Somogyi Hírlap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-20 / 93. szám

I 2000. Április 20., Csütörtök H I R D E T É S Somogyi Hírlap - 13. oldal Otthonából is feladhatja a lakossági y SOMOGY TEMETKEZÉSI KFT. Temetés felvétel: Fö u. 38. ■ 82/320-812 Keleti temető: 82/312-625, Nyugati temető: 82/321-622 Ügyelet éjjel-nappal: 06-82/312-230, 06-60/368-430 t Fájdalommal tudatjuk, hogy t Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akikfelejthetetlen ha­lottunk NAGY MIHÁLY életének 90. évében elhunyt. Teme­KOVÁCS IMRÉNÉ tése április 21-én, pénteken 12.00 temetésén részt vettek, virágaikkal órakor lesz a lengyeltóti Keleti teme­tőben. és együttérzésükkel gyászunkban osztoztak. A gyászoló család Gyászoló szerettei PROFI KARBANTARTÓ ANYAGOK forgalmazásával foglalkozó cég keres, Somogy megye területére területi képviselőt. Amit biztosítunk:- magas színvonalú képzés- teljesítményarányos jövedelem- karrierlehetőség egy dinamikusan fejlődő csapatban Amit elvárunk:- minimum középfokú végzettség- gépkocsi, telefon Amennyiben felkeltettük érdeklődését, vállalja a változatos munka kihívásait és szeretné jövőjét hosszú távra megalapozni, akkor jelentkezését, önéletrajzát küldje el az alábbi címre, a megjelenéstől számított 8 napon belül. KLASSCHEM KFT. SZEGED, 6726 Pinyt u. 14/a. A Kaposvári Egyetem Állattudományi Kara az alábbi szakirányú továbbképzésekre (szakmérnök) várja a diplomával rendelkezők jelentkezését: * Pénzügyi vállalkozási szakértő * Baromfi- és kisállattenyésztő szakmérnök * Takarmányozási szakmérnök * Lótenyésztő szakmérnök * Mg. számítástechnikai szakmérnök Jelentkezni lehet: KE ÁTK Továbbképzési Osztály 7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40. • Tel./fax: 82/414-118 Találkozzon az év legnagyobb esélyével! A io éves Somogyi Hírlap április 29-én a kaposvári sétálóutcán tartja születésnapi partiját. Sztárzenekarok, humor, politikai talk-show és utcabál várja az érdeklődőket. Előfizetőinket pedig nyereményeső, ahol közel hárommillió forint értékű ajándék talál gazdára. • • W Ünnepeljen velünk! Jöjjön el április 29-én Kaposvárra! Nyerni is szeretne? Fizessen elő! Most házhoz megy a szerencse: 2000. április 22-én, (szombati piac napon) Fonyódon, a Pátria Áruház parkolójában 8-12 óráig Keresse a Somogyi Hírlap Puntóját! Kedvezményes előfizetési lehetőséggel, játékkal és nyereményekkel várjuk Önt. Beülhet a főnyereménybe is, hiszen lehet, hogy éppen az Öné lesz! apróhirdetését a 82/528-168 telefonszámon • Éjjel-nappal várjuk hívását! Az hirdetések szivegit minden esetben a hirdeti ügyfeleinktől készen kapjuk, , ~Z ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, Illetve Jogi felelősséget nem vállal KIADÓ GEPEK INGATLAN Kaposváron belvárosi I. és III. emeleti irodák eladók. Tel.: 82/511-631. Fax.: 82/511-632. Mute­KISLÁNGON 300 m!, főútvonal melletti, rész­ben felújításra szoruló, több helyiségből álló üzletház eladó. Enyingen, Bajcsy-Zs. u-ban, Fő u-tól 60 m-re, 800 m! ingatlan, rajta 190 m!, több kisebb helyiségből álló épülettel, keres­kedelmi, illetve lakás céljára eladó. Víz, tele­fon bekötve, gázközmű befizetve. Érdeklődni lehet: ÁFÉSZ Enying. 22/372-058.------------------------------------------------------------------------ .11749­SOMOGYSÁRDON 100 m! családi ház, telje­sen felújítva, szép környezetben eladó. 82/485-481.----------------------------------------------------------------------- *12023* S0M0GYZSITFÁN 2 szobás családi ház eladó. Tel.: 85/313-404, este 82/423-255.------------------------------------------------------------------------ *12045* ELADNÁM vagy elcserélném kaposvári, 2 szo­bás, cserépkályhás családi házamat. Tel.: 82/316-246.