Somogyi Hírlap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-17 / 140. szám

10 ★ LABDARÚGÁS ★ 2000. Június 18. VITORNAK NEM VOLT SOK BAIA Románia két meccs után is csupán egy ponttal szerénykedik A portugál Paulo Bento (balra) a Kárpátok Maradonáját, azaz Hagit gyömöszöli A hollandiai Arnhemben az a portugál és román gárda meccseit, amelyekkel nem­régiben még a magyar válo­gatott küszködött. Az Eb­selejtezők sikerének levét tehát most ők isszák... A luzitánok ráadásul gyorsan letették a névje­gyüket, miután az angolok­kal egy parádés meccset hoztak össze, s a végén Figóék 3-2-re nyertek. A ro­mánok a címvédő németek ellen rajtoltak, s eléggé szürke teljesítménnyel 1-1- re hozták a dolgot. A portugálok nyugisán kezdtek, persze nem volt miért kapkodniuk, hiszen a románok sem úgy indítot­tak, mint a németek ellen, amikor már a harmadik percben vezettek. Fél óra elteltével Moldovan sza­badrúgása jelezte, hogy Eb­meccset látunk, Vitor Baia ujjheggyel hárított. A má­sik oldalon Figo adott kö­tényt Popescunak, termé­szetesen gyorsan a földbe döngölték ezért. Egy perc­cel a félidő vége előtt Galcának tettek vissza egy labdát, aki futtából a szög­letzászlót találta el. Ezen, mondjuk, arrafelé simán meglepődnek... Az első fél­időt végül úgy zárta a két válogatott, hogy a kaput egyikük sem találta el. A szünetben a két szö­vetségi kapitány közül Jenei Imre „hegyibeszéde” lehetett hatásosabb, mert a románok pörgősebbre fog­ták a dolgot. Az 55. percben Moldovan fejjel csupán né­hány centit tévedett. Aztán fokozatosan visszasüllyedt minden az első félidő szín­vonalára, unalmas játsza­dozással telt az idő. Tíz perccel a vége előtt Hagi emelt jobbról kapura, a léc alá tartó labdát Vitor Baia fölé paskolta. Majd a 94. percben Figo tessék-lássék módon ívelt be egy szabad­rúgást, mire a csereként be­állt Costinha a hálóba bó­lintott (0-1). A kezdésre még maradt idő, de többre már nem, a románok szinte sírva mentek az öltözőbe. Szabó Tamás Az A csoport állása: 1. Portugália 6 pont, 2. Német­ország 1 (1-1), 3. Románia 1 (1-2), 4. Anglia 0. Az Ang- lia-Németország mérkőzés lapzártakor még tartott. A mai program C csoport, 18 óra Spanyolország-Szlovénia A torna előtt még favoritnak tartott spanyol csapat megle­pő vereséget szenvedett a ■ norvégoktól, így a szlovénok elleni párharc számukra élet­halálharcot jelent. Camacho kapitány három helyen vál­toztat, a szlovénok ugyanaz­zal a gárdával kezdenek, mint az első meccsen. 20.45 Jugoszfávia-Norvégia A jugók a kiállított Mihajlovics nélkül kezdenek, a norvégoknál mindössze a sérüléssel bajlódó Berg játé­ka kérdéses. A csoport állása: 1. Norvé­gia 3 pont, 2-3. Jugoszlávia és Szlovénia 1-1, 4. Spa­nyolország 0. EB-HÍRTURMIX Rossz tipp Egy albán férfi elvesztette egyetlen családi pénz- kereseti forrását, azaz autómosó üzletét, miután az olasz-belga meccsre hibásan tippelt. Az illető a belgák sikerére voksolt, azonban az olaszok győztek 2-0-ra. - A következő reggel a pórul járt fogadó átadta a bolt kulcsait a nyertesnek - írta cikkében a Sporti Ekspress albán lap. Balhé Charieroi-ban Charleroi-ban délután kiújultak az összecsapá­sok az esti (lapzárta utáni) angol-német mér­kőzésre gyülekező szélsőséges szurkolók kö­zött. A csendőrség és a rendőrség megszállta a város központját, a II. Károly teret és a