Somogyi Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-15 / 164. szám
2000. Jűuus 15., Szombat N A G Y A T Á D I TÜKÖR Somogyi Hírlap - 23. oldal Városépítők Gombamód szaporodnak az új és felújított épületek Nagyatádon. Közelmúltban adták át a henészi városrészben a Jézus Szíve római katolikus templomot, s alig egy hónap múlva elkészül a város sportcsarnoka, melynek építéséhez háromszázmillió forintot az önkormányzat saját erejéből teremtett elő. Az elmúlt években több középület is megújult. Arculatot kapott a város a kivitelező cégek magas színvonalú, s építészetileg is igényes munkájának köszönhetően. Egy hónap múlva adják át a nagyatádi városi sportcsarnokot, mely az önkormányzat legnagyobb beruházása az elmúlt években, tudtuk meg Varjas Lajostól, a kivitelező, Varjas Kft ügyvezető igazgatójától. A háromszázmillió forintba kerülő 3200 négyzetméteres létesítmény a megye egyik legnagyobb sportcsarnoka lesz. A nagyszabású építkezés tavaly augusztusban kezdődött, s a nyár utolsó hónapjában vehetik birtokba a helyi egyesületek a modem sportcsarnokot.- A helyi sportéletnek végre lesz egy központja - mondta Varjas Lajos. - Eddig a városban nem voltak megfelelő edzési körülmények, a csapatok a szomszédos települések létesítményeit használták. Varjas Lajostól megtudtuk: a több mint háromezer négyzetméteres terem nemzetközi röplabda, kézilabda és egyéb labdajátékok helyszíne lesz, melyben csaknem ezer szurkoló szoríthat kedvenceiért. A sportrendezvények mellett az épületegyüttes kulturális, kereskedelmi és szórakoztató rendezvényeknek is otthont adhat. A csarnok alagsorában melegkonyhai egységet is kialakítottak. Az 1981-ben létrejött - építőipari kivitelezéssel, beton előregyár- tással és építőanyag kereskedelemmel foglalkozó - hatvan dolgozót foglalkoztató Varjas Kft a Városi Sportcsarnok felépítése mellett a nagyatádi tűzoltó-parancsnokság és egy negyvennyolc lakásos háztömb felújításában, valamint A belváros egyik legszebb épületegyüttese a Bagó és Társa Kft nevéhez fűződik. A Manufaktúra Kft kivitelezésében készült fedett termál a fürdő forgalmát növeli. több üzletház építésében vett részt. A közelmúltban adták át a henészi városrészben a Jézus Szíve római katolikus kápolnát, melyet a katolikus egyházközösség megbízásából épített a Bagó és Társa Kft. A kápolnát Balás Béla megyés püspök szentelte fel Jézus Szent Szíve ünnepén, június 30-án. A tizenegymillió forintba kerülő, hetven négyzetméteres templom dr. Kisnemes János plébános kezdeményezésére jött létre. Az egyházi intézmény a hívek és a város közös erőfeszítéseinek eredményeként épülhetett meg, tudtuk meg Bagó Lászlótól, a kivitelező vállalkozás vezetőjétől. Az építőipari vállalat több belvárosi épületet, áruházat, pénzintézetet és lakótömböt is épített Nagyatádon. A tíz éve alapított Bagó és Társa Kft felújítástól, új épületek kivitelezéséig mindenféle magasépítő tevékenységgel foglalkozik. A harmincfős szakembergárda több - százmilliós nagyságrendű - épület'kivitelezője volt már a megye számos településen. Az elmúlt években több középületet a Manufaktúra Kft épített a városban, illetve több intézmény újult meg a vállalkozás szakembereinek munkája nyomán. Szakonyi László igazgató elmondta: a vállalat a nagyatádi kemping mellett a termálfürdő fedett medencéjét építette fel a gyógyfürdő területén zajlott negyvenmillió forintos beruházás során.- Régóta szükség lett volna a fedett termálra, de csak két évvel ezelőtt került sor a kivitelezésre. Azóta érezhetően növekedett a fürdő népszerűsége és kihasználtsága. Emellett az Éltes Mátyás Általános Iskola lepusztult állapotban lévő homlokzatának újjáépítését is a vállalkozásunk végezte el. Szakonyi László elmondta: a tíz évvel ezelőtt alakult Manufaktúra Magasépítő Kft építkezéseit ötven építőipari szakember és százötven fős alvállalkozói háttér segíti. A cég több komoly üzletház, és közintézmény felújítását végezte az elmúlt években. szellő gábor A 300 millió forintba kerülő sportcsarnokot hamarosan befejezi a Varjas Kft TÖRŐK ANETT FELVÉTELEI Megújulásra vár a gondozó Hetvenkét éves a nagyatádi tüdőgondozó intézet, a pincétől a padlásig meglátszik az idő rombolása az öreg falakon. De nemcsak az épület öregedett el, az Ántsz legutóbbi helyszíni ellenőrzése során a közegészségügyi és sugáregészségügyi feltételeket is korszerűtlennek ítélte.- Több, mint negyedszázados régi röntgenberendezéseket használnak az intézetben, amelyeknek a röntgentechnikai szak- vélemény szerint az üzemszerű működése is nehezen biztosítható - mondta dr. Novotny Zita kórházigazgató. - Megfelelő képminőséget már nem adnak. A megbízható diagnosztika és a folyamatos napi munka érdekében már korábban szerették volna lecserélni a készülékeket korszerűbb vagy felújított típusokra, de pályázati támogatás híján mindeddig ez nem sikerült. Az ÁNTSZ vizsgálata nyomán azonban az elaprózott helyiségekből álló intézmény építészeti felújítása, átalakítása sem halasztható tovább. A legszükségesebb részleges belső átalakításra tavaly elkészültek a tervek, amelyek mindenekelőtt egy korszerű vizesblokk és különálló beteg WC építését jelölik meg. A munkákat azonban még nem kezdték el. Tavaly mindössze egy új filmelőhívót kapott a tüdőgondozó intézet. A szűrő és gyógyító munka azonban az elavult körülmények ellenére is folyamatos itt. Annak kell lennie, mivel Nagyatád és Csurgó vonzáskörzetéből összesen mintegy 50 ezer beteg tartozik a nagyatádi kórházhoz, így a tüdőgondozó részlegéhez is. • A megújulásra várva azért újdonsággal is szolgálnak. Már allergológia, légzésfunkció vizsgálatot és szakrendelést is végeznek a tüdőgondozó intézetben. b. m. Virágosítási verseny Konyakos vadpörkölt atádi módra A városszépítő egyesület az idén először négy kategóriában hirdeti meg a lakókörnyezet szépségét, rendezettségét értékelő versenyt. A virágos családi kert címre pályázhatnak mindazok, akik büszkék kertjük szépségére, harmóniájára. A nagyobb lakóközösségek együttesen is részt vehetnek a versenyen a virágos társasház, lakótömb kategóriában, a virágos intézmény címet pedig munkáltatók, önálló cégek és intézmények kaphatják. Egyedi lakások különös szépségű utcai megjelenését a virágos erkély, virágos ablak kategóriában jutalmazzák. A városszépítő egyesület a nyugdíjasok, a vöröskereszt, a diákok és a városgondnokság képviselőivel közösen augusztus elején értékelik mindazokat, akik a versenyre beneveztek, vagy akiket szomszédaik, ismerőseik ajánlottak a megmérettetésre. A szépség kategóriák legjobbjai az értékes jutalmak mellett falra tehető kerámia emlékplakettet is nyernek. _________________b.m. Hí rek MUNKÁT KERESTEK. Min den ötödik pályakezdő részt vett a munkaügyi központ nagyatádi ki- rendeltségén szervezett nyűt napon. A városban és térségében mintegy 320 pályakezdő fiatal van, akik közül 81-en tartósan nem tudnak elhelyezkedni. Az idén végzettek közül több, műit 60-an tájékozódtak a múlt héten tartott pályakezdő napon. A nyáron a regisztrált pályakezdő munkanélküliek mintegy tizede került ki az ellátásból, mert tovább tanul- nak, vagy sikerült hosszabb-rövi- debb időre munkát találniuk. ■ Bár a nagyatádi vendéglősök szerint a helybéliek nem igazán járnak étterembe, azért ha valaki megéhezik a városban, van hová beülnie egy jó atádi ebédre. A polgárias miliő nyugalmát, a vadászvendéglő hangulatos kerthelyiségét, vagy az elegáns hotel hűvösét is választhatja a városba érkező. Nem messze a fürdőtől, mégis kissé eldugott mellékutcácska kapubejáróján keresztül