Somogyi Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-18 / 166. szám

2000. Júuus 18., Kedd SPORT Somogyi Hírlap - 9. oldal A hétvégén minden korábbinál több, mintegy 300 versenyzőt várnak Fonyódra a VII. SymaTriatlon Balaton Nagydíjra fotó: kovács tibor VII. Syma Triatlon Balaton Nagypi'j Sztárok csatája Budapest Ezúttal már hetedik alkalom­mal rendezik meg a hétvégén, szombaton Fonyódon nagy ér­deklődéssel várt (pénzdíjas) Syma Triatlon Balaton Nagy­díj Griff Gentlemen's középtá­vú országos bajnokságot, egy­ben nyílt nemzetközi ver­senyt, amelyre rekordszámú indulót várnak. Erről tartot­tak tegnap sajtótájékoztatót Budapesten a Rolling Rock Cafe-ban. Aligha lehet véletlen, hogy a ren­dező Balaton 2000 SE elnöke, Lomnici Attila elsőként a szpon­zorokról és a támogatókról be­szélt. Ma már ugyanis lehetetlen lenne az ő segítségük nélkül ko­molyabb versenyt rendezni. Ne­kik köszönhetően az idei erőpró­ba legjobbjai közel 800 ezer fo­rint pénzdíjon osztozhatnak majd - az abszolút női és férfi győztes egyaránt 100 ezer forint­tal lesz gazdagabb -, amelyet to­vábbi egymillió forint értékű tárgyjutalom egészít ki.- Amíg a hazai triatlon- versenyeken sajnos egyre csök­ken az indulók száma, addig a fo- nyódi középtávú viadalon - amely már hosszú évek óta az egyetlen az országban - folyama­tosan nő - mondta nem kis büsz­keséggel Lomnici Attila főrende­ző. - Ez az a verseny ugyanis, ahol a rövidebb távok specialistái összemérhetik a tudásukat az Ironman-ekkel. Tavaly minden korábbi részvételi rekordot meg­döntve 270-en álltak rajthoz a Ba- laton-partján; könnyen elképzel­hető, hogy az idén az indulók száma eléri, vagy esetleg túl is lé­pi a 300-at. Ahogy azt már a korábbi fo- nyódi versenyeken megszokhat­tuk, ezúttal sem akármilyen me­zőny sorakozik majd fel a rajt­hoz. A nőknél ott lesz az egyik legjobb és legismertebb magyar triaüonista, Molnár Erika - aki hosszú kihagyás után ezen a via­dalon tér újra vissza -, a másik olimpiai résztvevő, Edöcsény Nó­ra, és a több sportágban is jeles­kedő Csömör Erika. A fonyódi nagydíj nagy kérdése, hogy vajon sikerül-e megszakítani az Erikák győzelmi sorozatát, hiszen a ko­rábbi hat fonyódi versenyből Csömör négyet, Molnár pedig kettőt nyert. A férfiaknál a hírek szerint hiányozni fog a korábbi háromszoros fonyódi győztes Kropkó Péter - az idei viadalt saj­nos nem tudja beilleszteni a fel­készülési- és versenyprogramjá­ba -, viszont olyanok állnak majd rajthoz, mint az idei (és tavalyi) olimpiai táv bajnoka, Hóbor Pé­ter, a korábban Fonyódon kétszer is diadalmaskodó Schumacher Ákos, de Zsódér Zsolt és Fazekas Attila neve sem cseng(het) isme­retlenül a sportág hívei előtt. Az idén először indul a népszerű francia testvérpár, a Tisza- újvárosban készülő 29 éves Benjamin Sanson, és két évvel idősebb bátyja, Jaromee Sanson is Előbbi többször is dobogóra állhatott Világ Kupa-futamokon, s egyszerűen csak a „Hal” névre hallgat - lévén ő a világ legjobb triatlonista úszója -, utóbbi nevét pedig inkább a hosszú távú via­dalokon jegyezték - legalábbis eddig. De nem csak az indulók név­sora parádés; amilyen remeknek ígérkezik a verseny, olyan lesz a körítés is. Szombaton este fellép a népszerű Bon-Bon, másnap pe­dig a TV2-ből jól ismert Pachmann Péter és barátai adnak koncertet. Egyébként sem lesz nagyon üresjárat, hiszen szinte állandóan foglalt lesz a színpad: különböző programok és látvá­nyos bemutatók szórakoztatják majd a nagyérdeműt. Egyszóval aligha bánja meg az, aki hétvégi programjául a nagy Balaton-parti triatlonpartit választja. FENYŐ GÁBOR Kosárlabda NB I „A” csoport - férfiak Elkezdődött Új csapat, új edző, új célok. Röviden talán így lehetne összefoglalni a Klíma-Vili Purina Kaposvári KK NB I „A” csoportos férfi együttesének jelenlegi helyzetét. Az alapként a legjobb négy közé kerülést célul kitűző gárda tegnap kezdte el a felkészülést a szeptember végén kezdődő bajnoki rajtra. Kaposvár Mint arról már korábban beszámoltunk egy kivétellel immár véglegesnek tekinthető a kaposváriak játékoskerete. A harmadik külföldi kosárlabdázó ügyében még nincs döntés, de a hónap utolsó napjáig ez az ügy is lezárul. A külföldi játékosok - így a jugoszláv Sztojan Ivkovics, a bosnyák-török állampolgárságú Emir Halimics és a kiszemelt afnerikai hátvéd-bedobó július 31-én csaüakozik új társaihoz. A tegnapi első tréningen újra csapattársként # üdvözölhette egymást a Filipovics Gordon és Varga Roland. Előbbi egy évnyi szolnoki kitérőt követően, utóbbi két, Székesfehérváron töltött szezon után vissza a somogyi megyeszékhelyre. A bajnok és kupagyőztes Albacomp-UPC együttesétől Vargával tartott Gémes Levente, az olajos gárdától pedig Ivkovics érkezett Filipoviccsal párban. Bizonyára a közönség is örömmel üdvözli majd az újra hazai színekben pattogtató Simon Balázst, aki a zalaegerszegiek mezét cserélte kaposvárira. Új, de nem ismeretlen arc a dombóvári Szőke Balázsé. A bedobó a „B” csoportba kieső együttesből tette át székhelyét a szom­szédvár csapatába. A maradók „táborát” a Bencze Tamás, Ágfalvi Mihály és Beck Attila trió képviselte. A felnőttekkel gyakorolt a ldub utánpótlását képviselő Domonkos András, Tömösváry Máté, Kovács Gergely, Hemesz Péter és Kubatov Gábor is. A első edzés után a csapatkapitányi posztot betöltő Bencze a következőket nyilatkozta lapunknak; - Ha a Klíma-Vili keretét alkotó neveket nézzük gyakorlatilag reális a vezetés - első négy helyet megjelölő - cél­kitűzése. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen tel­jesen újjáalakult a gárda, így a csapatépítés lesz a fő feladat. Remélem minél előbb összeszokunk és ütőképes együttest alkotunk majd. Segítség lehet, hogy ezúttal több kaposvári kötődésű játékos szerepel majd a keretben. Nagy lesz a harc a kezdőcsapatba kerülésért, hiszen több közel azonos szintű kosárlabdázó alkotja a gárdát. Az új szabályok miatt várhatóan többet kell cserélni, így azok az együttesek lesznek majd jók, akiknek úgymond „hosszabb” lesz a kispadja. Nem szabad lebecsülni a vetélytársakat, hiszen az Albacomp, a Szolnok, a Körmend, vagy a Szombathely továbbra is nagyon erősnek tűnik. Debrecenben még nem zárult le az átigazolás és az Atomerőmű csapata biztosan jobban teljesít, mint az elmúlt szezonban. Az edzés végén a szintén újonnan érkező Földi Sándort faggattuk, aki a Falco KC Szom­bathely kispadját cserélte fel a Klíma Vill-ére.