Somogyi Hírlap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-15 / 138. szám
Somogyi Hírlap - 11. oldal 2000. Június 15., Csütörtök NYUG D ÍJ A S 0 K 26 ezren rokkantnyugdíjban Több mint háromezer rokkantsági nyugdíjkérelem érkezett az elmúlt évben a megyei nyugdíjbiztosítási igazgatósághoz, melyeknek mindössze egyharmadát fogadta el a hivatal, a törvényben előírtaknak megfelelően. Somogybán a legfrissebb statisztikák szerint 26 ezer rokkantnyugdíjas él, akik harmincezer forint átlagnyugdíjat kapnak.- Az elmúlt években a kérelmek mintegy kétharmadát utasítottuk el, s a többfázisú elbírálás után egyharmaduk bizonyult megalapozottnak - mondta Csapóné dr. Tóth Margit, a nyugellátási főosztály vezetője. - Ezek az adatok azt mutathatják, hogy többen tesznek kísérletet a rokkantsági nyugdíjhoz jutásra, azonban egészségügyi állapotukat az orvosi bizottság másként ítéli meg. Csapóné dr. Tóth Margittól megtudtuk, a rokkantsági nyugdíj feltétele, hogy a kérelmezőről az orvosi felülvizsgálat kimondja a munkaképesség 67 százalékos csökkenését, illetve a jogszabályban előírt, életkorának megfelelő szolgálati idővel rendelkezzen.- A kérelmezőket az orvosi bizottság alaposan kivizsgálja, a szakvélemény bennünket az eljárás további szakaszában kötelez. Azok a személyek, akiknél ötven százalékos munkaképességcsökkenést állapítottak meg, rendszeres szociális járadékot, illetve átmeneti járadékot igényelhetnek. A nyugellátási főosztályvezető hozzátette: az igényelbírálás folyamata egy-másfél hónapig tarthat, mivel az orvosszakértői vélemény mellett a szolgálati évek és jövedelmek adatait is fel kell dolgozniuk________________S2.G. Szentjakab jövője A nagymamák több száz palacsintát sütöttek az örökké éhes gyerekeknek Millenniumi napot rendezett szombaton a Szentjakabi Nyugdíjas Klub. A városrészt felrázó, megmozgató vidám napon a számos szórakoztató program részeként a korábban meghirdetett gyerekrajzverseny díjait is kiosztották. Szentjakab a harmadik évezredben - ez volt a rajzpályázat témája, s a gyerekek ugyancsak szabadjára engedték szárnyaló fantázájukat. Űrhajók zúgtak a Pécsi út felett, de volt olyan alkotás is, amelyik láncos függőhíddal, régi fényében ábrázolta a bencés monostor romjait. De milyen jövőt remélnek a szentjakabi nyugdíjasok, a millenniumi nap szervezői? - kérdeztük a klub vezetőjét.- Szentjakab része, de nem egyenlő tagja, inkább mostoha- gyereke Kaposvárnak - kesereg Berkes Mária. - Több ezren élnek itt, főleg nyugdíjasok, miattuk, érettük szerveztük ezt a millenniumi napot, meg azért, hátha ránk is több jut a város figyelméből. Olvastam nemrég, hogy elkészült a szennyvízcsatorna a Pécsi utcában. Valóban, a 97-es házszámig, a Pécsi utca azonban a 287-es számú háznál ér véget. Most ötven meghívót küldtünk el különböző rendű, rangú vezető embernek. Dr. Lamperth Mónika országgyűlési képviselőnő és dr. Klujber László, a megyei nyugdíjas szövetség ügyvezető elnöke tisztelte meg ünnepünket, mások nem voltak kíváncsiak közösségteremtő igyekezetünkre. Hónapokat vett igénybe az előkészítés, szombaton legalább negyvenen dolgoztunk azért, hogy minden rendben legyen. Őszintén megmondom, a város vezetőinek nagyobb figyelmére számítottunk.- Kedvüket szegte az érdektelenség?- Erről szó sincs. Amikor késő este kiürült a Móricz Zsigmond Művelődési Ház környéke, elmondani nem tudom, milyen boldogságot éreztem. Rendbontás, haragos szó nélkül ért véget a nap, ami itt ritkaság, és sorra jöttek hozzám az emberek, hogy tartsunk ilyen szentjakabi napot máskor is. Értük megéri. ___________________■ K ocogás kánikulában Dr. Lamperth Mónika országgyűlési képviselő a két legidősebb kocogót ajándékozta meg A Tájak, Korok, Múzeumok Kaposvári Klubja kocogóversenyt rendezett szombaton a nyugdíjasoknak. Közkívánatra a tervezettnél korábban elindult a mezőny, a közel száz résztvevő alig várta, hogy a napsütötte úttorkolttól eljusson a Tókaji parkerdő árnyas fái alá. A TMK-sok mellett a Meteor természetjárói, postások, pedagógusok, egyéb kaposvári nyugdíjas szervezetek tagjai is eljöttek a tókaji juniálisra. A négy korcsoportra osztott mezőnyt színekkel jelölték, és a legjobbakat ajándék várta a horgásztó melletti célban. Szabó Károly Attila, a megyei önkormányzat, a Somogyért Egyesület és a Szín-Folt Galéria díjait, Androvics Józsefivé a TKM-klub tárgyjutalmait adta át a nyerteseknek. Kaszás Antal, Merics Lipót, Szerkics Györgyné és Szakály Endre voltak a korcsoportok legjobbjai. Minden résztvevő emléklapot kapott, a szervezők gondoltak az unokára is, csokoládéval honorálták, hogy elkísérték a nagypapát, nagymamát. . A nyugdíjasok kaposvári kocogóversenyének díjátadásán ott volt dr. Lamperth Mónika országgyűlési képviselő (MSZP) is, és akárcsak tavaly, a legidősebb hölgynek és a legkorosabb férfinak ajándékot hozott. Vörös István egy üveg tokaji aszút, Mészáros Gézáné egy szép kiállítású szakácskönyvet vett át a képviselőasszonytól. A díjak átadása után zsíros kenyérrel, újhagymával pótolták az elvesztett energiát. A kocogás tulajdonképpen csak bemelegítés volt az este hat óráig tartó kellemes erdei kiránduláshoz. ■ Hírek BŐVÜLŐ RÉGIÓ. Veszprém megye nyugdíjas szövetsége vezetőségválasztó küldöttközgyűlést tartott a múlt hét végén, amelyen részt vett Kovács Lajos, a somogyi szövetség elnöke és dr. Klujber László ügyvezető elnök is. A tanácskozáson felvetették a már működő Somogy- Baranya-Tolna régiós együttműködés kibővítésének lehetőségét, Zala képviselője is érdeklődött az együttműködés iránt. FELÉLEDŐ KAPCSOLAT. Szombaton a Mernyeszentmik- lósról elköltözött volt falubelieket látta vendégül a helyi nyugdíjasklub. A tizenkét egykori szentmiklósi lakos meghatóban fogadta a szülőfalu emlékőrző meghívását. Kovács Tiborné, a klub vezetője őszre újabb ösz- szejövetelt tervez. BESZÁMOLÓ. Tegnap délután közgyűlést tartott a Marcali Szivárvány Nyugdíjas Egyesület. A vezetőség a 2000. év első felében végzett munkáról számolt be a tanácskozáson. GYÓGYTORNA. A nyári szü netben is törődnek magukkal a földvári nyugdíjasok. Hétfőnként délután 3 órakor egészség- védő gyógytornára gyűlnek ösz- sze a közösségi házban. Dr. Kelemen Zoltán családorvos teremtette meg az ingyenes gyógyító mozgáshoz a feltételeket. Fiatalabbakat is szívesen látnak. ■ Tabi öreg diákok Bajtársak találkozója Tavaly 57 év után először, most pünkösd hétfőjén pedig másodszor találkoztak a Tabi Római Katolikus Elemi Népiskola 1942-ben végzett diákjai. A negyven tanuló közül nyolcán már nem érhették meg ezt a szép napot, néhány társukról pedig a szervezők semmit sem tudnak. így 21-en jöttek el június 12-én Tabra Budapestről, Ka- posvárról, Siófokról. Az 1936. őszén tanulmányaikat kezdő lányok és fiúk a múlt évi első és felejthetetlen élményt nyújtó osztálytalálkozóján elhatározták: ezután évenként találkoznak, meglátogatják egykori iskolájukat.- Pünkösd hétfőn reggel háromnegyed nyolc órától gyülekeztünk az azóta megújult iskola hajdani negyedik osztályos tantermében - mesélte Kruspér Sándorné Miklós Erzsébet, a találkozó egyik fő szervezője. - Könnyek csillogtak a szemekben, amikor köszöntötték egymást a még most is csinos asszonyok és a deresedő hajú, ám délceg tartású férfiak, az egykori kisdiákok. Meghatottságot és örömet sugároztak az arcok. Aztán a bizonytalan tekintetek: Ki is vagy te? Majd jött a boldog felismerés. A hajdani iskola varázsa, az emlékezés áhítata hatott át mindannyiunkat. Boldogok voltunk, hogy ismét találkozhattunk. Az öreg diákok együtt mentek el a misére, hogy ne csak a szívüket, hanem a lelkűket is a régi, gyermeki tisztaság töltse el. Ezután Rácz Jenő egykori diáktárs, az eminens tanuló felkészültségével és kiváló pedagógusi gyakorlattal tartotta meg az osztály- főnöki órát.- Ezen méltattuk egykori tanítóink Sárdi Pál, Bertalan Margit, Horn László és Mácsik Lajos érdemeit, nevelési módszereiket, amelyekkel elindítottak bennünket az élet útján - folytatta Miklós Erzsébet. - Beszéltünk a mai megújult iskola létrehozójának, dr. Takács Lajos plébános fáradhatatlan munkájáról. A névsorolvasásnál Balázs Emmától Vodicska Lajosig néhány mondatban ismertettük életünket, pályánkat. A felejthetetlen találkozón részt vett Sárdi Pál egykori tanítónk lánya Körmendi Ottóné, Sárdi Piroska is... A tabi katolikus iskola egykori diákjai az elhunyt nevelők mellett megemlékeztek volt osztálytársaikról iS. KRUTEK "Figyelemre méltó és követendő az a példa, ahogy ápolják a Magyar Honvédséggel immáron hagyományosan jó kapcsolataikat, erősítik együttműködésüket, hiszen úgy gondolom ez elengedhetetlenül fontos a mostani - könnyűnek egyáltalán nem nevezhető - időszakban." Fodor Lajos vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka címezte ezt személyesen régi katonabarátsággal "Kedves Feri bátyámnak", a Nagyatádi Bajtársi Egyesület vezetőjének, Kálmán Ferenc nyugállományú ezredesnek. A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségéhez tartozó nagyatádi csoport a vezérezredes mellett baráti találkozóra hívta és vendégül látta az atádi társklubbokon kívül a kaposvári Noszlopy Gáspár, a marcali Nyugállományú klub, valamint első alkalommal a kaproncai Honvéd nyugdíjas egyesület vezetőségeit és tagjait is. E rendezvény hangulatáról, sikeréről most is az egyesület lelke, Kálmán Ferenc nyugállományú ezredes gondoskodott, ahogyan ez a 15 éve alakult klub életében máig hagyományosan történik. Az egykori atádi tiszti klubbot 20 éven át vezető Kálmán Ferenc élete ugyanis szinte összeforrt katonatársaival és a régi klubbal, s összetartozásukat a nyugdíjas évek alatt is találkozókkal erősítik. Mára már nemcsak a régi katonák, de civilek és nyugalmazott rendőrök is alkotják a Bajtársi Egyesület 120 fős tagságát. Figyelemre méltó, hogy a város nyugdíjasklubjai közül egyedül nekik van saját tulajdonú állandó klub- helyiségük, ahová rendszeresen, a szervezett programoktól függetlenül is összejárnak a tagok. A közös kirándulásokon, baráti találkozókon kívül az állami és családi ünnepeket színvonalas programokkal köszöntik, s állandó résztvevői a városi rendezvényeknek. A legutóbbi nyugdíjastalálkozónak a baráti kapcsolatok elmélyítése és nyáresti szórakozás volt a célja. A vacsorát kísérő műsorról a Csillagszem óvoda apróságai és a taranyi hagyományőrző együttes tagjai gondoskodtak, akik fergeteges lakodalmi hangulatot varázsoltak az egykori tiszti klub színpadára. Késő estébe nyúló beszélgetéssel, tánccal zárult a nagyatádi bajtársak és ven- dégeik találkozója. ________b.m. A z alapítvány segít, az otthonház épül Az idős, nehéz körülmények között élő, családi gondozásban nem részesülő emberek méltó körülmények közötti életvitelének elősegítése, a róluk való gondoskodás szervezése, támogatása, és a hátrányos helyzetű középiskolai tanulók megsegítése annak az alapítványnak okiratba foglalt célja, amelyet március középen jegyzett be a cégbíróság.- Lassan két éve már, hogy abbahagytam a cukrászmesterség gyakorlását, de azért nem élek tétlenül - kezdi mesélni jótékony cselekedetének történetét az alapítványtevő, Csíkszentkirályi Lestyán Ferenc. - Nagyszü- leimtől azt láttam, hogy segítenek azokon, akik arra rászorulnak. Nagyapám Mezőtúron tanyaiskolát épített és a fenntartásáról is ő gondoskodott, de nagyanyám családja is úgy gondolkodott, hogy az Isten segítségével és szorgos munkával megszerzett vagyonból juttatni kell azoknak is, akik kevésbé tehetősek. Magam istenhitben élek, és az én értelmezésem szerint ez együtt jár a jótékonysággal, az adakozással. A kaposvári református egyházközösségnek a hetvenes évek közepe óta vagyok prezsbitere, épp most választottak újabb hat évre a testület tagjává.- Milyen összegű az alapítvány?- Nem igazán nagy pénz, félmillió forint az alapítványi tőke. Ot-tízezer forintos adományok már érkeztek a számlára, pedig a gyűjtés csak most kezdődik. Jó reményeim vannak arra, hogy a törzstőke rövidesen megtöbbszöröződik. Jeles emberek vállaltak szerepet a kuratóriumban, Bellái Zoltán református lelkész a testület elnöke, dr. Sárközy Eszter, Csákné Szűcs Erzsébet és dr. Vincze Károly neve, személye a nemes cél garanciája.- Kik juthatnak a támogatáshoz?- Pályázat útján kaphatnak segítséget a rászorulók. A nagyon szegény körülmények között élők folyamatos támogatását nem tudjuk magunkra vállalni, azokon próbálunk inkább segíteni, akik váratlanul kerültek saját erőből megoldhatatlan, nehéz helyzetbe.- Úgy hallottuk, szociális otthont épít Kaposváron a református egyház.- így igaz, a Béla Király utca végén építünk otthonházat. Már bontják a húskombinát egykori építőinek konténereit, folynak a talajmunkák. Az önkormányzattal még vannak tisztázatlan kérdések a tulajdoni hányadról, de bízom benne, hogy ezek rövidesen megoldódnak, hiszen a város válláról veszünk le gondokat. A tervek elkészültek, egy- és kétszemélyes, 25-30 négyzetméteres lakrészekben hatvan ember elhelyezésére lesz itt lehetőség. Pályázaton nyert pénzekből, meg a leendő lakók befizetéseiből tudjuk elkezdeni az építkezést, a működtetéshez meg számítunk az úgynevezett költségvetési normatív támogatásra.- Visszatérve az alapítványra, kik és mikor juthatnak ezen az úton segítséghez?- Természetesen egyházközösségünk tagjait kívánjuk támogatni, reményeim szerint már augusztus végén, iskolakezdés előtt elbírálhatjuk az első igényeket. KATONA CS. Várják az adományokat az alapítványhoz, kitől-kitöl szíve és tehetsége szerint