visz a vendég útja a Fehér Galamb vendéglőbe. A másfél százados épület megközelíthetőségének hátránya egyben az előnye is, hiszen a műemlék jellegű lakóépületben kialakított helyiségbe lépve hamisítatlan polgári környezetben találja magát a vendég. Családi vállalkozás, családias környezet - szól a többgenerációs vendéglátós família leszármazottja, Gózca Márta jelszava. Lányával és alkalmazottaival felváltva öntözik á béke szigetének nevezett mediterrán jellegű kerthelyiség leanderjeit, amelyek illata betölti a teret. A négynyelvű étlap mutatós, tartalma pedig étvágygerjesztő. Mindig kapható galambleves, de volt már egyéni megrendelés népies répás káposztára, atádi dödöllére, lassú főzéssel készült kakaspörköltre is. Persze a kakasételek elkészítésében a tizedik, azaz jubileumi évébe lépő Aranykakas étterem jár az élen. Páran javasolták már, hogy változtassák Aranytyúkra az étterem nevét, mert két hölgy az üzletvezető. Túrni Józsefné és Takács Józsefeié azonban ragaszkodtak a tradíciókhoz, és öt éve változatlan néven és küllemben működtették a vendéglátó helyet. Idén aztán pár hónapra bezártak, hogy egy vadonatúj konyhával és egy társas rendezvények tartására is alkalmas heAz Aranykakas vendéglő megújult konyhájában Is a kakasételeké a főszerep lyiséggel bővítsék. Kedvező áraik mellett vendégcsalogató, hogy kiválóan készítik szakácsaik a kakaslevest, a kakasszeletet és a kakastöke pörköltet is. A vendéglős hölgyek kedvence az „atádi mindent bele tál”, amelyben sertésszelet, sonka, gomba, velő is található, tetején a reszelt sajttal. A középkategóriás étterem vezetői büszkék arra, hogy sok belga, osztrák és német vendégnek is teríthetnek, akik a kemping vagy a piactér közelsége miatt rendszeresen „betévednek”. Nemrégiben egy akciót is kitaláltak: a vendégek egy tesztlapot kitöltve a sorsoláson étkezési utalványokat nyerhetnek. Ez is mutatja, kíváncsiak a vendégeik véleményére, és hajlandóak változtatni a sikeres vendéglátás reményében. A Gesztenyés vendéglő varázsa éppen a változatlanságban van. Hatalmas gesztenyefák árnyékában ülhet le az ínyenc egy-két különleges vadfalatra. A zöld és a barna szín a berendezésen és az ételekben is meghatározó. Kárpáti László az egyetlen vadételeket kínáló vadásztanya vendéglő tulajdonosa maga is vadász. Hogy a gasztronómia is a kisujjában van, ahhoz az étlapra tekintve nem férhet kétség. A bőség zavarában van a vendég, ha választania kell mondjuk a párolt szarvasszelet borral bolondítva vagy éppen atádi konyakos vadpörkölt között. Utóbbit mindenki vörösborral szokta meg, de a tulajdonos szerint a borpárlat pikánsabb ízt kölcsönöz a finom falatoknak. A slágerétel azonban a "Sertéscsülök, ahogyan Ikladon készítettük" elnevezésű ételköltemény, amely egy tavalyi hegyibuli emlékére kapta a nevét. A város központjában lévő tekintélyes Hotel Solar étterme hűvös eleganciájával a szálló és a fürdő vendégeinek is kedvelt törzshelye. Bognár Vilmos üzletvezető a külföldi szállóvendégek mellett a városlakókra is gondol, ezt mutatja a hét végi büfé jellegű vacsoralehetöség svédasztallal. A hideg és meleg ételekből egy áron annyit fogyaszthat a vendég, A Fehér Galamb étterem mediterrán hangulatú kerthelyiséggel várja vendégeit fotói törők amennyi jólesik. Ráadásul egy fogadás légkörét is megtapasztalhatja, akinek nem gyakorta adatik meg ez az élmény. Vasárnaponként délben kedvezményes menükkel várják vendégeiket, de a hétköznapokon is igyekeznek valami különlegessel előrukkolni. Az ínyencekben minden bizonynyal kellemes ízemlékeket idéz a rákkal töltött csirkemell áfonyamártással, a fűszerektől illatos pulykasteak, vagy éppen a kínai vokban sült ropogós zöldség. TAKÁCS ZOLTÁN A Solár étterme elegáns, de nem elérhetetlen fotós lang Róbert