Somogyi Hírlap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-02 / 128. szám
2. oldal -Somogyi Hírlap VILÁG TÜKÖR 2000. Június 2., péntek H Martonyi francia becsületrendje PÁRIZS A francia Becsületrend parancsnoki fokozata kitüntetést adományozta Martonyi János külügyminiszternek Jacques Chirac köztársasági elnök. Az elismerést még Napóleon alapította 1802-ben azok számára, akik munkájukkal, cselekedeteikkel hozzájárultak Franciaország dicsőségéhez. Az elmúlt négy év során lovagi fokozatot kapott többek között Andorka Rudolf, a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem azóta elhunyt rektora és Mádl Ferenc profesz- szor, köztársaságielnök-jelölt. A tiszti fokozatot ítélték oda Für Lajos volt honvédelmi miniszternek, Komád György írónak, Kosáry Domokos történészakadémikusnak, valamint Mécs Imrének és Vásárhelyi Miklósnak, az SZDSZ politikusainak. Göncz Árpád köztársasági elnök a legmagasabb rangú Becsületrendet, a nagykeresztet mondhatja magáénak. _______■ A nők helyzete New York A nők egy ENSZ-jelentés szerint 1995 óta számos hátrányukat leküzdötték a férfiakkal szemben az oktatásban, a munka világában, valamint az orvosi ellátásban. A jelentés megállapítja: néhány észak-afrikai és nyugat-ázsiai kivételtől eltekintve a nők már a világ dolgozóinak egyharmadát adják. Mindazonáltal a nők szerte a világon még mindig erőszaknak vannak kitéve. A házasságon belüli brutalitás, a rokonok szexuális visszaélése és a női családtagok elleni erőszak a fejlődő világban éppoly elterjedtek, mint a fejlett ipari országokban. Szennyezett strandok Mallorca Az Európai Unió szerint Mallorca szigetén kilenc, Ibizán pedig egy strand alkalmatlan a fürdőzésre. Bár Josep Pomar egészségügyi főigazgató kijelentette, hogy a víz minősége a legszigorúbb kritériumoknak is megfelel, az EU-felmérés nyomán ennek ellenére összeültek a spanyol egészségügyi, idegenforgalmi és környezetvédelmi minisztériumok szakértői, hogy a szükséges intézkedéseket meghozzák. A Földközi-tenger üdülőhelyei közül a spanyolországiak 97,8 százaléka, a görögországiak 98,8 százaléka, az olaszországiak 96,1 százaléka megfelelő. Franciaországban semmi kivetnivalót nem találtak. ■ ____________Munkatársunk helyszíni jelentése K özös észt-magyar érdekek Tallinn Magyarország erkölcsi kötelessége, hogy támogassa Észtország csatlakozását az Észak-atlanti Védelmi Szövetséghez - jelentette ki látogatásának második, befejező napján újságírók előtt a magyar kormányfő. Ha Magyarországot a rendszer- változás óta úgy emlegetik, mint az egyik legsikeresebben fejlődő kelet-közép-európai országot, akkor az észtországi változások még inkább rászolgálnak arra, hogy sikertörténetként emlegessék - jelentette ki a miniszterelnök. 1993-ban ellenzéki politikusként tett első útja óta Orbán Viktor azért jött, másodízben immár kormányfőként a balti államba, hogy meggyőződjék Észtország előrehaladásáról. Szerinte sok párhuzamosság is felfedezhető hazánk és Észtország között. Utóbbi szintén szovjet megszállás alatt állt, ám Magyarországgal szemben önálló állami létéről is le kellett mondania. A magyar-észt tárgyalások középpontjában az állt, miként kellene a két országnak közösen felkéAz észt kormányfő az alkalmi idegenvezető szerepében fotó, feb/epa szülnie az Európai Unióhoz törté- te, hogy kedvező tapasztalatokat nő csatlakozáshoz. Szóba került, gyűjtöttek a katonai együttműkö- hogy közvetlen légi járatot indítsa- désben, és ez segíti a balti ország nak Budapest és Tallinn között, felkészülését a NATO-tagságra. ami fellendíthetné a két ország kö- Orbán Viktort jó személyes kap- zötti turizmust. Még az idén el- csolat fűzi az észt miniszterelfogadják a szabadkereskedelmi nőkhöz, aki egyszer már betöltöt- megállapodást és a kettős adózta- te a kormányfői posztot. A ma- tás mellőzéséről szóló törvényt. gyár politikushoz hasonlóan a „Van élet az Európai Unión ki- rendszerváltozás előtt részt vett vül is” - mondta sajtótájékoztató- az ország polgári demokráciájá- ján Orbán Viktor, arra utalva, nak megteremtéséért vívott küz- hogy a bebocsátásra váró orszá- delemben, és könyvet írt Észtor- goknak erősíteniük kell az együtt- szág függetlenségi háborújáról, működésüket. Mart Laar kiemel- _________ _________toronyi attila B ili Clinton bátorságra buzdít Madeleine Albright amerikai külügyminiszter a jövő héten a Közel-Keletre utazik, hogy előrelépésre késztesse az izraeli és a palesztin vezetőket a békemegállapodás elérésében - jelentette be Bili Clinton amerikai elnök, miután találkozott Ehud Barak izraeli miniszterelnökkel. Lisszabon Az amerikai elnök „igazi bátorságra és előrelátásra” buzdította a palesztin és az izraeli vezetést, hogy eljussanak a palesztin állam jellegéről és határairól szóló végleges megállapodás alapjait rögzítő keretegyezményig. Hozzátette, hogy Washingtonban hamarosan találkozik Jasszer Arafat palesztin vezetővel. Clinton dicsérte, és „nagyon bátornak” nevezte Barakot az izraeli hadsereg dél-libanoni kivonulásával Clinton elnök dicsérte Barak bátorságát fotó: feb/reuters kapcsolatban. Gadi Baltianszki, az izraeli miniszterelnök szóvivője mindössze annyit közölt, hogy Madeleine Albright érkezése hétfőre várható, s külön-külön fog tárgyalni Arafattal és Barakkal. mégis igazi háttérembemek tartják, aki nem magával ragadó szónok, de ragyogó szervezőképességgel rendelkezik, s hazájának talán legkiválóbb tárgyalója. Rendkívüli szerepe volt az entebbei túszszabadí- tás előkészítésében is, jóllehet soha nem került ezzel kapcsolatosan a nyilvánosság reflektorfényébe. Igazi sikere az oslói tárgyalások sorozata volt, amikor a palesztinokkal való békés együttműködés lehetőségeinek felkutatását vállalta. Peresz és az azóta elhunyt Husszein jordániai király ugyanannak a londoni fogorvosnak volt a kezeltje, s a látszólag rutinutak nemcsak - vagy nem elsősorban - egészségügyi célokat szolgáltak. réti ervin A tárgyaló Gurion motoros futárjaként teljesített szolgálatot, majd az illegális fegyveres erő, a Hagana utánpótlásával foglalkozott. Amikor ezért a britek rövid időre bebörtönözték, eredeti a zsidó államban hazánkhoz hason- nevét, a Perskyt - fogságában tett lóan szintén a parlament dönt a köz- fogadalmához híven - Pereszre váF társasági elnök személyéről, min- toztatta, az első szabad lény után, den esélye megvan, hogy Ehud amelyet a börtönkapun kilépve meg- Barak támogatásával legyőzze az eb pillantott. A Peresz keselyűt jelent, lenzék jelöltjét, Mose Katcav volt Több mint négy évtizede képvi- közlekedési minisztert. selő, háromszor volt kormányfő, s Tizenegy esztendősen, 1934- nehéz volna felsorolni, hány tárcát ben vándorolt be Lengyelországból vállalt a különböző kormányokban. Palesztinába. Egészen fiatalon Ben Nem kevésszer állt tehát előtérben, H a új lendületet kap a közel-keleti békefolyamat, teljesülhet a lemondott Ezer Weizman posztjára pályázó Simon Peresz nagy álma: államfőként az ő nevéhez fűződhet a renrln-mo \/AnrAbnifoon h d i\ irs I Sikeres kampány után Markó Béla értékelése választások előtt A város lakosságában a magyarok aránya alig éri el a 23 százalékot, a közvélemény-kutatási adatok azonban azt mutatják, hogy Eckstein-Kovács Péter bizonyosan bejut a második fordulóba, a pártlistákra adott szavazatokat tekintve pedig az első helyen áll. „A döntést hosszas latolgatás előzte meg, és a jelek szerint jól döntöttünk. Erdély-szerte több olyan városban indítunk polgármesterjelöltet, ahol nem magyar többségű a lakosság. Ez is növeli az RMDSZ ázsióját, hiszen nem az első forduló előtt, hanem reményeink szerint a két forduló között minden ilyen helyen eredményesen tudunk majd tárgyaim a szavazatok átadásáról, vagy át nem átadásáról” - fűzte hozzá az RMDSZ elnöke. A politikus biztos abban, hogy jók lesznek a szövetség tárgyalási pozíciói az első forduló után, és ez összefügg azzal, hogy már most mindenki a parlamenti és az elnökválasztásra is gondol. ■ HÍREK RÖVIDEN Párizs és Berlin az EU reformjairól Elvi megállapodás jött létre Párizs és Berlin között az Európai Unió intézményi reformjáról. A megegyezés növeli Németország súlyát az Európai Tanács döntéshozatali folyamataiban. A két meghatározó súlyú EU-tagállam célja az, hogy nyomást gyakoroljanak a többi 13 tagállamra a bővítés előtt álló unió belső reformjának elfogadásával kapcsolatban az év végi nizzai csúcson. Elhunyt a volt bolgár államfő Hatvannégy éves korában hosszú betegség után Szófiában elhunyt Petar Mladenov volt bolgár államfő, illetve külügyminiszter. A politikus Todor Zsivkov hatalma idején tizennyolc éven át volt az ország külügyminisztere, és 1989 novemberében választották államfővé, de 1990 júliusában az antikommunista ellenzék nyomására le kellett mondania. Petar Sztojanov bolgár elnök részvétnyilvánító levelében méltatta Mladenov szerepét a demokratikus változásokban. Politikai gyilkosság Podgoricában Ismeretlen tettes szerda este Podgoricában agyonlőtte Milo Djukanovics montenegrói államfő biztonsági ügyekben illetékes tanácsadóját. Jugoszlávia kisebbik tagköztársaságában először gyilkoltak meg magas rangú hivatalos személyt. Pokolgép robbant Londonban Terrorcselekmény gyanújával kezdett vizsgálatot a Scotland Yard csütörtökön Londonban, miután éjjel pokolgép robbant a brit főváros egyik hídján. A detonáció a híd gyalogosjárdáját szakította fel, de áldozatokat nem követelt. Enyhülés a lengyel kormányválságban A lengyel kormányválság kezdete óta először ültek tárgyalóasztalhoz a két koalíciós párt képviselői, és a közös kormányprogram néhány pontjában sikerült egyetértésre jutniuk. A Szolidaritás Választási Akció (AWS) és a Szabadság Uniója (UW) megállapodott, hogy fokozzák a korrupció elleni küzdelmet, és ehhez törvénymódosításokat hajtanak végre. Megegyeztek, hogy az állami közigazgatásban pályáztatás útján töltik be a vezető állásokat, és elvi egyetértés alakult Id a politikai pártok finanszírozásának kérdésében. Változnak az oroszországi vízumfeltételek Szombattól a magyar és az orosz állampolgárok rendőrségi láttamo- zással ellátott meghívólevéllel vagy a szálloda és az ellátás befizetését tartalmazó beutalóval vízum nélkül utazhatnak egymás országába. A munkavállalás, a jövedelemszerző tevékenység és a tanulás vízumkötelezetté válik, csakúgy, mint a 30 napon túli tartózkodás. A tókülde- tési rendelvény megszűnik - közölte a Belügyminisztérium. ______■ Buk arest A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek az a sajátossága, hogy saját magával kell versenyeznie, és a helyhatósági választás kampánya bebizonyította: az RMDSZ nyert ebben a saját magával folytatott versenyben - hangsúlyozta Markó Béla, a szövetség elnöke. „A magyarság támogatja az RMDSZ-t, de a mi közösségünkben is lehetséges a közömbösség, és nekünk ebben a kampányban ezt a közömbösséget kellett legyőznünk. A marosvásárhelyi kampányzáró azt bizonyította, hogy ez sikerült, s most már a szavazáson való részvétel a tét” - mondta Markó Béla. Kolozsvárott meglepetést szerzett az RMDSZ azzal, hogy ezúttal először saját jelöltet indított a polgármesteri cím elnyeréséért. TÚSZDRÁMA LUXEMBURGBAN. Két diákot szabadon engedett csütörtök délelőtt a Wasserbillig napközi otthonos bölcsődéjében-óvodájában-iskolájában garázdálkodó, zavart elméjű túszejtő, de még 28 gyermek és 3 nevelőnő maradt a fogságában. Az őrült akcióra vetemedett algériai férfi váltságdíjat és szabad távozást követel Líbiába. A képen a kiszabadult túszok, barátaikkal.______________fotó: feb/reuters MEGNYÍLT AZ EXPO 2000. Hannoverben Gerhard Schröder kancellár jelenlétében Johannes Rau, Németország államfője vágta át a szalagot a világkiállítás bejáratánál. Rövid beszédében vendégszeretetre, nyitottságra és toleranciára kérte honfitársait. A világkiállítás, amelynek Németország először ad otthont, szavai szerint izgalmas kalandot jelent, fölkeltve a látogatókban a más népek élete, kultúrája, valamint az emberiség jövője iránti kíváncsiságot. Az első napon nagy sikert aratott az ausztrál őslako- sok bemutatója.__________________________ fotó: feb/epa