Somogyi Hírlap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-19 / 141. szám

12. oldal - Somogyi Hírlap K R Ó N I K A 2000. Június 19., Hétfő Kalendárium Ma június 19-e, hétfő van „Az új urak mindig kérlelhetetlenek.” (Aiszkhülosz) Névnapjukon köszöntjük Gyárfás nevű olvasóinkat A Nap ma: 4.46 órakor kél és 20.44 órakor nyugszik. A Hold ma: 22.39 órakor kél, és 6.50 órakor nyugszik. Ökumenikus egyházi naptár Hétfő, köznap. Napi igék: Kát.: Zsolt 5. Mt 5,38-42. Ref.: Józs 12.Jn 1,1-8. Ev.: 4Móz 6,22-27. LKor 11,28-34. Őrt.: ApCsel 21,8-14. Jn 14,27-15,7. Gyárfás. Görög eredetű név, jel.: idős férfi. Védőszent: Szent Gyárfás, akit ikertestvérével együtt (Protázzal) az ókeresztény korban kivégeztek. A kát. liturgikus naptárban Szent Romuald apát (+1027), a szigorú kamalduli rend alapítója. Az őrt. és a gör.kat. nap­tárban Szent Judás Tádé apostol. Mai évfordulóink 175 éve született Roy Bean legendás vadnyugati hős. Már fiatalon komoly hírnevet szerzett azzal, hogy megúszta saját akasztását; egy elcsábított lány rokonai felkötötték, ám rosszul, s mire kiszenvedett volna, a lány levágta a kötélről. Miután így szerencsésen megmene­kült, csempésznek állt, pénzét azonban jórészt elitta, úgyhogy ami­re bírónak választották, már masszív alkoholista volt. Megválasztásá­nak furcsa körülményeit az a tény is jól érzékelteti, hogy több szava­zatot kapott, mint ahányan voksoltak, de ez már akkoriban sem kel­tett különösebb megütközést. Bár a szavazatok alakulását ő maga nemigen tudta ellenőrizni, az írás-olvasás tudományával ugyanis hadilábon állt. Ennek ellenére húsz éven át látta el bírói feladatát, re­mekül, kizárólag halálos ítéleteket hozott, ffgyhogy nem fellebbezett soha senki. Mivel a whiskyn kívül a pénzt is nagyon szerette, több­ször szabott ki pénzbüntetést a halottakra - például a lelőtt banditák­ra tiltott fegyverviselésért -, így aztán a náluk talált bankókat „törvé­nyesen” vehette el. Kétes ügyei ellenére hamar legendák szövődtek alakja köré, kivált, hogy romantikus plátói szerelem fűzte a kor hí­res színésznőjéhez, Lily Langtryhez, forró szenvedélyét mi sem mu­tatja jobban, minthogy kedvenc kocsmáját is róla nevezte el. Boldog születésnapot! 55 éves Aung Szán Szuu Kii mianmari politikusasszony. Delhiben és az Oxfordi Egyetemen tanult, majd évtizedekig külföldön élt. 1988-ban tért haza, s azonnal belevetette magát a politikába. Az egy­kor Burmának hívott Mianmarban azonban ez nem túl népszerű te­vékenység a diktatúrát bevezetett katonák szemében, úgyhogy a tö­rékeny asszony gyakran sínylődött börtönökben vagy háziőrizetben. Élete is komoly veszélyben forgott, jórészt annak köszönheti meg­menekülését, hogy 1991-ben megkapta a Nobel-békedíjat, s így a ka­tonák nem merik eltenni láb alól. ■ Aranyhíd barátság Boglár-Révfülöp Révfülöp volt a házigazdája a két túlparti város tegnapi szezonnyi­tó ünnepségének. A hagyomány­teremtő rendezvényt a bogiári Megértés nyugdíjas egyesület kez­deményezte három éve.Egész na­pos rendezvénysorozattal kedves­kedett Révfülöp déli parti vendé­geinek. Térzenével fogadták a bog­iáriak hajóját, majd a köszöntők után számtalan lehetőséget kínál­tak az északi part művészeti együtteseinek és sportolóinak be­mutatására. A két város barátságát az idősek újították fel Aranyhíd barátság elnevezéssel, s ma már a nyári szezon sikeres kezdését jelzi mindkét parton. A Mahart tervei között szerepel a két part közötti kompkikötő megépítése, amely­nek az autópálya megépítésével lesz realitása. A megvalósítást úgy tervezik, hogy ne zavarja a váro­sok part menti területeinek nyu­galmát. Ez már a révfülöpiek szá­mára is elfogadható. Bogláron az ordacsehi elágazásnál, ahol a kompkikötő és az autópálya lejáró megépülhet már is nagy az érdek­lődés a telkek iránt. Tehát a kibon­takozó kulturális és turisztikai kapcsolatok mellett a következő években fellendülhet a túlparti vá- rosokgazdasága is. ________<lm. ___Lottó __ Ö tös lottó A nyerőszámok: 7, 23, 27, 35, 61 Joker: 437339 Hatos lottó A nyerőszámok: 4, 6, 8, 14, 23, 40 Pótszám: 20 Flamand bőr ülőgarnitúrák 15%-os árengedménnyel, (bevezető áron) A Somogy Megyei Tudftmá- nyos Ismeretterjesztő Társulat nyári intenzív, 3 hetes, 80 órás nyelvtanfolyamokat indít június 26-tól német, angol nyelvből, kez­dő és középhaladó szinten. 120 órás középfokú (államilag elis­mert és nemzetközi) nyelvvizsgá­ra felkészítő tanfolyamot indít au­gusztus 21-től. Jelentkezni lehet: Somogy Megyei Tudományos Is­meretterjesztő Társulat Kaposvár, Dózsa Gy. u. 18. Tel.: 82/320-621, 82/320-165. *16229* MEISZTERICS Autósiskola nyári gyorsított tanfolyamot indít Smk, Al, A, B, C, D, E kategóriák­ban június 19-én, 17.00 órakor Marcali Gimnáziumban. 85/410- 647, Nagyatád TIT, Rókus köz 5. 82/352-109, Barcs TIT, Széchenyi U. 40. 82/462-570. *16293* A Kopernikusz Nyelviskola angol-német gyermek és nyelv­vizsga előkészítő tanfolyamokat indít. Tel.: 82/321-303, 20/9177- 842. *16311* Táncverseny a javából A kaposvári Flamingó Tánc­sport Egyesület országos klubközi táncversenyt ren­dezett szombaton az Eötvös Loránd Műszaki Középisko­lában, ahol negyvenkét páros lejtett. Hódmezővásárhelytől Szombat­helyig, Dombóvártól Budapestig számos táncklub párosa indult a standard és a latin-amerikai tán­cok kategóriájában. A legifjabb versenyző kilenc, míg a legidő­sebb, tizenhétéves volt. E-Junior II. latin-amerikai táncok kategóriájában Kozári Dániel és Donnán Andrea (Szombathely, Savaria) lett az első. A második helyen a Hobor Balázs - Brigovácz Adrienn ket­tős (Szigetvár) végzett. Harma­dik Magyar Róbert és Korb Ad­rienn (Flamingó) lett. Az E-ifjú­A parkett ifjú ördögei fotó: lang Róbert sági standard kategóriában a Papp Krisztián - Dúl Veronika páros (Budapest) szerezte meg az első helyet, a másodikat pe­dig Lehotay Árpád és Czimmer- mann Petra (Flamingó). D-ifjú- sági standard kategóriában Kása Roland és Tóth Csenge Diána (Flamingó) bűvölte el leginkább a Jánosi László vezette zsűri tag­jait, Jancsi Zsolt és Mezei Berna­dett (Kozármislény) a második díjat kapta. A D-ifjúsági latin­amerikai táncok kategóriában Kálmán Péter és Varga B. Edit (Budapest) végzett az első he­lyen, Kosa Roland és Tóth Csen­ge Diána (Flamingó) lett a máso­dik. A C-junior II. kategória leg­jobbja Kovács Péter és Tar Bog­lárka (Kozármis-lény) lett, a má­sodik helyen a Pénzes Olivér-Dulics Éva kettős végzett. L. S. Millenniumi napok megyeszerte Ezen a hét végén is több település ünnepelt a millennium jegyében Jákóban ökumenikus istentisz­teletet tartottak tegnap, s a mil­lenniumi zászlót Gyimóthy Géza, az országgyűlés alelnöke, So­mogy zászlaját dr. Gyenesei Ist­ván adta át Kovács János polgár- mesternek. A Himnusz és a Szó­zat szövegének díszmásolatát az iskola kapta. Köszöntötték a falu nyugdíjasait, és sportversenyek zajlottak a focipályán. Kaposho­mokon Laskai Zoltán polgár- mester mondott köszöntőt, s fel­avatták a kis település címerét és zászlaját. A megyezászlót és cí­mert a megyei közgyűlés elnöke adta át a falunak. Ordacsehiben kopjafát avattak; a millenniumi zászlót Zöldné Roska Marietta helyettes államtitkár adta át Kiss Miklós polgármesternek. Ma­gyaregresen folytatódott a Magyaregresi napok programso­rozat. Millenniumi emlékparkot avattak a katolikus templom kertjében, falutörténeti kiállítás nyílt a könyvtárban, és sokakat vonzott a libaringi népünnepély színes kavalkádja is. Bélaváron az óvoda kertjében dr. Kávássy Sándor, a Környezetvédelmi Mi­nisztérium államtitkára millenni­umi zászlót, dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke me­gyezászlót és megyecímert nyúj­tott át Újfalvi Jánosné polgármes­ternek. L.S. Futamidő, kamat, hozam... Mintha a pénzügyek világában csak számok léteznének. Pedig a számok mögött mindig ott áll az ember - sajátos elképzelésekkel, egyéni tervekkel. Hiszen ahogy nincs két egyforma ujjlenyomat, úgy nincs két azonos pénzügyi elképzelés sem. Mi, az ABN AMRO Bánknál tisztában vagyunk azzal, hogy jó döntést hozni sohasem egyszerű feladat. Éppen ezért dolgoztuk ki a maga nemében egyedülálló Személyes tanácsadás szolgáltatásunkat. Hogyan veheti igénybe a Személyes tanácsadást? Hívja fel bármelyik ABN AMRO bankfiókot, és egyeztessen időpontot Személyes tanácsadónkkal. A megbeszélt időben jöjjön el fiókunkba, ahol munkatársunk - az Ön pénzügyi partnere - már várja. Itt, tárgyalóasztal mellett, a Személyes tanácsadó meghallgatja pénzügyi elképzeléseit, terveit, majd közösen kiválasztják az ABN AMRO Csoport teljes körű banki, befektetési és biztosítási szolgál­tatásaiból az Ön igényeinek leginkább megfelelő megoldásokat. A Személyes tanácsadás ter­mészetesen díjmentes, és semmiféle kötelezettséggel nem jár. A végső döntés tehát mindig az Óné. Ne habozzon, keresse fel bármelyik bankfiókunkat, vagy hívja az ABN AMRO Bankvonalat a 06 40 444 444-es telefonszámon! Személyes tanácsadás I ABN AMR0 Bank 390. i ■ ■ ■? A számok mögött meglátjuk az embert Bankfiókjaink: • Kaposvár, Széchenyi tér 7. Tel.: 82/529-310 • Kaposvár, Berzsenyi u. 13. Tesco Áruház Tel.: 82/529-270 • Siófok. Kele u. 1-3. Tel.: 84/313-233 • Tab, Kossuth L u. 61. Tel.: 84/320-633 Tarka sorok Mentség- Mit tud felhozni a mentsé­gére? - kérdi a bíró a vádlottól.- Tisztelt bíró úr, az a helyzet, hogy én a hölgyet akartam meg­szöktetni, de a nagy sietségben csak a hozományt találtam meg. Más ez a vallomás- Vádlott, miért ad elő nekem ma a tegnapitól teljesen eltérő történetet?- Azért, bíró úr, mert a tegna­pit nem hitte el... Gyógytolvaj- Vádlott, miért lopta el az ezüstkanalakat?- Az orvosom miatt...- Hogyhogy?- O írta fel nekem: naponta három evőkanál. Visszaeső Űjabb büntetéséből kiszaba­dul a notórius bűnöző. Barátja, aki erről nem tud, meg akarja lá­togatni a börtönben.- Elkésett - mondja neki a börtönparancsnok -, mert ép­pen most szabadult. De ha akar­ja, megvárhatja. Vasúti gengszterek Álarcos gengszterek rontanak be egy vasúd kocsiba:- Pénzt vagy életet!- Sajnálom, rabló urak - mondja egy utas -, de egy va­sam sincs.- Na ne mondja! Akkor mitől reszket annyira?- Azt hittem, a kalauz jön... Szemrehányás Kovácsné szemrehányóan mondja a férjének:- Te Benő, nem vetted észre, hogy az estélyen csupa butasá­got beszéltél össze-vissza?-Én?- Igen, te... Csak abban re­ménykedem, nem vették észre, hogy teljesen józan voltál. Olajszint Bemegy Czinege az autós­boltba: - Kérek egy új olajszint- mérőt! De hosszabbat!- Hosszabbat! Hogyhogy?- Tudja, a régi már nem ér be­le az olajba. Hol lakik... A harangozó hajnaltájt része­gen botorkál haza. Útközben meg­kérdezi a bakteri: - Hé, te, nem tu­dod, hol lakik a harangozó? A bakter felnevet: - De hiszen maga a harangozó!- Azt tudom, hogy én vagyok a harangozó, csak azt nem tu- dom, hogy hol lakom. _______■ K üldjön egy viccet! Küldjön egy viccet vagy önnel, illetve családjával megesett hu­moros történetet lapunknak, a Somogyi Hírlapnak a Tarka so­rok rovat számára. A történetet vagy a viccet a beküldő nevé­nek feltüntetésével a Tarka so­rokban közöljük. A legjobb, leghumorosabb és legeredetibb viccek, történetek beküldői kö­zött a szerkesztőség ajándékait sorsoljuk ki. Arra kérjük bekül­dőinket, hogy ezek a történetek és viccek rövidek (nyolc-tíz gé­pelt sornál nem hosszabbak) legyenek, jól érhetőek és csat- tanósak. írjanak nekünk. Leve­leiket az alábbi címre kérjük szíveskedjenek küldeni: Somo­gyi Hírlap szerkesztősége, 7401 Kaposvár, Pf.: 31. A borítékra ír- ják rá: Tarka sorok. ________■ A z Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE. Főszerkesztő-helyettes: LENGYEL JÁNOS. Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, VAR­GA OTTÓ. Kiadja az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: FICSÓR JÁNOS kiadővezető. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)528-100 Fax: (82)528-155. Postacím: 7401 Kaposvár Pf.: 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu . Hirdetés és reklám: telefon: (82)528-158, fax: (82)528-148. Siófoki iroda (szerkesztőség, hirdetésfelvétel és lapelőfizetés): Siófok, Szabadság tér 2.1. em. 1. Tele­fon: (84)311-668, telefax: (84)310-861. Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. - Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Terjeszti az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. A terjesztésért felelős: FALUDY MIKLÓS. Telefon (terjesztési ügyekben): 82/528-120. Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, a megye pénzintézeteinél folyószámláról; a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátoldalára írják rá: előfizetés), valamint számla alapján át­utalással. Előfizetési díj 1 hónapra 875- Ft, negyedévre 2625.- Ft, félévre 5250- Ft, egy évre 10 500 Ft. Árus terjesztését a PELS0HÍR Hírlapkereskedelmi Kft végzi. ISSN 0865-9125. Kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk # vissza. Tájékoztatjuk olvasó­inkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadóink érdekelt- • • ségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, Axel Springer-Magyarország Kft, Harlequin Magyarország Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. Azújsága **pV"n d a szerkesztőségi rendszerrel készült Somogyi Hírlap

Next

/
Oldalképek
Tartalom