Somogyi Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-08 / 158. szám
VASÁRNAP ENDURO-PARÁDÉ Kerek boldogság III. évfolyam 28. szám 2000. július 9. E uju Ju-íj Játékunk a 15. oldalon Munka nélküli komornyikok ^ m Hyppolit ma már aligha kapna állást, lakájokat ugyanis legfeljebb fogadásokra, partikra fogadnak fel 5-10 ezer forintért. Kertészt, sofőrt, nevelőnőt viszont alkalmaznak, bár ma már ők sem laknak a háznál. Cselédkönyv sincs már, s többnyire zsebből zsebbe fizetnek, bár ezt például Szögyényi ügyvéd úr nem ajánlja a modern cselédeknek, akik egyébként ma sem keresnek túl jól. Szó se róla, az Európa-bajnok- ság folytán méltánytalanul háttérbe szorultak a hazai labdarúgók. Még szerencse, hogy egy hete befejeződött a nagy összeurópai dzsembori, így végre ismét a saját házunk táján seperhetünk. A nyári átigazolások amúgy majdhogynem érdektelenségbe fulladtak, ami nem is csoda, mivel magyar labdarúgót külföldön eladni igen bravúros teljesítmény. Ez alól tán egyedül Halmai Gábor a kivétel, aki hazai szinten valóban kilóg a többiek közül. Az ára is: az "v MTK ugyanis egymillió dollárt, azaz 270 millió forintot kasszírozott érte, így ő a magyar toplistavezető. Táblázatunkban azonban a többiekre is kitérünk a 10. oldalon. VASÁRNAPI JOKER:200040 I PÓTSZÁM: 4 Előrejelzés Somogy megye térségére ^ 45km/ó\^ ... ■ Az éjszakai hidegfront után ma felhőátvonulások lesznek szórványos záporral, de napsütéssel is. Alaposan visszaesik a hőmérséklet, a mai csúcsérték 20 fok közelében várható. Továbbra is erős, eleinte viharos marad az észak- nyugati szél. ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Média Kapcsolatok Osztálya Országos előrejelzés (5 napos): Orvosmeteorológia: Repülésmeteorológia: Speciális élőszavas tájékoztatás: 06-90-304-631 dija: 120 Ft/perc 06-90-304-612 dija: 120 Ft/perc 06-90-504-002 díja: 240 Ft/perc 06-90-504-001 díja: 240 Ft/perc fii « m fiiyi m * ar ii rí -e • w , I írlrliliilirlH Bjf 1 T V , l J I T 1 I , T Ml ........................... F ákat csavart ki a 60-80 kilométeres óránkénti sebességgel érkezett szél pénteken késő este a Balatonnál. Nyaralók, autók rongálódtak meg, s a tűzoltóknak, elektromos szakembereknek a felső vezetékek helyreállítása Is munkát adott. A másodfokú viharjelzést 21 órakor rendelték el. Kritikus helyzet Balatonbog-lártól keletre alakult ki: különösen Siófok-Szabadi térsége kapott a több mint negyed órás jégverésből. A galambtojás nagyságú jég jelentős károkat okozott, egy időre leállt a közlekedés. A tűzoltók 16 riasztást kaptak, s megfeszített munkával még tegnap is dolgoztak - zömmel a bogiáriak és a siófokiak - a közlekedési rend helyreállításán, s a balesetveszélyes fák eltávolításán, tudtuk meg a katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletétől. Horváth Antal elmondta, a károk felmérése folyamatos. Siófokon ugyanekkor a Fehér Szalag vitorlásversenyen több hajó is felborult a viharban, a mentőegységek késő éjjel is a bajba került vitorlásokat mentették. Részletek a 3. oldalon. HOVÁ UTAZIK A NYÁRON ??? MALLORCA Júliusi és augusztusi indulással Hotel Roca Flór" 84.900 Fi Hotel Mallorca " (FP) 99.900 Ft Santa Arra *”*(FP| 114.900 Ft TUNÉZIA HoW| *" köríSíSTTtengerparton júliusban és augwdusban, Wpanziovd ’ “T. Ä Gyermekár 139.900 Ft MALLORCA Szeptemberben és októberben *"-os hotelben, tengerparton úszómedencével és félpanzióval 1 hétre 99.900 Ft 2 hétre 149.900 Fi KRÉTA Hotel"*,350m-rea tengerparttal. lérjkondkionélóssal, félponziovol ^«^94.900« Szeptemberben ” 000f, Gyermekar RODOSZ Július li, 23, 30. indulással Hotel *"(FP) 84.900 Ft Hotel ""(FR) 104.900FI TUNÉZIA júliusban és augustíusban ho*eJ Hammometbenúaém^, 350 m-re a parttel,-e09d'v^oft IhéW 89.90° Ft 2 hétre , GYERMEK INGYEN . rrOLCSÓBBjcRALN* KRÉTÁN! -----Armonio apartmanban*' Júliusban, augusztusban 109.900 Ft Szeptemberben 94.900 Ft 2-ik gyermek részére 60.000 Ft yHÉTJNGTEN Utazzon Mallorcára, Krétára vagy Tunéziába szeptemberben illetve októberben. Fizesse be ez 1 hetes arat kap tőlünk+1 hetet a'lónWba vagy az egyágyas felárat engedtük eiKRETA Last minute július )3,20. indulással Kréta Tunézia Mallorca 44.900 Ft 44.900 Ft 64.900 Ft LUXUSNYARALAS Foglaljon ""-os hotelt o tengerporton, úszómedencévé!, légkondicionálóval, félpanzióval júliusban és augusztusban Mallorca 1 hétre 129.900 Ft Tunézia 1 hétre 129.900 Ft + 1 hét 75.000 Ft r«;AlÁPl AKCIÓ 4"jj^éiyrészére népszerű ajánlalunk júliusban és oagusztusben AUGUSZTUS SZEPTEMBER OKTÓBER TUNÉZIA 1 hét/fö/Ft 2 hét/fö/Ft 1 hét/fö/Ft 2 hét/fö/Ft t hét/fö/Ft 2 hét/fö/FI Turista osztály 64.900 89.900 59.900 79.900 54.900 74.900 Hotel" (reggeli) 79.900 109.900 69.900 99.900 64.900 79.900 Hotel*** 87.900 119.900 82.900 106.900 72.900 89.900 Hotel*** (FP) 99.900 139.900 94.900 129.900 84.900 109.900 Hotel**** (FP) 129.900 199.900 119.900 169.900 109.900 149.900 KRÉTA 1 hét/fö/Ft 2 hét/fö/Ft 1 hét/fö/Ft 2 hét/fö/Ft 1 hét/fö/Ft 2 hét/fö/Ft Turista osztály 59.900 79.900 54.900 74.900 49.900 59.900 Stúdiók 89.900 114.900 79.900 99.900 69.900 79.900 Hotel** (reggeli) 79.900 109.900 74.900 99.900 62.900 69.900 Hotel*** (reggeli) 89.900 119.900 82.900 109.900 69.900 94.900 Hotel*’* (FP) 119.900 169.900 109.900 149.900 99.900 139.900 MALLORCA ] hét/fö/Ft 2 hét/fö/Ft 1 hét/fö/Ft 2 hét/fö/Ft 1 hét/fö/Ft 2 hét/fö/Ft Turista osztály 69.900 94.900 64.900 86.900 54.900 84.900 Hotel** (reggeli) 84.900 116.900 79.900 109.900 69.900 99.900 Hotel** (FP) 99.900 149.900 89.900 129.900 79.900 99.900 Hotel’** (FP) 109.900 169.900 104.900 149.900 94.900 149.900 Hotel**** (FP) 129.900 199.900 114.900 194.900 104.900 169.900 Araink tartalmazzák a re pülöjegyet, Kérje ingyenes katalógusunkat a a szállást, a transzfert, a magyar helyi partnereinktől vagy a saját nyelvű idegenvezetést és az ellátást irodánktól, vagy hívja a (1) 332jelölés szerint. 5107-es telefonszámot. BUDAPEST DEBRECEN: SZEGED: PÉCS: 1061 Jókai taré. Tel: 332-3129 4025 Burna u. 1. 6720 Oroszlán u. 7621 Király u. 30. 1064 Bnjtsy-Zs. u. 29. Tel: 301-0900 Tel: (52) 430-419 lel: (62) 555-300 Tel: (72) 310-335 1092 Ferenc kit. 36. Tel: 456-0803 Az árváltoztatás jogát az iroda fenntartja magának! házelnökl halászlévé I