Somogyi Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-03 / 102. szám

6. oldal - Somogyi Hírlap T A J A K 2000. Május 3., Szerda HHI S 0 M 0 G Y Komfortosabb lett az iskola Kaposméro Gazdag programsorral ünnepelt a hétvégén Kaposmérő. Fodor And­rásnak ezentúl márványtábla őrzi nevét a református templom falán. Az iskolában hagyományteremtő szándékkal versmondó-versenyt rendeztek; Tüskés Tibor, a So­mogy főszerkesztője volt a zsűri elnöke, aki elégedetten szólt arról, hogy szépen beszélnek a mérői is­kolába járó gyerekek. Pap Tamás érett versmondásával elbűvölte a zsűri tagjait, s így a hetedikes diák vette át az első díjat. Második az ötödikes Vajdai Veronika lett, a harmadik helyen a hetedikes Ma­gyar Róbert végzett. Az új szinten a kaposmérői születésű Ferencné Fogarasi Éva naturmontázs- készítő képekbe komponálva hoz­ta el a Zselic növényeit és virágait. Az Ungvári Judit és Molnár Tibor művésztanár-pár tanulmányraj- zokkal mutatkozott be. Miovecz János iskolaigazgatót arról kérdez­tük, milyen lehetőségeket ad a bő- vített-korszerűsített épület.- A közel 80 millió forintos be­ruházás két éve kezdődött, s több ütemben folyt - mondta az igazga­tó. - 1998 őszén jelentek meg elő­ször a munkások, és idén február­ban tartották a műszaki átadást. Az új szint berendezése ötmil­lió forintba került. Az önkormány­zat céltámogatásból, és önerőből teremtette elő a pénzt és a megyei területfejlesztési tanács is támo­gatta az életveszélyessé vált épület rendbetételét. Hét új tanterem és öt szertárhelyiség született, sike­rült kicserélniük a nyílászárókat és a burkolatot is a tornateremben. Az avatáson részt vevő Pokomi Zoltán oktatási miniszter az iskola pedagógusaival is találkozott és megköszönte türelmüket és kitar­tásukat, ugyanis az építkezés egyik ütemében úgy álltak a ka­tedrán, hogy közben dolgoztak a munkások az épületen - az pedig nagy zajjal járt. Megtudtuk: az emeletráépítés­sel kialakíthatják a szaktantermi rendszert, és az igazgató azt terve­zi, hogy a pedagógusokat - szakok szerint - kisebb csoportokban he- lyezi el. __________________ls. K ocsmárosnak nincs kedvezmény Pihenő délidében. Tóth Lajos és felesége, akik hatvan éve élnek együtt fotó: kovács tibor Mernye A memyeiek szerint ha két „tűké” összeakad, akkor legalább háromfélét akar. A tősgyökeres memyeieket nevezik tűkének, akiknek sze­mében a már negyven éve odatelepült csalá­dok is csak „gyüttmentek” maradnak. Fogarasi László polgármestert arról faggattuk: mi­lyen hangulatban zajlanak a testületi ülések.- Hét tüke van a tíztagú testületben - mondta, de nem az okozza a szócsatákat, hogy ki és mióta él itt. Lehet irányítani a képviselőket, bár az ülése­ken az adott napirendi pontok megtárgyalása a fel­adat, s nem az, hogy - a munkát hátráltatva - más ügyekben gyűjtsünk információkat. Az 1658 lelkes településen a szegénység és a jó­mód egyaránt érzékelhető: egyszerű porták és igen mutatós házak váltakoznak, s feltűnő a sok zöld. Némelyik utca buja nö­vényzetével a mediter­rán világot idézi. Mer- nyén 120 (l)vállalkozó keresi a szerencséjét, de közülük csak kevés ad több helybelinek mun­kát. Éppen a jelentősebb munkaadók álltak fejre, így a legnagyobb foglal­koztató - 70 dolgozóval - az önkormányzat ma­radt. 80 a regisztrált munkanélküli; közöttük szép számmal vannak olyanok is, akik alacsony végzett­ségük miatt nem kelnek el a munkaerőpiacon. A választások megosztották a falut, és ez nehe­zen oldódik. Fogarasi László a második ciklusát ta­possa, de másfél éve csak hárommal szerzett több voksot, mint az elődje, Horváth István. Konfliktus- forrás volt a jegyző