- Kézenfekvő a kérdés, miért váltott csapatot?- A rájátszás utolsó köre zajlott, amikor a kaposvári vezetők megkerestek ajánlatukkal - kezdte Földi Sándor, aki immár tizenkettedik sze­zonját kezdi Magyarországon. (Három évig Ausztriában edzősködött, a szerk.) - Bár nagyon jól éreztem magam Szombathelyen, azonnal gondolkodóba estem, hiszen úgy érzem itt - a város-, és a klubvezetés jóvoltából biztosabb alapokon nyugszik a sportág. Ezen kívül egy új a felkészülés csapat mindig kihívást jelent egy edző számára. Engem pedig elsősorban ez ami kifejezetten érdekel. Nehezebb helyzetben leszek, mert telje­sen új csapatot kell építenem és az elvárás magas. Nagy feladat elé állítottak, én pedig igyek­szem legjobb tudásom szerint megfelelni ennek. Szeretném, ha mérkőzéseinken - az eddig ellen­félként tapasztalt - hozzáértő és szimpatikus kaposvári közönség az eredményes játék mellett igazán jól szórakozna.- Gyanítom, hogy a kötődés a csapat és a szurkolók között az eddiginél szorosabb lesz, hiszen többen visszatértek a Klíma-Viü-hez.- Mindez nagy segítség lehet számunkra. Filipovics, Simon és Varga egyaránt lelkes, hajtós játékosok. Meggyőződésen hogy a sem az ő, sem pedig a többiek hozzáállásával nem lesz problé­ma. A közös munkához pedig a közönség is hoz­zájárulhat. Sokkal könnyebb jó hangulatban, „táblás ház” előtt játszani, mint halk, unalmas környezetben kosárlabdázni.- Az új keretben a külföldi posztokon két euró­pai stílusú légiós szerepel. Könnyebb lesz velük dolgozni?- Mindenképp. A jugoszláv iskolán felnőtt Ivkovics és Halimics jobban alárendeli képességeit a csapatérdeknek. Az Egyesült Államokban az egyetemeken elsősorban az NBA- nek képeznek kosárlabdázókat. A kollektív játék helyett az egyénit erőltetik, mert más felfogásban játszatják az együttesek tagjait. Európában ­elsősorban a zónavédekezés engedé­lyezése miatt - más a helyzet. Itt sokkal jobban egymásra vannak utalva egy gárda tagjai. Ezért előnyösebbnek tűnik csapatonként egy amerikait szerepeltetni. A hiányzó posztra meg­vannak a jelöltjeink, a hónap végéig eldől, hogy ki lesz a harmadik külföldink.- Köztudott, hogy a következő sze­zonban új a játékszabályokat is bevezetnek. Ön szerint milyen változá­sokat hoz majd ez a honi kosárlabdában?- A legfontosabb szabály a támadóidő 24 másodpercesre történő mérséklése. Valamennyi csapatnak gyorsítania kell játékát. Elsősorban a játékfelfogásban kell váltani. Az eddiginél tapasztaltai szemben is agresszívebb lesz a védekezés, ami ahhoz vezet, hogy több cserére lesz szükség. A játékosok már az első passzokat igyekeznek megszerezni az ellenféltől, vagy a szervezett támadást tíz másodperc alá akarják szorítani. A távoli dobások szerepe még jelen­tősebb lesz, a hosszabb lepattanókat megsz­erezve pedig gyors ellenakciókat kell vezetni.- Miként alakul a csapat felkészülése?