Somogyi Hírlap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-17 / 90. szám
4. oldal - Somogyi Hírlap MEGYEI KÖRKÉP 2000.Aprius 17., Hétfő Rangot ad a minőségi megjelenés Magasabb színvonalú, de kisebb látogatottságű volt a kilencedik Kaposvári Tavaszi Vásár az elmúlt éviekhez viszonyítva - vont gyorsmérleget Dómján Tamás vásárigazgató a vásári forgatag utolsó napjának délutánján. Több mint kétszázhúsz kiállító, rengeteg kulturális program és bemutató, de viszonylag kevés látogató. Ezek voltak az idei Kaposvári Tavaszi Vásár főbb jellemzői. Dómján Tamás vásárigazgató elmondta: hagyomány az utolsó vásárnapon megtartott vásárigazgatói tízórai, ahol a termékdíjasok és vásárdíjasok vonják le az elmúlt napok tapasztalatait. Ezúttal elmarasztaló szavak nem hangzottak el, néhány apróbb észrevételt azonban orvosolniuk kell a szervezőknek. A sok kisárus erőszakos vendégmarasztalására ugyan nem tudnak a jövőben sem igazi megoldást találni, de azt sikerült elérni, hogy annak a vendégnek, aki nagyobb tételben vásárol, a cég fizeti a jövőben a belépőjét. A kiállítók értékelése szerint minden eddiginél magasabb színvonalú, látványosabb standok épültek, ami bizonyítja: rangja és súlya van a minőségi megjelenésnek a tavaszi vásáron. Immár hagyomány a vásár borának kiválasztása, amely idén egy tíz közéleti személyiségből álló zsűri döntésének eredményeként a szőlősgyöröki Szent Anna Borház 1998-as évjáratú Muscat Ottonel fehér száraz bora lett. Húsz ízletes nedűből választották ki a későbbi győztest, míg a második helyen szintén a borház tulajdonosának, Komáromi Ferencnek a bora, egy 1997-es évjáratú Barique Merlot vörösbor végzett. A győztes nedű készítőinek jutalmát a szombat esti vásári bálon Somogyország Szépe adta át. Ugyanitt adták át a legszebb standok tulajdonosainak az elismerést. A Kaposfesték Kft., a Matáv Rt, az OTP, a Sio-Alu Bodrog Kft, a Pápai Hús Rt és Westel képviselői örülhettek. A zárónap kiemelkedő eseménye a Somogyi Egyetemistákért és Főiskolásokért Alapítvány ösztöndíjainak átadása volt. A Déryné Színház tagjainak műsora után A Somogyi Hírlap nyertesei A Somogyi Hírlap standján a tavaszi vásáron is több százan töltötték ki a tesztlapunkat. Közülük minden nap három nevet sorsoltunk ki. A nyertesek: Hajdú István Kaposvár, Bajcsy Zs. u. 64., Kardos Beáta Kaposvár, Hóvirág u. 8., Bank János Kaposvár, Kontrássy u. 8., Bipat Tímea Kaposvár, Kinizsi Itp. 1/4., Hujber Tamás Kaposvár, Honvéd u. 24. 3 Iph. 4/2., Pápai Júlia Kaposvár, Damjanich u. 42-46.1 Iph. 2/6., Dr. CsekeLászlónéKaposvár, Pipacs u. 11., Közműimre Somogyudvarhely, Hunyadi u. 19., Pósa István Taszár, Itp. 29., Major Zoltán Nagybajom, Templom u. 5., Tabi Gábor Kaposvár, Eger u. 18., Müllner Józsefné Kaposvár, Vasút köz 3. A Somogyi Hírlap ajándéktárgyait a kézbesítőink eljuttatják a nyertesekhez. ________________________________________■ A vásár szokás szerit tombolasorsolással zárult fotó: lang Róbert dr. Gyenesei István, a megyei köz- jelzésértékű, hiszen jelen vannak gyűlés elnöke adott át összesen azok a somogyi cégek és vállalko- 760 ezer forint támogatást 59 so- zások, ahol remélhetőleg a jöven- mogyi diáknak. Az alapítvány ku- dő munkaerő kamatoztatni tudja ratóriumának elnöke kiemelte: a felsőfokú intézményekben meg- nem véletlen, hogy az ösztöndíja- szerzett tudását, kát éppen a vásáron adták át. Ez ________________takács eoltán Hí rek METESZ GYŰLÉS. Kaposvá ron ülésezett a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (Metesz) Somogy megyei szervezetének szakszövetségi tanácsa. A szervezet megyei csúcsszerve értékelte az elmúlt év munkáját és elfogadta az idei akciótervet. Az ülésen részt vett dr. Halmai László, a Metesz főigazgatója és Szegner László szakmai igazgató is, akik tájékoztatást adtak a somogyi szövetség munkájáról. A szövetség biztos láncszemének minősítették a somogyi szervezetet, és kiemelt feladatként határozták meg az oktatást, illetve az ifjúság minél hatékonyabb bevonását az egyesületek szakmai munkájába. Elmondták, hogy a technika házak felvállalták az energetikai tanácsadó szerpet, amelyek az EU csatlakozások tárgyalásai során fontos szerepet tölthetnek be. (szk) MILLENNIUMI ZARÁNDOKLAT. Szombaton tartották az utolsó, hatodik millenniumi zarándoklatjukat a kaposvári egyházmegye esperesi kerületei. Ezúttal a nagykanizsai Jézus Szíve Plébánia és a környék papjai és hívei érkeztek Kaposvárra. A székes- egyházban, a katolikus gimnáziumban és a püspöki székházban öt témában hangzottak el előadások minden korosztály számára. A zarándoklat püspöki misével ért véget. (Is) HÚSVÉTI JÁTSZÓHÁZ. A Rozmaring Nyugdíjas Egyesület és a Zselic-völgye Kistérségi Család- segítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat húsvéti játszóházat tartott a hétvégén a szennai kultúr- házban. A programban a hagyományos tojásfestés és díszítés mellett rafiakosár, csuhébaba és húsvéti papírdíszek készítése is szerepelt, (tz) FONYÓDI NAP. Bajomban Francsics Zoltán Fonyód és Ács Attila Nagybajom polgármestere mondott ünnepi köszöntőt azon a Fonyódi napon, amelyet tegnap este tartottak a nagybajomi református templomban. Ebből az alkalomból Mocsári Mária iparművész nemezeinek kiállítását Döbrentei Kornél költő nyitotta meg. A megnyitón az Aviso Vegyeskar mellett Péterdi Gabriella fuvolán, Takácsné Baja Erika zongorán, Zsirai Judit hegedűn közreműködött, míg Németh Renáta szólóénekkel szerepelt, (tz) AVARTÜZEK. Több helyen is lángrta kapott az avar a hétvégén. A kaposvári tűzoltóegységnek Újvárfalvára és Szennára, míg a nagyatádi lánglovagoknak Kaszóra kellett kivonulniuk négy-öt hektáros avartüzek elol- tására. (tz) _______■ B ogiári földrajzsikerek Kaposvár A balatonboglári általános és zeneiskola diákjai egy első és egy második helyezést is begyűjtötték a TIT Teleki Pál országos földrajz-földtan verseny somogyi döntőjében. A hétvégi kaposvári szellemi viadalon több mint húsz iskola 27 hetedikes és nyolcadikos tanulója mérte össze földrajzbeli tájékozottságát. Kétszáz feladatot kellett megoldaniuk két óra alatt a diákoknak. Tesztkérdések, keresztrejtvények és térképfelismerési feladatok okoztak fejtörést a megye általános iskoláiban tanuló legjobb földrajzosoknak. Józan Zsolt a zsűri egyik tagja elmondta: a hetedikesek Európán kívüli kontinensek földrajzából, míg a nyolcadikosok Európa és benne Magyarország természeti, gazdasági arculatáról kaptak kérdéseket. A szellemi vetélkedés a balatoni települések iskolásainak sikerét hozta, hiszen a Szőke Lászlóné által felkészített fonyódi Magyar Bálint Általános Iskola tanulói két harmadik helyet, míg Kissné Mihály Katalin földrajzosai a balatonboglári általános és zeneiskolából egy első és egy második helyezést is megszereztek. A hetedikes tanulók közül Ferenczy Máté, a marcali Mikszáth Kálmán utcai Általános Iskola tanulója végzett az élen, felkészítő tanára Bőle László volt. Második a bogiári Zsolnai Imre, harmadik a fonyódi Hídvégi Gábor lett. A nyolcadikosok versengését a bogiári Durcsán Béla nyerte, második helyezést a Dobvovóczky Pálné által felkészített Kiss Ildikó, a kaposvári Kodály Zoltán ének-zenei általános iskola nyolcadikosa, míg a harmadikat a fonyódi Végh Eszter érte el. A két első helyezett jutott tovább az országos öntőbe, amelyet Egerben május 12-14. között rendeznek meg. takács Most megéri leülni! © Olasz tervezésű székek. © Azonnali kiszolgálással. © Akciós árakon. © Különféle színben. © A raktárkészlet erejéig. © A forgószékek karfázhatók. i • Hamvai Bútor, ' Kaposvár, Baross G. u. 2. Tel.: 8^419-240 Negyvenmillió halakra Versenysorozaton dől el, ki Somogy legjobb pecása Kaposvár A hetesi Erdélyi Lászlót delegálták a Mohosz választmányába a somogyi horgászegyesületek küldöttei. Soron kívüli volt ez a döntés. A szövetség meghintette a Somogy legjobb horgásza versenysorozatot. Tizenkétezer somogyi horgász képviseletével bízta meg Erdélyi Lászlót az országos szövetség vezetőségében a választmány. Erre Száler Endre váratlan halála adott okot; a megyei szövetség évi számvetését még ő készítette elő, de elnöki székét ezúttal komorrá tette a gyászszalag... Kulcskérdés volt az 50 somogyi horgászegyesület képviselőinek kaposvári tanácskozásán szombaton az ésszerű gazdálkodás. Kemény milliókról van szó. S az eredmény: egye sületi vizeken tavaly 1211 mázsa halat fogtak a somogyi horgászok, a Balatonon 2502, a Desedán 282 má- zsányit, a Dráva 154 mázsával része sedik. Az átlag 27,7 kiló (tízzel több az országosnál). A költségek teteme sek: halasításra csaknem 40 millió forintot költöttek az egyesületek és a megyei szövetség. Á vízkezelők többsége a jó gazda gondosságával tevékenykedik - emelték ki. A szabályszegés viszont - figyelmeztettet Hőimnek Mihály az FM-hivataltól - halgazdálkodási bírságot von maga után. Ilyet tavaly 15 egyesület fize tett. Beszámolójában Erdélyi László, a szövetség társadalmi elnöke az érdekképviselet fontosságát hangsúlyozta. Vészesen közeleg ugyanis a tavak megpályáztatásának határideje, s az a legfontosabb most, hogy ne veszítsük el a horgászvizeket. A gyermek- és ifi horgászokra kiemelten kell figyelni - ezzel mindenki egyetértett. Sikeresek a horgásztáborok; ezeken 60 gyerek vett rész ingyenesen. Biztos anyagi hátterének megteremtésére Gaál Ferenc (Böhö- nye) tett észszerű javaslatot. Kiugróan jók a versenyeredmények; három somogyi is bejutott az országos válogatottba - ezekről Bank József számolt be. Új kezdeményezés: a szakbizottság meghirdeti a Somogy legjobb horgásza versenysorozatot; ennek első fordulója április 30-án lesz a Desedán. Kiegészítették a megyei vezetőséget is: Mogyorósi Bélát, a marcali horgászegyesület elnökét az ügyvivői testületbe választották és Tóth Lászlót (Hársasberki HE) a megyei felügyelő bizottságába. kurucz A Somogyi Hírlap április 25-én „otthon, lakás” melléklettel jelentkezik Kedvezményes hirdetési lehetőségek! Telefon: 82/528-158 > < i