Somogyi Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-03 / 102. szám
2000. Május 3., Szerda MEGYEI KÖRKÉP < Somogyi Hírlap - 3. oldal Bombát találtak Csurgón AII. világháborúból szárnyas bombát találtak tegnap Csurgón. Ötvenöt évvel a harcok befejeződése után második világháborús bombát és lőszereket találtak a vasútállomás közelében, a Béke utcai MÉH-telep kerítésének felújítása közben a csurgóiak. Egy szélvihar döntötte le a kerítést, amit a vis major alapból kapott támogatással kezdtek újjáépíteni. A munkák közben találtak a bombára, s mellette több lőszer is előkerült. Értesítették a rendőrséget és a tűzszerészeket. A területet lezárták, ám még nem tudni, hogy a halálos fegyver hatástalanítására mikor és hogyan kerülhet sor. Bihariné Asbóth Emőke alpolgármester elmondta, okkal feltételezik, hogy a föld ezen a helyén még több lőszert is rejthet, ezért kérik a szülőket, hogy a gyerekeket ne engedjék játszani ezen a részen. _______n. j. T örvényesen kisebbségek Kaposvár Sok helyen még mindig a bizalmatlanság, az együttműködés hiánya jellemzi a települési és a helyi kisebbségi önkormányzatok kapcsolatát. Ennek ellenére az előző ön- kormányzati ciklushoz képest jobban magukra találtak a kisebbségek. Mindez azon a tegnapi fórumon hangzott el, amelyen a megyében működő kisebbségi önkormányzatok vezetői vettek részt. Két éve másodszor választhatták meg képviselőiket, alakíthattak önkormányzatot a magyarországi kisebbségek. Dr. Berzsenyi Zsuzsanna, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal főosztályvezetője elmondta: az, hogy az 1993-as törvény értelmében önkormányzati jogokat kaptak a kisebbségek, nemzetközi viszonylatban is precedensértékű. 1994-ben 822 kisebbségi önkormányzat alakult. Az első években tapasztalat és szakmai háttér hiányában számos nehézséggel kellett megküzdeniük ezeknek a testületeknek, nehezen találtak magukra. A két évvel ezelőtti választáson azonban bebizonyosodott, hogy van létjogosultságuk a kisebbségi önkormányzatoknak: 1377 testület alakult. Viszont az is egyértelművé vált ekkorra: nem szabad magukra hagyni őket. Dr. Kisgyura Attila, a megyei közigazgatási hivatal törvényességi ellenőrzési főosztályának főosztályvezetője azt mondta: az előző ciklusban 28, a mostaniban 68 - cigány, horvát, német és örmény - kisebbségi önkormányzat alakult Somogybán. Működésükkel kapcsolatban tavaly 26 észrevételt tett a közigazgatási hivatal, főleg közmeghallgatások, ülések elmaradása miatt. Még mindig gond, hogy a testületek nem mérik fel igazán a vállalt feladat nagyságát, sok helyen nem kellő tudatossággal végzik munkájukat, például nem ké- • szítenek munkatervet. Jobban együtt kellene működni a települési önkormányzatokkal is, még mindig van 5-6 település, ahol nem kötötték meg az együttműködési megállapodást. A legtöbb gond azonban a törvényi szabályozás hiányosságaiból adódik. A módosított kisebbségi törvény - a remények szerint - talán rugalmasabb és testre szabottabb lesz. A tapasztala1 tok szerint mindezek ellenére Somogybán az országos áüagnál jobb a helyzet._____________jakab edit Csírájában fojtják el a veszélyt Elsősorban a gazdák érdekeit védik azzal, hogy a különböző vetőmagok és palánták eredetét ellenőrzik a szakemberek. A veszélyes növényi kártevők elterjedését akarják megakadályozni, s ezért vizsgálják a Somogy Megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás ellenőrei az értékesítőknél és a termelőknél levő szaporítóanyagot. Az ellenőrizetlen, bizonytalan eredetű magokat, palántákat kitiltják a forgalomból; akinél üyet találnak, az ellen a forgalmazó ellen eljárást kezdeményeznek, Ellenőriznek minden szőlő- és gyümölcskultúrát, a díszfaiskolák növényeit, facsemetéket is. Vizsgálják az erdészetben felhasznált szaporítóanyagot, s azoknak a szántóföldi növényeknek vetőmagját is, amely nem Európából érkezett. A termelők - a rendelet szerint - kötelesek május 15-ig bejelenteni