------------------------------------------------------------------------ *12113* PÉCSETT virágkertészet eladó. 72/413-473----------------------------------- *12121* P ÉCS, Citrom utcai 20 m2-es üzlet eladó, el­cserélhető lakásra vagy nyaralóra. I. ár: 4,5 MFt. Érd.: 06/20/9669-313----------------------------------- *12122* H ALASTÓ horgásztónak kialakítva erdővel, mocsárral, szántóval, kb. 20 hektáron eladó. 72/337-518,06/60/361-756 -------------------------------------------:---------------------------- *12126* 2 SZOBÁS panellakás sürgősen, olcsón eladó. Tel. 06-30/9297-289, 72/414-392------------------------------------------------------------------------ *12128* SORHÁZ utcai családi ház vállalkozásra is al­kalmas eladó. Ár: 20,5 MFt 72/326-762----------------------------------------------------------------------- *12129* C SALÁDI ház Öcsényben eladó. 74/497-213.------------------------------------------------------------------------ *12137* PAKSON, Péter u. 21. szám alatt, igényesen kialakított, egyszintes, összkomfortos családi ház eladó.----------------------- *12138* TAMÁSIBAN - gyógyfürdőhelyen - Árpád u. 49. sz. alatti családi ház eladó. 74/471-504, 20/932-6982.--------------------------------------------------------------------— *12139* B ALATON FENYVES, Petőfi u. ikernyaraló fele, dorogi strand közelében eladó. Tel.: 30/9467-723.-----------------------------------------------------------------:— *12149* K ARÁD0N ipari üzem gyárcsarnok 6113 m! te­rületű eladó, bérelhető. Tel.: 30/9467-723.------------------------------------------------------------------------ *12151* 8 KAPOSVÁRON 2 szoba étkezős, gázos la­kás eladó. 82/423-981.------------------------------------------------------------------------ *12156* TASZÁR0N felújított, földszinti, gázfűtéses, te­lefonos téglalakás kedvező áron eladó. 60/468-609, 60/391-672.------------------------------------------------------------------------ *12175* a KAPOSVÁRON zártkert épülettel, kedve­ző áron eladó. 82/318-249, 20/332-9515.--------------—--------------------------------------------------- *12180* K APOSVÁR középső részén felújításra szoruló családi ház eladó vagy lakásra cserélhető. Irányár: 3,5 millió Ft. 06-30-9570-741.------------------------------------------------------------------------ *12182* a KAPOSVÁRON 55 m!-es felújított tégla, gázos, 4. em-i erkélyes lakás eladó, vagy csa­ládi házra cserélhető. 06-20/9/885-182.------------------------------------------------------------------------ *12213* SOMOGY megyében családi házat vagy lakást keresek. 06-30/9891-151.----------------------------------- *12222* J ÁRMŰ “0" évestől törött totálkáros autót veszek a legmagasabb áron 06-20-9448-228. ———-------------------------------------------------------- *5612* K ARAMBOLOS autót vennék. 06-20/977- 8735.-----------------------------------------;------------------------------ *10886* IKARUS-543-27 típusú, 1990-es évjáratú, 24 férőhelyes autóbusz, kevés km-rel, friss mű­szaki vizsgával, kifogástalan műszaki állapot­ban eladó. Irányár: 1 500 000 Ft + Áfa. Tel.: 82/320-166.------------------------------------------------------------------------ *11627* 8 WARTBURG Trans 1.3,1990-es évjáratú eladó 150 E Ft. 30/9979-888.----------------------------------- *12111* 19 90-ES Trabant Hikomat eladó Co. hegesz­tőt vagy dissous hegesztőt beszámítok. Ár: 180 EFt. 06-20-9185-840.-------------------------------------------------------------------------*12124* M 25-ös Multicar friss műszakival, kitűnő ál­lapotban eladó. 72/337-518 ;----------------------------------------------------------------------- *12125* R ENAULT Megane ‘96.1.41, metálbordó, szer­vizkönyves, extrákkal eladó, cserélhető, 30%- tól hitelre is. Ár: 1,68 M 30/9475-643------------------------:----------------------------------------------*12131* T OYOTA Corolla combi ‘90. D eladó. 30%-tól hitelre is. Ár: 825 EFt. T.: 30/9475-643------------------------------------------------------------------------ *12133* OPEL Omega ‘95. 11. hó TD, 2.5 metálzöld, sok extrával, klíma eladó v. csere. 30%-tól hi­telre is. Ár: 3,1 MFt T.: 30/9475-643--------------------- *12135* S ZEMÉLYGÉPKOCSIT vásárolnék reális áron kp-ért. Tel.: 06-30/9475-643-------------------------------- *12136* O PEL Corsa Swing 1,2, metálkaraibi kék, 94. évj. 41 ezer km-rel, friss műszaki, zöldkártyá­val eladó. 74/486-053 esti órákban.------------------------------------------------------------------------ *12140* VW Golf diesel 1600-as, 87-es, grafitszürke eladó. Érd.: 06-30/9861-428.------------------------------------------------------------------------ *12141* FIAT Ritmo CL-75 automataváltós, 79. évj. 2001. májusig műszaki. Irányár: 150 ezer Ft. 74/408-256.------------------------------------------------------------------------ *12142* FIAT PUNTO 94-es eladó. 06-30/9375-090.----------------------------------- *12202* a TRABANT 601-es, 85-ös, érvényes mű­szakival, jó állapotban eladó. 85/330-918.------------------------------------------------------------------------ *12215* a LADA 1200 S 1982-es, fehér, vonóhorog­gal jó állapotban eladó. 82/482-299.----------------------■---— *12220* Re nault 19-es 1.9 D ‘91-es, 110 ezer kilométerrel, jó állapotban eladó. Irányár: 1 100 000,- Ft. Érdekldőni. 30/9272-317. *12282* ÁLLÁST KÍNÁL A NIKLAI Vadásztársaság 1 fő hivatásos va­dászt alkalmazna azonnali belépéssel. Tele­fon: 06-30/9691-787.------------------------------------------------------------------------ *11581* ELADÓT FELVESZEK kaposvári butikba. Jelentkezést 11738 szám­ra a kiadóba.------------------------------------------------------------------------ *11738* ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKAI cég üzletkötőt fel­vesz. Tel.: 20/95-12-153.----------------------------------------------------------------------- *11781* KERESÜNK gyakorlattal rendelkező nehézgép­kezelőt. Tel.: 30-9367-878, 30/9575-428.-------------------------------------------------------------------------*12049* FIATAL pultos lányt és felszolgáló fiút keresek hosszú távra Kaposváron a Calsberg Kávézó­ba (Kaposvár, Fő u. 4.). Érdeklődni a helyszí­nen.-------------------------------------------------------------------------*12051* H ENTESEKET keresünk csontozásra. Nettó 300,- Ft/óra+ellátás. 20/9336-893.------------ -------------------------------------- *12058* K VALIFIKÁLT ács szakmunkást, magas fizetés­sel felveszünk. Lehetőleg kaposvári vagy Ka­posvár környéki jelentkezését várjuk. Tel:. 06- 30/9016-461.-------------------------------------------------------------------------*12059* A SZTALOSOK jelentkezését várjuk ablak- és aj­tógyártáshoz Kaposváron. 06-30/2357-083. —------- -----------------------------------*12062* P ÉKET és betanított munkást felveszek, ma­gas kereseti lehetőséggel. 82/489-267.-----------------_----------------------------------------------------*12091* V AGYONVÉDELMI cég keres személy- és va­gyonőri igazolvánnyal, vállalkozói igazolvány­nyal rendelkező, fegyver nélküli személy- és vagyonőröket siófoki munkahelyre. Telefon. 06-30-9703-582.------------------------------------------------------------------------ *12104* AZ Eurotours Utazási Iroda Kaposváron nyíló új irodájába idegenforgalmi végzettséggel rendelkező ügyintézőt keres. Tel.: 30-919- 5122 Antal Zsófia.------------------------------------------------------------------------ *12109* OSZTOPÁN és Környéke Vt. hivatásos vadászt keres. Jelentkezni írásban Kaposvár, József A. u. 2. címen lehet.----------------------------------- *12112* A GRIBRANDS Europe Hungary Rt. Purina ta­karmány forgalmazókat keres Marcali- Balatonszentgyörgy-Tapsonnyal határolt hely­ségekből. Telefon: 85/314-113.------------------------------------------------------------------------ *12117* PÉKÁRU kiszállításában jártas gépkocsiveze­tőt, és élelmiszer boltba eladót felveszek. 06- 30/237-6893, 8-10 óráig. f---------------•------------------------------------------------------- *12152* 8 TRAKTOROST keresünk balatonújlaki te­lephellyel (kisegítőnek is) 06-20/9331-016.------------------------------------------------------------------------ *12154* JÚNIUS hónapra (esetleg júl.-aug. is) németül beszélő női alkalmazottat keresek Zamárdiba. Bőr-Divatáru, Szepesijei.: 20/9222-322.------------------------------------------------------------------------ *12169* NÉMETH Gumi Kft. felvételt hirdet üzletkötő munkakör betöltésére. Feltételek: legalább középfokú végzettség, jó tárgyalóképesség, jogosítvány. Jelentkezéseket írásban önélet­rajzzal együtt Kaposvár, Raktár u. 23. sz. cím­re kérjük küldeni. 82/435-534.------------------------------------------------------------------------ *12184* 8 SZAKÁCSOT, konyhai kisegítőt felveszek. Érdeklődni a megjelenés napján személyesen Siesta Étterem Kaposvár, Dombóvári u. 3.------------------------------------------------------------------------ *12194* BALATONMÁRIAI étterembe, szakácsot, kézi­lányt, felszolgálót felveszünk. Tel.: 06- 85/376-481.------------------------------------------------------------------------ *12205* FÖPINCÉRT keresünk gyakorlattal, nyelvtudás­sal, szakképzettséggel, balatoni szezonális üzletbe. Érdeklődni a 20/9/676-224-es tele­fonon lehet.--------- - ---------- *12223* S ZÉLESKÖRŰ szolgáltatásaink terjesztésére Somogy megye területén üzletkötőket kere­sünk. Tel.: 20-332-7400.------------------------------------------------------------------------ *12225* _________OKTATÁS_________ LI TE HÚSVÉT! Angol kező tanfolyam indul ápr. 26-án de. A befizetett tanfolyami díjból 10% kedvezményt adunk. 10 hónap alatt középfokú nyelvvizsgát szerezhet. Az akció ápr. 25-ig érvényes! Ka­posvár, Zárda u. 21. 318-847.------------------------------------------------------------------------ *12147* Word, Excel, Internet, Ok|-s számítógépkezelő tanfolyam Indul. ABISÁI Oktatási Központ Tel.: 82/415-681,376-072, 2000 első negyedévében Kaposvárott induló felsőfokú idegenvezető-manager képzés (szombatonként) konzultációs csoportokban. Felvétel, jelentkezés: Euroszolg-Krúdy Oktatá­si Iroda 1065 Budapest, Podmaniczky u. 2. 06-1/269-2315, 06-1/311-0876, 06- 30/940-5389.----------------------------------- *12221* B ALATONMÁRIA központjában telek parkoló­nak, vagy más tevékenységnek kiadó. Tel.: 06- 30-9398-207.------------------------------------------------------------------------ *11923* SZOLGÁLTATÁS KÚTFÚRÁS-javítás, 30/9477-953.------------------------------------------------------------------------ *8325* KULCSMÁSOLÁS 150 Ft/db. Fűrész Szerviz, Kaposvár, Vásártér u. 17.---------------------------------------—---------------------------- *11217* P ARABOLAANTENNÁK és tartozékok. Szőlősgyörök. Tel.: 06-60/362-961. 85/330- 545.----------------------------------------------------------------------- *11776* Ú TÉPÍTÉST, aszfaltozást vállalok garanciával, referenciával. Korrekt árak, rövid határidő! Mobil: 06-60/326-510,06-209-289-052.------------------------------------------------------------------------ *11815* REDŐNY-SZŰNYOGHÁLÓ-NAPELLENZŐ olcsón- gyorsan-pontosan: 85/360-201, 82/431- 631.------------------------------------------------------------------------ *11893* REDŐNY-RELUXA-SZALAGFÜGGÖNY- ÁRNYÉKOLÓ akció. Tel.: 82/320-880.----------------------------------------------------- *11895* V ESZÉLYES fák kivágása: 06-20-9440-401.------------------------------------------------------------------------ *11927* VILLANYSZERELÉS, bojler tisztítás, javítás. Tel.: 06-60/377-083.------------------------------------------------------------------------ *12132* HÁZ SZIGETELÉS gépi technológiával, a megye egész területén. Tel.: 82/316-640.-------------------------*--------------------------------------------- *12145* V EGYES TAPÉTAVÁSÁR 20-50% engedménnyel. Kaposvár, Honvéd u. 19. Tapéta és Háztartási Bolt. DISZPERZIT VÁSÁR Tapéta és Háztartási Bolt, Kaposvár, Honvéd u. 19. 16 I 2960 Ft, 8 I 1600 Ft, 4 I 940 Ft. Zománcfesték akciósán! HUSQVARNA FŰKASZÁK bozótvágók akciós tavaszi vására a márka­boltban. Hitelvásárlási lehetőség, ügyintézés a helyszínen. Kaposvár, Fő u. 70. Tel.: 82/310-613.------------------------------------------------------------------------ *10337* AJÁNDÉK 300 FT-ÉRT 2000 Ft felett további 300 Ft-ért vásárolhat. Drogéria, Kaposvár, Honvéd u. 19.------------------------------------------------------------------------ *11003* BÚTORVÁSÁR 2040% Kaposváron az “ifiházban” (Csokonai u. 1.), ápr.lO-29-ig. Szekrénysorok 45 000 Ft-tól, 4 elemes konyha 34 500 Ft-tól, kolóniái jellegű szekrénysorok, fenyő, tölgy konyhák, étkezők, kisbútorok, franciaágyak. Nagy színválaszték! 06-20/330-9300.------------------------------------------------------------------------ *11123* REDŐNY árnyika 30-50-os 30-2278-911.------------------- *12173* K ERÍTÉSDRÓT a kéthelyi 04. 22., nagybajomi 04. 23-i vásáron 30-9164-264.------------------------------------------------------------------------ *12181* ALBÉRLETET KÍNÁL 8 KAPOSVÁR, 48-as ifjúság u. 2 szobás, er­kélyes lakás kiadó. 82/485-026.----------------------------------------------------- *12192* T ÁRSKERESÉS 42 ÉVES 162/62 nő intelligens társat keres komoly kapcsolatra. Jelige: “Juventus” Taka­rékszövetkezet Balatonszárszó, Ady u. 2.------------------------------------------------------------------------ *12053* ÁLLAT 8 TÖRZSKÖNYVEZETT amerikai Staffordshire terrier kölykök eladók, gondos gazdáknak. Érdeklődni és kiválasztani: 06- 82/475-065.----------------------------------------------------------------------- *10214* 8 NAPOS és előnevelt kacsa, liba és előne­velt csirke, pulyka megrendelhető. Somogy- szob. Tel.: 82/445-154.------------------------------------------------------------------------ *11588* MALACOK eladók. Várda, Megles u. 66. 82/489-368.----------------------------------- *12118* MALACOK eladók, a rácegresi sertéstelep felszámolása miatt. Tel.: 06-60/493-907.------------------------------------------------------------------------ *12144* UJFOUNLANDI törzskönyvezett kiskutyák el­adók. Tel.: 92/321-697,92/319-761.------------------------------------------------------------------------ *12162* KILENC hónapos vemhes tehén sürgősen el­adó. Toponár, Gém u. 5.-------------------------------------------------------------------------*12203* ALBÉRLETET KERES NYÁRON 3 hónapra 2-3 szobás berendezett önálló lakrészt, lakást va© házat bérelnék - esetleg garázst is Siófok-Zamárdi környékén. Szepesi. Tel.: 20/9222-322.------------------------------------------------------------------------ *12167* BALATONBOGLÁRON jún. 20-tól aug. 20-ig ol­csóbb különálló nyaralót v. lakrészt keresek 72/493-261 du. és esd órákban. —---------------—-------------—---------------------------- *12174* A PRÓ-CSEPRŐ 8 KÉT személyes kanapé + 1 heverő jó áron eladó. Tel.: 06-85/353-630.------------------------------------------------------------------------ *12106* 8 BURGONYA vetőméretű, desiree kapha­tó. Kiskorpád, Petőfi u. 71. Tel.: 82/478-584.----------------------------------- *12211* H ASZNÁLT mg-i gépek eladók: 6 soros Klejne kukoricavetőgép, IH-6200-as gabonavetőgép, Novatur 1005-ös szántóföldi permetező, 1000 literes függesztett RAU permetező, keve­set használt Hesston körbálázó, Heston 4800-as nagy kockabálázó, bontott bálázó al­katrészek. Sárbogárd. Tel.: 06-20/9360-743, 06-20/9361-577.-----------------------------------------:------------------------------ *12164* M EZŐGAZDASÁG HOMLOKRAKÓDÓS 45 LE-s traktor eke műtrá­gyaszóró bálázó eladó. Lábod: 82/448-049.------------------------------------------------------------------------ *11931* * SZÉNA eladó. 82/484-035.----------------------------------------------------------------------- *12130* E LADÓ 1 éves 240-es függesztett V tárcsa. Ér­deklődni este 6 óra után 85/329-101.----------------------------------------------------------------------- *12157* A MMONIUMNITRÁT kedvező áron, házhozszállítva! 20/961-5591.----------------------------------------------------------------------*12186* K UKORICAVETŐMAG a legolcsóbban, házhozszállítva! 06-20/961- 5591.------------------------ *12187* 8 KUKORICA gyomírtószer áron alul eladó. Tel.: 06-20/9731-091.--------------------------- *12207* B UXUS bokrok eladók. 06-30/252-7640. ----------------------------------- *12210* VÁLLALKOZÁS A VIDEOTON MBKE Elektroniaki Kft. Kaposvár, Izzó u. 3. Vállalkozót ke­res a telephelyén keletkezett kom­munális hulladék gyűjtéséhez edény biztosítására és a hulladék rendszeres elszállítására. Érdek­lődni: Gál Sándor ellátási vezető­nél a 82/502-112-es telefonszá­mon. *12087* Műtrágya vásár! Friss duplazsákos 34%-os orosz és román import ammóniumnitrát kapható Záhonyban és Nyirábrányban! TRANZIT KÉR RT. Debrecen, Jókai u. 1. Tel:(52) 412-660, 414-559 (30) 9386-478, (20) 9382- 693 A Kőolajvezetéképitő Részvénytársaság i PÉNZÜGYI ÉS KONTROLLING- i ÜGYINTÉZŐ i munkakör betöltésére vár jelentkezőket. Elvárásaink: • közgazdasági egyetemi vagy pénzügyi-számviteli főiskolai végzettség • angolnyelv-tudás. Előny: • szakmai gyakorlat • számítástechnikai ismeretek • 35 év alatti életkor • németnyelv-tudás. Szükség esetén a lakás megoldható. Szakmai önéletrajzát a KW Rt. 8601 Siófok, Bajcsy-Zs.u. 207., Pf. 2 címre kérjük megküldeni. SZUPER EXPRESSZ 8 PÉKET, péksegédeket Balatonsze- mesre felveszünk. 06-20/9382-737. RONBI 119-es 5,4 LE kapálógép tartozék­kal eladó. Tel.: 82/315-743. —--------------- *12241* Y UGÓ Skála ‘91-es, 43 ezer kilométerrel, igényesnek eladó. Tel.: 82/315-743.---------------------------------------------------------------- *12242* FODRÁSZT, MŰKÖRMÖST keresek szalonomba. Tel.: 82/319-089, 423-979.---------------------------------------------------------------- *12256* BÁNYÁN 117 m! alapterületű, cserépkály­ha fűtésű családi ház, 2500 m1 telekkel eladó. Tel.: 82/478-007. Ma 8 oo i 700 , ,. — I / óráig (pénteken és ünnepek előtt 15.30 óráig) express adja fel- okár telefonon is ­(82/528-168) lakossági apróhirdetését, másnap biztosan megjelenik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom