Somogyi Hírlap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-17 / 140. szám

Somogyi Hírlap 2000. Június 17.,Szombat Hétvége 11. OLDAL A gyékényesi levegő szaga El kellene dönteni a község irányí­tóinak, hogy 1200 sertés vagy ugyanennyi helyi polgár vezetői kívánnak-e lenni esetleg 2002 után is. Egyebek közt ez áll a Gyéké­nyesről szerkesztőségünkbe érke­zett levélben, amely egy ottani magánsertéstartó telepéről áradó bűzt panaszolja. Első pillantásra szokványos a József Atti­la utcaiak nevében is tollat ragadó Jánosa Sándor panasza. Az önkormányzat nem szerez érvényt saját környezetvédelmi* rendeletének, a bűz pedig elviselhetet­len. Valójában a történet a falu átrétegző- déséről, az egyes polgárok érdekérvénye­sítési lehetőségeinek növekvő különbsé­geiről is szól, s arról, hogy a törvények olykor többet segítenek az ügyek elodá­zásában, mint megoldásában. A helyi képviselők nehezen szavazták meg a helyi állattartást is szabályozó rendeletet, mert sejtették, hogy érdekek ütközőpontjába kerülhetnek. Balogh Lajosné nagybani sertéstartó esetében ez be is következett. Jegyzői határozat szó­lította föl a vállalkozót a belterületi állat­tartás felszámolására, s erre december 31-ig adott haladékot. Baloghné a döntés ellen föllebbezett a megyei közigazgatási hivatalnál, s közben az is kiderült, hogy törvényességi szempontból kifogásolha­tó a helyi rendelet. A jegyző nem volt il­letékes a határozathozatalra. Május 25- én rendkívüli testületi ülésen módosítot­ták a rendeletet, s most már - az előírá­soknak megfelelően - az önkormányzat szólította fel a vállalkozót az ál­lattartás megszűntetésére. Ő azonban, mint kiderült, ismét fellebbez, s ezzel az ügy bírósági útra terelődik. Az utca lakóinak tehát a nyáron el kell viselniük a szagot, s az sem kizárt, hogy még a jövő nyáron is.- Főként északi szélnél elvi­selhetetlen a bűz - mondta Jánosa Sán­dor hosszabb betegséggel bajlódó záká- nyi határőrparancsnok, aki 1998-ban köl­tözött vissza a szülőfalujába. - Volt úgy, hogy söpörni kellett a legyeket a szobá­ban. Akkor úgy tudom, Baloghéknak az engedélyezett hússzal szemben 1200 disznajuk volt. Szombathelyről jött ven­dégeim egyszerűen elmenekültek. Elfo­gadhatatlannak tartom, hogy az önkor­mányzat csak tologatja az ügyet, s képte­len érvényt szerezni a saját rendeleté­nek. Legutóbb pünkösd másnapján szál­Csordás József megpróbálta élét venni a vitának lították el a disznókat, ám már meghoz­ták az újabb malacokat s egy tartály tápot is, ami arra utal: marad az átható szag. Kezdődik a bírósági ítélkezési szünet, s az ügy azután is sokáig elhúzható. Azt szeretném elérni, hogy a jogi procedúra lezajlásáig a helyi rendelet alapján szü­neteltessék a nagybani sertéstartást. En­nek érdekében minden törvényes esz­közt igyekszem megragadni. Segítséget kértem egyebek között az ÁNTSZ-től és a területileg illetékes környezetvédelmi fel­ügyelőségtől is. Nem voltam rest meg­szerezni a szükséges dokumentumot ar­ról, hogy Baloghék szomszédai az állat­tartó telep megépítése előtt nem adták hozzájárulásukat a nagybani állattartás­hoz, sem az építkezéshez. Ez a bűz elvi­selhetetlen egy olyan falu belterületén, amelyik az idegenforgalom fejlesztésé­ben látja a jövőjét. Balogh Lajosné sertéstartó vállalko­zó rossz szándékot tételez fel a tevé­kenységével kapcsolatos panasz mö­gött, s mint mondta, természetesen Jánosa Sándor a József Attila utcaiak szószólója fellebbez az újabb helyi döntés ellen.- Ha majd lesz lehetőségem, hajlandó vagyok lépni - mondta -, 2001-ig azon­ban kötelezettségeim vannak. Részben a pályázat miatt, amelynek révén mintegy 800 ezer forint támogatást kaptam az ál­lattartás bővítéséhez, részben pedig a Zalahússal meglevő ötéves szerződésem miatt, amelyik 2001. december 31-én jár le. A pályázat kapcsán vállaltam, hogy a beruházás megvalósítását követő öt év­ben legalább évi egymillió forint mező- gazdasági termékértékesítési ár­bevételem lesz. A szerződés szerint évente legalább 500 ser­tés leadása a kötelezettségem. Baloghné tudtomra adta, van ügyvédje, s ha csak egy vessző­vel eltérek az általa mondottak­tól, annak következménye lesz. Idézzük hát pontosan: - 30 éve foglalkozom állattartással. Eddig senkit nem zavart. Most olyan embert irritál, aki a városból jött ide. Miért nem költözött valami parfümüzem mellé? 20 éve va­gyok a Zalahúsnak komoly szerződéses termelője. Két-három pofátlan emberért nem fogom eldobni a jövőmet. Én nem mentem segélyt kérni meg lopni, zsi- ványkodni, hanem dolgoztam. Ha ez is baj, sajnálom. Amikor önköltségi ár alatt is kénytelen voltam odaadni a disznókat, akkor is kitartottam. Nehogy most egy­két bunkó emberért föladjam... A gyékényesi önkormányzat kétévi vajúdás után tavaly áprilisban hozta meg a környezetvédelemre vonatkozó és a helyi állattartást is szabályozó 5. számú rendeletét. Eszerint a falu belterületén legföljebb 20 sertés tartható, ha megvannak a megfelelő feltételek. A harcos magabiztossággal szemben bizonytalan utcalakók állnak. Egyikük azért kérte neve elhallgatását, mert fél Baloghék bosszújától. A miértre adott vá­lasz újabb hosszú bírósági ügy kiinduló­pontja lehetne. Dacos bátorsággal vállal­ta a véleményét Tóth Jánosáé és Vindics Józsefné, mindketten ügyeltek azonban arra, hogy szavaik éle inkább az úgy­mond tehetetlen önkormányzat ellen vágjon. Elmondták: az utcában többen - köztük ők is - tartanak állatot. Ez része a falusi életformának. Nem városias finy- nyásságról van szó tehát, amikor Baloghék nagybani vállalkozásának kigő­zölgéseit panaszolják.- Állítólag üdülőközség vagyunk - így Vindicsné. - Miért fizetjük az adónkat, ha az önkormányzat nem csinál semmit? Csordás József polgármester elmond­ta: megérti az utca lakóinak panaszát, ám a két tűz közé került önkormányzatnak be kell tartania a törvényes utat. Akár tet­szik ez valakinek, akár nem. Akkor is, ha nyilvánvaló, hogy az állattartó kihasznál­ja a törvény adta időhúzási lehetősége­ket. A tényszerű válasz kapcsán Csordás Jó­zsef azt sem rejtette véka alá, elege van ab­ból, amit úgy neveznek, a falu szája.- Engem nem kell újra megválasztani, csak könnyebb lesz az életem. Legalább nem jelentgetnek fel többet, nem szegi a nyakam 101-edszerre az, akin százszor se­gítettem, nem kell többet hallanom, hogy a hátam mögött pocskondiáznak például a segélyezési ügyekben, anélkül, hogy az egészről bármit tudnának vagy hogy ele­mi önkontrolljuk lenne. A fiam eljött Nagykanizsáról és megcsinálta az iskola számítógépes rendszerét. Erre megvádol­ták, hogy úgy lopta az anyagot. Kell ez ne­kem? Nincs félnivalóm. Ha valaki meg­sért, megengedhetem, hogy kikérjem ma­gamnak. Túljutottam már azon, hogy mert én vagyok a polgármester, a szidal­makra is kénytelen vagyok diplomatikus bókkal válaszolni. Nagyon szeretem a munkámat, de elegem van az értetlenség­ből a vagdalkozó