a növényegészségügyi állomáson a szaporítóanyagok termőterületeit. A szőlő- és gyümölcstermelő, illetve forgalmazó leraka- toknak, a díszfaiskoláknak és az erdészeti faiskoláknak is írásban kell kérniük lerakataik területének a vizsgálatát. _______________vs. Bi ológiai hatásvizsgálatot végeznek, hogy megtudják, mi pusztítja el a raktári kártevőket Útra pályáznak Törökkoppányban Hírek KÖZGYŰLÉS ÉS TÚRA. Má jusi túrát tartott a Zselici Természetjáró Egyesület hatvan tagja, akik a Gyertyánosi erdőben, az egyesület kezelésében lévő Gyöngyvirág turistaházhoz tettek gyalogtúrát, ahol felállítottak egy májusfát. Ezen kívül jubileumi közgyűlést is tartottak a negyedik évtizede túrázó természetjárók. A rendezvényen az elmúlt negyven év tapasztalatairól számoltak be a korábbi és a jelenlegi vezetők, valamint megjutalmaztak huszonöt régi tagot, (szg) VIZSGÁLJÁK AZ OLTÓKAT. Ingyenes tűzoltó készülék ellenőrzési akciót hirdet magán- személyeknek május 11-re a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság a megye hat településén. Barcson, Fonyódon, Marcaliban, Kaposváron, Nagyatádon, valamint Siófokon szakértők segítségével kilenc és tizenhat óra között bárki díjmentesen ellenőriztetheti otthonában tárolt oltóberendezéseit, (szg) MOTORMUSTRA. Motorkiállí tást és vásárt rendeztek az 524- es számú Kereskedelmi Szak- középiskolában Nagyatádon. A bemutatón több mint ötven típusú krossz, veterán, túra- és gyorsasági motort csodálhatott meg a több száz főnyi látogató- sereg. (szg) A Táncsics utca aszfaltújának kiépítése megoldaná a megyei közútkezelő kht kezelésében levő nagykónyi-törökkoppány-somo- gyacsai összekötő út tehermentesítését. A Táncsics utca útját csak pályázati támogatással tudják megépíteni - tudtuk meg ifj. Varga György polgármestertől. Az önkormányzat mintegy 21 millió forintos költséggel számol, s így nyújtotta be pályázatát az Ukighoz. Az ötvenszázalékos alaptámogatáson tói további 15 százalék támogatást kértek. Az út mellett van az iskola, ott vannak a szolgáltatási helyek és naponta sokan közlekednek erre. A falu központi terén van a buszmegálló és az autóbusz-forduló; a tervezett út megépítésével az iskola megközelítése, az utazó diákok és felnőttek várakozása is biztonságosabb lenne, hiszen Törökkoppány egyik legforgalmasabb gyűjtőútja a Táncsics utca. Az utóbbi években a nagy mennyiségű csapadék károsította, s az útfelületet is többször elborította az iszap. A szilárd burkolatú út kiépítésével, s árkok kialakításával megakadályozhatnák az összekötő út károsodását is. Az ön- kormányzat 7,3 millió forint saját erőt vállalt. k. j. MEGÚJUL AZ ISKOLA. Felújítja a kaposfői általános iskola elöregedett és életveszélyessé vált régi épületét a polgár- mesteri hivatal. A közelmúltban indult átépítés harminchatmillió forintba kerül, amelyet pályázat útján kapott meg a település. Az építkezés várhatóan az őszi iskolakezdésre fejező- dik be. (szg) ______________■ P EUGEOT HYÍLT HÉTVÉGE MÁJUS 6-1. Töltse a hétvégét egy Saint Tropez-ban! RUTÓK-JRTÉK-NYEREMÉNYEK! Töltse nálunk a hétvégét! Szeretettel várjuk május 6-7-én. Tekintse meg a Peugeot exkluzív, nyári felszereltségű modelljei, a 306 Saint-Tropez (Sedan-, Break- és ötajtós változatban) és a Partner Saint-Tropez bemutatkozását. Modelljeink a gazdag szériafelszereltségen felül többek közt légkondicionálóval is rendelkeznek. Totójátékunkon kívül a hölgyeket nyári szépségtanácsokkal, a gyerekeket rajzfilmvetítéssel is várjuk. Sőt, ha Ön Peugeot-tulajdonos, kedvezményes alkatrész-, járműtartozék- és szervizszolgáltatásokra jogosító Service Plus Kuponkatalógusát is átveheti. B&M Mérnöki Kft. Balatonboglár 8630 Klapka u. 17. Tel.: 85/353-521 Kampf & Tsa. Kft. Kaposvár 7400 Toponári út 2/b. Tel.: 82/424-850 $ PEUGEOT va«yt°k> • neveljek, két tok, akkor tlt ti; lak“» ira jeleni«« «SÄ* Siet« haS“ '• V i*kei«u.ikält*i9: hS% , ókert magadnak Otthonteremtő- Hitel az első . és partnere