Somogyi Hírlap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-29 / 100. szám

2. oldal - Somogyi Hírlap VILÁG TÜKÖR 2000. ÁPRILIS 29., SZOMBAT Együtt a harmadik évezredbe Közép-európai államfők találkozója Székesfehérváron Az európai államfők egyharmada jött el teg­nap Magyarországra, hogy másfél napon át kötetlen beszélgetéseken keressen választ az ezredforduló globális kihívásaira. Székesfehérvár ___ G öncz Árpád köztársasági elnök - a térség ál­lamfői hetedik találkozójának házigazdája - pénteken az első koronázás ezeréves jubileumá­nak városában köszöntötte kollégáit: a bolgár, a cseh, a horvát, a lengyel, a magyar, a német, az osztrák, a román, a szlovák, a szlovén és az uk­rán államfőt. Az olasz elnök a belpolitikai válság miatt az utolsó percben lemondta részvételét. Idén először kapott meghívást Horvátország. Magyarország most (1995 után) másodszor ad otthont a rendezvénynek. A vendégek a városi önkormányzat épületé­nek dísztermében kezdték meg nem hivatalos megbeszélésüket, amelyet este balatonöszödi szálláshelyükön további eszmecserék követtek. A téma kapcsán - Együttélésünk alapjai a har­madik évezredben - áttekintették a közösen megélt több mint ezer év, és különösen a husza­dik század legfőbb tanulságait. Kifejtették véle­ményüket a tósebbségek, a halmozottan hátrá­nyos helyzetű társadalmi csoportok felemelke­désének, integrálásának lehetőségéről. A kerékasztal-tanácskozásról kiadott nyilat­kozat leszögezi: a közösen megélt ezer év leg­főbb tanulsága, hogy a térség népeinek együtt, és nem egymás ellenében kell a boldogulás útját keresniük. Az eszmecsere megerősítette: az elté­rő fejlettségű és gazdasági helyzetű, de azonos alapértékeket valló országok előtt páratlan törté­nelmi lehetőség áll. A dokumentum megfogal­mazói örömmel állapították meg: együttműkö­désükben az új résztvevők bevonása, a bővítés és a mélyítés egyidejűleg valósult meg, ami sze­rintük jó üzenet Európának. A nyilatkozat ve­szélyesnek tartja az idegengyűlöletet, a kisebb­ségek jogainak megsértését, a kirekesztést vagy a bűnbakkeresést, mert ez a gyakorlat nemzedé­kekre kiható tragédiát okozhat. A tanácskozás résztvevői úgy vélik: a határtérségek közös fej­lesztése, a határokon átnyúló együttműködés sokat segíthet az elválasztó vonalak lebontásá­ban, az egymásrautaltság közös tudatának el­mélyítésében.________________________■ C onstantinescu román államfő a tanácskozás előtt hazája legmagasabb kitüntetését adta át Göncz Árpádnak fotó: feb/reuters Öten voltak a négyek Jó hangulatban tanácskoztak a „visegrádi kormányfők” Nyilatkozatot fogadtak el tegnap a lengyelországi mi­niszterelnöki találkozó résztvevői: ebben kifejezték elkötelezettségüket a kultú­rák, a nemzeti hagyomá­nyok és a vallási különbsé­gek tiszteletén alapuló euró­pai jövő építése mellett. GNIEZNO - TUDÓSÍTÓNKTÓL Lengyelország legelső fővárosa, Gniezno volt a színhelye Gerhard Schröder német kancel­lár, Milos Zeman cseh, Mikulás Dzurinda szlovák, Jerzy Buzek lengyel miniszterelnök és Orbán Viktor pénteki kötetlen megbe­szélésének. A magyar kormányfő a „viseg­rádi négyek” (Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia) teljesítményét méltat­va kijelentette: az országcsoport a kontinens egyik legdinamiku­sabban fejlődő gazdasági térsé­ge. Kifejezte meggyőződését, hogy Európa korábban létezett egysége, amelybe a visegrádi né­gyek a maguk kultúrájával szer­vesen illeszkedtek, hamarosan ismét helyreáll, mert a korábbi erőszakos szétszakítottság fenn­tartásával Európa csonka marad­na. Az Uniótól függetlenül fel- emelkedett régióról van szó, s ha az EU nem használja ki ezt a le­hetőséget, másoknak engedi át a teret. A német kancellár kifejtette: a visegrádiak esetében nem az Eu­rópába való felvétel a tét, hiszen régtől fogva Európa szerves ré­szét képezik. „A csatlakozás ter­mészetesen külön-külön az egyes országok teljesítményé­nek függvénye. Németország­nak elsőrangú érdeke, hogy a tárgyalások mielőbb befejeződ­jenek, s nemcsak történelmi okokból, hanem a jövőre tekin­A visegrádi négyek kormányfői és Schröder kancellár (balra) fotó: feb/reuters tettel is támogatja a bővítést.” Milos Zeman mindezt azzal Schröder megígérte: hazatérve egészítette ki, hogy az öt kor­minden tekintélyét latba veti, mányfő különböző nyelveken be- hogy erről még kételkedő honfi- szél ugyan, ám ugyanazokra az társait is meggyőzze. értékekre helyezi a hangsúlyt. Jókedvvel indult útra péntek reggel Budapestről Orbán Viktor; már a repülőgéphez tartó autóbuszon megjegyezte: „Mindig is ilyen prog­ramról álmodtam. Átsétálunk, integetünk, aláírunk, fát ültetünk, ke­zet fogunk, leülünk. ” A jó hangulat később is folytatódott, amikor az ünnepélyes fogadtatás során a főtéren felsorakozott díszszázad előtt - mintegy megszemlélve a katonákat - egy apró foxi is elsétált. Nem volt mentes a váratlan epizódoktól a tanácskozás sem. Miku­lás Dzurindának várnia kellett felszólalásával a tolmácsra. Jerzy Buzek oda is szólt a magyar kormányfőnek, aki ötük közül a legfiata­labb: „Viktor, nem akarsz beugrani, fordíthatnál szlovákról magyar­ra. ” Orbán Viktor egyébként szemmel láthatóan sokat beszélgetett és hosszasan tréfálkozott pozsonyi kollégájával. Az ünnepélyes eseményre egyébként a lengyel millennium alkalmá­ból került sor: épp ezer esztendeje látogatott Gnieznóba III. Ottó né­met-római császár, hogy találkozzék Vitéz Boleszláv lengyel fejedelem­mel, akinek az volt a célja, hogy megvédje országát a hódítóktól. Az 1026-ban megkoronázott első lengyel királyról a magyar küldöttség tagja, Tőkéczki László megjegyezte: „Amíg a németek rátelepedtek a lengyelekre, II. Szilveszter pápa nem Boleszlávnak, hanem Szent Ist­vánnak küldte a koronát. ” Vitéz Boleszláv apja, Mieszko fejedelem egyébként ugyanazt a szerepet töltötte be, mint nálunk Géza fejedelem. Gnieznóban, a „lengyel Esztergom” katedrálisában van eltemetve Szent Adalbert prágai püspök, az esztergomi bazilika védőszentje, aki a mi István királyunkat megkeresztelte. _______________gyulayzoltáh A kancellári vizit visszhangja BÉcs Ausztria most átvehetné azt a közép-európai szerepet, ame­lyet már régen kiszabtak rá - írja az osztrák kancellár teg­napi budapesti látogatása után a Der Standard című osztrák napilap. A Financial Times tudósítása szerint Schüssel első hivatalos budapesti látogatása során kevés jele mutatkozott az ellenzék ígért tiltakozásának. Magyarország mindamellett még megérezheti annak következményeit, hogy vendégül látta az osztrák kor­mányfőt. Az angol nyelvű újság szerint a csütörtöki vendéglátás válasz volt arra a vitakérdésre, hogy Magyarországnak követnie kell-e az Európai Unió tagállama­it, és Ausztria elszigetelésére kell- e törekedni, vagy a magyaroknak inkább saját diplomáciai érdekei­Ha Schüssel vállalná a nyitás első számú szószólójának szerepkö- ét, olyan tényezővé válhatna, amelyen ellenfelei nem léphetné­nek olyan egyszerűen túl - véli a bécsi újság cikkírója. Ehhez azonban az is szükséges, teszi hozzá az elemzés, hogy a koalíci­ós partner, a szabadságpártiak adják fel rövidlátó elzárkózási po­litikájukat a bővítés ügyében; to­vábbá, hogy az ország ne szorgal­mazza a kelet-európai atomerő­művek bezárását. két kell-e szem előtt tartani. Schüssel vizitje ez utóbbi érvelés győzelmét jelzi, amely szerint Magyarországtól nem várható el, hogy tartsa magát az EU- irányelveihez, amíg nem tagál­lam. A Financial Times emlékez­tetett arra, hogy Martonyi János külügyminiszter hangsúlyozta: Magyarországnak - az uniós tag­államoktól eltérően - nincsenek kapcsolatai Ausztriával a nemzet­közi testületekben, és így a csü­törtökihez hasonló látogatásoktól függ a kapcsolatok fenntartása. Orbán Viktor ugyanakkor inkább arra hívta fel a figyelmet, hogy az új osztrák kormány eddig semmi olyasmit nem tett, amiért mellőz­ni kellene. HÍREK RÖVIDEN Uniós csatlakozás 2004-ben? Az Európai Unió előszobájában várakozó tagjelöl­tek közül elsőként a legfelkészültebb országokat kell fölvenni a szervezetbe - hangoztatta pénteken Berlinben a magyar pénzügyminiszter. Járai Zsig- mond a Német Kereskedelmi és Iparkamara vendé­geként tartott előadást. Konferencia Pozsonyban Háromnapos konferencia kezdődött tegnap Po­zsonyban, ahol a résztvevők a NATO helyzetével és a bővítés kérdéseivel foglalkoznak. A tanácskozáson hazánkat a Lengyelországból érkezett kormányfő és Martonyi János külügyminiszter képviseli. Eredménytelen tárgyalások Albright amerikai és Ivanov orosz külügyminiszter megerősítette: országuk kész a stratégiai fegyver­zetcsökkentés ügyének előmozdítására, de az ame­rikai országos rakétavédelmi rendszer létrehozásá­nak terveit illetően továbbra is szakadék tátong az álláspontok között. Habas lemondása Bejelentette lemondását George Habas, a Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) szerve­zet vezetője. Távozási szándékának elfogadásáról a szervezet kongresszusa dönt. Habas a PFLP meg­alapítása, 1§68 óta áll a szervezet élén. Meggyőző­dése szerint addig nem lehet béke a Közel-Keleten, amíg Izrael államot le nem rombolják. Lovag lett a leleplező A második legmagasabb nemzeti kitüntetéssel ju­talmazták azt a holland EU-tisztviselőt, aki tavaly bebizonyította, hogy az Európai Bizottság kezelé­sébe tartozó európai uniós pénzekkel helyenként szabálytalanul gazdálkodtak. Paul Van Buitenen az Oránia-nassaui Rend lovagja lett. ____________■ m r 2000. május 13-14. mm 10 márkakereskedő 23 autómárka több mint 100 autó EGY HELYEN - a sétálóutcán A hagyományos autófelvonulás 12-én pénteken 16 órakor kezdődik Útvonal: Szent Imre tér - Szent Imre utca - Széchenyi tér- Fö utca - Zárda utca - Honvéd utca . Érdekességek, újdonságok, játékok, értékes nyeremények 2 éves a balatonlellei McDonald's! Április 30-án, 11 órától érdekes programokkal, játékokkal, meglepetésekkel várunk kicsiket és nagyokat egyaránt. Cím: Balatonlelle, Rákóczi u. 293. Tel.: 85/352-144 A Kodolányi János Főiskola Turizmus Tanszéke felsőfokú szakmai végzettséggel, középfokú állami nyelvvizsgával tudományos fokozattal, szakmai gyakorlati - lehetőség szerint vezetői - tapasztalattal agilis, dinamikus munkatársat keres szakmai tantárgyak oktatására Pályázatokat a következő címre várjuk 2000. május 31-ig: Kodolányi János Főiskola 8000 Székesfehérvár, Irányi D. u. 4. Jelige. "Oktatási színvonal" HIDRAULIKUS MUNKAHENGEREK GYÁRTÁSA JAVÍTÁSA MERKEL TÖMÍTÉSEK FORGALMAZÁSA [b________________da_ S ERES KFT. BARCS 7570 Barcs, Mező u. 0523/5 hrsz. Tel.: 82/461-777, 461-153 | TEHERGÉPJÁRMŰVEK, DARUK, FÖLDMUNKAGÉPEK JAVÍTÁSA, SZERVIZELÉSE SZAKMŰHELYÜNKBEN. SERES KFT. Kaposvár, Cseri u. 16. Tel.: 82/313-171, 06-30/2357-171 (6M! MOROS ZKOI? HEE2CZEG KATI ASZTROLÓGUS VONALA KOS 06-90-230-461 06-90-230-467 léin BIKA 06-90-230-462 06-90-230-468 SKORPIÓ IKKEK 06-90-230-463 06-90-230-469 IIYIUS IÁK 06-90-230-464 06-90-230-470 m OtOSZÚN 06-90-230-465 06-90-230-471 VÍZÖNTŐ szlz 06-90-230-466 06-90-230-472 HALAK Éjjel-Nappal hívható! A hívás díja 99 Ft+áfa percenként + 6,60 Ft+áfa Alii Spriiger-Budapwt Kiodói Kft. Audiot» 1519 Bp. Pl: 591 TiL48t-5ólS

Next

/
Oldalképek
Tartalom