mendemondákból, a sommásságból és sunyiságból. A bűz ügyében is igyekeztem megértetni az em­berekkel, hogy az önkormányzat nem mindenható. Á jogi szempontok mellett Balogh Lajosné tiltakozott a fényképezés ellen, a sertések nem. (Felvételünk illusztráció)- Nincs módunk az ólak lebontatására az emberieket is mérlegeltem: azt is, hogy vagy a tevékenység azonnali megszűnte- a bűz időnként tényleg elviselhetetlen, s tésére. Ez azért is megfontolandó, mert azt is, hogy a vállalkozónak kötelezettsé- egy ilyen próbálkozás kapcsán az állattar- gei vannak és végül is ebből él. Mégis min- tó kényszerű szerződésszegéseinek ódiu- denki az önkormányzatot kárhoztatja, mát az önkormányzatnak kellene magára Végül is - bűz ide vagy oda- Gyéké- vállalnia. Erre nem vagyunk képesek. Kü- nyesen valami van a levegőben, lönösen nem a bírósági ügy lezárultáig. __________________________bihó fehehc Háromezer óra élet és halál mezsgyéjén A magyar légierő egykori vezérkari főnöke nemrég vallotta be, hogy csaknem negyvenéves repülős pályafutása alatt né­ha megjárt az élet és halál határmezsgyéjét is. Kositzky At­tila nyugállományú repülő altábornagy Kaposváron járt, hogy dedikálja Önpörgés című önéletrajzi regényét. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele taszári élményeiről és a vadászrepülők jövőjéről.- Repülős karrierjének egy szaka­sza Taszárhoz köti. Milyen élmé­nyeket őriz a hetvenes évek Somogyáról?- Tősgyökeres pápainak mond­tam magam mindig, pedig volta­képpen borsodi vagyok. Ezzel együtt Somogy mindig a szívem csücske marad. Emlékszem, hogy pápai szolgálatom idején kaptam a taszári áthelyezés hírét, amelytől a feleségem nagyon megrettent. Én akkor megkértem a taszári kollégá­kat, hogy egy vacsora alkalmával meséljék már el neki, hogy mire is számíthat. A fiúk aztán nagy neki­buzdulással újságolták, hogy még zöldséges bolt is van. Ezzel nem győzték meg, de mindennél többet elárul, hogy nejem a halálos ágyán bevallotta: Taszáron érezte életé­ben a legjobban magát. Én annak idején ott egy olyan feladatot kap­tam, amihez semmi ingerenciám nem volt. Századparancsnoka let­tem egy vegyes csapatnak, akik kü­lönböző századokból, üyen-olyan gépekkel repültek. Nehéz és szép munka volt összekovácsolni a szá­zadot, de végül egy jó kollektíva, egészséges szellemű társaság ala­kult ki. Emellett életre szóló barát­ságokkal lettem gazdagabb a zseli­ci túrák közben, amelyek ma is fontosak számomra.- Könyvében repülős karrierje történeteit fűzi csokorba. Melyik volt a legemlékezetesebb taszári ka­landja?- Egyszer Románia légterében hajtottunk végre egy feladatot. A felhőkbe ágyazott ziva­targócba kerültünk, amire senki nem fi­gyelmeztetett bennün­ket előre. Persze bele- szálltunk a zivatarfel­hő kellős közepébe, ahol igencsak meg kel­lett küzdenünk az éle­tünkért. Szerencsére egyszer csak megnyílt a nyugati égbolt, és így le tudtunk szállni a célállomásra, Kunmadarasra. Amikor földet ér­tünk, hiányoztak a helyzetjelző lámpáink és az orrkúp is alaposan megrongálódott, úgyhogy utólag ijedtünk meg csak igazán. Akkor fogtuk fel, hogy igen'nagy szeren­csénk volt.- Rekorder a vadászrepülők kö­zött több mint háromezer órás re­pülésével. Sokszor került ezalatt ha­sonlóan szondt helyzetbe?