tagjelölt maga vált ki a kórusból, mert rájött: a hangja elsősorban népdalénekléshez megfelelő, a klasszikus művek előadásához már kevésbé. Boda Csabáné kórusvezető FOTÓ: ESZES ANDREA- A többség nem tud kottát olvasni, de kiváló a hallásuk nekik is, így nincsen gond, ha dalt tanulunk - állította a kórusvezető. - A dalokat közösen választjuk ki, mint ahogy a próbákon sincs olyan, hogy valaki dirigálna; megbeszélünk mindent. Egyre többen tudják egyébként a faluban, hogy belefogtunk az éneklésbe; sajátos ereje van annak, hogy ebben a kicsiny közösségben tevékenykedünk, és egyre többen biztatnak bennünket. Az igazán nagy közönség elé a ságvári falunapon léptek, az új fellépőruhában. Elkészíttetéséhez ötvenezer forintos önkormányzati támogatást kaptak. Énekeltek már Somban, most Nyimbe készülnek. Egyelőre nincsenek nagy terveik, hiszen még nevet sem választottak a kórusnak. fónai imre Marasztal a puszta csendje Nagytoldipuszta- Karódról kerültem ide, mikor férjhez jöttem; nagyon megszerettem ezt a helyet - mondta Sebestyén Lászlóné, aki családjával 25 éve lakik a főutca szélső házában. - A férjem és egyik fiam kőműves, a másik pedig festő, így nekik is köszönhető otthonunk rendezettsége. Itt, a pusztán csend és nyugalom van, tiszta a levegő, nem úgy, mint a nagyobb településeken.- Nem is gondoltak rá, hogy elköltöznek?- Soha; nagyon jó itt a pusztán. Építkeztünk is: innen mintegy 400 méterre van a másik házunk, ott élelmiszerboltot nyitottam; igyekszem biztosítani a puszta lakóinak alapvető ellátását.- Nem félnek az utolsó házban?- Ugyan mitől? Idegen aligha téved erre. Azért persze tartunk két kutyát. Jó közösség a miénk, s ha ismeretlent látunk az utcán, még jobban figyelünk egymásra, az értékekre.- A ház előtt Ford traktor áll. Gazdálkodnak is?- Két hektárnyi földünk van, azt műveljük ezzel a tavasszal vett géppel; kukoricát termesztünk. Korábban 60-70 sertést is hizlaltunk eladásra, de manapság nem éri meg. Most csak egy anyakocánk Nagytoldipusztán mintegy 160-an élnek, az óvodások és iskolások száma húsz. A lakosságot Kovács László képviseli az andocsi testületben. A nagy- toldlpusztalak közül többen is szeretnék, ha kiépítenék hozzájuk a földgázvezetéket. van öt malaccal.-Mi jelenti a kikapcsolódást?- Kevés idő jut itt pihenésre. Munka mindig van, s a gyerekeim is szíve- sen segítenek. ____________kj. F elújítják a parókiát Ságvár Felújítják a ságvári református templom tornyát, homlokzatának egy részét, s folytatják a több évre j ütemezett parókiarenoválást. Tegez Ferenc lelkésztől megtud- | tűk: várhatóan négy év alatt teljesen rendbe teszik a parókia százötven éves épületet. A tömésház meglehetősen lepusztult az évek során. Mállott a vakolata, az ajtók- ablakokon pedig befújt a szél. Évről évre tudnak csak egy kevés pénzt költeni a ház tatarozására. Az ablakokat már kicserélték, s a parókia külső újravakolása is jó ütemben halad. Ha ezzel végeznek, a tető felújítása következik. A lelkész szerint még legalább két év, mire megfelelő külsőt kap az épület. Állványokkal vették körbe a közelmúltban a templomtornyot. Nemcsak a toronysüveget újítják fel, hanem a templom homlokzatának egy részét is, a tervek szerint augusztus húszadikára. F. I. Komfortosabb kollégium Ádánd A kollégiumépület komfort- fokozatának növelésére fordítja a Fekete István szak- középiskola a megyei területfejlesztési pályázaton elnyert nyolcmillió forintot.- A műemlék kastélyon csaknem húsz éve nem végeztek felújítást - mondta Skerlecz Tamás, a szakképző iskola igazgatója. - A közös vizesblokkok rossz kivitele miatt áztak az épület falai. Ez egészségtelen is volt. Két éve készek a tervek, s most végre van pénz is ama, hogy minden kollégiumi szobához külön vizesblokkot építsünk. így növekszik majd a korábbi nyarakon turisztikai célokra hasznosított kollégium komfortfokozata, s egészségesebbé is válik az ott-tar- tózkodás a diákok számára. A területfejlesztési pályázaton a szakközépiskola fenntartója, a megyei önkormányzat nyert 8 millió forintot; ehhez 4 milliót adott a megye saját erő gyanánt. Az ádán- di szakiskola pedig még 3 millió forintot tesz hozzá a saját bevételéből; így végzik majd el a végül tizenötmillió forintos beruházást. - Sürget az idő, ezért ahogy megtudtuk a kedvező pályázati eredményt, másnap már hozzáláttunk a munkához - tette hozzá az igazgató. - Augusztus végére, a tanév kezdetére készen kell lenni. Miközben a kastélyépületet munkások vették birtokba, az ádándi iskola szakoktatói befejezik az aratást az intézmény hetven hektáros földjén. Még mintegy tizenöt hektárnyi búza aratása van hátra. Skerlecz Tamás szerint most jó ára van, ezért az értékesítéséből haszonra tehetnek szert. fónai Szép mese elalvás előtt Asztalos Imréné dajka mesél a kicsiknek az ebéd utáni alvás előtt fotó: eszes andrea SOMOGYDÖRÖCSKE Tizenhét lurkót nevelnek a község napközi otthonos óvodájában, s az új nevelési évben is ennyivel számolnak.- Most csak öt-hat gyermekkel foglalkozunk - mondta Berta Katalin óvónő. Elmesélte azt is: nemcsak a döröcskeiek járnak ide, hanem Somogyacsáról és Gerézd- pusztáról is jönnek a kicsik. Az óvoda 25 gyermeket fogadhat, s egy vegyes csoportban foglalkoznak velük. Négy nagycsoportosuk az ősszel megkezdi az iskolát, s az augusztusi beiratkozáskor is legalább ennyi új gyereket várnak. Augusztusban lesz a nyári szünet; 7-től három hétre ők is bezárnak.- Tevékenységközpontú az óvoda, ezt határoztuk meg a nevelési programunkban; a kicsik iskolára felkészítése áll munkánk középpontjában. Most persze a játéknak és a mesének jut a fő szerep, kj. • • Örökölte a versek szeretetét Nágocs Szúnyogé Veronika 1986. június 28-án született Slúfokon. Egyetlen gyereke édesanyjának. A legjobb barátnője Gerbovits Anikó. Szabad idejében szá- mitógép-programokkal Is kísérletezik. Szeptembertől a Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskolában tanul. Szunyogh Veronika a nágocsi általános iskola végzős diákja lett az első a Tab térségi általános iskolák tanulóinak meghirdetett Szabó Lőrinc szavalóversenyen. Hat iskola negyvenöt diákja szerepelt a Nágocson tartott vetélkedőn.- Édesanyámtól örököltem a vers, az irodalom szeretetét; diák korában ő is rendszeresen szavalt - mondta Szunyogh Veronika. - Gyakran még ma is együtt forgatjuk a versesköteteket. Sokat segített a szavalóversenyre való felkészülésben is: a hangsúlyozásban, a szövegtanulásban és a vers értelmezésében. Veronika kisiskolás kora óta rendszeresen részt vesz a szavalóversenyeken, emellett szépen énekel, nagyon szeret táncolni, és szívesen tevékenykedik az iskolai rendezvényeken. Ősztől már Kaposváron tanul.- Gyakran szerepeltem a községi ünnepségeken is - mondta. - A vers, az irodalom sok élményt nyújt, ezért is vállaltam a versenyeket. Mindig, mindegyiken tanulok valami újat. A területi megmérettetésen egy hazafias verssel szereztem meg az első helyet. Sajó Sándor „Magyarnak lenni” című költeményét szavaltam el. Nagyon sokat segített a felkészülésben Bíró Györgyné, a magyartanárom is. Végtelenül boldog voltam, hogy első díjat kaptam. Részt vettem a József Attila szavalóverseny kaposvári elődöntőjén is, illetve a Balatonszárszón rendezett döntőn is. Sajnos, nem jutottam az első három közé.- Mivel telik a vakáció?- Pár napja tértünk haza Erdélyből; egy kis körutat tettünk ott a szüleimmel. Nyaralni Veszprémbe megyek a rokonokhoz, aztán Gánt környékére vándortáborba. Természetesen sokat olvasok: regényeket, verseket és a kötelező olvasmányokat is. Petőfi Sándor a kedvenc költőm.- Középiskolásként is folytatja a versmondást?- Mindenképpen. Bizonyára lesznek iskolai versenyek, s azokon indulok. Veronika volt osztályfőnöke, Miráider Tibomé azt mondta: negyediktől tanúja a kislány életútjának. Különösen a humán tantárgyak érdekelték, tehetséges versmondó, s egyúttal az iskola szólótáncosa volt. Az intézmény visszavárja a rendezvényeire és figyelemmel kíséri pályáját. krutekJózsef Német adomány a gyerekeknek Zics Mintegy százezer forint értékű adományt hozott a községnek Manfréd Brand, a németországi Deggensdorfban működő Vöröskereszt-szervezet ajándékát: cipőt, ruhát, játékokat, illetve tankönyveket. Ezeket Feliinger János polgármester vette át, s az önkormányzat osztotta szét a rászoruló családok között. A község vezetése és a német település vöröskeresztes aktivistája három éve szorosan együttműködik; adományként kaptak már hőtárolós edényeket a napközi otthonos óvoda konyhájára és tankönyveket az iskolának. A polgármester a legutóbbi találkozón adta át Manfréd Brandnak a Zics Községért díszoklevelet, amit a képviselő-testület adományozott neki az óvoda, iskola és a lakosság támogatásáért. K.J.