Somogyi Hírlap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-01 / 127. szám

2. oldal - Somogyi Hírlap VILÁG TÜKÖR 2000. Június 1., csütörtök _______________________Munkatársunk helyszíni jelentése ______________________ K iváló magyar-észt kapcsolatok Észtországba érkezett szerdán Orbán Viktor miniszter- elnök. Személyében magyar kormányfő először tesz hivata­los látogatást a balti országban. Tallinn A magyar kormányfő látogatásá­nak első helyszíne, Tartu Észtor­szág szellemi életének központja. Elsősorban a nyelvi rokonság és a közös kulturális hagyományok megannyi szála kötötte és köti össze a két országot - hangzott el azon az előadáson, amelyet a ka­tonai tiszteletadással egybekötött repülőtéri fogadtatás után tartott Orbán Viktor hazánkról a tartui egyetemen. A kormányfő körvo­nalazta a rendszerváltás óta meg­tett utat, amely sok hasonlóságot mutat a balti ország fejlődésével. Hangsúlyozta: most új korszak kezdődik Magyarország történe­tében, a posztkommunizmus után a nemzeti és az egyéni sza­badság ötvöződik a gazdasági fel­lendüléssel. Az egyetemen, amely jó kap­csolatokat ápol magyar főiskolák­kal, 1923 óta lehet magyarul ta­nulni. A kormányfő könyvajándé­kokat adott át a tanszéknek, amely a legnagyobb ilyen gyűjte­ménnyel rendelkezik. Észtország 1991-ben nyerte vissza önállóságát, és ekkor új lendületet kaptak a kétoldalú kapcsolatok. Budapest az elsők között ismerte el a balti állam füg­getlenségét, és létesített diplomá­ciai kapcsolatot Tallinn-nal. Or­bán Viktor vendéglátója, Mart Laar 1993-ban járt Budapesten, míg a magyar köztársasági elnök négy évvel ezelőtt vendégeske­dett az észt fővárosban. A magyar-észt viszony mentes minden problémától, a két ország közötti alapszerződést 1992-ben írták alá. Kapcsolatainkat nem terhelik megoldatlan kérdések, a finnugor nyelvrokonság pedig se­gíti a hídépítést. Az együttműkö­désben új távlatok nyíltak meg azáltal, hogy az Európai Unió lu­xemburgi csúcsértekezlete 1997 decemberében hazánkkal együtt Tallinnt is meghívta az első bőví­tési kör résztvevői közé. Hazánk azonban „integrációs lépéselőny­re” tett szert, tagja ugyanis az Észak-atlanti Védelmi Szervezet­nek, Tallinn viszont a szövetség 2002. évi bővítésére készülve máris „NATO-szabványok” sze­rinti vezérkari tiszteket képez ki. Idén végez itt, a Balti Védelmi Fő­iskolán Kiss Alajos százados, aki­vel rövid találkozó keretében be­szélgetett el Orbán Viktor és kísé­rete. TORONYI ATTILA Egy új világ kihívásai Számítógépes utazás a ma kezdődő expón Kevéssel a világkiállítás megnyitása előtt a rendőrség átkutatta azokat a sátrakat, amelyeket az expo ellenzői vertek föl a be­járatnál. A csaknem száz egyenruhás akció­jára azért volt szükség, mert bejelentéseket kaptak: a nyitóceremóniát agresszív eszkö­zökkel meg kívánják zavarni. Azt is feltéte­lezték, hogy az aktivistákat a sátortáborból vezérlik számítógép segítségével. Hannover A komputert azonban békés célokra is fölhasz­nálhatják mindazok, akik például személyesen nem tudnak ellátogatni a német földön most először megrendezendő világkiállításra. A „de.news.yahoo.com/expo” elmet viselő olda­lon egy videokamera közvetíti az aktuális lát­ványt, méghozzá 270 fokos szögben. „Ember, természet, technika: egy új világ ki­hívásai” - ezzel a mottóval nyitja meg kapuit ma az Expo 2000, amely - noha még nem is foga­dott látogatókat - az első sikert máris elkönyvel­heti. Szakértői becslések szerint ugyanis a ren­dezők nem lépték túl az eredeti költségvetést. Az Egyesült Arab Emirátus a hagyományra helyezte a hangsúlyt Rainer Értei, az alsó-szászországi gazdasági ku­tatóintézet ügyvezetője közölte: a beruházás összesen 10 milliárd márkába (azaz mintegy 1380 milliárd forintnak megfelelő összegbe) ke­rült. S bár ez az összeg csöppet sem csekély, ar­ra hívta föl a figyelmet, hogy ezáltal a világkiállí­tás összesen 70 ezer ember számára jelent új - vagy újbóli - munkahelyet Németországban legalább egy esztendőre. A dicsőségből hazánknak is jutott. A Vadász György tervez­te magyar pavilon ugyanis kon­cepciójával, kivitelezésével messze kiemelkedik a többiek sorából. A német sajtó egyene­sen a magyar építőművészet ékkövének nevezi a fából kiala­kított, a nyílt teret összetartó és két tenyérként átölelő falakból álló kiállítási csarnokot. Ez az építmény már-már a hannoveri expo nem hivatalos emblémá­jává is vált: miközben számos 1 más ország önnön hagyomá­nyait vagy nemzete jelképeit vonultatja föl, a magyar bemu­tató külseje is megfelel a kiállí­tás jelmondatának. GYULAY ZOLTÁN Cethalat jelképező pavilon az Expo-tó partján FOTÓK: FEB/EPA Több Ikarus Moszkvának A moszkvai főpolgármester Göncz Árpádnál fotó: feb/körmendi imre Budapest Demszky Gábor budapesü és Jurij Luzskov moszkvai főpolgármes­ter szerdán aláírta az orosz és a magyar főváros közötti barátsági és együttműködési megállapo­dást, amelyet a budapesti köz­gyűlés a múlt héten elfogadott. Az orosz főváros vezetője Demsz­ky Gábor négy évvel korábbi útját viszonozva tett egynapos látoga­tást Budapesten. Luzskov újabb Ikarus buszok vásárlásáról is szerződést írt alá az Exim Bankban. Moszkva váro­sa a korábbi 15,3 millió után ezút­tal 40 millió dollár értékben 286 autóbuszt vesz a magyar bank- konzorcium hiteléből. Az orosz főpolgármester egyébként a banktól a Városházára vezető úton maga vezette a delegációt szállító Ikarust. A moszkvai főpolgármester budapesti tartózkodása során tárgyalt Göncz Árpád államfővel és Martonyi János külügymi­niszterrel. Jurij Luzskov udvari­assági látogatása alkalmából Martonyi János hangsúlyozta: hazánk érdeke a magyar-orosz kapcsolatok elmélyítése és fej­lesztése. Kiemelte a gazdasági együttműködés és a kereskedel­mi kapcsolatok erősítésének fontosságát. Az energiaimport miatt hagyományosan nagy a magyar fél deficitje, és ezt szeretnénk csökkenteni. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában Luzskov találko­zott a magyar gazdasági élet képviselőivel. Fogcsikorgató mosolydiplomácia Vitatott kérdések az európai-amerikai csúcstalálkozón Bili Clinton és Madelelne Albright európai körben fotó: feb/reuters Lisszabon Jóllehet hétfői érkezését kö­vetően Bili Clinton a „mo­solydiplomácia” minden fegyverét bevetette a portu­gál vendéglátóival folytatott megbeszéléseken, a kedden sorra került európai-ameri­kai csúcstalálkozó nem volt teljesen felhőtlen. Az Európai Unió soros elnöki tisz­tét betöltő Portugália a színhelye a Tizenötök és az Egyesült Álla­mok magas szintű megbeszélése­inek. Miközben ugyanis az ameri­kai elnök, aki ebben a tisztében vélhetőleg utoljára tesz hivatalos látogatást kontinensünkön, sze­retné továbbra is megőrizni, ne­tán még jobban elmélyíteni álla­ma befolyását, addig Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke és Antonio Guterres portugál mi­niszterelnök épp az Európai Unió érdekeit helyezi előtérbe a globa­lizáció folyamatával szemben. En­nek megfelelően biztonsági és gazdaságpolitikai kérdések szere­peltek a napirenden. Abban természetesen kellő egyetértés mutatkozik, hogy ami a tengerentúlon - a méretek okán - regionális konfliktusnak látszik, az egész Európa szempontjából destabilizáló tényező, és ennek fenntartása Amerikának sem ér­deke. A balkáni demokratizáló­dás ebből a szempontból elsődle­ges cél, amit minden eszközzel elő kívánnak segíteni. Abban sincs vita, hogy vállvetve kell küzdeni - különösen Ázsiában és Afrikában - az AIDS és a malária ellen. Nem mutatkozik viszont egyetértés abban, hogy az Euró­pai Unió változatlanul fenn kíván­ja tartam a hormonkezelt marha­hús behozatali tilalmát, és nem sikerül dűlőre jutni a banán­importot szabályozó nemzetközi kereskedelmi előírások értelme­zésével kapcsolatban sem. Ugyanígy nyitva maradt egyes termékek állami támogatásának az ügye is. Clinton elnök ma Németor­szágba utazik. Személyében elő­ször jár amerikai elnök Berlinben, az egységes fővárosban. S bár ott is mosolydiplomáciára lehet szá­mítani, megfigyelők szerint a né­met-amerikai viszony korántsem olyan szívélyes, mint amilyennek a felszínen mutatkozik. GY. Z.1 HÍREK RÖVIDEN Erőszak New Yorkban Folytatódó kormányválság A nagyobbik lengyel kormányzópárt, a Szoli­daritás Választási Akció (AWS) elnöksége mindenképpen szeretné felújítani a kor­mányprogramra vonatkozó tárgyalásokat partnerével, a Szabadság Uniójával (UW), hogy ezáltal megszűnjön a reformok folyta­tása miatt kirobbant válság. Miközben Varsó­ban különböző találgatások keringenek az új kormányfő várható személyével kapcsolat­ban, elemzők szerint egyre valószínűbb, hogy előrehozott választások lesznek Len­gyelországban. Magyar katonai emlékmű A kazahsztáni Szpasszkban emlékművet állí­tottak a volt hadifogolytábor területén elteme­tett 60 magyar katonának. A Simics Sándor nagykövet által tervezett, csaknem két méter magas, vörös és fekete gránitból készült em­lékmű bal oldalán egy második világháborús magyar honvéd puskát vivő szobra látható teljes életnagyságban, jobb oldalán pedig ma­gyar, kazah és orosz nyelvű felirat adózik a katonák emlékének. Republikánus jelölt New York állam republikánusai kedden hiva­talosan is jelölték szenátornak a visszalépett Rudolph Giuliani helyett a 42 éves Rick Laziót, aki a demokraták színeiben induló Hillary Clintonnal küzd meg a szenátort szé­kért a novemberi választáson. A jelöltnek nin­csenek illúziói esélyeivel kapcsolatban, de hangsúlyozta egyetlen előnyét: ő tősgyökeres New York-i. Putyin találkozik a pápával Vlagyimir Putyint június 5-én este fogadja a pápa - jelentette be szerdán a Vatikán sajtó­irodája. Az orosz elnök római látogatása kere­tében keresi fel a katolikus egyház fejét. A Kreml új ura várhatóan felújítja Gorbacsov, majd Jelcin pápának szóló meghívását. II. Já­nos Pál moszkvai útja a katolikus és az orosz ortodox egyház közötti ellentétek miatt mindannyiszor meghiúsult. Enyhül a román bankbotrány Szerdára a betétesek beszüntették a bank­fiókok ostromát Romániában, ami annak a je­le, hogy megszűnt a hét elején kitört bankpá­nik. Hatott ugyanis, hogy Mugur Isarescu ro­mán miniszterelnök személyes garanciát vál­lalt a lakossági bankbetétek biztonságáért. A garéi hulladék sorsa Az Európai Bizottság még nem kapott olyan információkat Németországtól, amelyek alap­ján eldönthetné, hogy be kell-e avatkoznia a garéi hulladéklerakóból Nyugatra szállítandó veszélyes hulladék ügyében. ■ A szigor ellenére ismét nő a bűnözés Két taxis azon veszett ösz- sze, melyiküket illeti meg a következő hely a drosz- ton. Heves szóváltás és ve­rekedés közepette egyikük kést rántott, s kétszer mellbe szúrta a másikat, aki holtan esett össze. A tettes a kocsijával elme­nekült, és máig ismeretlen maradt. A riasztó eset a rendőrség legfris­sebb jelentéséből származik, és arra utal, hogy New Yorkban a bűnözés - amelyet az elmúlt években sikerült látványosan visszaszorítani - ismét emelke­dőben van. Májusig már 650 embert gyil­koltak meg az amerikai metro­polisban: 18 százalékkal többet, mint két évvel ezelőtt. A gyilkos­ságok a „szokásos” cselekede­tekre emlékeztetnek, amelyeket pedig már sikerült csökkenteti. Egy fiatalkorú banda tagjai tía?,é-, ballütőkkel verték agyon egyik társukat, két áldozattal pedig ak­kor végzett a golyó, amikor ko­csijukban piros lámpa előtt vá­rakoztak. Rudolph Giuliani, a szigorá­ról hírhedt New York-i polgár- mester módszere (a bűnözik könyörtelen üldözése, elretten­tőén magas büntetések kiszá^Á sa) hosszú távon nem lehet eredményes - mondta már ko­rábban is sok szakember. Mások úgy vélik: az a sok bírálat, amely a nagyváros rendőrségét gyak­ran túlzottan erőszakos fellépé­séért érte, most elbizonytalaní­totta az állományt, és ez azon­nal megmutatkozik a bűnözési statisztikákban is. _______________________________________(FEBj

Next

/
Oldalképek
Tartalom