Somogyi Hírlap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-16 / 139. szám
K A P O S V Á R Somogyi Hírlap - 5. oldal 2000. Június 16., Péntek Kábel a kertben Permettel a kártevők ellen Milliókat szán a város a fái védelmére Simon Jánosné igencsak elcsodálkozott, amikor kiment Kisrómahegyi utcai házának kertjébe. Ott ugyanis egy férfit látott, aki éppen egy jókora árkot ásott, keresztül a telken... Mint mondta: telefonkábelt vezet. Az árkot azóta betemették a munkások, már csak a helye látszik. Na meg a kissé megviselt gyümölcsfák, és egy kupac a gyökérdarabokból, amit az ásók daraboltak fel. Simon Jánosné ma sem értí igazán a dolgot. Amikor először figyelmeztette a kertjében „munkálkodó” kábelfektetőt, még csak félig volt kiásva az árok, amely átvezetett a szomszéd telkeken is. Mire legközelebb kiment, már teljes hosszában fel volt ásva az ő telke is. A tulajdonos újra csak elmondta: ez magánterület, semmiféle hozzájárulást ő nem adott a Matávnak, és nem szeretné, ha a telkén keresztül „kúszna” a telefonkábel. A harmadik „terepszemlénél” viszont már a nyomokat is eltűntették - nagyjából - a munkások. Az asszony - mint mondta - hiába fordult az illetékesekhez. Kijöttek, megnézték a helyszínt - aztán semmi sem történt. Lőrincz Tamás, beruházási osztályvezető-helyettes elmondta: a Matáv-fej lesztésekn él, ha csak egy mód van rá, kikerülik a magánterületeket. A Kisrómahegyi utcai beruházásnál nem egyszerű a dolog: többszöri kisajátítás történt itt az útépítések miatt, kerítés nincs, és nehezen megállapítható, hogy hol a magántulajdon és a közterület határa. A föld- hivatali bejegyzések szerint a vitatott sáv közterület. Hartner Rudolf, a városgondnokság vezetője elmondta: a Matáv a Dormer dél-keleti részén több utcában végez hálózatbővítést, s erre a közterület-bontási engedélyt is megkapták. Szerették volna folytatni a munkákat keletebbre, a Béla király utca környékén is, ám erre egyelőre nem adta ki az engedélyt a város- gondnokság. Először a Matávnak a donnert munkaterületeket kell helyreállítani. Hartner Rudolf szerint egyébként szigorú szabályok vonatkoznak arra is, hogy a kábelfektetés nem érinthet növényeket, illetve a 30 milliméternél vastagabb gyökereket nem szabad átvágni, ott védőcsöves eljárást kell alkalmazni. Most is van egy ilyen vitás ügy: a Kálvária utcában három nyírfa gyökereibe nyírtak bele a munkát végzők. Ezeket a fákat három évig figyelik, s ha valami károsodást látnak ez idő alatt, akkor fizetnie kell a távközlési cégnek. ___________________jjl M inden évben tekintélyes összeget fordít a város a közterületi fák védelmére. A vadgesztenyék másodszori permetezése a napokban fejeződött be, a platáné pedig a következő héten kezdődik. Az idén a kaposvári díszfák megóvására 2,9 millió forintot különítettek el a város költségvetéséből. A vadgesztenyét károsító aknázómoly elterjedésének, és a levélelhalást okozó gombás fertőzésnek háromszori permetezéssel kívánják elejét venni. Tavaly a nedvesesős időjárás miatt gombás fertőzés támadta meg a toponári gesztenyesort, s emiatt ősszel egy országos konferencián kidolgozták azt a technológiát, amellyel megelőzhetik a problémát. A permet felszívódik, de így is három permetezésre van szükség a nyáron. A második fázist a napokban fejezték be az éjszaka dolgozó munkások. A platán kártevője sokkal makacsabb. A csipkéspoloskákat teljesen nem lehet eltüntetni, mechanikai védekezéssel és permetezéssel legfeljebb csökkenteni lehet az „inváziót”. Demeter Györgyné, a város- gondnokság munkatársa elmondta: hiába szedik le a fák kérgét és pusztítják el az alatta található példányokat. A permetezés a poloskák életviteléhez igazodik, s egy-két héten belül meg kell ismételni. Az első permetezés sikeres volt, és nem szaporodtak el a kártevők. A permetezést immár harmadik éve egy kecskeméti cég végzi, szigorú előírásokat figyelembe véve. A permet emberre veszélytelen, várakozási ideje nincs. SZÉLESI Tolvajok a nyaralókban Nyaranta felélénkül az élet a kertvárosokban, a hétvégi házas övezetekben. Ez persze annyit is jelent, hogy ennek az időszaknak is megvannak a maga bűncselekmény-típusai. Télen és tavasszal az vonzza a tolvajokat, hogy üresen állnak a házak. Nyaranta a tulajdonosok közül sokan kiköltöznek, de legalábbis naponta kijárnak a „birtokra”. Viszont - s ez egy új jelenség - a „kétes elemek” közül is legtöbben ezen a környéken vásárolják meg az olcsóbb házakat, ők is kiköltöznek, és itt folytatják megszokott tevékenységüket. Úgyhogy most is hetente 2-3 bejelentés érkezik kifosztott „vityil- lókról”. A legveszélyeztetettebb terület ilyenkor - mint a rendőrségen megtudtuk - a Cseri-dűlő, Pálvarga-dűlő, valamint a város keleti része, a Somhegy, Hangyásmálhegy környéke. A tulajdonosok felszerelik hétvégi házaikat, s tolvajoknak ez jó lehetőség: kapálógépet, gázpalackot, edényeket zsákmányolnak ilyenkor. A módszer változatlan: ha éppen nincsenek kint a tulajdonosok, a tolvajok az ajtót, ablakot pillanatok alatt felfeszítik. A zsákmányt pedig a kiépült orgazda-hálózaton keresztül, ritkábban saját maguk értékesítik. Gyakrabban érkeznek bejelentések ilyenkor már terménylopásokról: a fáról eltűnik a gyümölcs, a kertből a paradicsom, újkrumpli, hagyma. A kár összege azonban általában nem éri el a bűncselekmény-értékhatárt, úgyhogy csak a gazdának jelent bosszúságot az ilyen ügy, a rendőrség nem igazán tud mit tenni. _________■ S zínes, táncos tanévzáró A kiállítást érdeklődéssel szemlélték a szülők fotó: török anett Az Együd Árpád Művészeti Iskola színművészeti tagozata nyílt napot tartott tegnap. Az órarészleteken a szülők, hozzátartozók láthatták mit tanultak a fiatalok az elmúlt tanévben. Deli Szidónia az intézményegység vezetője elmondta: a bemutató után megtartották az évzárót is, összesen 330 diák kapta meg bizonyítványát, szín-, képzőművészeti és néptánc tagozaton. Az első két szak még csak egyet, ellenben a néptánc már a negyedik évfolyamot élte meg. A 6-10 évesek évközbem grafika, tempera, vízfesték alkotásaiból pedig kiállítás nyílt a művelődési központ galériájában. Az iskolában szakemberek segítségével sajátítják el az egyes művészeti ágakat, a színinövendékeket Garaminé Szente Éva és Tolnai Mária, a mozgás- gyakorlatokat Lugosi György, a beszédgyakorlatokat Kelemen József tanítja. A tervek között szerepel még a népzenei tagozat elindítása. SZ. K. AJÁNLATKÉRÉSI FELHÍVÁS Kaposvár Megyei Jorú Város Polgármesteri Hivatal Műszaki Igazgatósága ajánlatot kér Kaposvár-Toponár, Őrei úti Idősek Klubja átalakítási, felújítási munkáira. A pályázati kiírás átvehető 2000. június 19-21-én 8.00-12.00 óráig, Szilágyi Edit főmunkatársnál. (Kaposvár, Kossuth tér 1., régi épület II. emelet 218. sz. iroda) ' í16236 Megmenekültek az óvodák Na, ez volt az utolsó napirendi pont, végre jöhet a vakáció Mégsem szüntetik meg és nem is szüneteltetik a csoportokat a Tallián és a Sörház utcai óvodákban. Erről döntött a nyári szünet előtti utolsó városi közgyűlés tegnap. A meleg ellenére több napirendi ponton is vitáztak a képviselők. A két intézmény azért kerül reflektorfénybe, mert a beíratások után a gyermekszám nem érte el a törvényben meghatározott mértéket, de az eltelt időszakban a szülői munkaközösségnek és a „figyelmetleneknek” köszönhetően emelkedett számuk. Dömötömé Pap Beatrix a Sörház utcai óvoda vezetője elmondta: szeptemberben 59 gyermekkel kezdik meg az évet, de remélik, hogy a környéken épülő beruházások vonzzák majd a munkaerőt, ezzel is keresettebbé válhat az intézmény. A szülők hallva a szüneteltetés hírét, jelezték, hogy más óvodát választanak. Puska Imimé, a Tallián utcai óvoda vezetője közölte a testülettel: a leadott adatok időközben még héttel gyarapodtak, így 61 aprósággal indul az intézmény szeptembertől. Az óvónők átlagélet- kora 40-50 év, ha munka nélkül maradnak, nagyon nehezen tudnak ismét elhelyezkedni. Szita Károly polgármester válaszában hangsúlyozta: szeretne újabb óvodákat építeni, de a pillanatnyi helyzetben erre kevés az esély. Ha csökken a gyermekszám, akkor nem szabad egyet sem bezárni, ezért lehet megoldás a szüneteltetés, ez ugyanis nem jelent intézménystruktúra változtatást. A döntésnél fontos szempont volt az is, hogy ez a két intézmény foglalkozik roma származású gyerekeket is. A városatyák megszavazták, hogy a Bartók Béla iskolában két tanulószobai, a Toponári, a Kinizsi ltp-i és a Bárczi intézményekben napközi, a Rákócziban pedig fejlesztő csoport indul. A tanulók csökkenése miatt zárolják szeptember 1-jétől a Kisfaludy és a Honvéd utcai iskolák egy-egy tanuló- csoportját. A képviselők többsége örömmel nyugtázta az állami támogatású bérlakás építési programot, melyre pályázatot nyújt be Kaposvár is. Az elnyert összegből egy év alatt annyi lakás épül, mint az elmúlt tíz évben összesen. Dr. Laki-Lukács Lajosné (MSZP) szerint a Maros utcában lehetne majd a Berzsenyi után folytatni az építkezést. Ezzel az elképzeléssel a város vezetése is egyetértett, de az ottani területek egy része még nincs az önkormányzat tulajdonában. A közgyűlés kéri a pénzügyminiszter hozzájárulását a helyi tömegközlekedési tarifák 10,6 százalékos növeléséhez, ennek elutasítása esetén a kieső árbevétel kompenzálását remélik. Egyúttal 6,6 millió forint működési támogatást biztosít a város a társaságnak a költségvetési hiány terhére. A Tömeg- közlekedési Rt a jövedéki adó visszaigénylése után a támogatást köteles visszafizetni. A költségek csökkentése hatékonynak bizonyult - tudtuk meg Csapó József vezérigazgatótól. A reklámfelület értékesítése hasonlóan alakult, mint a többi megyei jogú városnál. Foglalkozott a közgyűlés az állatvásár üzemeltetésére vonatkozó pályázat kiírásáról. A képviselők úgy határoztak, hogy december l-jétől megszüntetik a toponári áldatlan állapotot. A vállalkozó alapon történő működtetést az önkormányzat támogatja, hiszen az állatvásámak kialakult hagyománya van, végleg megszüntetni nem célszerű. A környéken legközelebb csak Nagybajomban tartanak rendszeres vásárokat. szabó kinga A pénzügyminiszter hozzájárulását kéri a közgyűlés a helyi tömegközlekedési tarifák emeléséhez. Ennek elutasítása esetén a kieső árbevétel kompenzálását remélik. VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Tel.: 318-126: - Miért hagyja az önkormányzat, hogy a Liget Otthon kapuja flott romák üljenek, kiabáljanak, vasat gyűjtsenek, lovakat tartsanak? A környéken esténként árad az állatszag. Szó volt arról is, ha a sportpálya elkészül, lebontják a pálya melletti lakásokat. Szerintem a cseri városrészre is jobban oda kellene figyelni, a környékbeliek ugyanis félnek. Dr. Farkas Edit, közszolgáltatási irodavezető: - Erről már értesült a közterület-felügyelet, és ígéretet tettek, hogy a helyszínt a jövőben gyakrabban ellenőrzik, így remélhetőleg hasonló eset nem fordul elő. Ottóné Bene Ibolya, népjóléti igazgató: - A Liget Otthon lakóinak és dolgozóinak meg kell próbálni olyan hangot találni a kapu előtt ülőldcel, hogy a kialakult helyzet elviselhető legyen. Szeretnénk a Liget Otthon környékét elkeríteni, így ott megszűnne a lovas átjárás. Az önkormányzat a jövőben is több intézkedést tesz azért, hogy a cseri városrész lakóinak életkörülményei javuljanak. Ehhez tartozik az is, hogy az önkormányzati bérlakások egy részét vagy felújítjuk, vagy lebontjuk. A vasgyűjtés, az átjárás megszüntetésére minden rendelkezésünkre álló jogi eszközt igénybe veszünk. ■ Virágos pályázat Ismét lehet pályázni a Tiszta virágos ház díjra. Hartner Rudolf, a városgondnokság vezetője elmondta: eddig 14 lakóépületen olvasható a tábla. Az elismerés adományozásáról ugyanis 1998- ban született meg az önkormányzati rendelet. Tavaly kilencen pályáztak, idén még többre számítanak. A kiírás szerint magánszemélyek, szervezetek, közösségek kérhetik lakóházak, lakóépületek, székházak, telephelyek, intézmények falára a díjat, de szempont, hogy ezek környezetét tiszta, rendezett, virá- gosított és kiemelkedően kezelt állapotban tartsák. A pályázatot június 30-ig lehet benyújtani a városgondnokságon. sz. k. Hírek PERMETEZNEK. Június 19-én, kedvezőtlen idő esetén 20-án az esti órákban szúnyog elleni permetezést tart a városgondnokság. Aqua Reslin Super szert használnak, kérik a méhészeket, hogy erre az időszakra zárják el a méheket. (szk) Készül a fürdő terve A városi fürdő területén vendéglátó egységet szeretett volna építeni egy dombóvári vállalkozó. Elképzelésével megkereste az önkormányzatot. A jelenlegi elárusító helyek a vendégek ellátását nem biztosítják megfelelően, műszaki állapotuk kritikus. Két lehetőség kínálkozik a terület pályázati úton történő hasznosításánál. Az egyik, hogy a vállalkozó területhasználati díjat fizet, a másik pedig, hogy a város megvásárolja az építményt, a kivitelező pedig 15 évig nem fizet díjat. Az első előnye, hogy folyamatos bevételt biztosít, a másodiknál az önkormányzat ráfordítás nélkül jut ingatlanvagyonhoz, amit később bérbe is adhat, de 15 évig bérleti díjbevétele nem származik. Az alternatívák megvitatása után nem döntött a közgyűlés tegnap, ugyanis a terület fejlesztési terve rövidesen elkészül, és hatékonyabb lenne az egészet egyben hasznosítani, mint egy- egy konkrét beépítésről dönteni. Abban azonban megegyeztek, hogy a szóban forgó fürdőrészre pályázatot ír ki a város. SZ. K. Moziműsor 4, 6: ILYEN A BOKSZ (szinkr. am.) 8, 10: A JOHN MALr KOV1CH MENET (am.) nsoos*