Somogyi Hírlap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-10 / 135. szám

2000. Június 11. ★ SZTÁROK ★ 13 Bodrogi Gyula idén lett nagykorú. A különös ál­lítás akkor igaz, ha még azt is hozzátesszük: színházigazgatóként, hiszen tizennyolc éve, 1982 óta vezeti a Vidám Színpadot. Többnyire azért fáj a feje, mert még rengeteg darabot szeretne műsorra tűz­né. Színész még csak volna a szerepekre, a büdzséből viszont nem sok bemutatóra telik...- Egyik éjjel felébredtem, leír­tam álombéli zseniális gondo­latomat, másnap reggel viszont ezt a szöveget olvastam: „Ha a cipő kutya, akkor miért?” Rög­tön abbahagytam a csodamód­szert. Az alvással egyébként épp úgy vagyok, mint az evés­sel: nagyon szeretek hozzáké­szülődni, talán jobban, mint aludni. Lehet, hogy azért, mert ha bárhol vízszintes helyzetbe kerülök, rögtön elalszom. Emi­att a színpadon is volt már többször gondom! Egy darab­ban például lumbágós, ágyban fekvő embert alakítottam, és amíg nem voltam a figyelem középpontjában, talán elszu­nyókáltam volna, ha az ügyelő nem kapja feladatul: Bodrogit idejében fel kell pisszegni.- Szörnyű, de nem tudok pi­henni, tétlenkedni. Legalább főzök... Abszolút nincs képes­ségem a nyaraláshoz. Többször nekifutottam, lementünk a Ba­latonhoz, de már a második nap délben nem tudtam, hogy miért szaladgálok én föl-alá. Aztán nekiláttam a lépcsőt kifa­ragni! Külföldi útjainkat is úgy tervezem meg, nehogy rögtön odaérjünk a végcélunkhoz, te­gyünk közben néhány kitérőt, vargabetűt. Bodrogi szereti, ha kényeztetik- Sokan kérdezik, hogy moz­gékonyságom vajon a táncos­múltamból adódik-e? Ilyenkor azt felelem: nem, ez a mamám­ból adódik! Ő volt olyan, aki­nek mindig kellett valamit csi­nálnia. Hárman vagyunk testvé­rek, a nővérem már nyugdíjas pedagógus, a húgom még neve­li a nebulókat. Én is a katedrára vágytam, csak „eltévedtem”: a véletlen a népi tánchoz, onnan pedig a színpadra vezetett.- Eleinte tele voltam gátlás­sal, hogy én nem vagyok szí­nészalkat, emiatt folyton fel akartam hívni magamra a fi­gyelmet. Sikerült! Az egyik fe­gyelmivel kirúgtak a főiskolá­ról, a másikkal visszavettek. Aztán megtörtént a csoda: a Koldusopera vizsgaelőadásá­ban a cápadalt énekeltem, és olyan nagy sikerem volt, amit nem is mertem elhinni. Schaffer Judit jelmeztervező beajánlott a József Attila Szín­házba, és elkezdődött életem egy csodásán gazdag korszaka. Együtt éltem és játszottam a kö­zönséggel, mert nekem mindig ők adják az erőt: ők a vászon, az ecset, a fény, az árnyék...- Huszonnyolc éves Ádám fi­amban van színészi tehetség, elvégre a mamájától, Voith Ági­tól is örökölte, mégsem akart soha színpadra lépni. Régeb­ben volt neki a „bolondos holmik bolt­ja”, most ru­hafélék gyártá­sával foglalko­zik. Ádám na­gyon jó gyerek, érzékeny, me­legszívű. Csak akkor nem figyel ránk, amikor unokáért rimánkodunk neki. - A legkisebb apróságnak is tu­dok örülni, és azt még jobban szeretem, ha hízelegnek ne­kem. Karinthy Frigyessel együtt vallom, aki valahogy így fogal­mazta meg ezt: minden jót mondjatok a szemembe, és ami rossz, azt ne mondjátok, még a hátam mögött sem, de ha még­is muszáj, legalább én ne tud­jak róla. Bevallom, ugyanezt a mód­szert alkalmazom a színházi kollégákkal szemben is. Csak a jót mondom nekik, a dicséretet, és pechemre sokan vannak, akik ezt kapásból el is hiszik. Azért persze nem vagyok min­dent lenyelő főnök, szoktam mérges is lenni, de ha idejében észreveszem, hogy most na­gyon be fogok gurulni, csak le­gyintek: ugyan, ne dühöngj már, attól senkinek se lesz jobb, egy huncut forinttal se lesz több a színház pénze, egy nappal se lesz hosszabb az élet. Akkor meg minek? (somos) SZTÁRLESEN James Brown újabb szexbotránya Az amerikai soulnagypapa, James Brown már megint sze­xuális botrányba keveredett. Egyik alkalmazottja, Lisa Agbalaya szerint, aki 7 éve áll alkalmazásban a James Brown Enterprises Kiadónál, keresetet nyújtott be a Los An- geles-i bíróságra azzal, hogy az énekes az alkalmazottjaitól elvárja, hogy kielégítsék szexuális éhségét, s ha valaki ne­met mond, könnyen az utcán találhatja magát. Brown erős marihuánafogyasztó is, s ezt nem is titkolja munkatársai előtt. A többmilliós kártérítésre apelláló hölgy egyébként kétgyermekes családanya, aki lelki terrorral is vádolja a nyughatatlan nagypapát. Lord Pitkin (Norman Wisdom) Bizonyára még sokan emlékeznek Norman PitKin közle­gényre - a zsebkendőjéből kreált fejfedőjével együtt -, aki ' 19 filmen át csetlett-botlott a burleszkhumor-kedvelők örö­mére. Nos, a 85 esztendős Norman Wisdom manapság sem vesztette el humorérzékét. Éppen II. Erzsébet királynőtől vette át a lovagi címet, mikor is úgy tett, mintha megbotlott volna a híres vörös szőnyegen. Még szerencse, hogy a ki­rálynő vette a poént, s együtt nevetett a produkción a meg­hívottakkal. Wisdomnak nemcsak királyi rajongója volt, hi­szen még maga Charlie Chaplin is őt nevezte kedvenc bo­hócának, aki mellesleg a legnagyobb bevételt elérő komi­kus volt annak idején. A rátóti aranylemezes szövegelő Gyulafirátót. A kis településről nem sokat hallottunk addig, amíg az ott élő Máté Szabolcs, Sub Bass Monster néven, az elmúlt év legsikeresebb popsztárja nem lett. Főleg amióta egyik nagy sikerű dala is a faluról szól, egyre több fiatal kí­váncsi Rátótra. A siker egyébként nem szállt Szabi fejébe, és most, hogy aranylemezes lett, az átadási ünnepséget sem tudta máshol elképzelni, mint abban a helyi bisztró­ban ahol diszkózni kezdett. A ceremónián ott volt Gyulafirátót apraja-nagyja a település ajándékát átnyújtó polgármesjerrel az élen, és persze a büszke mama is. Börtönben az In-Team Face 4 Börtönbe vonult az In-Team Face néven ügyködő lányzene­kar. A drogellenes kampány keretében ugyanis a fiatalko­rúak börtönében, Tökölön énekelgettek egyet. A minikon­certet csak a jobb magaviseletű elítéltek tekinthették meg, a veszélyesebb arcok lemaradtak a buliról.- Nagy sikerünk volt - így Baricza Vera, azaz Róni, aki az együttes énekese. - Egyáltalán nem izgultam, s a fiúk na- > gyón jó hangulatot csináltak. Minden számunkat végigtap­solták. Ahhoz képest, hogy elítéltekről van szó, jól visel- ■ kedtek. A színpadról beszélgettünk velük, szóval minden t rendben volt. Adj meg a tuzbol! Cserháti Zsuzsa a jövő szombaton ismét koncertet ad, méghozzá születésnapit. Ezúttal a Budai Parkszínpadon lép fel saját csapatával, a Cserháti Banddel, hattagú tánckarával és számos vokalistával. Bemutatkozó buli lesz ez a javából, hiszen a 30 éve a pályán lévő énekesnő még sosem adott szabadtéri koncertet a fővárosban. Leg­utóbbi lemeze, az Adj még a tűzből! legjobb és pályafutá­sa legszebb dalait adja elő a június 17-i Cserháti-gálán. Elmarad a Pretty Woman II.? Mindenki kedvenc romantikus filmje, a Pretty Woman második részének forgatókönyve ugyan elkészült, ám a sztárok pénzsóvársága miatt igencsak kétséges, hogy valaha is lefor­gatják. Még stáb sincs, de Julia Roberts és Richard Gere 20-20 millió dollárért ül le tár­gyalni a stúdióval. A rendező sem aprózta el: Garry Marshall 10 milliót kér, még mielőtt bár­mi történne. Úgyhogy bárhogy is számoljuk, „mindössze” 50 millió dollárt kéne a stúdió­nak kifizetnie, mielőtt egyetlen jelenetet is leforgatnának. ■ Lassan átértékelhetjük az egyetlen magyar atom­városról, Paksról alkotott eddigi sztereotípiáinkat: tudniillik az atomerőműben folytatott részecske­gyorsítás mellett egy másik jeles esemény is nem­zetközi hírnevet igyekszik szerezni a városnak. Mégpedig a VIII. nemzetközi blues-, jazz-, rock- és gasztronómiai fesztivál. A június 16-18. közötti rendezvénysorozat idén is a műfaj legjobb hazai képviselőit, illetve a külföldi sztárjait invitálja a Duna-partra. A kulináris élvezetek is komoly szere­pet kapnak a víkenden, hiszen a borbarátok orszá­gos találkozóját is erre a hétvégére időzítették. Két sztárvendég eleve garantálja a nívót: Noel Redding, a Jimmy Hendrix Experience basszusgitá­rosának pénteki koncertjét követő napon Chris Farlowe (a Colosseum egykori énekese) tekeri ma­ximumra az erősítő gombját. A magyar előadók sem tétlenkednek majd (a teljesség igénye nélkül): Ferenczy György és a Herlfi Davidson, Török Ádám és a Mini, Jazzattakk, Tűzkerék R.B., Takáts Tamás DBB, Deák Bill, P. Mobil, Tátrai Tibor és a Magyar Atom, Blues Affection nyomják a talp alá valót. Azaz Paks olyan lesz, mint a Dáridó - csak kicsit jobb: zene és eszem, iszom. Na jó. Erről a színpad­ról a Lajcsi hiányozni fog. Paks, az atombluesjfárasa ALINTERJUK VILÁGSZTÁROKKAL Torna Kummer svájci újságíró hosszú időn át fontos személyisé­gekkel, világsztá­rokkal készült interjúk sorozatá­val „etette” a sajtót, sőt egy könyvet is kiadott az álinterjúkkal. Courtney Love a sirályo­kat nézi a francia Azúrpar- ton, miközben gin-tönicot szopogat. Kim Basinger félig átlátszó nadrágot ajándékoz férjének, Alec Baldwinnak. Sharon Stone „saját, összetett jellemét elemzi”. Brad Pitt hobbijai­ról beszél. Csupa szuper­sztár, akinek minden lépé­se érdekli az átlagolvasót. Nem csoda, ha a tekinté­lyes délnémet lap, a Süddeutsche Zeitung szí­nes heti melléklete, az SZ- Magazin boldogan lehozta a hírességekkel készült in­terjúkat. És az sem csoda, hogy szerzőjüket erkölcsi­leg, na meg nem utolsó­sorban anyagilag nagyon megbecsülte. Nem kellett volna. Ti­zenkilenc exkluzív interjú bizonyult totális humbug­nak. Ekkora svindli a saj­tótörténetben is a párját ritkítja. Nem véletlen, hogy szakemberek ahhoz a botrányhoz hasonlítják, amelynek során bizonyos Konrad Kujau sokmillió márkáért eladta az egyik legnagyobb német hetilap­nak, a hamburgi Sternnek „Hitler naplóját”. Ami nem létezett. Ámít Kujau talált ki és vetett papírra, mert mellesleg zseniális hamisító is volt. A SZ álinterjúinak szerzője, Tom Kummer 37 éves svájci riporter vi­szont nem volt zseniális. Közhelyekből építkezett, nem tehetségével, hanem gátlástalanságával kere­sett sok pénzt. Ontotta a nagyságokkal folytatott beszélgetéseit. Tom Hankstől a bokszoló-fül- harapó Mike Tysonig senki nem volt számára megközelíthetetlen. Most egy éve bukkant fel az első baljós jel. Sharon Stone szóvivője, Cindi Berger közölte: „Az önök lapjában Sharon Stone-nal megjelent inter­jú a valóságban soha nem történt meg.” Ez elég volt a lavinához. Anett Wolf, Kim Basinger sajtósa is jelentkezett: „Kim Basin- gerrel Kummer úr soha nem találkozott.” „A Brad Pittel közölt beszélgetés - nyilatkozta a művész szó­vivője, Cindy Guagenti - merő kitaláció.” A magazin 33 éves fő- szerkesztője, Ulf Pos- cahrdt személyes meg­aláztatásnak is érzi a ma­lőrt. Joggal. Nem elég, hogy egymás után közöl­te lapjában az álinterjú­kat, amikor Kummer 1997-ben kötetben is megjelentette őket, ő írt hozzájuk magasztaló elő­szót. H E. Tizenkilenc exkluzív interjú bizonyult totális humbugnak ► i

Next

/
Oldalképek
Tartalom