Somogyi Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-14 / 163. szám
8. oldal - Somogyi Hírlap TÜKÖR 2000. Július 14., Péntek jfj CSŰR G O I Kiállítás másodszor A csurgói bio-dízel üzem ünnepélyes alapkőletételével veszi kezdetét az idén a csurgói mezőgazdasági kiállítás és vásár, amelyet második alkalommal hirdettek meg az Agrármarketing Centrum támogatásával. Ennek a kistérségnek van mivel büszkélkednie, éppen ezért meg kell mutatnia értékeit - mondták a csurgói és környékbeli gazdák éppen egy évvel ezelőtt, s megszervezték az első csurgói mezőgazdasági kiállítást és vásárt, amelyre ellátogatott Torgyán József földművelési és vidékfejlesztési miniszter is. Akkor a tárgyalások és a fórumok központi témája a bio-dízel hazai előállítása volt. Most, egy évvel később, a repcéből és napraforgóból motor hajtóanyagot előállító üzem alapkövét helyezhetik el. A miniszter Barcson járva találkozott a csurgói gazdaszövetkezet vezetőivel is, s ígéretet tett, hogy szeptember 30-án jelen lesz a beruházás indításánál. Vendégeket várnak Csurgó testvérvárosaiból, a horvátországi Vrsarból, a franciaországi Aumalle-ból, az erdélyi Székelyke- resztúrról és a hollandiai Markelóból. A csurgói mezőgazdasági vásáron terményeikkel, állataikkal és gépeikkel bemutatkoznak a környékbeli gazdák is, hogy eldönthessék, ezúttal kik érdemlik ki a vásárdíjakat. A gazdanapot csakúgy mint tavaly, a város napja előzi meg. Addigra fejeződik be a városháza teljes felújítása is. A tíz éves önkormányzat köszöntésére Áder Jánost, az országgyűlés elnökét invitálták meg a helybeliek, aki a meghívást elfogadta _____________________■ K IRÁNDULTAK A REFORMÁTUSOK. A somogyudvarhelyi és csurgói református felekezet tagjai is részt vettek a református világtalálkozón, Budapesten. Közöttük volt Szászfalvi László is, aki nem csak a világtalálkozón vezette őket, de megmutatta a Parlamentet is. A közel száz felekezeti tag Szászfalvi László képviselő munkahelyét is láthatta a Parlamentben. Költöznek a boltok Könyvesbolt lesz a diszkont helyén. A Csurgó Coop Kereskedelmi Rt másfél éve korszerű berendezésekkel nyitotta meg a Petőfi téren az egykori bútorbolt helyén a diszkont üzletét. Akkor arra számítottak, hogy 430-440 árucikket olcsón kínálva jelentős forgalmat bonyolíthatnak le. Elsősorban az alacsony jövedelműeknek akartak kedvezni ezzel. Dr. Gulyás Árpád, elnök szerint máig megfejthetetlen titok, hogy mi történt. Szeptemberben például már csak az egyszemélyes, kisboltok forgalmát hozta Az igazgatóság februárban úgy döntött, hogy bezárják. Addig hagyják meg, amíg korszerűsített^ a nagy Abc- ét. A felújított bolt megnyitott, a diszkont pedig bezárt. Most majd könyvesbolt foglalja el az üzlet egy részét, a másikat pedig bélbe adják azzal a feltétellel, hogy ott nem lehet élelmiszert és vegyi árut forgalmazni, a bérlő nem sértheti a szomszédos mezőgazdasági bolt érdekeit sem. ■ Aggasztó jelek Olvasó Györgynével, a munkaügyi központ csurgói kirendeltségének vezetőjével a minap arról beszélgettünk, hogy a városban és a környékén változatlanul aggasztóan magas a munkanélküliség. Tíz évvel ezelőtt a térségben még csak ötvenegy munkanélkülit tartottak nyilván, az év elején pedig ezerkétszázat. A legrosszabb év az 1993-as volt, amikor 1600 regisztrált munkanélküli rohamozta meg a hivatalt. Arról ma már senki sem vitatkozik, hogy a kimutatásokban szereplő adatok a valóságos itfÚDJÖP^iküIiséget mutatják-e? Csalókák a pillanatnyi statisztikák is, mert ezek szerint az 1200-ról 1004-re csökkent a regisztrált munkanélküliek száma, ám azt is tudni kell, hogy a nyári szezonális munkavállalások és a közmunkaprogram miatt ez egy megszokott csökkenés, szeptemberben ismét nőni fog a statisztika. Elgondolkodtató viszont egy érdekes megállapítás, ami ugyancsak a számokból olvasható ki: a regisztrált munkanélküliek 56 százaléka semmiféle szakképzettséggel sem rendelkezik, így elhelyezkedési esélyeik minimálisak. Ami viszont nincs a kimutatásokban, viszont a kirendeltség-vezető szerint közismert: bármennyire is nagy igény van a textiliparban foglalkoztatottakra, nem akad jelentkező. Varrónőnek például már senki sem akar menni. Igazi változást az ipari park megszületése jelenthet a térség foglalkoztatásában - állapította meg a kirendeltség-vezető. ■ Oldalszerkesztő: Nagy Jenő Beruházás a jövő érdekében A kereslet növekedésével a termelés fejlesztésére készül, s ezért jelentős beruházásokat indít el a csurgói Aero- Pack Kft. A repülőtársaságok számára készített műanyag étkészletekkel ismertté vált cég, ma már nem csak ebben számít sikeresnek, hanem a különböző élelmiszerek gyártásában és csomagolásában is. Simity Ferenc, az Aero- Pack Kft ügyvezetője szerint a csurgói recept nagyon is egyszerű: a napi igényekhez kell igazodni. A Malévnak készített közismert étkészletek mellett szükség volt arra is, hogy különböző ételízesítőket csomagoljanak. Felvállalták, s ebből alakult ki az élelmiszercsomagolás, A piac csak a minőséget honon majd gyártás. A holland Completa krémpor gyártójáyal, a Friesland Daily Foods-szal is így kerültek kapcsolatba. A kávéízesítő gyorsan népszerűvé vált, s ettől kezdve, már nem csak egy csésze kávéhoz, vagy teához elegendő tasakot kellett megtölteni, hanem nagyobb mennyiséget is. Mert megbízható partnernek bizonyultak, a hollandok újabb és újabb megbízásokat adtak a csurgóiaknak. Amikor elhatározták, hogy Magyarországról látják el krémporral Kelet-Európát, már csak az Aero- Packban gondolkodtak. Egy náluk leszerelt gépsort hoztak ide, s innen viszik az üveges Completát és az utántöltő tasakokat Bulgáriába, Romániába, Jugoszláviába és Horvátországba. Hogy lépést tudjanak tartani, tízmilliós fejlesztésbe fostak, s usvancsak ekkora összesért éDÍálja FOTÓ; KOVÁCS TIBOR tettek egy új raktárt. Majonézből és kecsapból három éve még csak 100 tonnát gyártottak, ma már ötszázra van igény. Ez a nagy kereskedelmi láncok érdeklődésének köszönhető. Ez ugyancsak fejlesztésre késztette az üzemet. Újabb húszmilliós beruházást terveznek, de ehhez már a területfejlesztési tanács támogatását is kérték. Az irodákból üzemrész lesz, ezért bőví- teniük kell a telepet is. Ezért vásárolták meg kilencmillió forintért az önkormányzattól az egykori mozi épületét. Egy gesztusértékű fejlesztésbe is belevágtak. Résztulajdonosai lettek a Korona Szállodának, ahol többek között a nagytermet vették meg. Báltermet, kávéházat és a városba érkező üzleti partnerek fogadására apartmanokat akarnak kialakítani. ■ Európa vezető bébiételeket gyártó vállalata Somogy-Veszprém-Fejér megye területére TERÜLETI KÉPVISELŐT keres Elvárásaink: Legalább érettségivel rendelkező, intelligens, gondolkodó munkatársat keresünk, aki kedveli a sok utazással járó önálló munkát. Fejtett érveléstechnikája és problémamegoldó képessége határozott fellépéssel párosuljon. B kategóriás jogosítvány alapteltétel. A leendő képviselő feladatai:- termékek értékesítése a kis- és nagykereskedelmi partnerek télé- rendszeres kapcsolattartás a már