- Ezen a.héten napi egy edzés van progra­mon, elsősorban az állóképességet fejlesztjük. A jövő héten már naponta két alkalommal találkozunk a játékosokkal és heti négy kondi­cionáló tréning mellett az egyéni technikai képzés is megkezdődik. A külföldiekkel kiegészülve pedig minél több előkészületi mérkőzést szeretnénk vívni magyar és külföldi együttesekkel. Hír még a csapat háza tájáról, hogy az ifjúsá­gi együttes irányítását Gémesi Csabától az eddigi technikai vezető Monok Tibor vette át, az ő feladatkörében pedig ismét Nagy Imre tevékenykedik. A játékosokat továbbra is Horváth Tamás gyúrja. A fiókcsapat ügyében még nincs végleges döntés, de az egyesület vezetése valamennyi szerződtetett kosárlab­dázójának állandó játéklehetőséget szeretne biz­tosítani. KUN ZOLTÁN Favoritos bajnokságok Ismét Horváth Kornél remek tel­jesítményéről adhatunk hírt a junior országos atlétikai bajnok­ság után. A kaposvári Favorit AC fiatalja a kétnapos verseny leg­nagyobb visszhangot kiváltó eredményeivel hívta fel magára a figyelmet. Mindkét rövidtávfu­tó számot fölényesen nyerte, pe­dig hazánkban üyen erős junior mezőny még nem volt. Nem vé­letlen, hogy váltóban új orszá­gos csúcsot futottak. Horváth Kornél időeredményei is egé­szen kiválóak lettek (10,67 és 21,68), úgy, hogy a szakadó eső és a szél sem a sprintereket segí­tette. Dovigyel Csaba edző tanít­ványa az idén az összes junior sprintbajnoki címet begyűjtötte. Klubtársa, Grábner Tímea sem sokkal maradt el tőle eredmé­nyességben. Súlylökésben (13,36) arany-, míg, gerelyhajításban (43,08) ezüstérmes lett. Mivel betöltöt­te a 19. életévét, így utolsó utánpótlás bajnokságán vehe­tett részt és súlylökésben elért győzelmével maradandót alko­tott. Hétéves utánpótláskorú pályafutása alatt ebben a dobó­számban nem szenvedett vere­séget magyar bajnokságon. Az ötödik Favorit érem, az ifjúsági­aknál a meglepetés ember, Va­sas Kingának jutott gerelyhají­tásban. Ebben a korosztályban még három ötödik hely jutott a Favoritnak, Forró Zsófia (3000 m), Laki Lukács Péter (300 gát) és Grábner Gyula (súly) révén. Gerencsér Gábor is döntős lett diszkoszvetésben, ahol végül a hetedik helyen végzett. KUN 28. HETI TOTÓ TOTÓNYEREMÉNYEK. A Sze­rencsejáték Részvénytársaság tájékoztatása szerint a 28. foga­dási heti Totó nyereményei a jö­vedelemadó levonása után a kö­vetkezők: 13 plusz egy találatos szel­vényt hat darabot találtak. Nye­reményük egyenként 1 millió 128 ezer 116 forint. A tizenkét darab 13 találatos szelvény nye­reménye egyenként 138 ezer 95 forint. A 388 darab, 12 találatos szelvény egyenként 4 ezer 805 forintot ér. A 3 ezer 973 darab 11 találatos szelvény nyereménye egyenként 469 forint. A 10 talá­latos szelvényekre (22 ezer 614 darab), egyenként 137 forintot fizetnek. GÓLTOTÓ. A góltotón hat talá­latos szelvény nem volt. A tizen­két darab 5 találatos szelvény nyereménye egyenként 5 ezer 294 forint. A 182 darab 4 talála­tos szelvényre egyenként 527 fo­rintot fizetnek. ■ II. Pannon Pan Kupa ([pénzdíjas) nyílt nemzetközi egyéni sakkverseny A hajrá következik Kaposvár __ A z ötödik forduló mérkőzéseivel foly­tatódott Kaposváron a MTESZ-szék- házban Somogy legrangosabb sakkvia­dala, a több mint 700 ezer forint össz­díjazású II. Pannon Pan Kupa nyílt nemzetközi egyéni verseny. A negyedik fordulóból még nem közök