Somogyi Hírlap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-05 / 80. szám

6. oldal - Somogyi Hírlap SOMOGY T A J A K 2000. Április 5., Szerda Tüdőgyógyász búvárfelszerelésben Dombóvár Gyermekgyógyász, sebész, majd gyermek- sebész szeretett volna lenni. De mert akárhová vetette a sors, mindenütt pszi­chiátert akartak faragni belőle, úgy dön­tött: tüdőgyógyász lesz. Dr. Magda Tamás, a dombóvári tüdőgondozó igazgató főor­vosa nem bánta meg a választást. Sokszínű tevékenységét, kitartását munka­társaival egyetemben kitüntetéssel honorál­ták. Ezt az intézet fennállásának 50. évfor­dulója alkalmából a Somogy, Tolna és Bara­nya tüdőgyógyászainak részvételével ren­dezett tudományos napokon vette át dr. Pa­taki Géza egyetemi tanártól, a Korányi Tbc- és Pulmonológiai Intézet főorvosától.- Ha újra kezdhetném, ismét tüdőgyó-gy- ász lennék. Munkatársaimmal egymást se­gítő, nagyon összetartó kis csapatot sikerült kialakítanunk. Legtöbbjükkel évtizedek óta együtt dolgozom - mondta dr. Magda Ta­más. - Úgy gondolom, aki tüdőgyógyász­nak megy, annak nemcsak a gyógyítással, hanem az emberek életkörülményeivel is foglalkozni kell, s ez a szociális érzékenység összekovácsolja a szakmában tevékenyke­dőket. Az ötvenes években még rettegett kórként nyilvántartott tébécé ugyanis legin­kább a szegénység, az alkoholizmus velejárója volt. A hatékony gyógyszerek megjelenése, a mű­téti megoldások, majd a védőoltás bevezetése és az életkörülmények javulása a 70-es évekre hozta meg az eredményét. Minimálisra csökkent a tébé- cések száma, ugyanakkor az időskor kitolódásával több a hörghurutos, tüdőtágulásos és daganatos beteg. S egyre több asztmást, allergiást kezelünk. Bár a kilencvenes évek­Dr. Magda Tamás tüdőgyógyász FOTÓ: KOVÁCS TIBOR Dr. Magda Tamás tüdőgyógyász. 1936. október 4én született az akkor még Somogyhoz tartozó Szigetváron. Pécsen érett­ségizett; orvosi diplomáját a POTE-n szerezte, tüdőgyógyász- szakvizsgáját is ott tette le 1967-ben. A pécsi tüdőgyógyinté­zet orvosa, majd a dombóvári tüdőgondozó igazgatója. Dom­bóvár jubileumán érdeméremmel tüntették ki. Nagyobbik lá­nya Pécsen radiológus, a kisebbik keramikus; őt unokája van. tői ismét nőtt valamivel a tébécések száma, a legtöbb gondot a majd­nem négyszeresére sza­porodott tüdőrákosok jelentik. Elszomorító, hogy a férfiak mellett - leginkább a dohányzás terjedése okán - egyre több nő is szenved. Az átla­gosan évi 8-10 ezres forgalom nem változott, csak az arányok tolódtak el az egyéb légzőszervi pana­szok irányába. S ezekkel a betegekkel a tennivaló­ink is megszaporodtak. A kezdetben szociális otthonban helyet lelt tü­dőgondozó körülményei most sem rózsásak. A vastag falú, egykori börtönépületben zsúfolt, lerob­bant helyiségekben, méltatlanul rossz körülmé­nyek között végzik gyógyító munkájukat az orvo­sok, asszisztensek. Az utóbbiakból több is elkelne, de a szerénynél is szerényebb fizetésért nemigen tolonganak az egészségügy közkatonái. A szegé­nyek betegségét gyógyítóknál pedig ismeretlen a paraszolvencia is. Szerencse, hogy a csaknem fél évszázados röntgengépük még működik, de az el­látandó 38 ezer ember pontos és mérsékelt sugár- terheléssel végzett vizsgálatához elengedhetetlen egy új készülék beállítása.- Az idén talán megkapjuk az évek óta remélt korszerű, digitális röntgen­gépet - mondta. - A 45 mil­lió forint értékű készülék árának 40 százalékát az Egészségügyi Minisztérium, a többit az önkormányzat állja. A gyors és pontos képet adó készülék már félcentis gócot is kimutat; a pontos di­agnózis pedig növeli a beteg gyógyulási esélyeit. Dr. Magda Tamás közel a hatvanhoz sem fotel­ban tölti az estéit. Ha teheti, barátaival kosarazik, focizik. Nyáron pedig a búvárkodásnak hódol. Mint egyetemista a pécsi búvárválogatott tagjaként jeleskedett, most az Adria öbleiben merül a tenger mélyére. Ám míg néhány éve csodálatos kagylók­ban, rákokban, tengeri csillagokban gyönyörköd­hetett, mostanra a kietlen, csupasz meder egyhan­gú nyugalma fogadja. Mint mondta: a tengert kin­cseitől a gyűjtőszenvedélyüknek hódoló turisták fosztották meg. ______________ V ÁRNÁI AGNES Drog helyett az alkohol Magyaratád Segély helyett vetőmag Volt, aki örült neki, volt, aki inkább a kétezer forintot szerette volna a markában látni. A somogygeszti önkormányzat ugyanis úgy döntött: segély helyett vetőkrumplit és különféle vetőmagokat ad a rászoruló - köztük cigány - családoknak. A minap tizennégy családfőnek osz­tották ki az ültetni való harminc kiló krumplit és a cukorborsót, a zöldség-, saláta- és sárgarépamagot, valamint a dughagymát. Itt a jó idő, indulhat a munka. Igen ám, de akadtak olyanok, alak nem akarták átvenni az önkormányzat „ajándékát”, mondván, nincs rá szükségük, meg különben is: hiába ér kétezer forintot, ezt a pénzt nem lehet elkölteni... Éppen ez ösztönözte az önkormányzati képviselőket, hiszen munkára akarták serkenteni a hátrányos helyzetűeket. Segíteni pedig így is lehet. Hogy nem örült neki mindenki? Nem baj. Májusban sem éljeneznek majd örömükben azok, akik ezután csak úgy juthat­nak segélyhez, ha közmunkát végeznek. Merthogy ezt írja elő a ren­delet. Az önkormányzatok megpróbálják ehhez tartani magukat. Tennivaló - faluszépítés, temető-karbantartás, árokmélyítés, parkosítás - pedig bőven van minden Kapos menti faluban. ___________________________ LÖRINCZ SÁNDOR P éldás cserénfai porták A LÉZERRŐL. A Nagybajom­ból elszármazott dr. Berkes László volt legutóbb az iskola által szervezett millenniumi rendezvénysorozat vendége. A Janus Pannonius Tudomány- egyetem fizika tanszékének ta­nára A lézerről népszerűén címmel tartott előadást s bemu­tatót a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskolában. És mégis mozog a föld címmel ekkor zaj­lott a természettudományos ve­télkedősorozat döntője, amely­re meghívták az intézmény egy­kori fizikatanárait is. (is) GYERÉKSZEMMEL. A dóm bóvári Móra Ferenc Általános Iskolában Lakóhelyünk gyerek­szemmel címmel nyílt rajzkiál­lítást. A pályázatot a Gyermek­közösségek Társulása hirdette meg. A tárlat április közepéig várja az érdeklődőket. (Is) KAPOS MENTI TOLVAJOK Az elmúlt napokban sem pihentek a tolvajok a Kapos mentén. Egy visnyei hétvégi há­zat látogatott meg egy ismeret­len tettes; kibontotta a tetőt és azon át jutott be az épületbe, s onnan trófeákat meg különbö­ző szeszes italokat lopott. A trófeatolvaj - akit a kaposvári rendőrök próbálnak fülön csíp­ni - a hétvégi ház tulajdonosá­nak háromszázezer forintos kárt okozott. Ugyancsak ismeretlen az az elkövető, aki egy felsőmocsoládi lakásból szarvasagancsot, fúrógépet, fűnyírót és sarokcsiszolót vitt magával mintegy százezer forint értékben. Egy nagyhajó­im házat és annak mellékhelyi­ségét is felkeresték a tolvajok. Innen egy motorfűrészt emeltek el, amelynek százharmincezer forint volt az értéke. (Is) TASZÁRI KETTŐS TÁRLAT Andrássy Antal grafikus és Tör­zsök István festőművész alkotá­saiból nyílik kiállítás pénteken délután háromkor a taszári helyőrségi klubban. A kettős tárlatot a Ikafalvy Farkas Béla Székely Bertalan-díjas festőmű­vész ajánlja az érdeklődők fi­gyelmébe. A kiállítás május 5-ig tekinthető meg. (Is) _________■ A nők között is több az alkoho­lista. Egyre fiatalabbak nyúlnak a pohárhoz a létbizonytalanság, munkahely elvesztése, a szét­eső család, a depresszió miatt. Ezemégyszáz betegkártyát adtak le dr. Németh Anna magyaratádi háziorvosnak, ő látja el Patalom, Rácegres és Tátompuszta betegeit is. Tapasztalata szerint növekszik a magas vérnyomással, infarktussal, vérkeringési zavarokkal kezeltek száma. A fiatalok inkább hajlanak az egészséges táplálkozásra, de az idősek ragaszkodnak a megszokott disznózsírhoz. A diéta jóval drá­gább, s ahogy romlik a gazdasági helyzet, egyre kevesebben tudják megfizetni. Az alkoholfogyasztás nő, különösen a fiatal nők körében. Drogos beteget viszont a körzeté­ben még nem kezelt; az emberek itt még jobban figyelnek egymásra, a fiatalokra. Sajnos, öregszik a falu. Dr. Németh Anna hozzátette, hogy a depresszió nem mai keletű betegség, már 20-25 éve is létezett. Azóta csak az elnevezés változott. A községi orvosokra jellemző, hogy nem tudtak meggazdagodni. Szolgálati lakásban laknak. Kilátás- talan a jövőjük, mert a praxisuk el­adásából egy jobb autót sem lehet­ne venni. Fokozatosan ellehetetle­nülnek, s vizitdíjat sem lehet kérni azoktól, akik a gyógyszert sem tud- ják megfizetni. szarka ágnes Lakóházuk és környezetük tiszta­sága, harmonikus és kulturált megjelenése alapján a cserénfaiak elnyerhetik a „példás porta” cí­met, melyet a millenniumi év al­kalmából adományoz a képviselő- testület. Fehér Margit polgármes­ter elmondta: a programra jelent­kezni sem kell, mert azt szeret­nék, ha valamennyi cserénfai tö­rekedne portájának és környeze­Csak tizenhárom gyerek ta­nul az iskolában, ahol hatal­mas udvar van és legalább negyven kisdiáknak megfe­lelőek a feltételek. Mivel az óvodából jövőre hatan jön­nek, végre megáll a gyerme­kek számának csökkenése. Egykor szebb napokat látott az ál­talános iskola. 1985-ben még csaknem ötven gyerek koptatta itt a padokat, ám a születések ritku­lásával párhuzamosan évről évre csökkent a diákok száma. A két pedagógus, Völgyi Attila és Koósné Batykó Éva szerint a kör­nyékbeli és városi iskolákba is sok batéi kisgyermeket íratnak be a szülők. A mélypont ebben a tan­tének rendbe tételére, parkosítá­sára. Az értékelést a falunapig több alkalommal a képviselő-tes­tület által felkért független bizott­ság végzi. A közterületek csinosítását, tet­szetősebbé tételét májustól ezer tő dísznövény ültetésével - a falu- szépítők és környezetvédők bará­ti körének felhívására - ugyancsak a lakosság végzi. ___________yá. évbe n van: mindössze 13 kisdiák tanul az impozáns épület falai kö­zött. Az egyetlen összevont osz­tályba öt elsős, öt másodikos és három harmadikos nebuló jár. A tanítónő elmondta: azért van elő­nye is a kis létszámnak, hiszen a családias légkörben sokkal in­kább személyiségközpontú az ok­tatás. Péntekenként gyümölcsna­pot is tartanak, és átjárnak úszni Mosdósra. A helybéli Gyenes Ta­más vezetésével a napokban in­dul be a néptáncoktatás, s ennek örülnek a gyerekek. A tanítók re­mélik, hogy jövőre még többen táncolnak és tanulnak az iskolá­ban, s ha a nagycsoporttól búcsú­zó ovisok mind a batéi iskolában kezdik meg az új tanévet, akkor akár két osztály is indulhat. . TAKÁCS ZOLTÁN Gyereklesen az iskola Péntekenként gyümölcsnapot tartanak a batéi kisdiákok fotó: kovács tibor Baté 4 Bealkonyult a napraforgónak Kaposmero Befejezték a talajlefedést, simítást és a műtrágyázást a kaposmérői Agromérő Kft földjein. Mintegy háromszázöt­ven hektáron előkészí­tették a talajt a tavaszi vetéshez. Ezzel párhu­zamosan dolgoznak a gépek fölújításán is. Nagy szükség van erre az elöregedett, több mint tizenöt éves eszkö­zök miatt. A talajműve­lő gépeknél csak az al­katrészeket pótolják, a javítást házon belül oldják meg. Ennek ellenére évente 2-3 millió forintot költenek a rendbe tételükre. Hanzel Béla, a kft ügyvezetője el­mondta: az elmúlt években pá­lyázati segítséggel folyamatosan vásároltak új gépeket, tavaly 70 millió forint értékben. A hitelek egy részét még törlesztik, ugyan­akkor újabb beruházásokra is szükség lenne. Ha az időjárás ked­vezőre fordul, rövide­sen megkezdhetik a ta­vaszi növények vetését is. A jól előkészített földbe jobbára tavaszi kukoricát vetnek, mert - mint azt a kft ügyve­zetője elmondta - az idén kedvezőtlenül ala­kult a napraforgó piaci ára. Míg tavaly a minő­ségi felárral ötvenhá­romezer forintot is adtak tonnájá­ért, most negyvenkétezernél töb­bet nemigen kínálnak érte. Har­minc hektáron őszi búzát, kilenc- venen árpát, negyvenötön pedig tritikálét vetnek . majd az Agromérő Kft földjein. várnai Egyik napról a másikra Baté Mosdósról Batéba jött férjhez Károlyi Ágnes. A fiatalasszony a városgazdálkodási vállalatnál dol­gozott, de két hónapja munka nélkül maradt. Most jövedelem- pótló támogatást hoz a postás. Az udvaron két ház áll; az egyikben a férj szülei élnek. Szélcibálta tető­zete cserére érett, és hiányzik az eresz is.- Sajnos, csak új lakásra adják a szocpolt - kesereg a fiatalasz- szony -, de hogy juthatnánk mi több millió forinthoz? A férjem 25 ezret keres a szarvasmarhatele­pen, én meg 13 ezret kapok. Örü­lünk, ha ebből megélünk, egyik napról a másikra. Félre nem tu­dunk tenni semmit. Az óvoda is drága, havonta 5-6 ezer forintot fizetünk a két gyerek után. Támo­gatást nem kapunk; ha lenne még egy, csak akkor fizetné a térítési díj felét az önkormányzat. Az udvaron nagy halom fa. Az irtásból hozták, s arra vár, hogy valaki felvágja. A faluban ugyan már ott a gáz, de Károlyiéknál még sokáig a sparhelt melegít. A házhoz elég nagy föld tartó­zik. A család közösen vetemé- nyez; azt mondják: amit tudnak, azt megtermelik. Segítenek az anyósék is. Az ólban any^göbe a malacai­val.- Meghizlaljuk, és levágjuk majd őket - mutat az állatokra az asszony. - Legalább nem kell a boltban venni a húst. Károlyi Ágnest arról is kérdez­tük: mikor voltak utoljára szóra­kozni a férjével. - Négy éve - hangzott a válasz -, a batéi kultúr- házban rendezett farsangi bálon. ________________________________LÖRINCZ K árolyi Ágnesék felújítanák a régi házat, csak kapnának rá támogatást fotó: kovács

Next

/
Oldalképek
Tartalom