Somogyi Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-09 / 107. szám
: jíH 2000. Május 9., Kedd MEGYEI KÖRKÉP Somogyi Hírlap - 3. oldal Negyedszer nyert a polgármester Knézics István sokat tanult a kényszerszünetben ' Buzsák Knézics István még soha nem bánta meg annyira, hogy nemet mondott, mint tavaly november 23-án. Öt hónapnyi gondolkodás után sem érti, mi történhetett vele akkor. De mondja: megérte, mert soha ennyi tapasztalatot nem szerzett még öt hónap alatt, mint tavaly november óta. Rekord részvételt hozott a vasárnapi időközi polgármester választás Buzsákon. Soha ilyen sokan nem járultak még az urnák elé mint most. Knézics István, a falu eddig egyetlen polgármestere a 899 szavazatból 331- et szerzett meg. Elégedett az eredménnyel és szerinte a magas részvétel azzal magyarázható, hogy bíznak benne az emberek.-Megnyugodott?- Megkönnybültem, de ahhoz hogy megnyugodjak még kell egy kis idő.- Milyen érzésekkel gondol vissza tavaly november 23-ám?- Haragszom magamra. Sokkal drámaibb vitákon is túl tettem már magam, mint az akkori volt- Azt mondja haragszik magám. Másm is haragszik vagy inások is haragszanak önre? Azt beszélik komoly ellenzéke van Buzsákon- Jó, ha az embernek van ellenzéke. Kontrollnak. Kiengesztelhetetlen ellenfeleim azonban nincsenek. Eddig mindenkivel meg tudtam egyezni a fontos kérdésekben és ahogy halad, az idő, bölcsebb és nyugodtabb is vagyok, könnyebb velem kompromisz- szumot kötni.- Apropó bölcsesség: lemondott aztán újm indult. Ez nem bölcs dolog, nem szólva arról hogy igen sokba kerül egy választás.- Akkor amikor lemondtam, komolyan gondoltam, eszembe sem jutott, hogy újra indulok. Aztán olyan sokan kerestek és biztattak, hogy úgy gondoltam, vállalom újra a megmérettetést. Sokan mondták, hogy négy évr e választottak, fejezzem be amit elkezdtem. Egyetértek és erőt is érzek már hozzá. Egyébként haszna is volt ennek, a négy hónapnak: rengeteget voltam az emberek között és sok információt szereztem, többet mint eddig bánnikor. Bántam volna, ha nem sikerül ezeket pol- gánnesterként hasznosítanom. Jobban izgultam vasárnap, mint két évvel ezelőtt a rendes választáson.- A képviselőtestület tagjai közül ketten is polgármesterek akartak lenni Nemtartattól hogy az ő sikertelenségük még megosztottabbá teszi a testületet?- Tapolczai Józseffel már beszélKnézics István 1935-ben született Buzsákon. A kaposvári tanítóképző főiskolán szerzett diplomái 1955-69 ig Buzsákon tanított 1969-től a buzsákl községi tanács elnöke volt 1977-ig. 1977-től ismét a katedra következett 1989ig Öreglakban tanított. 1990-töl polgármestere Buzsáknak. 1999. november 23-án lemondott, mert a képviselők a költségvetés vitája során ellenezték javaslatát. Döntését megbánta, de hiába jegyzőkönyv készült réla. Nős, két gyermeke és két unokája van. gettem azóta, azt mondja nincs tüske benne, hogy én nyertem. Dr. Szűcs Tibonal is minél előbb szeretnék leülni egy tisztázó beszélgetésre. Én nem haragszom senkire, csak magamra azért a döntésért: könnyű lesz velem jóban lenni. fábos erika Kánikulai statisztika készül Gyors és zökkenőmentes lesz az üdülő összeírás. Legalábbis így számolnak a megyei statisztikai hivatalban, ahol már javában készítik a júliusi forgatókönyvet. Júliusban és augusztusban az üdülőállomány összetételét méri fel a KSH. Egyebek mellett a szobák száma és az épület nagysága iránt érdeklődnek. Noha első hallásra meglehetősen személyes dolgokra kíváncsiak, a szakemberek mégis gyors, pontos munkát várnak az összeíróktól. Míg néhány éve egyesek szinte személyes sértésnek vették a hivatalos érdeklődést, a többség ma már természetesnek tartja a felmérést. A válaszadás egyébként kötelező, az adatokat pedig titkosan kezelik. Egyetlen személyes információt sem adnak át más hatóságnak, erről már több fórumon beszéltek a hivatal dolgozói, s úgy tűnik, eredményes volt a felvilágosító kampány. Egyébként a legutóbbi általános mező- gazdasági összeírás is bebizonyította: Somogybán kiemelkedő eredményt értek el, három ember kivételével mindenki rögtön válaszolt a felmérésre. Dr. Forró Ilona, a KSH megyei igazgató-helyettese tegnap elmondta: az üdülőhelyek állapotának felmérésével az a céljuk, hogy pontos képet kapjanak ezek összetételéről. Az időzítés szándékos, hiszen ilyenkor szinte mindenki használja az üdülőt. A helyi önkormányzatok munkatársai is részt vesznek az összeírásban, így eleve ismerős keresi fel az ott lakó polgárokat. Másfél hónap múlva kezdik a munkát, ám a felkészülés már javában tart. Tizennégy - Balatonberény, Boglár, Fenyves, Keresztúr, Lelle, Mária, Szemes, Szárszó, Fonyód, Siófok, Szántód, Zamárdi, Őszöd - tóparti településre jutnak el, emellett csokonyavisontai, igali, csiszta- pusztai és bányai üdülőkben is el- végezik a felmérést. harsányi Hatvan Miklós OCXY ” -20% ■ NE-MtSmMOuUA RBRGBKm Miért is tenné, hiszen a 0660 igen kedvező percdíjai mellett felesleges az eltelefonált időt számolgatni. Sőt, Miklós a rengeteg kedvezménynek köszönhetően még olcsóbban beszélhet. Például a Partner Számok és a 0660 Otthon szolgáltatás jelentősen csökkentik a leggyakoribb hívások költségeit, a Beszédes Délután és Beszédes Hétvége pedig különösen alacsony percdíjakat kínál a megádott időszakokban. És ez csupán négy a megannyi 0660-kedvezményből! Ugye, Ön sem szeretné a percek számolgatásával tölteni a drága idejét? További információért hívja a 06 40 660 660-as kék számot! www.0660.hu oooo Fűben, fában a megélhetés Gyógynövények szedéséből Somogybán is sokan élnek. A hirtelen jött meleg hatására korábban virágzott ki a bodza, és az akác, amelyekből bármennyit elfogadnak a felvásárlók. De nem ezek az egyedüli növények, amelyeknek szezonjuk van, s amelyekre az erdőben akadhatunk rá. A csalánnak április, május folyamán a legértékesebbek a levelei, ekkor a legmagasabb ásványi anyag és vitamintartalmuk. A lándzsás útifű leveleit áprilistól szeptemberig gyűjtik. Cukorka és szörp is készül belőle. A ku- tyabenge, azaz a büdösfa, puskaporfa, Nagybajom és Mesztegnyő környékén található nagyobb mennyiségben, nedves erdőkben, patakok mentén. Tavasszal kell gyűjteni, majd célszerű egy évig elraktározni, hogy hatóanyagai megérjenek.- A csalánlevelet az ipar is feldolgozza - mondta Vígvári József az Erdei Termék Kft igazgatója. - A gyógynövénygyűjtők által összeszedett mennyiség száz tonnányira is tehető Somogybán. Bodzából, akkora mennyiség, hogy a kisteherautónkkal megérje kimenni érte.- Elsősorban a romák foglalkoznak a gyógynövények szedésével - mondta dr. Geleta Ferenc, erdőmérnök, igazságügyi szakértő. - Ötvenöt évvel ezelőtt részt vettem az első gyógynövény-szaktanfolyamok szervezésében, amelyeken leginkább romák vettek részt. Most úgy látszik, hosszú évtizedek után ismét indulnak majd ilyen tanfolyamok, először talán Barcson, mert aki komolyan veszi ezt a munkát, annak jó megélhetést ad. Somogybán annak ellenére nincs gyógynövény-feldolgozó, hogy először az országban Kaposváron alakult hasonló üzem 1920-ban, így a növények az ellenőrzés után Pest környékére, az Alföldre, vagy az országhatáron túlra kerülnek. A Zselica Szövetség tervezi Szennában egy üzem létrehozását, ahol nem csak megtermelnék az ipari- és gyógynövényeket, hanem a szárítást és a feldolgozást is elvégeznék. t SZÉLESI SÁNDOR akácvirágból nekünk is tonA gyűjtögetés ám nás nagyság- rendű mennyiségre van szükségünk. A felvásárlás a falvakban, helyben történik, ha összegyűlik A csalánlevél, a kutyabengekéreg, a leveles galagonyavirág, vagy az akácvirág kilójáért általában 100-110 forintot fizetnek a gyűjtőknek. Lényegesen kevesebbet éra fehérüröm, amelyből egy kiló 40-45 forint. A bodzavirágért akár 150 forintot is megadnak a felvásárlók. Az ökörfarkkóró felvásárlási ára viszont elérheti a 480 forintot is. Türelem helyett tilalom Egyetlen városban sem kapnak zöld utat a lányok Megyei körkép Somogy városaiban nem jelöltek ki az ősi mesterségre türelmi negyedeket. A polgármesterek szerint ezzel csak lehetőséget biztosítanának a prostiknak, ott is, ahol eddig nem volt ilyen „szolgáltatás”. Dr. Balázs Árpád siófoki polgár- mester szerint a képviselőtestület úgy döntött, hogy nem jelölnek ki türelmi negyedet. Inkább a tilalmi mellett voksoltak. így az iskolák és a templomok környékén, a város egész belterületén tiltják ennek a mesterségnek űzé- sét. A polgármester hozzátette: az utóbbi években Siófokon megszűnt a tömeges, zaklató jellegű prostitúció, ez áttevődött a Zala- híd környékére. A rendeletkészítők egyébként nem tudnak minden esetben körmére nézni a hölgyeknek. Az egyéb személyi szolgáltatás címén kiváltott működési engedélyekből ugyanis nem lehet a tényleges tevékenységre következtetni. Ez lehet talpmasszázs de prostitúció is. Fonyódon sem jelöltek ki türelmi zónát. Francsics Zoltán polgármester véleménye az, hogy nem kell ezzel lehetőséget teremteni a lányoknak és futtatóiknak. A rendőrség segítségével Fonyódról is sikerült kiszorítani a rosszlányokat. Dr. Kéki Zoltán Kaposvár jegyzője elmondta a város közterületein nem jelentek meg tömegesen a prostituáltak, így türelmi zónát sem hoznak létre. Neki is az a véleménye: a vállalkozási engedélyekből nem sejthető, hogy ténylegesen ki mivel foglalkozik. SZARKA ÁGNES