ered­mény. „B” csoport: Munkácsy Sándor-Ács Gábor 0:1. A tegnapi ötödik forduló eredményei. „A” csoport: Darko Feletar-Rázsits Géza 1:0; Németh Zoltán-Gyurkovics Miklós 1:0; Tancsa Róbert-Turzó Attila 0:1; Vlagyimir Volosin-Lehmann Zoltán 0,5:0,5; Néber Ákos-Kovács István 0,5:0,5; Csorbái Attila-Kincs Imre 0:1; Vargyas Zoltán-Veress Róbert 0:1; Ronga Attila-Marko Srebmics 0,5:0,5; Néber Zsolt-Marcsingó József 1:0; Horváth Attila-Vedran Bad 0,5:0,5; Kadlicskó József-Má- tyás Imre 1:0; Ruszin Tibor-Németh Attila 0:1. A Szabó Zsolt József-Vidéki Sándor, Kustár Sándor-Amrein Roland, Kovács Előd-Vojko Srebmics, Macsik Tamás-Heinrich Ferenc, Tivolt Ferenc-Czimer József és Rajnai István-Mihalecz Attila partik lapzártakor feje­ződtek be. „B” csoport: König Balázs-Kalmár Károly 0,5:0,5; Ács Gábor-Ladányi Zsolt 1:0; Gyugyi Péter-Schlegl Ottó 1:0; Horváth István-Csiíd Ist­ván 0:1; Szabó László-Székely Ferenc 0:1; Makai Gyula-dr. Trapp Imre 1:0; Pór Attila-Szabó Sán­dor 1:0; Neményi Emő-Torma József 0,5:0,5; Lenkovics Lajos-Munkácsy Sándor 0:1; Németh Viktória-Szabó Tibor 0:1; Dóba István-Óvári Géza 0:1; Rázsits Tamás-Nagypál András 1:0; Gruller József-Kása Mihály 1:0; Hermes Lajos-Haszon Attila 0:1 (játék nélkül); Szántó Gábor-Tados Zsófia 0:1; Kajzler Attila-Vaga Vi­rág 0:1; Fias Bálint-Szabó León 1:0; Bakondi Já- nos-ifjabb Lenkovics Károly 0,5:0,5. A Nagy Zoltán-Birkás György, Zanaty Péter-Kele János, Rezsek Győző-Szappanos La­jos és Nagy Zoltán-dr. Horváth János partik lap- zártakor fejeződtek be.________________fenyő Túl van a verseny felén a II. Pannon Pan Kupa nemzetközi nyílt egyéni sakkverseny népes mezőnye fotó: lang Erdészek a sportpályákon Barcs A Somogyi Erdészeti és Fa­ipari Rt 29. alkalommal rendezte meg sportnapját, melynek ezúttal Barcs adott otthont. A megmozdulás­nak csaknem ötszáz részt­vevője volt, az erdészeti dol­gozókon kívül meghívták családtagjaikat, valamint a megye két erdészeti intéz­ményének szakoktatóit is. Nyolc sportágban mérték össze tudásukat a sefagosok. Az össze­sített pontok alapján az első he­lyet a nagybajomi erdészet csa­pata szerezte meg, a somogyvári és a központi teamek előtt. Leg­korábban a horgászok keltek, akik közül Fehér lózsef, a Zselici Erdészet munkatársa hét hallal megnyerte a versenyt, 8,45 kilo­gramm uszonyost fogott. A leg­több nevezőt a lövészet vonzotta, a hölgyek közül Pfeiffer Jánosáé (Somogyvár), a férfiak közül pe­dig Nádas József, az erdészeti szolgálat igazgatója állhatott a képzeletbeli dobogó legfelső fo­kára. Az eső ellenére harmincket- ten értek célba a 100 méteres sík­futásban. A magasugrásban Kovács Krisztián 180 centiméterrel su­hant át a léc fölött. A kispályás labdarúgáson tíz csapat indult, első lett a Csurgói Faipari Kft együttese, őket követték a Dráva- Völgye Szakközépiskola dolgo­zói és a marcali erdészet csoport­ja. Néhány sportversenyszám és teke is várta az érdeklődőket. A szakmai lebonyolításban a helyi önkormányzat sportreferense Horváth Gábor segített. A díjakat Barkóczi István, a Sefag Rész­vénytársaság vezérigazgatója ad­ta át. SZ. K. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom