Somogyi Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-20 / 117. szám
Sporthírek • Sporthírek Madár újra Európa-bajnok Ökölvívás - Biztos, 11-5-ös győzelmet aratott Erdei Zsolt a finnországi Európa-bajnokság 75 kg-os döntőjében a horvát Stjepan Bozik ellen. Erdei már az elején magához ragadta a kezdeményezést, s hamar előnyt szerzett. A negyedik menet előtt már 8-1-re vezetett, győzelme nem is forgott veszélyben.- A végére kissé elfáradtam, és ellenfelem néhányszor eltalált. Úgy érzem, simán győztem a nehéz mérkőzésen. Most már az olimpia következik, amire teljes erővel készülök. Majd meglátjuk, mi lesz Sydneyben - mondta a bajnok. Maradona négyese Labdarúgás - Az Isteni négy gólt szerzett Havannában egy harmincperces bemutató mérkőzésen. A barátaiból összeállított együttessel - amelyben az őt kezelő orvosok és menedzsere szerepelt - a helyi egyetem válogatottja ellen lépett pályára. Mara- donáék 4-2-re nyertek, s a csapat összes gólját a 39 éves játékos lőtte. Az argentin a szanatóriumi kezelés hatására tíz kilót fogyott. Orvosai engedélyezték, hogy játsszon május 26-án Münchenben Lothar Matthäus búcsúmérkőzésén. Földényiék a döntőben Tenisz - A magyar női válogatott mindkét egyest megnyerte Fehéroroszország ellen, így a döntőbe jutott a Federation Kupa euro-afrikai zóna I. csoportjában. A magyar csapat a vasárnapi döntőben a Világcsoportba jutásért a Hollandia-Izrael mérkőzés győztesével játszik. Földényi-Osztrovszkaja 6:3, 6:4, Kuti- Barabanscsikova 6:2, 6:0. Nyilasi Tibor megváltozott. No nem gondolkodásban, , csupán külsőre. Eltűnt a némi L súlyfelesleget tükröző kis po- % cak, Nyíl éppolyan karcsú, ■mint fénykorában. így aztán I most különösen igaz: tudása alapján bármelyik magyar csapatba beférne. Úgy is, mint játékos, úgy is, mint edző. Nyíl azonban nem kapkodja el a dolgot. Vár. Meglepő, amikor szót váltunk, először nem a Fradiról, a fociról kezd be- I szélni, hanem a futás, a koco- K gás szépségéről. V - Elegem lett abból - mondja a Fradi egykori kedvence -, hogy a mérleg egyre többet mutatott, ezért megváltoztattam az életemet. Minden reggel fél ötkor kelek, és az erdei utakon rovom ■ éj* a métereket. m. Sikerült egy / hónap alatt- tíz kilót lead- gpPpmHBHjr nőm, és lényegesen jobb rjr a közérzetem.- Lehet, mindezt azért ■r teszi, mert úgy Wf véli: a Fradi leendő WF edzőjének adnia kell Wr magára?- Szó sincs ilyenről. Bár nagyon örülök, hogy a szurkolóknál szóba került a nevem, de a klub vezetőitől senki sem keresett. Miért is tették volna? Megvannak a jelöltjeik. Május a futballban egyébként is a kacsák, a szóbeszédek ideje, ki honnan jön, hova megy.- Elképzelhetőnek tartja, hogy mégis összeáll a Varga-Nyilasi-Simon trió?- Fogalmam sincs, mivel erről senkivel nem beszéltem. Mindenesetre szomorú, milyen ellentétek dúlnak az ország egyik legnépszerűbb klubjában- Állítólag az Austria Wientől ismét megkeresték. Tárgyalt az osztrákokkal?- Nem, mert ezúttal nem voltam a jelöltjeik között. Korábban két lehetőséget is kaptam volt klubom vezetőitől, de mindkettőt visszautasítottam. Különösen a második ajánlatuk volt rendkívüli, anyagilag és erkölcsileg egyaránt, ám azt is elpuskáztam a Fradiért. Az élet csak egy nagy lehetőséget ad mindenkinek. Én kettőt szalasztottam el, nem hiszem, hogy még egy lesz az életemben.- Ha mégis újra megkeresnék az Üllői útról, menne?- Sok mindentől függ...- És más klubban szívesen lenne edző?- Miért ne, megedződtem már annyira, hogy ne mindig a szívemre hallgassak. Török Ferenc NÉVJEGY „Bár örülök, hogy , a szurkolóknál \ szóba kerültem, | de a klub vezetői nem kerestek.” Született 1955. 1973 és 1983 között 381 bajnokin lépett pályára zöld-fehérben és 220 (!) gólt lőtt, ezzel Albert mögött a második világháború utáni időszak legeredményesebb ferencvárosi góllövője. 1981: az európai bajnokságok második legeredményesebb gólszerzője, ezüstcipős. 1981: Európa-válogatott. Hetvenszeres magyar válogatott, két világbajnokságon szerepelt (Argentína 1978, Spanyolország 1982). Kétszeres magyar bajnok, háromszoros kupagyőztes. 1983: Az Austria Wien játékosa, bajnok és gólkirály. Nyilasi a ^adi helyett már más klubba is elszegődne Van Gaal nincs A távozó Gaal a finn Litmanennek: Én arra megyek, te merre?! ■ Néhány hete még váltig állította Louis van Gaal, a Barcelona focistáinak vezetőedzője, hogy ő bizony nem mond le. Nos, most mégis megtette. Persze nem igazán szomorkod- nak emiatt arrafelé. Az idén ugyanis semmit nem nyert a Barca. Hiába indultak toronymagas esélyesként a spanyol bajnokságban, csupán második helyen végeztek. (Ráadásul a pénteki utolsó fordulóban hazai pályán sem tudtak nyerni a Celta Vigo ellen.) A kupában, ugye, nem álltak ki az első osztályból kiesett Atletico Madrid ellen. Míg a Baj: nokok Ligájában a Valencia verte ki a bukmékerek által is favorizált katalánokat. Az elődöntő visz- szavágóján a szurkolók lelkesen rázták fehér zsebkendőjüket, ami arrafelé a „Louis van Gaal, takarodj!” költőibb megfogalmazását jelentette. A holland hangsúlyozta, hogy szolidaritást kívánt vállalni Nunez elnökkel. Az edzőt az utóbbi időben rendkívül keményen bírálták, miszerint nem képes alkalmazkodni a játékosok és a szurkolók szelleméhez. Mint ismeretes, összeveszett a csapat két legjobbjával, Rivaldóval és Kluiverttel. Továbbá „hollandosítot- ta” a csapatot. S valóban, a Valencia elleni találkozón hét hollandus lépett pályára. Az Ajax korábbi edzője Barcelonában hozta össze szinte egy az egyben amszterdami sikercsapatát. Persze mindezeket el lehet feledni. Már ha a csapat nyer. De a gárda meg sem közelítette a várt eredményeket. Azért nem hal éhen szegény, munka nélkül maradt Van Gaal. Barcelonai szierződése 2002. júniusában járna le, s várhatóan ' másfél milliárd pezetás (potom két és negyed milliárd forint) vég- kielégítést kap. (sch) A tavalyi flúgos futam - a brazil Diniz fejre állása, a legtöbb élen álló pilóta kicsúszása és Johnny Herbert meglepetésgyőzelme - után az idén úgy látszik, hogy helyreáll a rend a Nürnburgringen rendezett Európai Nagydíjon. A nagyok esélyeshez méltóan vették az akadályokat, így az időmérő edzés leintése után ismét a két nagycsapat - West-McLaren- Mercedes és a Ferrari - foglalhatja el a mai futam első két sorát. Maximum csak az okozott némi meglepetést, hogy a pole pozíciót nem a címvédő Häkkinen vagy legnagyobb kihívója, Michael Schumacher szerezte meg, hanem a repülőgép-szerencsétlenségéből épphogy felgyógyult David Coulthard. A skót igazán nem spórolt, nyomta a gázt, mint süket azt a bizonyos csengőt. Igyekezetének meg is lett az eredménye, így két év elteltével ismét edzéselsőséget szerzett. Az ötödik rajtkockára száguldó Ralf Schumacher újságírói kérdésre elmondta, hogy a múltkori affért már megbocsátotta bátyjának, és ha megint hasonló szituációba kerülnének, újfent nekiesne Michaelnek. Persze csak és kizárólag a versenypályán.- Tavaly vezető pozícióban kaptam defektet, így ez a pálya mindenképpen tartozik nekem - utalt Ralf arra, hogy milyen eredményt remél a ma délután kettőkor induló versenyen. Elképzelhető, hogy a WiHiams- BMW csapata jövőre a Jaguarnak vagy egy másik istállónak kölcsönadDavid Coulthard ja azt a Jenson Buttont, aki újonc létére a pénteki szabadedzésen az egész mezőnyt maga mögé utasította.- Velem erről még senki sem beszélt hivatalosan, de hallottam az elképzelésről - mondta a Formula-1-ben az idén bemutatkozó brit pilóta, akivel a brit lapok az elmúlt hónapokban többször is foglalkoztak. A 20 éves versenyző márciusban szakított barátnőjével, Kimber- lyvel, azóta állítólag édesapjával együtt rendszeres vendége az éjszakai kluboknak.- Ha az ember közismert, akkor többet foglalkoznak vele az újságok - jelentette ki Button. - Csak rám tartozik, hogy hol töltöm az éjszakáimat. D..L.-B. M. L. Schumi előrenéz, de visszapillant A mai verseny rajtsorrendje: 1. sor Coulthard (West-McLaren- Mercedes) és Michael Schumacher (Ferrari), 2. sor Häkkinen (West-Mc La rem Mercedes) és Barrichello (Ferrari),- 3. sor Ralf Schumacher (Williams-BMW) és Fisichella (Benetton). A világbajnokság állása Egyéni: 1. Michael Schumacher (Ferrari) 36 pont, 2. Häkkinen (West-McLaren- Mercedes) 22 pont, 3. Coulthard (West- McLaren-Mercedes) 20 pont, 4. Barrichello (Ferrari) 13 pont, 5. Ralf Schumacher (Williams-BMW) 12 pont. Csapat 1. Ferrari 49 pont, 2. West- McLaren-Mercedes 42 pont, 3. Williams- BMW 15 pont, 4. Jordan 9 pont, 5. Benetton 8 pont. Egy skntT— aki nem spórol