Somogyi Hírlap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-01 / 77. szám

Ingyenes! Allergia-szűrővizsgálat áprilisban minden csütörtökön 17-21 óra közötti Bejelentkezés a 06-23-450-062 telefonszámon. mm 2000. április 2. * EZ VOLT A HÉT * 3 Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Danubius Rádiónál nem szerencsés dolog igazgató-tulajdonosnak lenni. Boros Lajos és Rókusfalvy Pál után Rónai Egontól is búcsút vett a ke­reskedelmi adó angol veze­tése. Már csak Búza Sán­dor maradt meg hírmondó­nak a kezdőcsapatból. Pénteken délután kettőkor történel­mi eseményre került sor a Danu­bius Rádió műsorában. A kereske­delmi csatorna egyik reprezentáns személyisége, a rádió hírigazgató- tulajdonöSa, Rónai Egon tizenhá­rom kemény munkásév után elkö­szönt a rádió hallgatóitól, és a jelen­legi helyzet szerint végleg szakított a Danubiusszal. Információink szerint a háttér­ben több éve húzódó szakmai konfliktus áll, amelyre az angol tu­lajdonosok úgy tettek pontot, hogy egyszerűen felmondtak Rónainak. A hírigazgató állítólag nem tudta elfogadni azt a fajta törekvést, hogy elég egy riporter a rádióban, ráadásul az is telefonon vegye fel az anyagot. A műsorvezető azonban nem­csak hírigazgatója, hanem tulajdo­nosa is volt a kereskedelmi rádió­nak. A főtulajdonosok ezért egy­szerűen megvásárolták Rónai rész­vényeit.- A hír igaz, de egyelőre talán érthető okokból nem akarok sem­mi meggondolatlan dolgot nyilat­kozni - erősítette meg a szakítás tényét Rónai Egon. - Már van egy­két ajánlatom, de igazából egyre vágyom, hogy valahol értelmes fel­adatot bízzanak rám. Szerződé­sem értelmében egyébként nyár előtt nem vállalhatok érdemi mun­kát máshol. A szakítás azért is pikáns, mert mára már csak Búza Sándor ma­radt meg Rónai távoztával az erede­ti kezdőcsapatból, mint zenei igaz­gató. A másik három - Boros Lajos (Sláger Rádió), Rókusfalvy Pál (Ml) és most már Rónai Egon (?) - vi­szont már nem tagja a Danubius stábjának.- Bármennyire is úgy látszik, szerintem nincs tendencia az igaz­gatók távozása mögött - állította Rókusfalvy Pál, aki novemberben hagyta el a Danubiust. Boros Lajos nem egészen így lát­ja, egy bibliai példát említ, amely véleménye szerint pontosan ráillik a helyzetre.- Mózes is negyvemévig bolyon­gott a sivatagban, hogy kihaljon fez a generáció, amely rabszolgaként élt Egyiptomban, és a felnövő nem­zedékkel keresett új hazát - mondta Boros Lajos. - Ránk, a régi me­nedzsmentre is csak azért volt szüksége a rádiót privatizáló angol tulajdonosoknak, hogy segítsük át az adót az átmeneti nehézségeken. Ez a fajta leépítés teljesen tudatos, és megtalálható a gazdaság minden. területén. B. M. L. Sváb atyafiak Kádár Péter jegyzete Bármelyik takaros faluba kukkant be az ember, min­denhol talál néhány külföldi állampolgárt. Betelepülőket. A nép csak a mi svábjaink­nak nevezi őket. Pedig van közöttük osztrák, német, hol­land, szerb, néha még ameri- kás magyar is. Nincs a titu­lusnak mellékzöngéje. A falu elfogadta a jövevényeket, ők pedig beilleszkednek. Ismerek olyan német ház- tulajdonost, aki négy éve vett meg egy épületet a falu szélén, miután kihalt belőle a néni, s az örökösök legott pénzzé tették az ingatlant. Nos, Hans, ponto­sabban Hanzi, már nemcsak megérti a magyart, ha­nem cseverészik nyelvünkön. Most tanul bele a pa­naszkodásba. Meg is kérdez mindent, metszéstől a veteményezésig. S egyúttal barátkozik. A folyamat már tíz éve kezdődött. Falvaink né­hány üdítő kivétellel bizony öregszenek. A települé­sek megtartó ereje még nincs akkora, hogy az elárvu­ló portákra beköltözzenek az unokák. Eladó ház pedig mindenütt van. Több is. Ott az erdő, a víz, a jó levegő s főleg a csönd. So­kan vettek úgy birtokot, hogy csak üdülőnek használ­ják, és jelképes összegért, például terményért „gond­nok” vigyázza azt. Nyáron aztán jön a tulajdonos és népes családja, barátai, ismerősei, s pihennek önfe­ledten. