Somogyi Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-31 / 126. szám

2000. Május 31., Szerda SPORT Somogyi Hírlap - 9. oldal Sikeres osztályozó Görcsöny-KSE-Sefag Rt 5.5:6.5 A kaposváriak a hazai győzelem után magabiztosan kezdtek és alig 3 óra elteltével 0.5:4.5 arányú veze­tésre tettek szert a sakk NB Il-ért zajló osztályozón. A továbblépés­hez szükséges egy pont azonban nem akart megszületni. A kapos­vári csapat továbbjutását jelentő taktikai döntetlen-ajánlatot Csorbái Attila részéről a hazaiak visszauta­sították. A folytatásban a vendégek két nehezen elért döntetlennel mégis bebiztosították a továbbju­tást. Ezt követően az 5. táblán Csorbái Attila győzelemmel fejezte be a találkozóját, mely több mint 80 lépésig tartott. A kaposváriak el­szántan, a hazaiak kétségbeesetten sakkoztak. Végül több váraüan ve­reség ellenére a KSE-Sefag Rt az igen erős Baranya megyei csapattal szemben biztosította NB 11-es tag­ságát. A kaposvári győztesek: Szegedi Péter (1. tábla), Németh Attila (4. tábla), Csorbái Attila (5. tábla), Dávid Lajos (9. tábla), Schmideg Péter (10. tábla). Remiztek: Hor­váth József (3. tábla a korosztályos bajnok ellen), Marcsingó József (7. tábla) és Vajda Gábor (12. tábla). KUN 50. Teke Balaton kupa Pintér és a BKV az élen Szabó Károly (Pápai Elmax Vasas) gurít FOTÓ: KOVÁCS TIBOR Kaposvár Egyéniben Pintér György, csapatban a BKV Előre együttese diadalmaskodott a jubileumi 50. Teke Balaton kupán. A Kaposvári Közút-Strabag teke- csarnokában rendezett versenyre 15 csapat nevezett. A négy főből ál­ló alakulatok viadalát 3758 fával - új Balaton kupa csúccsal - a BKV Előre együttese nyerte, a 3679 fát elérő Kaposvári Közút-Strabag és a 3663 fás teljesítményt nyújtó oszt­rák Oberpullendorf előtt. A negye­dik helyen a Kaposvári Teke Klub (3628 fa) végzett, megelőzve a Pá­pai Elmax Vasas (3607 fa) és a Sop­roni Ászok SE (3583 fa) csapatait. Az egyéni viadalon 60 tekéző mérte össze tudását. Az egykori közutas Pintér György, az osztrák Oberpullendorf színeiben 997 fá­val nyert, a második helyen záró Pakrácz János (Soproni Aszok SE, 968 fa) és a harmadik Mészáros Jó­zsef (BKV Előre, 958 fa) előtt. A ha­zaiak közül a negyedik helyen vég­ző ifjabb Horváth László 950 fát gurítva érte el a legjobb ered­ményt. A verseny díjait az a Somlyai László adta át, aki 50 esz­tendővel ezelőtt útjára indította a Teke Balaton kupa versenysoroza­tát. Somlyai 33 évig tevékenyke­dett a megyei szövetség elnöke­ként. A kiemelkedő munkásság el­ismeréseként a szövetség mai el­nökétől, Magyar Józseftől vehetett át emlékplakettet. Az 50. Teke Balaton kupa ered­ményhirdetésénél a következők ve­hettek át különdíjat; a legjobb teli­ző: Kemsd Béla (DD Gáz Pécs, 631 fa). A legjobb taroló: Miklós Gyula (Kaposvári TK, 339 fa). A legjobb kilences dobó: Szabó Károly (Pápai Elmax Vasas, 14 db). A legszebb stí­lusú tekéző: Kiss Norbert Kaposvári Közút-Strabag. A legjobb külföldön játszó tekéző: Nagy László (Oberpullendorf). A legjobb NB Ili­as tekéző: Bognár Károly (Kaposvá­ri Pince TK). Az 50. Teke Balaton kupa 50. helyezettje: Horváth Já­nos (Nagyatádi TK). * * * Budapesten rendezték meg az ifjúsági korosztály 12-ek bajnoksá­gát. A versenyen a Kaposvári Közút-Strabag tekézője, Kiss Nor­bert 896 fás teljesítménnyel a har­madik helyen végzett. A Kaposvári Teke Klub ifistája, Oláh Krisztián 891 fával az ötödik helyen zárt. KUN Kosárlabda NB I „A” csoport - férfiak Távoznak a kulcsemberek Kaposvár Három hete még az utolsó bajnoki találkozójára ké­szült a Klíma-Vili Purina Kaposvári KK férfi kosárlab­da-csapata. Akkor talán még kevesen hitték, hogy rövid idő alatt - a vezető­edző személyét is beleértve - szinte teljesen kicserélő­dik az együttes... Az élvonalbeli tagságának eddigi legjobb helyezését elérő kaposvári gárda összetételében jelentős, vál­tozások lesznek. Történik mindez annak ellenére, hogy korábban olyan nyilatkozatok láttak napvilá­got, melyek szerint a csapat gerin­cét szerette volna együtt tartani a vezetőség. Valamennyi játékosnak lejárt a szerződése, így új megálla­podásokra volt szükség. Termé­szetesen a rivális klubok irányítói sem tétlenkedtek, így a kulcsem­berek több kecsegtető szerződés- ajánlat közül választhattak. Nos, jelenleg úgy fest, hogy az 1999/2000-es szezonban szereplő gárdából mindössze a csapatkapi­tány Bencze Tamás rendelkezik aláírt szerződéssel Kaposváron. Nézzük a távozók listáját. Talán a legérzékenyebb veszteség a játékoskeretben Góbi Henrik - a székesfehérvári Albacomp-UPC bajnok és kupagyőztes csapatához történő - átigazolása. Vele az idény legkiegyensúlyozottabb teljesít­ményt nyújtó kosarasát vesztette el a Klíma-Vili Purina KKK. Az ese­mények hátteréről Góbi tegnap a következőket mondta; - Főleg a második esztendőben jól éreztem magam Kaposváron. Az előző idény hullámzó teljesítménye után sikerült az egyenletesebb szezont produkálnom. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy jelentős szerepem volt az ötödik helyezés kivívásában. Talán ennek is kö­szönhetően keresett meg egykori csapatom azzal, hogy a következő idényben ismét számítanának rám. Engem nemcsak a magyar bajnokság élcsapatának elvárása hajt, hanem a nemzetközi szerep­lés lehetősége is. Az ottani mérkő­zéseken szeretném kipróbálni ma­gam és tovább csiszolni tudáso­mat. Két évre szóló megállapodást írtam alá a fehérváriakkal. Sajná­lom, hogy az elmúlt évad kaposvá­ri gárdája nem tudott együtt ma­radni. Kívánom mindenkinek, hogy az új klubjában legalább ha­sonló teljesítményt nyújtson, én pedig a csapat nevében köszönöm a közönségünk egész éves szurko­lását. A napokban költözöm Szé­kesfehérvárra, következő hetek­ben pedig a családé és a horgásza­té a főszerep. Góbi mellett még egy volt váloga­tott kosárlabdázó távozik Kaposvár­ról Orosz László személyében, aki a Szolnoki Olaj csapatához igazolt.- A rájátszás utolsó körében - a Zalaegerszeg elleni meccsek ide­jén - kerestek meg a szolnokiak - kezdte Orosz László. - Rajtuk kívül még volt több gárda is, amely le akart szerződtetni. Természetesen a kaposváriak is megtették ajánla­tukat, én pedig mérlegelve a lehe­tőségeket a Tisza-partiak mellett döntöttem. Elsősorban talán azért, mert a Szolnoki Olaj KK indulhat a Koracs kupában, engem pedig na­gyon vonzott a nemzetközi szerep­lés. Az sem volt mellékes, hogy az új klubomban ismét együtt kosa­razhatok majd Sitku Ernővel, aki­vel a három honvédos évünk alatt nagyon jól megértettük egymást. A két játékos távozásával és a to­vábbi változásokkal kapcsolatban természetesen megkérdeztük Ko­vács Lászlót, a Klíma-Vili Purina KKK szakosztályvezetőjét is.- Tagadhatatlan, hogy szerettük volna itt tartani mindkét játékost, hiszen különösen Góbi szereplésé­vel teljes mértékben elégedettek voltunk. A két rivális ajánlattal azonban nem tudtunk versenyez­ni, hiszen - ahogy eddig - szeret­nénk az egész szezonban ponto­san folyósítani a játékosok bérét. Motokrossz Csak olyan anyagi kondíciókat vál­lalunk, melyeket valamennyi ko­sárlabdázóval szemben végig telje­síteni tudunk. A továbbiakban nem számítunk Szájer József és Baumgartner Balázs játékára. A csapat kapitánya, Bencze Tamás elfogadta feltételeinket, így a kö­vetkező két bajnoki szezonban to­vábbra is a Klíma-Vili Purina KKK tagja lesz. A többiekkel, így Ágfalvi Mihállyal, Nyilas Istvánnal, vala­mint Beck Attilával még folynak a tárgyalások.- Mi a helyzet az „idegenlégió- sokkal’’?- Mindhárom külföldi játékos hazautazott. Egyiktől sem véglege­sen váltunk el, ami azt jelenti, hogy folyamatosan kapcsolatban maradtunk. Tisztában vagyunk az­zal is, hogy valamennyien a lehető legkedvezőbb ajánlatot fogadják majd el. (Albert Kamera jelenleg is zajló pécsi játékosbörzén próbál csapatot találni magának, a szerk.)- Napok óta az a hír járja, hogy a vezetőedző posztján is változás lesz...- Magyar András szerződése má­jus 31-ével jár le. A klub vezetése ve­le sem kívánta meghosszabbítani a megállapodást.-Adódik a kérdés, hogymiért, hi­szen az irányítása alatt a legjobb he lyezést érte el a csapat?- A szakmai előre lépés érdeké­ben kerestük meg Földi Sándort, a bronzérmes Falra KC Szombathely vezetőedzőjét. A 2000/2001-es baj­noki szezonra őt kértük fel az edzői feladatok elvégzésére. A szakember elfogadta a klub ajánlatát és a meg­állapodást Kása Sándor elnökkel egy kézfogással már „hitelesítették” is. A szerződési okmányokról egye­dül a két aláírás hiányzik.- A távozó játékosok helyére ki­ket igazolnak?- Remélem, hogy az elképzelé­seink a napokban valósággá vál­nak. Több kiszemeltünk van, ám konkrét nevekkel csak a hét máso­dik felében szolgálhatok. KUN ZOLTÁN Borongicsék a dobogón Szeged, Nyársapát Szegeden rendezték meg a Nemzetközi Ifjúsági Duna ku­pa újabb fordulóját, Nyársapá­ton pedig a Junior kupa har­madik fordulójának résztve­vői szálltak nyeregbe. Mind­két versenyen részt vettek a Balaton MSC motorosai is. Az 50 ccm-es kategóriában Ba­lázs Piri Balázs és Regonaschi Enrikó, a 125 ccm-es kategóriá­ban Borogics Bence képviselte a Balaton-parti klubot. A kisebb kategóriában Balázs remek ver­senyzéssel mindkét futamában a második helyet szerezte meg, így összetettben is a másodikként végzett. Enrikó mindkét futam­ban a középmezőnyben motoro­zott, így összesítésben a hetedik helyet szerezte meg. A125 ccm-es mezőnyben Ben­ce a nagy riválissal, Czunival küzdött és mindkét futamban a harmadik helyet szerezte meg. Ezzel összetettben a dobogó har­madik fokára állva vehette át a neki járó díjat. A verseny végeredménye: 1. Darok Adrián (Nyársapáti), 2. CzuniLászló (Kiskunlacháza MC), 3. Borogics Bence (Balaton MSC). A Junior kupán is hasonlóan alakultak az események, annyi kü­lönbséggel, hogy Enrikó hiányzott az 50 ccm-es mezőnyből. Balázs itt is második lett. Borongics Bence az első futamban szoros, fej-fej melletti küzdelemben legyőzte Czunit, de a második futamban egy kicsúszás miatt csak a harma­dik helyet tudta megszerezni. Ez a teljesítmény az összetettben a má­sodik pozíciót jelentette. _________Judo________ Palka Gergely aranyérmes ’ A diák „A” korosztály számára Szolnokon rendezték meg a ju­do diákolimpia országos döntő­jét. A versenyen a Kaposvári Klíma-Vili Nehézatlétikai SE szí­neit hárman képviselték. A leg­jobb eredményt a +60 kilogram­mosok mezőnyében tatamira lé­pő Palka Gergely (Nagybol­dogasszony Római Katolikus Gimnázium és Általános Iskola, testnevelő tanár: Szerb György) érte el, aki négy győzelemmel aranyérmet szerzett. A 41 kiló­sok között Kővári Milán hetedik lett. A leányok versenyében az 56 kilós Szilágyi Viktória (Toldi ltp-i Általános Iskola, testnevelő tanár: Csapó Gábor) a Nagy­bajomi JC színeiben bronzér­met harcolt ki. kun Labdarúgás Kaposvári körzet I. osztály Kiskorpád-Gölle 0-3; Taszár- Hetes 4-1; Somogyjád-Felső- mocsolád 2-3; Jákó-Fonó-Ba- té 2-4; Somogyaszaló-Pata- lom 2-2; Mernye-Mezőcsoko- nya 0-3. Az élcsoport állása: 1. Mezőcsokonya (51 pont), 2. Felsőmocsolád (50 pont), 3. Taszár (45 pont), 4. Gölle (44 pont), 5. Somogyjád (41 pont), 6. Hetes (41 pont). II. osztály Kaposfüred-Kazsok 3-2; Kapós- mérő II.-Somodor 1-1; Alsó- bogát-Bodrog 0-5; Szentgálos- kér-Hedrehely 4-2; Somogy- szil-Osztopán 1-1; Ráksi-Bárd- udvarnok 1-1. Az élcsoport állása: 1. Kaposfüred (53 pont), 2. Somodor (50 pont), 3. Kazsok (43 pont), 4. Kaposmérő II. (39 pont), 5. Somogyszil (36 pont). Marcali körzet Somogyvámos-Tapsony 1-3; Pi- ni-Böhönye-Balatonberény 3-1; Mesztegnyő-Ordacsehi 2-2; Szőlősgyörök-Balatonfenyves 2-0; Marcali Vállalkozó-So- mogyvár-Vitya 2-1. A élcsoport állása: 1. Pini-Böhönye (47 pont), 2. Marcali Vállalkozók (29 pont), 3. Tapsony (26 pont). Tabi körzet Bálványos-Balatonszemes 3-2; Gamás-Balatonöszöd-Szólád 7-0; Nagyberény-Bábonyme- gyer 2-2; Kötcse-Balatonendréd 0- 6; Kisbárapáti-Balatoni Vasas 1- 0; Balatonszabadi-Balaton­lelle II. 3-0. Az élcsoport állása: 1. Balatoni Vasas (46 pont); 2., Kisbárapáti (43 pont); Gamás (42 pont). __________________■ _ _____________________________Birkózás_________________________________ S zőnyegen az utánpótlás Marcali A Mustang Marcali VSZSE birkózó szakosztálya szabad­fogású birkózóversenyt ren­dezett Marcaliban, amelyen a környék általános iskoláiban működtetett birkózó szak­körök diákjai vettek részt összesen 89 fővel. A korosztálya viadalon Marcaliból a Noszlopy Gáspár Általános Iskola és a Mikszáth Kálmán Általános Iskola diák birkózói léptek szőnyegre. A mezőnyt a kéthelyi általános iskola, a mesztegnyői Ladi János általános iskola, a sávolyi általános iskola, valamint a keszthelyi Szendrei általános iskola csapatai tették tel­jessé. A győztesek: Diák I. korcsoport: 46 kg: 1. Fiilöp András (Mikszáth). 