két el­lenkező oldalra szorította a riválisokat. Rövid időre vízágyúkat is bevetettek. Egy órával ké­sőbb még mindig repültek a kávéházi asztalok és székek a II. Károly téren, a rendfenntartó erők száznál több huligánt tartóztattak le. Dél­után a belga védelmi minisztérium két repülő­gépén az éjszakai brüsszeli és charleroi-i zavar­gások 343 tettesét visszaszállították Angliába. Gyógyul a megkéselt angol Nincs már életveszélyben az az angol férfi, akit péntek éjjel török szurkolók késeitek meg Charleroi főterén. lipcsei: bizonyítani akarok Suker is ront. Ám ez nem vi­gasztal. Vissza kell szereznem az alaposan megcsappant önbi­zalmam.- Ehhez viszont a pályán kéne bizonyítania, nemde?- Valóban. Az előző edzőnk, Krankl télen magával vitt volna a Fortuna Kölnbe, csak éppen nem mehettem. Most pedig már alig kapok lehetőséget. Nem akartam az amatőrök között sze­repelni. S ezért intéztem el, hogy a Salzburgnál bontsuk fel a még futó kétéves szerződésem. Eb­ben pedig erősen nyolc számje­gyű összeg szerepelt. így kül­földre félmillió márkáért enged­nek el. Néhány menedzser szólt is, hogy játsszak a Bundesliga- másodosztályban, csak éppen konkrét ajánlatot nem tudtak mondani. Magyarországra pedig ingyen mehetnék.- Meg is keresték újra a Fraditól és Tatabányáról is. Tudja már hol folytatja?- Még nem. Csank Jánossal dolgoztam együtt, jó szakem­bernek tartom, kiváló erőnléte lesz a Fradinak és a dobogóra is esélyes. Tatabányán pedig nyu­galom van. Hamarosan dönte­nem kell, hiszen nem nagyon válogathatok. Schiller Zsolt A ’90-es évek legnagyobb honi sztárjának indult, többen a megváltót látták benne. Aztán egy sérü­lés miatt mindent a nulláról kezdhetett. Lipcsei Péter már-már a Porto egyik állandó játékosává nőtte ki magát, amikor elszakadt a térdszalagja. Azóta nem találja a helyét. Amikor még a válogatottban húzták-vontik- Hogy mi történt velem? Ezen már én is sokat gondolkodtam. Most lent vagyok és innen kell felállnom. A Salzburgban csak átlagos teljesítményt nyújtot­tam, s a csapat sem szerepelt túl jól. Ráadásul életemben először tizenegyest hibáztam. S éppen az osztrák kupadöntőn. Ezután két napig csak ténferegtem. Né­mileg magamhoz tértem az UEFA-kupa-döntö után, amikor láttam, hogy más, nagyobb játé­kosok, mint Viera vagy éppen Keresse a hírlapárusoknál Aliét kedvence: Gill Bellows Életben maradtak Halálosztó háziorvos Élő kert Mocorgó porszemek Gyógyító horoszkóp Vezérszurkolók: mostantól csak szurkolnak Van élet a túlvilágon! Ugyanis töb­ben azt terjesztették, hogy meghalt a Szőke néven ismert újpesti vezér- szurkoló. Ehhez képest kibe botlot­tam a Vezérszurkolók Országos Konferenciáján? Naná, hogy a mostanság ippeg 52 kilót leadott, jelenleg 128 kilóra karcsúsodon Szőkébe. A meghívottak szóltak a huliga­nizmusról, no meg annak társadal­mi indíttatásairól. Dr. Komáromi Ist­ván Pest megyei rendőrfőkapitány például a Veled című dalt olyan szenvedő arccal adta elő, hogy kis híján sajnálni kezdték a szurkolók. Csakhogy a fődrukkerek igen cse­kély létszámban jelentek meg. En­nek ellenére fellépett dr. Bozóky Im­re MLSZ-elnök is, aki terveit ismer­tette. A szurkolókkal kapcsolatos nézeteibe azonban némi szépség­hiba csúszott, ugyanis a Deutsch Tamás sportminiszter által leheróto- zott és megszüntetett Szurkolói Koordinációs Iroda egy éve szinte szóról szóra ugyanezzel a program­mal állt elő (beléptetés, jegyvásár­lás, elkülönített szektorok, parko­lók). A változás csupán annyi, hogy most már lenne pénz a szurkolói be­léptető kapukra is... A vezérek elmondták, hogy ők is azt szeretnék, ha csak a pályán lenne harc, s az ütős jelenetek kiszorulnának a stadionokból. Ugyanis néhányuk már a gyerme­kével menne ki a meccsekre, ha biztonságban lehetnének. Vélemé­nyük szerint a rendszeres rendőr­ségi provokáció indoka egyedül az, hogy a zsaruk eredményt tudjanak felmutatni. Jelzés értékű lehet(ne), hogy a rendezvényen a zöld és a lila vezérek egymás nyakába borultak. Mi több, a Testnevelési Egyetem sportmene­dzser szakára jelentkezett újpesti egy fradistával egyeztetett. Majd megbe­szélték, hogy ideje bulizni egyet. Rengeteg nővel. E téren ugyanis nincs harag. És ilyenkor a „bőrszín” sem számít. (Schiller) Orosz képben van Miután Bicskei Bertalan szövet­ségi kapitány a válogatott gerin­cét már meglelte, kevés a kér­dőjeles poszt. Elöl, ugye, Hor­váth Ferenc helye biztos. A má­sik ékpár viszont nagy talány. Horváth, az előkészületi mécs­esek legeredményesebb ma­gyarja azonban Bicskei segítsé­gére sietett, s közölte, a vb-se­lejtezőkön leginkább Orosz Fe­renccel az oldalán villogna. A Dunaferr csatára Madar Csaba esküvőjén hallott erről.- Görögországban voltam, így Feri nyilatkozatáról csak később értesültem - mondta Orosz. - Madar esküvőjén me­sélte Halmai Gabi.- Mit szólt hozzá?- Hízelgő rám nézve. Azóta beszéltem erről Ferivel, és sze­rintem főképp a jó kapcsola­tunk, nem pedig a tudásom mi­att nyilatkozta ezt. A jelenlegi magyar mezőnyben ugyanis leg­alább három-négy csatár jobb nálam. Horváth Feri, Horváth Orosz, a realista focista Péter és Tóth Mihály is eredmé­nyesebb szezont produkált, rá­adásul nekem pont a mostani volt a leggólszegényebb évem. Ennek ugyan némiképp ellent­mond, hogy a sportnapilap osz­tályzatai alapján a harmadik he­lyen végeztem.- Bicskei kapitány miként vélekedik a nyilatkozatról?- Elég régen találkoztam a ka­pitánnyal. Tavaly egy kétnapos összetartásra meghívott, de ko­molyan nem számol velem. 31 éves leszek, sok sérülésen túl va­gyok, nem áltatom magam a vá­logatottsággal. Az a célom, hogy a pályafutásomat 100 élvonalbe­li góllal zárjam. Természetesen ha mégis meghívót kapnék, vál­lalnám a megmérettetést.- A Dunaferr-rel is nagy sorozat előtt áll, hiszen a Bajnokok Ligája a cél.- Legyünk őszinték: vérmes reményeink aligha lehetnek, esélyeinket illetően képben va­gyok. Csak ha a Fradihoz ha­sonló bravúrt produkálunk, ak­kor juthatunk be a BL-be. Jó edzőnk van és kiváló a csapa­tunk. Bár az Eb-t elnézve nap­ról napra kevesebb sanszot adok magunknak... (szabó) Öttusa - Az olaszor­szági Pesaróban a női vb-n a magyarok közül Simóka Nóra szerepelt a legjob­ban, a 13. helyen végzett és ezzel a ta­valyi világbajnok, Vörös Zsuzsanna mellett ő is olimpiai résztvevő lett. Trlatlon - Az OTP Bank Hírős Triatlon Ob kecske­méti versenyén 700 ama­tőr sportoló indult el a 700 méter úszásból, 20 kilo­méter kerékpározásból és 5 kilométer futásból álló viadalon. A győztesek 59 percen belül végeztek, az abszolút első: Házler Ta­más és Benkó Gabriella. OSZD MEG VELEM TITKAIDAT! JKettesben a lehetőségek vonalán! iS&WÉLŐ! Éjjel-nappal! ak: 488-5623

Next

/
Oldalképek
Tartalom