menesztése is, aki most a Mun­kaügyi Bíróságtól várja igazát. Az önkormányzat tá­mogatja a fiatalokat. Eddig 150 ezer forintos ka­matmentes kölcsönt adott lakásépítésre, ezt az összeget azonban szeremé megduplázni. Kedvez­ményes telkeket is kínálnak, de ötvenforintos négy­zetméter-árral számolva is csak 140 ezer forint a legdrágább. A kezdő vállalkozók egy évig nem fi­zetnek iparűzési adót, s ötmillió forint feletti fej­lesztéskor az iparűzési adónak csak a felét kérik tő­lük. A kocsmárosoknak és a szeszes italt is forgal­mazó vállalkozóknak azonban nincs kedvezmény. Az iskola a falu szellemi központja; itt 297 hely­beli, polányi, felsőmocsoládi, szentgáloskéri, somodori, somogygeszti és aszalói diák tanul. Csizmadiáné Tóth Éva igazgató örül, hogy sikere­sek a pályázataik, és annak is, hogy a megyei köz­gyűlés elnökének köszönhetően most is tanulhat­nak úszni a másodikosok. Hátrányos helyzetű lur­kók is szép számmal járnak a suliba, köztük olya­nok is, akik még nem látták a Balatont. Most erdei iskolát szerveznek, és várják a visszajelzéseket a középiskoláktól, szakmunkásképzőktől. A 46 vég­zős mindegyike szeretne továbbtanulni. Tini-világ - ezt a nevet adták klubjuknak a hete- dikesek-nyolcadikosok és a visszajáró középisko­lások, akik a hét végén fergeteges tánccal örven­deztették meg a közönséget. Szponzoruknak már megnyerték Dömös István, Halmos Tibor és Sza­badkai Márton vállalkozókat. Élesztő - olvasom a memyei plébánia lapját. Szerkesztője és szerzője Vaslábán Csaba, az Érdélyből érkezett fiatal pap, aki a lap nevével is megjelölte szándékát.- A fiatalokkal hittan­órán találkozom, de gyakran beszélgetek a „keresőkkel” és más val- lásúakkal is - mondta az otthonossá tett plébáni­án a kánonjogot tanuló plébános, négy település lelki gondozója. - A meg nem kereszteltek is meg­találnak, a fiataloknak az a legnagyobb gondjuk, hogy nincs akik előtt kitárulkozzanak. Ezért jön­nek a lelki beszélgetésekre, én pedig pásztorként bátorítani próbálom őket, s utat mutatok nekik. A plébános adventkor Bécsbe, néhány napja Po­zsonyba vitte a fiatalokat, most pedig egy nyári, budapesti kirándulást készít elő. Idilli kép fogad a Ciceri-dombon. Az öreg körte­fa árnya alatt pihen Tóth Lajos. Felesége az újságot betűzi. Hatvan éve élnek békében, a szomszédok nyitják rájuk az ajtót. Gyerek nem adatott nekik. Végigdolgozták az életüket, de csak 42 ezer forintot hoz a postás. Hat szem tyúkjuk van.Több állatot már nem nevelnek, mert szinte ágyhoz köti őket a kór és a kor. Bevezették a gázt, ám a telefont nem.- Minek az? A feleségem nagyot hall, én meg alig tudok beszélni... - suttogja a 86 éves gazda, aki megjárta a Don-kanyart és Szerbiát, de asszonyá­val semmit nem látott a nagyvilágból. A világ nekik Memyét, Somogyot jelenti - a szépséges vidékkel s az itt élő jó és gonosz emberekkel. LÖRINCZ SÁNDOR Az oklevelek már a tatárjárás előtt említik a települést; 1229-ben Merena és Alsó-Merena alakban sorolták fel a székesfehérvári káptalan birtokai között. 1818-ban orszá­gos vásártartó hely, s 4,5 ezer hold volt a határa, aminek a felét a piaristák birtokolták. A lakosság száma stagnál. Futnak az orvosuk után Bodrog A bodrogiaknak csak hetente kétszer, kedden és csütörtö­kön szabad megbetegedni, mert kizárólag csak akkor rendel náluk a mezőcsoko- nyai háziorvos. A hét többi napján a 13 kilométerre levő rendelőjében érhetnék el, ha lenne mivel utazniuk. Bod­rogról Mezőcsokonyára ugyanis nincs buszjárat. A szerencsétlen örökség még a 70-es évekből maradt rájuk. Ak­kor jelölték ki a mezőcsokonyai orvost, aki most nyugdíj előtt álló közalkalmazottként dolgozik.- Nem az orvos ellen van kifo­gásunk - hangsúlyozta Heizer Kornél bodrogi polgármester. - Egyebek között azért sem tet­tünk lépéseket más megoldás végett. Azt azonban tűrhe­tetlennek tartjuk, hogy a lakosság a szélrózsa minden irányába fut, ha orvosra van szüksége, s mint­egy hat óra kell, hogy elérjék őket. A bodrogiak legalább öt települé­sen adták le kártyáikat - aszerint, hogy ki melyiket tudja jobban megközelítem. A faluhoz legköze­lebb eső, háziorvossal is ellátott helyeken ugyanis azért nem fo­gadják őket, mert az ottani házior­vosoknak helyben is annyi beteg­kártyájuk van, hogy a mieinket már nem tudnák fogadni. Egy bi­zonyos kártyaszám fölött ugyanis degresszióval sújtja őket az OEP, azaz a kártyapénzből levonnák az arányos összeget. Ezért nem is re­ménykedhetünk abban, hogy könnyen megközelíthető helyen kapunk ellátást. Már azt is fontol­gattuk: mi lenne, ha a hét minden napjára szerződnénk valamelyik háziorvossal, aki hajlandó lenne Bodrogon rendelni. Ennek feltéte­leiről az OEP-nél érdeklődünk. A bodrogiak helyzetét nehezíti, hogy a 480 lelkes faluban 140 gyermek is él. Közülük 46 az ala­pítványi családokban, huszonhá­romnak pedig csupán a tartózko­dási helye Bodrog. Ez azt jelenti: bár az orvosi ellátásra Bodrogon számítanak, az utánuk járó nor­matívát az ál­landó lakhe­lyük önkor­mányzata kap­ja meg. A la-, kosság számá­hoz viszonyít­va sok gyermek pedig helyben igényelné a gyer­mekszakorvosi ellátást. A bodrogiak mindent megtesz­nek annak érdekében, hogy a hát­rányt - amennyire lehet - leküzd­jék; pályázati pénzből korszerű rendelőt alakítottak ki. S abban re­ménykednek: a praxisprivatizáció­val egyidőben mégis sikerül olyan megoldást találni, amely által vala­mennyi lakos azonos feltételekkel s időben megkapja a szükséges or­vosi ellátást. VÁRNAI ÁGNES A lakók rajtuk kívül álló ok miatt szenvednek hátrányt az egészségügyi ellátásban, így alkotmányos joguk is sérüL Tölgyfarönkből hordódonga Lad Havonta kétszáz köbméter rön­köt dolgoznak fel Piros László fa­üzemében. A Szigetvárról ide te­lepült fiatal tanárnak, aki óraadó­ként még tanít a ladi iskolában, tizenheten köszönhetik növekedhet, ugyanis a közel­múltban Patosfán egy két és fél hektáros területet - rajta régi té- eszistállóval - is megvásárolt a vállalkozó. Néhány év múlva ide telepíti a rönkfeldolgozó üzemet, Ladon pedig beindul a gyermek­bútorgyártás. Piros László szerint erre is van kereslet. Öt éve - ugyancsak a ta­nítás mellett - bababútorokkal kezdte, kis szériában. Azért volt nagy igény rá, mert olcsón kínál­ta. Mint mondta: jó minőségi bú­tort is lehet kedvező áron előállí­tani. Az igényességről nem mon­dott le, de az új üzem indításá­hoz számításai szerint legalább hatmillió forint kellene. Ha viszont beindul a bútorgyártás, újabb 10-12 munkást foglal­koztathat. Megtudtuk: a ladi üzemben csak tölgyfa­rönköt dolgoznak fel. A Sefag erdőinek fájából a piactól függően bú­torléc, hordódonga és parkettfríz lesz. A par­ketta-alapanyagot Né­metországba szállítják, a hordó­dongát Kéthelyre. Jelenleg egy tároló épül a ladi fűrészüzemben, amelyre eddig tizenkét millió forintot költött a vállalkozó. Piros László úgy véli: alkalmazottai megbecsülik a munkát; igaz, tudják: a környék­beli állástalanok közül naponta többen állnak sorba. LÖRINCZ Ez a föld a tiéd... Csak a fiatalok mennek el Ez a föld a tiéd, ha elmész, visszavár... Ha nincs hely, ahol élj, in­dulj hazafelé - énekelte a Honfoglalás című film egyik igézőén szép dalát Fertály Katalin, a kaposmérői sportcsarnokban. Az éne­ket és Fertály Andrea fuvolajátékát, a millenniumi napba illesztett iskolaavató emelkedett hangulatát sokáig őrzi emlékezetében diák és nagyszülő, mérői és innen elszármazott. A falu ugyanis ünne­pelni hívta azokat, akik innen indultak. Aki tudott, eljött, míg mások levélben üzentek: örül a szívük, hogy gondolt rájuk szülőfalujuk. Több Kapos menti település is megrendezi a millennium napját, s általában nem fukarkodik a díszpolgári címekkel, mint ahogy er­re is volt példa Magyaratádon. Ecseny októberben várja vissza mindazokat, akik itt születtek vagy egy ideig a község lakói voltak. Mert emlékezni kell, s érde­mes visszahozni a régi beszélgetések ízét-örömét. Még akkor is, ha egyre kevesebb az időnk. Erre kell jusson, s nemcsak a kettős év­forduló - a kereszténység kétezredik és államalapításunk ezredik évfordulója - miatt, hanem főleg azért, hogy ne felejtsük el, hon­nan indultunk... Fodor András, a Kossuth-díjas költő - akit három éve ölelt magá­hoz a Balaton - sem feledte soha a mérei dombokat: „Hoztak szü­letni lejtőitekhez,/ rajtatok jártam, köztetek nőttem./ Amit mutat­tok, nemcsak az emlék,/ ti vagytok nekem az igaz keresztség./ Élő tükörként álltok előttem” - írta a Mérei dombok című versében. Mindannyiunknak van egy élő tükre. Vajon mindig eléje tudunk állni? LÖRINCZ SÁNDOR Kurdi Józsefné fotó: kovács tibor Visnye gondom, mi lesz a lányommal, ha én már nem élek. Amit a termé- Visnye lakóinak zöme idős, szét megtagadott tőle, a társada- nyugdíjas ember. Sokuknak lomtól sem kapta meg - sírta el lehetősége volt elköltözni in- magát, nen, mégis maradtak. Más gondok foglalkoztatják a Tóth családot. A férj és a feleség té- Murai Sándomé hetvenegy éves. esz nyugdíjas, velük él a 80 éves Fiatalasszonyként, a lelkész-tanító nagymama is. feleségeként költözött Visnyére - A hallásom már megromlott - 1945-ben. Sok a rossz emléke, a mondta Kurdi Józsefné-, deasze- kezdeti nyomorúságot nem lehet mem még jó. A Kiskegyedet olva- kitörölni az emlékeiből. Sokszor som, és a sok szépség láttán gyak- azt ették, amit a tanítványok a ran gondolok a fiatalságomra, padban hagytak. Négy gyereket A gyerekek kirepültek, de a ta- szült, a legidősebb lány hatéves vaszi szünetben az unokáktól volt korában gyermekparalízist kapott, hangos a ház. 3600 négyzetméte- A férje néhány éve meghalt, a be- ren termelnek szőlőt, gyümölcsöt, teg lányával él. Saját célra tartanak disznót, ba­- Kadarkútra mehettünk volna, romfit, gondozzák a veteményes de a férjem nem akart innen el- kertet. Nagy a család, a Kadarkú- mozdulni. Szép ez a falu, szinte ton, Kaposváron élő gyerekeiknek mindenkit ismertünk. Végül ez így tudnak egy kis hazaival segíte- lett az otthonunk. Soha senkitől ni. A szórakozást pedig a napi nem kaptam segítséget, mindent a munka után a tévé, és a Somogyi saját erőnkből értünk el. Egyetlen Hírlap jelenti._______szarka ágnes Hírek NEM A CSILLAGPONTRA. Fórumot hívott össze az új csil­lagpontos kábeltévé bekötésére a közelmúltban a magyaratádi önkormányzat. A régi kábel- rendszer már tíz éve működik, de a bekötések szabálytalanok és nem tisztázottak a tulajdoni viszonyok sem, így ezt a rend­szert augusztus végén az ön- kormányzat felszámolja. A la­kosságnak negyven-hatvanezer forintjába kerülne az új rend­szer kiépítése, de ezt sokallják a magyaratádiak. (száj HEGYKÖZSÉGI BÁL. Mosdó­son a polgármesteri hivatalban borversenyt rendeztek. Az eredményhirdetést követően a tüdő- és szívkórház nagyter­mében tartották meg a Kapos mente hegyközség szőlőter­melőinek a bálját, amelyen a Rezső együttes muzsikált. A bál bevételét a hegyközségi utak javítására fordítják a szervezők. (Is) ____________■

Next

/
Oldalképek
Tartalom