50 kg: 1. Annoh Osafo Alex (Noszlopy). 55 kg: 1. Sárközi Vilmos (Sávoly). Diák II. korcsoport: 38 kg: 1. Gróf László (Mesztegnyő). 45 kg: 1. Kollár Zsolt (Sávoly). +45 kg: 1. Tombor Roland (Sávoly). Gyermek I. korcsoport: 34 kg: 1. Balázs Arnold (Noszlopy). 36 kg: 1. Kovács Zsolt (Kéthely). 38 kg: 1. Takács Gergely (Noszlopy). 40 kg: 1. Péter Bálint (Mesztegnyő). 42 kg: 1. Fehérvári Csaba (Mesztegnyő). 44 kg: 1. Magyar Péter (Sávoly). 46 kg: 1. Fazekas Norbert (Noszlopy). +46 kg: 1. Beke Dávid (Kéthely). Gyermek II. korcsoport: 18 kg: 1. Károlyi Imre (Sávoly). 20 kg: 1. Goda Bálint (Kéthely). 22 kg: 1. Ósz Gergő (Mesztegnyő). 24 kg: 1. Sebestyén Tamás (Mesztegnyő). 26 kg: 1. Pamuki Gergő (Mikszáth). 28 kg: 1. Orsós Koméi (Kéthely). 30 kg: 1. Dömyei Patrik (Noszlopy). 34 kg: 1. Vencel Péter (Kéthely). 36 kg: 1. Nyakas Zoltán (Mesztegnyő). 38 kg: 1. Szabó Ákos (Kéthely). 40 kg: 1. Kovács Kristóf (Kéthely). 42 kg: 1. Péter Bálint (Mesztegnyő). 44 kg: 1. Fehérvári Csaba (Mesztegnyő). +44 kg: 1. HéherPéter (Noszlopy). A csapatverseny végeredménye: 1. Általános Iskola Kéthely (35 pont), 2. Ladi János Általános Iskola Mesztegnyő (33 pont), 3. Általános Iskola Sávoly (30 pont), 4. Noszlopy Gáspár Általános Iskola, Marcali (28 pont), 5. Mikszáth Kálmán utcai Általános Iskola, Marcali (17 pont), 6. Szendrei általános iskola Keszthely (7 pont).____________kun Molnár hosszú pihenője Mint hírt adtunk róla a somogyi másodosztály déli csoportjában szereplő csökölyi portás nem mindennapi „legénykedésről” tett tanú- bizonyságot. Molnár Zoltán a 23. fordulóban kezdte, amikor nemtet­szése jeléül a játékvezető képébe vágta a labdát. A mérkőzés termé­szetesen félbeszakadt. A kapust a SLASZ fegyelmi bizottsága decem­ber 31-ig eltiltotta a játéktól, de hát mint kiderült, ennek nem volt foga­natja. Egy héttel később otthon ját­szott Csököly, s Molnár mint néző sem fért a bőrébe. Amikor a partjel­ző egy lest (legalább is szerinte) elfe­lejtett beinteni, hozzá rohant és egy­szerűen lefejelte. Ez a mérkőzés is félbesza­kadt. Nos Molnár eme újabb tettét ugyancsak nagyra értékelte a fegyelmi bizottság és a már a kapus nyakába „akasztott” nyolc hónapos eltiltást további két esztendővel, azaz 2002 december 31-ig meghosszabbította. Molnár addig nem állhat a kapuba. Ráadásul a Csököly még húszezer forint büntetést is fi­zethet. Hogy ez bőszítette e fel igazán a csökö­lyi elnököt, avagy Molnár sportsze­rűtlensége, lényegében egyre megy. Mindenesetre Mlinkovics János el­nök a tárgyaláson bejelentette, hogy ők is lépnek ez ügyben. A fegyelmi bizottság ugyanis a pályák látogatá­sától is szerette volna eltiltani a re­nitens labdarúgót, de erre nem ta­lált paragrafust a Somogy Megyei Labdarúgó Szövetség szabályzatá­ban. Nos, erre reflektált nyomban a klub elnöke, aki közölte, hogy tesz­nek róla, hogy Molnár „élőben” egy ideig ne nézhessen otthon mérkőzéseket. Egyetértve az határozatával, tudatta a bizott­sággal, hogy az egyesület pótolja a hiányzó paragrafust, s kapusukat házi fegyelmivel egy időre igyekeznek távol tartani a mérkőzések helyszíneitől.________________________ jutási

Next

/
Oldalképek
Tartalom