meglévő partnerekkel- új vevők megszerzése- a megjelenés folyamatos javítása az üzletekben- adminisztrációs feladatok elvégzése A munka elvégzéséhez versenyképes jövedelmet és szolgálati gépkocsit biztosítunk. Fényképes szakmai önéletrajzát a megjelenést követő 1 héten belül várjuk az alábbi címen: Hipp Kft. Káló Róbert 1115 Budapest, Bánk bán u. 17. (Hív. szám: 2000/08/ADM) A Somogyi Hírlap a falunapon ÍJúlius 15-én Mosdóson a falunapon ott lesz a Somogyi Hírlaj pavilonja is játékokkal, ajándékokkal és meglepetéssel! Töltse ki tesztla n púnkat íye, ési rj re n! Fizessen elő a lapunkra, ott a helyszínen meglepetés várja I Somogybán otthon vagyunk Somogyi Hírlap! Épül az ipari park Az olasz befektetőkkel létrehozott Csurgói Ipari Park Beruházó Kft megkezdte a csurgói ipari park kialakítását. Ezekben a napokban a földterület megvásárlására kötnek szerződét, majd hozzáfoghatnak az infrastruktúra kialakításához is. Vélhetően bőven voltak kételkedők, amikor hírét vették az olaszok hihetetlen ajánlatának: 115 hektáron három-négyezer ember foglalkoztatására alkalmas üzemeket telepítenének Csurgóra. A Pergiorgio Martinelli vezette olasz befektető- csoport azonban nagyon is komolynak tartotta szándékát. Bizonyította ezt az is, hogy annak ellenére is kiálltak elképzelésük mellett, hogy Csurgó nem kapta meg az ipari park címet, így egyenlőre semmi esélyük sincs arra, hogy a címmel járó kedvezményekből részesülhetnek. Más kérdés, hogy a város nem mondott le az ipari park cím elnyeréséről, s ehhez támogatást ígért nekik a gazdasági minisztérium is. Első lépésként huszonöt hektáron kezdődnek meg a munkák. Ez a terület részben külterületen található, és mezőgazdasági művelés alatt áll. így többek között ki kell vonni a művelés alól, belterületté kell nyilvánítani. A kft ennek elvégzésére kérte fel az önkormányzatot. A képviselő-testület megállapodást kötött a kft-vel, s még a nyáron megkezdődnek a földvásárlások, hogy hamarosan hozzáfoghassanak a tény- leges beruházásokhoz is, _______■ Z avartalan vízellátás Nem volt fennakadás a csurgói belül maradt. A szakérők egyébvízszolgáltatásban az elmúlt hetek ként naponta ellenőrzik a kutakat kánikulája során. A helyi víz- és és a vízkezelő berendezéseket, va- csatomamű vállalat szakemberei lamint a szezon előtt a csatomahá- elmondták: a megnövekedett víz- lózatot is átvizsgálták. A napi za- fogyasztás nem okozott gondot a vartalan vízellátást mindössze ap- cégnek, a város négy kútja a na- róbb meghibásodások hátráltat- gyobb fogyasztás ellenére is jóval ják, melyet az ügyelet minden a teljesítő képességének határán esetben elhárított. ________■ S maroglay & Tóth Megbízónk a világ legnagyobb hirdetési kiadójának, aTrader.com csoportnak a magyarországi leányvállalata. Képes Ingatlan magazinjának új csapatába MÉDIAREFERENS munkatársat keres Somogy megye területére. Feladatai: • új ügyfelek keresése, • üzleti tárgyalások lebonyolítása, • folyamatos kapcsolattartás a meglévő ügyfelekkel. Elvárások: • jó kapcsolatteremtő és tárgyalási készség, • középiskolai érettségi, • saját gépkocsi. A felsőfokú végzettség és az értékesítési tapasztalat előnyt jelentenek. Megbízónk eredményes munkájáért versenyképes jövedelmet, szakmai továbbképzést és egy piacvezető lap biztos hátterét nyújtja. Ha Ön dinamikus, agilis személyiség és tagja szeretne lenni egy új sikeres csapatnak, kérjük küldje el fényképpel ellátott önéletrajzát 2000. július 21-ig az M637-es referenciaszám megjelölésével az alábbi címre: