Somogyi Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-19 / 167. szám

Somogyi Hírlap 2000. JOuus 19., Szerda w-1 • • T| T| / • nri • • T| • • Földvári Tűkor 7. OLDAL Török tánc a kertmoziban Török táncosok is vendégszere­peinek az idén a hagyományos balatoni folklórtalálkozón - tud­tuk meg Berkesné Hegedűs Már­tától, a Bajor Gizi Közösségi Ház vezetőjétől. Kilenc együttes - hét dunántúli, egy budapesti és egy török - mintegy kétszáz táncosa ropja majd július 29-én. A kert­moziban tartják délelőtt a színpa­di táncversenyt, este fél hétkor indul a menettánc-verseny a sza­bad strand és a kertmozi között. A díjkiosztást gálaműsor követi.- Egyedi ez a folklórtalálkozó abból a szempontból, hogy min­dig megrendezzük, csaknem négy évtizede - mondta Berkesné Hegedűs Márta. - Nemcsak fellépési, hanem meg- méretési lehetőség is ez a tánc- együtteseknek_____________Fj. Ütős sikerek a bajnokságon Sikeresen szerepeltek több fron­ton is a balatonföldvári tenisze­zők. Az országos csapatbajnok­ságon a másodosztályban a tava­szi forduló után Balatonföldvát az 5. helyen áll a Honvéd Szondi, Paks, a Pénzügyőr és az Agárdi TC csapata után, megelőzve a Fűzfőt, a Szekszárdot és a MAFC- ot. Az együttes tagjai: Koncz Ta­más (csapatkapitány), Alapy Gáspár, Burde Péter, Pátkai Sán­dor, Solti Gábor, Patocskai István, Rizna János, Molnár Sándor és Szabó Krisztián. Budapesten a veterán tenisze­zők országos bajnokságán is szép sikerek születtek. Alapy Gáspár a 45 évesek korosztályá­ban a harmadik lett, csakúgy mint Milákovics János Balatonboglárról, aki a 40 évesek kategóriájában vitt haza bronzér­met. C. A. Diós méz gyermekkorából Saját készítésű mézét árusítja a földvári piacon Horváth Péter. Negyvennyolc méhcsalád szorgoskodik a kaptáraiban. Vegyes virág-, akác- és repce­mézet gyűjtöt­tek. Egyediek az üvegek; a méz fajtájától függően más formájúak a fe­dők: kockásak vagy virágosak. Régi vásárlói már ennek alap­ján keresik a mézet. Horváth Csemegéje gyermekkori ízeket idéz Péter azt állítot­ta: rajta kívül csak egy helybéli foglalkozik méhekkel. Korábban a fonyódi piacra is elvitte a mé­zet, ott azonban már nagy a kon­kurencia. FOTÓ: ESZES ANDREA Elmondta: gyerekkorában ka­rácsonyra mézbe mártott diót kapott édesapjától. Ennek az ízé­re emlékezve árusít ő is diós mé­zet. ■ Programajánló Török Emőke somogyi iparművész több mint harminc, természetes anyagból készített rongybabát állított ki a Bajor Gizi Közösségi Házban. A tárlat a hónap végéig látható. Július 21-én, pénteken este hat órakor kezdődik Balogh József klarinétkoncertje a közösségi házban, fél nyolctól pedig klarinétest lesz a Jubileum téren angol-holland együttes fellépésével. 23-án, vasárnap este kilenctől a szabadtéri színpadon: Csokkoládé, éjsza­kai randevú népszerű slágerekkel. 25-én, kedden este nyolckor Koloss István tart orgonahangversenyt a katolikus templomban. 28- án, pénteken este nyolctól Tini nindzsák a szabadtérin. 29-én a kertmoziban tartják a 39. balatoni folklórtalálkozót._____________■ BŐVÍTIK A VITORLÁSKIKÖTŐT. Szűkké vált a földvári vitorláskikötő az utóbbi időben, mert egyre több hajós pihen meg itt. Nem véletlenül, hiszen ez az egyik legszebb, legkomfortosabb kikötő a déli par­ton, amióta a Mahart Balatoni Hajózási Rt a helyi önkormányzattal karöltve felújíttatta. A hajózási cég most tovább bővíti a 320 vitorláshelyet. Az új hajóállások egy részét már a napokban átadják, az egész beruházás pedig az őszre készül el. így újabb negyvenkét vitorlásnak lesz helye Földváron, fotó: eszes Versenypálya az utcán Vannak fegyelmezetlen polgárok is, de a többség nem szemetel Akadt, aki az idegenforgalmi adót sokallot- ta, más fekvőrendőrt javasolt, és volt, aki a part menti terület szemete ellen emelt kifo­gást. Közgyűlést tartott az üdülőtulajdono­sok helyi egyesülete. Kétezernél több üdülőingatlant tartanak nyilván Balatonföldváron. Bornemissza Károly egyesületi elnök azt állította: egyre nő a szervezetük taglét­száma, annak ellenére, hogy mind több kisnyugdí­jas adja el a hétvégi házát, mert nem tudja fenntar­tani. Az elnök szerint egyébként egy éve alig keresik föl a nyaralótulajdonosok panasszal az önkor­mányzatot. Ennyi ideje van ugyanis önálló irodá­juk, ahol hétvégenként fogadónapot tart az egye­sület vezetősége. Az üdülők tulajdonosai közül többen is felszó­laltak. Hallottuk: a halastó környékiek megnyug­vással vették tudomásul a vihar után megdőlt ha­talmas jegenyék kivágását. S remélik, hogy az ön- kormányzat ezek helyett inkább oda való új fákat telepít. Akadt, aki arra hívta föl az illetékesek fi­gyelmét: gyakran több napon át ürítetlenek a szemetesedények a strandon. Kifogásolták, hogy a kábeltévé még sok helyre nem jutott el. Fekvőrend­őrt javasoltak a Báthory utcába, mert az ottaniak szerint az autósok versenypályának használják az utat, hiába a nemrég bevezetett jobbkéz-szabály.- Ki hordja a szemetét a Báthory, a Hunyadi ut­cába és a környékére, valamint az új strandra? - kérdezték a fórumon. S az is elhangzott: az endré- di szeméttelepen sokszor nagyobb a tisztaság, mint Földvár part menti területein. Nyugágytól a bojlerig mindenféle lom látható kidobva. Javasol­ták a közgyűlésen: az üdülőtulajdonosok szólja­nak rá renitens társaikra, akik az utcasarokra hord­ják a szemetet. S azt is, hogy min­denki vásároljon magának kukát. Egy hölgy azt állította: vannak jó néhányan, akiknek sok a három­száz forintos kurtaxa. Azt javasol­ta: differenciáim kellene, például úgy, hogy a szobaár bizonyos szá­zalékát kelljen befizetni idegenfor­galmi adóként. Dr. Kiss Pál jegyző jó hírekkel biztatta a kábeltévés szolgáltatás iránt érdeklődőket. E szerint hete­ken belül kiépítik a gerincvezetéket a 7-es út két oldalán - a hálózatbő­vítésre ötmillió forintot szán az ön- kormányzat -, s attól kezdve bárki ráköttethet; a parttól távolabbi terü­letek az ősztől kerülnek sorra.- Földvár kiállja az összehasonlítást bármely hazai vagy európai üdülővárossal - vélekedett Ber­kes László polgármester. - Vannak fegyelmezetlen emberek itt is, de a többség nem szemetel. A helyi adóról annyit: erre az évre a kurtaxából 63 millió forint bevételt terveztünk. Az állam minden besze­dett forinthoz kettőt hozzátesz. Emiatt ingyenesek a parkolóink, nem kérünk pénzt a strandolásért és az illemhelyek használatáért. ___________fónai imre J obbkéz-szabály- Nem igaz, hogy az üdülőtulajdonosok kezdeményezésére szüntették meg a közlekedési táblákat az útkereszteződések­ben és vezették be a jobbkéz-szabályt - állította Bornemissza Károly egyesületi elnök.- Az üdülőtulajdonosok egyesülete kezdeményezte a város közlekedési rendjének a felülvizsgálatát, hogy csökkentsék az autók sebességét a kisebb utcákban. Tanulmány készült a polgármesteri hivatal megbízásából, s a szakértő által javasol­takat fogadta el a képviselő-testület - mondta dr. Kiss Pál jegyző.- Nem kell rajta csodálkozni, nyugat-európai üdülőhelyeken is él a jobbkéz-szabály. Nem érdekes, hogy ki javasolta; ahol szükséges, a tapasztalatok alapján esetleg majd finomítunk rajta - zárta le a vitát Berkes László polgármester. AZ ÖNKORMÁNYZAT HÍREI SIKERES ZENEISKOLÁSOK. Dolgos tanévet zártak a Rántó György Zeneiskola növendékei; tíz tanuló végzett az idén s in­dult a zene szeretetével felvér­tezve további tanulmányokra. Zenei pályát hárman választot­tak. A diákok többsége visszajár a zenekarba, énekkarba, s a vá­ros nyári rendezvényein is fel­lépnek. A Jubileum téren min­den szerdán este nyolckor térze­nével szórakoztatják a korzó lá­togatóit. VIHAR TAROLTA A FÁKAT. Földvár központját sem kímélte a múlt hét végi vihar: az orkán­szerű szél letarolta a polgármes­teri hivatal előtü fákat. A kár több százezer forint. Magával sodorta a szél a város zászlaját is, amit egy part menti üdülő ud­varáról juttatott vissza a lelkiis­meretes megtaláló. KÖZOKTATÁSI TERV. Az ön kormányzat három közoktatási intézmény fenntartójaként, szakértő bevonásával készíti közoktatási intézkedési tervét. A program alapján a következő három évben sor kerül a törvény szerinti eszközbeszerzésre, s rögzítik a fenntartó és az intéz­mények közti kapcsolattartás helyi rendjét is. MŰSZAKI ÁLLÁSHELY. Ápol gármesteri hivatalban műszaki fő­iskolai végzettséggel, magasépítő vagy településmémöki szakképe­sítéssel építésügyi főmunkatársi állás azonnal betölthető. HANGVERSENY, NÉPTÁNC. A Bajor Gizi Közösségi Ház szá­mos programja közül a jövő hét­re kettő is jut. Július 25-én a templomban orgonahangver­sennyel kezdődik a nyári hang­versenysorozat, július 29-én pe­dig a város ad otthont a 39. bala­toni folklórtalálkozónak. SEGÍTJÜK A DIÁKOKAT. Két kollégiumi hely biztosításával is támogatja a város a felsőoktatási intézményekben továbbtanuló fiatalokat. Akinek kollégiumi felvételi kérelmét elutasították, még van esélye, hogy a drága al­bérlet helyett kollégiumi elhe­lyezést kapjon Pécsen. Az au­gusztus 3-ig benyújtott kérelme­ket a humán bizottság bírálja el. NÉGY GYAKORNOK. Ezen a nyáron is négy középiskolás, il­letve egyetemista jön szakmai gyakorlatra a polgármesteri hivatalba. A tanulók között olyan is akad, aki a kötelező idő letöltése után tovább marad, és kisegítő szakmai munkát végez a nyár hátralévő részében. Vágja ki, mert szüksége lehet rá! A Somogyi Hírlap hirdetésfelvevő helyei a Balaton-parton Somogyi Hírlap irodája Siófok, Szabadság tér 2.1/1. Tel.: 84/311-668, fax: 84/311-861 Molnár Géza Balatonlelle, Rákóczi u. 204. Tel.: 84/354-528 Hirdető Centrum Balatonboglár, Sétáló u. 5/1 Tel.: 85/450-104 A takarékszövetkezetek balatonföldvári, kó'röshegyi, zamárdi, balatonszárszói, balatonszemesi, ádándi, ságvári, irodájában ^ Szeretnénk, ha nemcsak olva­sója, hanem ajánlója is lenne a Somogyi Hírlap-nak. Ezért kérjük, hogy szervezzen isme­rősei, barátai körében új előfi­zetőt lapunknak. Azok a jelenlegi előfizetőink akik új megrendelőt szervez­nek lapunknak, ajándékot kapnak.------------------------------------------------------------------------------------1 M egrendelőlevél a Somogyi Hírlap előfizetésére 2000.............................-tői C ímzett: a Somogyi Hírlap Kiadója, 7401 Kaposvár, Pf. 31. Előfizetési időszak: Előfizetés díja: Az árus árhoz viszonyított kedvezmény egy hónap Beszervező előfizető: Név Kérjük előfizetőinket, hogy ha szerveznek új előfizetőt, akkor az itt látható megrendelőlapot ki­töltve küldjék vissza. A boríték­ra nem kell bélyeget ragasztani, a postai díjat kiadónk a levél ér­kezése után kifizeti. Lakcím: I Beszervezett előfizető: Név........................................................................ | Lakcím:................................................................ ■ I_________________________________________________________I Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Zöldszám: 06-80/200-434. Adószám: 10462933-2-11, cégjegyzék szám: 11 -09001415. | BTS Utazási iroda Holovits Gumi és Balatoni Turista Szerviz Gyorsszerviz er Fizetővendéglátás- Sava - Debica és futózott na- Programszervezés gumiabroncsok, es- Valutaváltás- Acél és könnyűfém keréktárcsák ef Ingatlanközvetítés- Az Agrogumi teljes választéka es- Értékbecslés ugyanazon áron és feltételekkel » Vadászat szervezés- Ingyenes gépjármű átvizsgálás Keresünk idei szezonra- Liqui Moly olajok és ingyenes vendégeink számára villákat, cseréjük valamint jövő évi szezonra- Levegő és olajszűrők külföldi katalógusban való- Adalékok és ápolási anyagok megjelenéshez várjuk- Gyújtógyertyák jelentkezésüket.- Ékszíjak Főiroda: Balatonföldvár,- Fékhetétek Budapesti u. 1.- l77Ók Tel/fax: 84/341-556.- Ablaktörlők jpj 1 Irodák:- Akkumulátorok Siófok, Balatonlelle- Ragasztó és tömítőanyagok _ Petőfi st. 24. Vágóhíd u. 2. 84/318-562 85/452-969- PB gáz I Balatonfenyves Cím: 8623 Balatonfoldvar, Fenyves u. 2. Budapesti u. 42. ■ 85/361-602 (1(6W) Tel.: 84/340-660

Next

/
Oldalképek
Tartalom