- Nem szégyellem, több esetben kerültem csávába saját hibámból is. Hogy a pilótatársaim ezekből mennyit tusolnak el, az ő dolguk. Én mindig annak a híve voltam, hogy valljuk be a tévedéseinket, mert az másoknak a hasznára vál­hat. Amerikában van egy katonai repüléssel foglalkozó folyóirat, amelyben az egyik rovat címe: han­gármesék. Ebben a püóták az átélt történeteiket saját névvel jelentetik meg a hitelesség kedvéért. No meg Kositzky Attila nyugállományú repülő altábornagy 1959-ben sportrepü­lőként kezdte repülős karrierjét. 1962-ben végzett Szolnokon a Kilián György Repülőtiszti Iskolában, majd 1965-ig a Szovjetunióban volt ta­nulmányúton. 1965-ben Szolnokra, 1969-ben Pápára került rajparancs­noknak. 1973-ban századparancsnok Taszáron, majd 1978-ra elvégez­te a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát. 1990-től 1999-es nyugdíjba vo­nulásáig Veszprémben teljesített szolgálatot hadtest parancsnoki be­osztásban, majd később a légierő vezérkari főnöke lett. A magyar légi­erő legsikeresebb pilótája 3330 levegőben töltött órával. Nős, két gyermeke van, motoros gépeken még ma is repül. azért, hogy mindenki okulhasson belőle. Náluk keményebben én sem fogalmazok a könyvemben.- A furcsa cím is egy elhibázott manőverre utal?- Arra is. 1967 decem­berében elkövettem éle­tem legnagyobb hibáját, amelynek az lett a követ­kezménye, hogy a MÍG 21-es a hossztengelye körül pörög­ni kezdett. A pánikhelyzetben egy régi pilóta bölcsessége jutott az eszembe: „ha ez a típus pörögni kezd, engedd el a kormányt és előbb-utóbb kijön belőle”. Abban a pillanatban ezt a döntést volt a leg­nehezebb meghoz­ni, de megtettem és túléltem a dol­got. A cím tehát er­ről szól, meg arról is, hogy az életem fő mozgatórugója egy örökös belső feszültség, amely ösztönzött a pör­gésre, a feladatok megoldására. A re­pülős pályám alatt sok olyan eset tör­tént meg körülöt­tem, amit bűn lett volna nem .meg­örökíteni az utó­kornak. Igaz, hogy a szereplők nevét néhány esettől el­tekintve megvál­toztattam és a könyv egyes szám harmadik sze­mélyben íródott, de a történetek valóban megestek.- Repülős pályafutása alatt min­den típust kipróbcilhatott, de alapo­sán megismerhette a légierő belső folyamatait is. Milyen lehet a ma­gyar vadászrepülők jövője?- A hetvenes évektől a nyolcva­nas évek végéig tartott az aranykor­FOTÓ! LANG RÓBERT szak. Ebben az időszakban fejlő­dött a legtöbbet és a legdinamiku­sabban a vadászrepülés. 1988-tól aztán folyamatosan csökkenő pá­lyára állt az egész magyar katonai repülés. Most tovább faragták a költségvetést, úgyhogy nagyon ne­héz jövő elé néznek a kollégák. Az a meggyőződésem, hogy a NATO csatlakozás utáni helyzetben a szö­vetségi rendszerből következően megvannak azok a követelmé­nyek, amelyeknek meg kell felel­nünk. Ezért nem lehet kikerülni azt, hogy a légierőnél valamilyen fejlesztés ne következzen be.- Végezetül annyit áruljon el minden pilóta titkolt vágya az, hogy élete a pilótafülkében érjen vé­get?- Egyáltalán nem. Az igaz, hogy a könyvem első oldalán egy pilóta felszáll, önpörgésbe kerül, majd végigpörögnek előtte élete legfon­tosabb eseményei. Azt sem taga­dom, hogy a végén ez a püóta életét veszti. De én csak a keretes szerke­zet kedvéért ölöm meg a főhőst. Tá­vol áll tőlem az a gondolat, hogy egy pilóta életének legméltóbb befejezé­se a zuhanás. Sőt, osztom azt a né­zetet, amelyet legjobban Végh alez­redes úr fogalmazott meg: „a leg­jobb püóta a nyugdíjas püóta, mert végigrepülte az életét és még a nyugdíját is élvezheti”. TAKÁCS ZOLTÁN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom