Somogyi Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-15 / 164. szám

2000. július 16. ★ KÖZELRŐL ★ 3 Hetesi erőmért) Hetes adott otthont a „Magyarország legerősebb fa­luja” dél-dunántúli döntőjének tegnap. Nyolc falu csapatai küzdöttek itt a továbbjutásért, erőt igénylő és tréfás feladatok megoldásával. A háziasszonyok ugyanúgy próbát tettek, mint a férfiak: mert a sze­kértolás mellett a ruhás kosár vitele is teljesítendő feladat volt. Két kategóriában lehetett nevezni és a győzteseket is így hirdették meg. Az ezer fő alatti falvak közül tovább jutott az első három helyezett: elsőként Csombárd, másodikként Baté, harmadik­ként Fonó. Az ezres lélekszám feletti falvak közül első lett a Bács-Kiskun megyei Bölcske, második Hetes, harmadik Mezőcsokonya, közülük azonban csak az első kettő kerül be az országos döntőbe. A verseny alkalmat teremtett ünnepélyes esemé­nyekre is. Dr. Gyenesei István a megyei közgyűlés elnöke Él Fülöpnek nyújtott át jutalmat a szervezés­ben nyújtott munkájáért elismerésül. Emellett az If­júsági és Sportminisztérium munkatársa átadta Ádám László hetesi polgármesternek, a belső- so­mogyi mikrotérségi társulás elnökének azt a pályá­zaton nyert pénzösszeget, amit Hetes és másik négy település ifjúsági referens foglalkoztatására, és ifjú­sági önkormányzat kialakítására használhat fel. A verseny mellett egész napos programok szórakoz­tatták a falvak lakóit, s ezen még az eső sem tudott változtatni. Szélesi Húzd meg - ereszd meg... FOTÓ: KOVÁCS TIBOR Nem izzadtak az első kaszások Az ötödik aratófesztivál is az első kaszások bemutatójával kezdődött tegnap Orciban. Barkóczy Gellért or­szággyűlési képviselő (FKGP) mutat­ta meg, mi is az etalon, bár a sassze­mű szakértők figyelmeztették, hogy nem ártana, ha kicsit megemelné a könyökét, s akkor nem maradna utá­na tarló. Francz Rezső honatyának (MSZP) kaszakezelési technikája - a szemtanúk szerint - romlott tavaly óta, de a lelkesedése határtalan volt. Dr. Szabó József Andor képviselő (Fidesz-MPP) munkáján látszott, hogy nem gyakorolt tavaly óta„Pásztohy András (MSZP) viszont javított technikáján a korábbi produk­cióihoz képest. Dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke fenetlen ka­szájával is szép rendet suhintott. Az igazi versenyen 17 csapat mér­te össze a tudását: hét a Vajdaságból érkezett. Az adai nyugdíjasok szív­erősítővel kezdték, a híressoriak ka­szása viszont minden vágás után megpörgette a levegőben a kaszát. A legfiatalabb társaság Répáspusztáról jött, de a húsz éves fiatalok nem elő­ször versenyeztek: már öt éve is itt voltak. Egy napot gyakoroltak, és fel­vértezték magukat nagyszüleik taná­csaival. A legidősebb kaszás a 76 éves szentgáloskéri Knrják József volt: ő 1940-ben aratott először, s nem volt szüksége gyakorlásra, a mozdulatok már a karjában és a szí­vében vannak. Az aratóverseny győz­tese a szabadkai „Bunevacko Kolo” csapat lett. Második helyen a „Nem csak a 20 éveseké a világ” csapat vég­zett Fülöpszállásról, a harmadikak az imrehegyi „Vastaps” tagjai lettek. E mellett fogatos és traktoros szántó verseny is zajlott. A fogatosok közül Csiszár László bizonyult a legjobb­nak Tünde és Rigó nevű lovával, trak­torosként váltva forgató ekével a szentgáloskéri Buzsáki Károly, nagy ekével Oláh Lajos a Kapostáj szövet­kezetből, kis ekével pedig Szőke Zol­tán az ádándi szakmunkásképző is­kola növendéke. Tizenegy órakor a rendezvény a közeli halásztó partjára tevődött át. Itt indultak útjukra a Mól traktor-cross terepverseny traktorai. A verseny győztese a Bárdudvarnokról érkezett Simon Sándor volt. Ebédidő tájékán a tópartot fensé­ges illatok töltötték be: a Podravka és a Somogyi Hírlap által támogatott pörköltfőző verseny résztvevői mind remekművet alkottak. A legízlete- sebbnek a felsőrajki Pálfi Anikó és Németh László nyúlpörköltje bizo­nyult, maga mögé utasítva kecskegi- da-, kakas-, és bikatöke-pörköltet egyaránt. Míg a nehéz feladat elé állí­tott zsűri kondértól kondérig járt ka­nalaival, addig az érdeklődőknek dr. Tamás Károly az FVM államtitkára, Barkóczy Gellért képviselő és dr. Szé­les Gyula a Kaposvári Egyetem pro­fesszora tartott fórumot, amelyen a vidék gondjairól beszéltek. Dr. Ta­más Károly millenniumi zászlót ado­mányozott Orcinak, amit Szlávik Jó­zsef polgármester vett át. A délután ezt követően már a szórakozásé volt: a színpadon többek között fellépett Madarász Katalin magyar nóta éne­kes, és Poór Péter táncdalénekes is. Szélesi Sándor Akik jól tippeltek A Somogyi Hírlap az őrei aratófesztivál kapcsán játékra hívta olvasóit: a somogyi első kaszások milyen öltözetben vágják majd a rendet. A helyes megoldás: 2, 3,1, 2, 3 volt. Egy találatot ért el: Fonyó József és Tamás Tünde Boglárról, Friesz Károlyné Zamárdiból, Szabó János és Szabó Jánosné Böhönyéről, Vörös Lajosné Osztopánból, és Friszt Józsefné Várdáról. Két találatos: Csapó Ivett, Bajzik Miklósné, Kelemen András, Tulok Vendel és Csuka Albert Kaposvárról, Hartman Ágnes Barcsról, Pataki József Igáiból, Balázs Józsefné Somodorból, Pintér Sándomé és Tamás Sándorné Boglárról, Bognár Csaba Bálványosról, Jászfalvi Anna Fonyódról, Torma Jánosné Fenyvesről, és Ábrahám Lászlóné Ádándról. Három találatos: Bodó Bence és Bodó Kornélia Kisgyalánról, Sovák Péter Orciból, Fonyó Józsefné és Pintér Sándor Boglárról, Ivanics Ferencné Szabadiból, és Novák Istvánné Kaposmérőből. Négy találatot egyedül a kaposvári Csapóné Nagy Bernadett ért el, ött találatos tipp nem volt. Hétfőn bővebb tájékoztatást olvashatnak minderről a Somogyi Hírlapban. Kihajították^, a bíróságról j az alperest | Kihajítottak a saját tárgyalásá­ról egy barcsi férfit. A teremőr két perccel a tárgyalás megkez­dése előtt dobta ki a meglepett alperest. Azt még elárulta neki: azért teszi ki a szűrét, mert látja rajta, hogy részeg. A tárgyalást nélküle tartották meg. Veszített, és a férfi most az igazát keresi.- Munkából siettem a bíróságra. Au­tóval jöttem, már csak ezért sem le­hetett bennem alkohol - mondja Gyö­kér György, a kiebrudalt alperes. - Tény, hogy három üres sörösüveg volt nálam, mert a munkatársaim megkértek, hogy váltsam vissza az üvegeket boltban. A bíróságon sem­mit nem csináltam, a teremőr azon­ban ránézésre megállapította, hogy részeg vagyok. Miután kidobtak, azonnal a rendőrségre siettem. Kér­tem őket, hogy szondázzanak meg, s ha valóban ittas vagyok, vegyék el a jogosítványomat. Azt mondták: nem látszom részegnek, nincs szükség a szondázásra. A bíróság dolgozói emlékeznek az esetre. Azt mondják: a férfi valóban sörösüvegekkel érkezett, zajt csapott, és egyértelműen látszott rajta, hogy részeg. Ezért kellett kivezetnie a biz­tonsági őrnek. Ugyanakkor elismer­ték: a szatyorzörgésnél nagyobb rendzavarással nem lehet megvádolni Gyökér Györgyöt. Azzal érvelnek: ha idézést kap valaki, tisztességesen kell megjelenni a bíróságon, nem pedig sörösüvegekkel a hóna aiatt. S azt is mondják: a férfi nem ismeretlen előt­tük, jól tudják róla, hogy alkoholista.- Á válásom után valóban sokat it­tam, az utóbbi időben azonban nem. Igyekszem talpra állni, és ez lassacs­kán sikerül is. Semmim sem volt, most már saját lakásom és autóm van... Sajnos az embereknek nehéz bebizonyítani, hogy megváltoztam, ha már egyszer elkönyveltek része­gesnek. Azonban azt gondolom, hogy a bíróságon az ártatlanság vélel­me nem csak a tárgyalóteremben L kell, hogy érvényesüljön, hanem a fo- ■ lyosón is. N. L. | Somogyjádi százados lett Idén az ország legjobb lovasrendőre Patkó nélkül is száguldott Lázadó Idén hetedik alkalommal ren­dezték meg az ország lovas­rendőreinek bajnokságát. A helyszín ezúttal Somogysárd volt, a győztes pedig Petőcz Imre százados, a lovasbázis kiképző főtanára. Eleddig még soha nem fordult elő, hogy egyazon rendőr nyert volna egyéniben, csapatban, pá­rosban és még a sportszerűségi díjat is neki ítéljék. Petőcz Imre százados még nem is igen tudta feldolgozni, hogyan sikerült ezt a bravúros teljesítményt véghez- vinnie.- Szerencsém volt, mert kiváló társaim akadtak. A csapattagok­nak és a járőrpárok versenyén re­mek partneremnek, Jobbik Ákos őrnagynak legalább akkora érde­me volt a sikerben. Egyébként h£t éve rendezik meg a viadalt, és a párommal már háromszor nyertünk és egy alkalommal let­tünk másodikak. Egyéniben há­rom évvel ezelőtt már szereztem egy elsőséget, de két versenyt ki­hagytam sérülés miatt.- Csak nem lóbaleset áldoza­ta volt?- Az egyik esetben egy foci­meccsen kulcscsonttörést szen­vedtem, de a másik baleset való­ban lóhoz kötődik. A feleségem mosta éppen a lovamat, amelyet én a kötőféken fogtam. Egyszer csak észrevett valamit Lázadó, és elkapta a fejét. Akkora lendü­lettel tette mindezt, hogy vagy öt métert repültem a levegőben. Úgy értem földet, hogy a bokám is kifordult.- Talán nem véletlenül hívják a lovát Lázadónak.- Féléves korában hat embert szórt szét, amikor bélyegezték. Sokáig úgy tűnt, hogy idomítha- tatlan, már kezdtünk róla le­mondani. Nem hogy belovagol­ni, még megfogni sem nagyon lehetett, volt rá példa, hogy ki­tört, én meg a karámban marad­tam. Aztán egyszer meguntam az örökös rakoncátlankodását, és gondoltam lesz ami lesz, felü­lök rá. Állt, mint a cövek. Azóta sem dobott le, bár a két hátsó lá­bát megpatkolni lehetetlen vál­lalkozás. Még sohasem buk­tunk, a versenyen nem áll meg, inkább szétborítja az akadályt. Egyszer fordult az akaratom el­len, amikor túlságosan lassú iramban mentünk egy akadály- ■ ra. Az volt az egyetlen kitörése, de utólag beláttam, hogy jobb szeme volt, mint nekem.- Rendőrként hogyan került kapcsolatba a lovakkal?- Huszonhárom éve kezdtem lovagolni a Hódmezővásárhelyi Állategészségügyi Főiskola lovasklubjában. Ezután belo- vaglóként dolgoztam, de min­denhol felszámolták a tenyésze­tet, és odébb kellett állnom. Né­hány évet töltöttem el magán- gazdálkodóként, majd a kis­kunhalasi rendőrséghez kerül­tem kiképzőtisztnek. Hat éve kerültem Sárdra, ahol szakmai­lag és emberileg is kiváló közös­ség formálódott, ráadásul itt született meg a negyedik gyer­mekem. A már hetedik évében járó Lázadóval is Sárdon hozott össze a jószerencse.- Gyakran alakult ki lovas pá­lyafutása alatt ilyen kötődés egy lóhoz?- Talán 150 lóval dolgozhat­tam eddig, így nem nagyon en­gedhettem meg magamnak. Per­sze voltak olyan lovak, amelyek emlékezetes élményekkel aján­dékoztak meg, de előbb-utóbb mindegyiktől elválasztott az élet. Jó példa erre Holubár, aki­vel megnyertem az első bajnok­ságomat. Nem volt egy csodaló, de rendkívül becsületes, meg­bízható, kiszámítható társat vesztettem el, amikor hat másik ló mellé ráadásként adták el. Persze mindegyik általam belo­vagolt lótól nehéz volt megválni.- Igaz, hogy az ellenfeleit is kiképezte az országos viadal előtt?- A sportszerűségi különdíjat azért kaptam, mert a verseny előtti héten tartottunk egy edző­NÉVJEGY: Petőcz Imre százados, az ORFK Somogysárdi Lovasbázisának kiképző tisztje, főtanár, a VII. Országos Lovasbajnokság legeredményesebb lovasa, a bét eszten­dős Lázadó nyergében. Eddigi eredményei: 1997-ben egyéni bajnok, járőrpárban Jobbik Ákos őrnaggyal há­rom első és egy második helyezés. 2000-ben az egyéni összetett versenyt, a csapatbajnokságot, a járörpár- bajnokságot és a sportszerűségi díjat Is megnyerte. érző társ. Nem véletlen, hogy az öreg lovasok szinte összenőnek a lovukkal. Jobban tűrik ha a fe­leségükre tesznek megjegyzést, mintha a lovukra. Takács Zoltán tábort. Minden országos baj­nokság előtt van egy felkészítő tréning, de most olyan jól sike­rült a kiképzés, hogy a végén komoly gondot okoztak az el­lenfelek. Egyébként még csak kevés kapitányságon ismerték fel a lovas járőrözés előnyeit, pe­dig a statisztikák igazolják a ha­tékonyságát. a gépjárművel ne­hezen megközelíthető helyekre kiválóan be lehet lovagolni, és a ló nyergének magasából a terep is jobban átlátható. Azt sem sza­bad elfelejteni, hogy ló vonzza az embereket, ezáltal a kapcso­latteremtés is könnyebb. Bizo­nyított tény, hogy ahol lovas jár­őrök szolgálnak, ott visszafogot­tabb a bűnözés. Tudni kell, hogy a ló nem eszköz, hanem

Next

/
Oldalképek
Tartalom