Somogyi Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-16 / 113. szám

illl 2000. MÁJUS 16., KEDD HAZAI TÜKÖR Somogyi Hírlap - 9. oldal Elfogadott tájékoztató Határozati javaslat a területfejlesztésről Az MSZP is igent mond Mádlra Tegnap újabb Kovács-Németh találkozóm került sor Az MSZP parlamenti frakciója formális sza­vazás megtartása nélkül, gyakorlatilag egy­hangúlag támogatja Mádl Ferenc köztársa­sági elnöki jelölését. Erről Kovács László pártelnök számolt be a szocialista kép­viselőcsoport tegnapi ülése után. Budapest A pártelnök kiemelte: ez a támogatás kizárólag a nemzetközi hírű jogászprofesszor demokrácia és jogállamiság iránti elkötelezettségének szól. A szocialisták ugyanakkor elutasítják a Mádlt jelö­lő két, konfrontációra törekvő koalíciós parla­menti párt politikájának tartalmát és stílusát. Ne­vek említése nélkül elhangzott: a frakcióban fel­szólalók közül ketten fejtették ki ellenvélemé­nyüket az elnökjelölt személyével kapcsolatban, elsősorban azt kifogásolva, hogy a két javaslatte­vő párt korábban durván elutasította az MSZP pártközi egyeztetésre vonatkozó indítványát. A tegnapi frakcióülésen arról is döntés szüle­tett, hogy a szocialisták Takács Albertet, a mis­kolci egyetem alkotmányjogi tanszékének veze­tőjét jelölik a Polt Péter főügyésszé történt vá­lasztása nyomán megüresedett helyettes ombudsmani posztra. Ugyancsak tegnap találkozott egymással hi­vatalosan Kovács László és az Angliából végleg hazatért Németh Miklós. Megállapodtak, hogy az egykori miniszterelnök a következő hóna­pokban egy program alapján felkeresi a Szocia­lista Párt valamennyi megyei és helyi szerveze­tét, találkozik a párt országgyűlési és önkor­mányzati képviselőivel, valamint a civil szerve­zetekkel. Kovács László szerint pártja győzelmé­hez kell egy jó csapat, s ennek most személyisé­gével, tapasztalatával tagja lehet a hazatért poli­tikus is, akinek ugyan még semmiféle párttiszt­sége nincs, de így is képes lehet az MSZP erősö­dését és választási sikerét szolgálni. Kovács László a mintegy kétórás megbeszélés tartalmáról szólva elmondta: röviden ismertette az ország helyzetét, azt, hogy a kormány miként igyekszik kiépíteni hatalmi pozícióit minden szinten. A találkozó célja az volt, hogy megbe­széljék, Németh miként tud bekapcsolódni a ha­zai politikai élet vérkeringésébe. Az MSZP-nek feltétlenül szüksége van Németh tapasztalataira, amelyeket szoros személyes együttműködés ke­retében fog megosztani a párt elnökével. Ennek részleteiről május végi ülésén tájékoztatják majd az elnökséget, az ülésén meghívottként már részt vesz a volt miniszterelnök is. Két órán át tartott a megbeszélés fotó: feb/kallus györgy Németh Miklós szerint hívták, ezért jött, és segíteni fog. Elismeréssel szólt a Szocialista Párt elmúlt kilencéves munkájáról. Aláhúzta: a nyu­gati szociáldemokrata pártokkal összhangban az MSZP tetterős, tettrekész, józan, mértéktartó, mértékletes párttá vált, amely a problémák meg­oldására is törekszik. Ugyanakkor népben, nem­zetben, illetve távlatokban gondolkodik, s ezért tőle minden támogatást meg fog kapni. Óvott a kapkodástól, mint mondta, az MSZP-nek bőven van ideje a választók bizalmát elnyerni. Saját konkrét politikai szerepéről szólva le­szögezte, most nem találgatni, hanem építeni kell. Ezért csak néhány hónap múlva, a párt no­vemberi kongresszusán dőlhet el, hogy ponto­san milyen szerep hárul majd rá. Elismerte, hogy személyét nem azonos módon látják és ér­tékelik az MSZP-ben, ami természetes egy de­mokratikus pártban. ígéretet tett rá, hogy olyan funkciót nem vállal el, ami gyengítené a szocia- listák egységét. _______________________(varjúi H atvanmilliárd tíz évre A segítőkész vállalkozók kivételezett helyzetben lesznek A kormány a napokban egy évtizedre szóló ütemtervet hagyott jóvá a megrongálódott gátak újjáépítésére, felújí­tására vonatkozóan. Összesen 60 milliárd forint áll ren­delkezésre a központi költségvetésből e célokra, amely­ből az idén, első lépésként 5,6 milliárd forintot kívánnak felhasználni. Budapest Az Országgyűlés terület- fejlesztési bizottsága hétfői ülésén elfogadta Torgyán József, az FVM vezetője tá­jékoztatóját a tárca terület- fejlesztési és vidékfejleszté­si tevékenységéről. Az ülé­sen az ellenzéket csak a szocialisták képviselték, azonban ők nemmel, illetve tartózkodással voksoltak. A bizottság előtt Torgyán József a területfejlesztés intézmény- rendszeréről szólva kiemelte a regionális fejlesztési tanácsok megerősödését. Új vonásként említette, hogy a miniszterek képviselői a regionális fejlesztési tanácsokban nem köztisztvise­lők, hanem helyi politikusok. A területfejlesztés eszközrendsze­rének változásaival kapcsolato­san arra hívta fel a figyelmet, hogy tárcája új országgyűlési határozati javaslatot készít, amelyet a kormány várhatóan még az ősz elején az Országgyű­lés elé terjeszt. Ebben az egyik legjelentősebb pont a regionális programfinanszírozás bevezeté­se lesz. Baráth Etele, a bizottság szo­cialista alelnöke lapunknak el­Budapest A városok terjeszkedése világprobléma, amely Ma­gyarországot is utolérte. A külső területeken kínált olcsó telkek sok családot csábítottak arra, hogy ki­költözzenek a belvárosok kőrengetegéből. Az amerikai és a nyugaü-európai tapasztalatok szerint ezt a lépést utólag mára sokan megbánták. Éri Vilma, a Környezettudomá­nyi Központ igazgatója szerint évente több mint 10 ezer ember hagyja el a magyarországi váro­sokat. Ezek a családok többnyire a környező agglomerációs öve­zetben telepednek le. Abban re­ménykednek, hogy a természet közelében a mindennapi életük a korábbinál jobb, kellemesebb lesz. A valóság ugyanakkor az, hogy az ingázással töltött idő egyre inkább megkeseríti a vá­rost elhagyók életét. A kiköltözők számának növe­kedésével például Amerikában és a nyugat-európai országokban ma már a fejlett úthálózat is túl­zsúfolttá vált. A munkába járás és a hazajutás egyre több gyötre­lemmel jár. Nem is beszélve ar­ról, hogy a szórakozni vágyók kénytelenek a másodingázást is mondta, csak részben szavaztak nemmel a miniszteri beszámoló­ra, részben tartózkodtak. Úgy vélik, az FVM-ben a bizottság számára készült írásos doku­mentum „nagyon korrekt”, ami­ért a minisztérium dolgozóit - szerintük - dicséret ületné. Az átadott anyag azonban teljesen értékmentes, vagyis nem elemzi a tárca tevékenységét, csupán tényeket, adatokat közöl - fogal­mazott az alelnök. Baráth Etele szerint Torgyán József egyetlen kérdésre sem adott kielégítő választ, sőt bizo­nyos uniós szervezetek létezé­séről, azok Magyarországgal összefüggő munkájáról nem is tudott, nem hallott korábban. Ezt azért furcsállták az ellenzé­ki bizottsági tagok, mert ezek a szervezetek viszont szerepeltek a minisztérium írásos anya­gában. A szocialisták nem vették jó néven azt sem, hogy a tárca ve­zetője nincs tisztában azoknak a pénzeszközöknek a nagyság­rendjével, amelyet területfejlesz­tésre lehetne fordítani. Baráth szerint egyszerűen hiányzik az a fajta koordináció, amely a kü­lönböző tárcák erre a célra for­dítható összegeit kezelné. vállalni, ha este színházba vagy moziba kívánkoznak. Idővel a sok utazás egyre jobban feledteti a szép környezet örömeit. A ki­költözők számának növekedésé­vel a külső területeken is egyre nő a zsúfoltság. Mind többen rá­jönnek, hogy a kiköltözéssel nem vált sem kényelmesebbé, sem kellemesebbé az életük. A városok belső területei ezzel párhuzamosan mind elhanyagol- tabbá, lepusztultabbá válnak, hi­szen a módosabbak távozása anyagilag is látványos vissza­eséssel jár. A szakember szerint a zsúfoltság csökkentése érdeké­ben fontos, hogy a nagyvárosok terjeszkedjenek, több levegőhöz jussanak. Ám a túlzott szétterü­lés, a lakóparkok és a bevásárló- központok mostanában divatos terjedése egyre jobban veszé­lyezteti az élővilág biológiai egyensúlyát. A közlekedők táborának növe­kedése már magában is jelentős környezetszennyezéssel jár. A külföldi szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy minden országban olyan érdekeltségi, il­letve szabályozó rendszert kell kialakítani, amely a települések fejlődését, a természeti értékek megőrzését, és a lakosság érde­keit hosszú távon harmóniában tartja. ___________________n. zs. Bu dapest - Szolnok A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője időközben pedig úgy nyilatkozott, hogy a térségben azokat a vállalkozókat kívánják majd munkával ellátni, akik részt vettek az árvíz elleni védekezésben is. Ezekben a napokban zárul le a belvízi elszámolás, amelynek alapján elkészülhet az árvíz okozta károk összesítése Jász- Nagykun-Szolnok megyében. A kormány még ebben a hónapban dönt arról, hogy a megye ponto­san mennyi pénzt kap az újjáépí­tésre. Mint azt Szalai Ferenc, Szolnok polgármestere elmond­ta, ismeretei szerint 500 milliót hagyott eddig jóvá a kormány a várost érintő károk rendezésére. Hozzátette: megközelítően eny- nyibe került az idén az árvíz elle­ni védekezés, a tiszaligeti körgát megépítése, amelyre folyamato­san érkezett központi támogatás. Az előzetes számítások szerint a tiszaligeti utak helyreállítása 240 millióba, míg öt Tisza-parti sé­tány és park rendbe hozása 170 millióba kerülne. Az önkormány­zat kész módosítani saját költség- vetésén is, ha erre szükség van - jelentette ki a polgármester. Segít a helyzeten, hogy adományokból eddig 110 millió forint folyt be egy erre nyitott számlára. Boross István, a KHVM helyet­tes sajtószóvivője lapunknak úgy nyilatkozott, hogy Szolnok váro­sa 550 milliót kap az idén.- A kormány 10 évre ütemezte a helyreállítási munkálatokat - magyarázza a szakember. - Ösz- szesen 60 milliárd forintot fordí­tanak majd költségvetési pénzből ez idő alatt a gátak megerősítésé­re, felújítására. Az idén 5,6 milli- árdot költenek ilyen célokra. Kérdésünkre, miszerint hol végeznek még a szolnokihoz ha­sonló munkákat 2000-ben, Boross elmondta: a szolnoki 550 millió forint mellett a Felső-Ti- sza-vidéken 2,8 milliárd, a Bod­rog mentén 800 millió forint jut a gátak helyrehozatalára. Továb­bi másfél milliárdon osztozik a Kettős-Körös jobb partja, a Mo­soni-Duna bal partja, a Berettyó, a Dráva, valamint a Tárná kör­nyéke. SZALÓKY ESZTER BÚCSÚNAP. Utolsó munka­napját töltötte hivatalában teg­nap a távozó legfőbb ügyész. Györgyi Kálmán szerint precí­zen összeállított, bel- és külföl­di ügyeket, illetve Európa taná­csi témákat is tartalmazó .anyag várja Polt Pétert, megválasztott utódját. A három legfőbb ügyészhelyettes közül egyedül a magánjogi területet felügyelő Sátori János jelezte, hogy Györ­gyi Kálmán távozása után nem kíván tovább a Legfőbb Ügyész­ségen dolgozni. MVSZ-ELNÖKJELÖLÉS. A Magyarok Világszövetségének új elnökére eddig tizenegy jelö­lés érkezett. A korábbi hírekkel ellentétben Boross Péter volt miniszterelnök, a mostani kor­mányfő MDF-es főtanácsadója mégsem lépett vissza, és az egyik legesélyesebb jelöltnek számít ebben a pillanatban. KERESZTÉNY KÖNYVHÉT. Tizenkilenc keresztény szelle­miségű kiadó összesen csak­nem ezerötszáz különböző teo­lógiai, filozófiai, irodalmi és eti­kai művet, ezen belül mintegy száz újdonságot kínál az idei, immár nyolcadik alkalommal meghirdetett Szent István- könyvhéten. A rendezvénysoro­zatot Paskai László bíboros, prí­más, esztergom-budapesti ér­sek nyitotta meg. TANÁCSADÁS. Ezentúl Tudo­mányos Tanácsadó Testület se­gíti a környezetvédelmi minisz­ter munkáját. Pepó Pál el­mondta: az ő személyes tanács­adó szervezetéről van szó, a testület független a kormány­nak dolgozó Országos Környe­zetvédelmi Tanácstól, amely a múlt héten többször is bírálta a tárca munkáját. A mirúszter be­szélt arról is, hogy a sok vegy­szert használó mezőgazdaság a legnagyobb környezetszennye­ző, ezért külön agrár-környe­zetvédelmi program készült. DÖNTÉSRE VÁRVA. A Buda pest Sportcsarnok rekonstrukci­ójáért felelős miniszteri biztos abban bízik, hogy a kormány ma dönt az újjáépítésről, a par­lament pedig akár már egy hét múlva elfogadhatja a munkála­tok felgyorsítását szolgáló tör­vényt. A kormány három lehe­tőség közül választhat: a jelen­legi váz megtartásával kisebb vagy nagyobb mértékben ala­kítják-e át a Sportcsarnokot, vagy egy teljesen új csarnokot építenek. Az utóbbi változat ke­rülne a legtöbbe. ÉRETTSÉGIZŐK. Az ország csaknem ezer középiskolájában mintegy 80 ezren kezdték meg tegnap a magyar nyelv és iroda­lom írásbeli érettségit. A diákok három tétel közül választhat­tak. A magyar írásbelit ma a matematikavizsga követi. ■ JSTS) Szétterülő városok Érdemes meggondolni a kiköltözést _______________Szökésben a Whiskys (18.)_____________ A hogyan a szerzők látták Lapunk most véget éró sorozatából az olva­sók részleteket tudhattak meg arról, hogyan élt a bankrabló a szökés 110 napja alatt. A cikkek alapjául szolgáló könyv szerzői, Gyuricza Péter és Kardos Ernő emellett meg­írták, miként vélekedett és vélekedik Amb­rus Attiláról az átlagember és a szociológus, a rendőr és az asztrológus. A két televíziós új­ságíró a napokban személyesen is találkoz­hatott a Whiskyssel (addig a bankrabló má­sokon keresztül juttatta ki "naplójának" fe­jezeteit). A könyv szerzői most azt mondják el, milyennek látták Ambrust a bírósági tár­gyalást megelőző tévéfelvételek idején.- Ambrus elegáns volt - meséli Gyuricza Péter és Kardos Emo. - Látszott, hogy régen készül a beszélgetésre. Frissen borotválva, vasalt ing­ben, nyakkendőben, mellényben ült és állt a kamera elé. (Erről a nézők is meggyőződhettek a tv2 Napló és Forró nyomon című adásában.) A Whiskys készségesen felelt minden kérdésre, látszott rajta, hogy figyel, és még akkor sem sem jött ki a béketűrésből, amikor egy-egy kér­A könyv szerzői: Gyuricza Péter és Kardos Ernő dés nem tetszett neki, s nem akart válaszolni. Persze, még az interjú után is maradt egy sor tisztázatlan dolog.- A szökés, a bujkálás és az el­fogás perceit, részleteit másként mondja el Ambrus, és másként a rendőrök. Ambrus példá­ul állítja, hogy október 27-én tudta, látta a lakás­ból: a házat körülfogták a rendőrök, leállították a forgalmat, és túl nagy lett a csend. Ő úgy me­séli, hogy szándékosan nyitott ajtót a rendőrök­nek. A nyomozók másként emlékeznek. Esze­rint ok meglepték és megtévesztették a Whis­kyst: azt á látszatot keltették, mintha bújtatója érkezett volna meg. Vagyis Ambrus nem ne­kik, hanem K. Domokosnak nyitott ajtót.- A végeredmény szempontjából természe­tesen mindegy, hogy mi történt pontosan. Ambrus mindenesetre máig nem tudja eldön­teni, hogy - vádalku és ötmilliós fejpénz remé­nyében - egy "jóakarója11 adta ki őt, vagy le­bukásában szerepe lehetett egy apró tárgy­nak, amit az Üllői úti OTP-ben felejtett; nem kizárt, hogy ez a nyom vezette a rendőröket a zuglói lakáshoz. Ambrus azt mondja, előbb vagy utóbb meg fogja tudni a valóságot.- A Whiskys úgy fogalmazott a beszélgeté­sen, hogy reméli: a most kezdődő bírósági per végén „igazságos” ítélet születik. Azt mondta, vállalja, amit elkövetett, nem tagad­ja a harminc bankrablást, de elvárja, hogy tisztességesen vizsgálják ki azt a két ügyet, amelyben emberölési kísérlettel gyanúsítják. Ha ez a vád számára kedvezőtlen kimenetel­lel zárul, arra is képes, hogy feladja a szaba­dulásért folytatott harcot és „tepsiben” hagy- ja el a börtönt. _________________________■ SZ OLGÁLTATÓIPARI EXPO. Újdonságok a szolgáltatóiparban címmel tegnap a budapesti Néprajzi Múzeumban került sor a szol­gáltatások fejlődését demonstráló kiállításra és előadássorozatra, amelyen az egészségügytől kezdve a turizmuson keresztül egészen a legújabb szolgáltatói iparágig, az e-kereskedelemig tág teret kaptak a bemutatkozó vállalkozások. fotó: feb/kallus györgy >

Next

/
Oldalképek
Tartalom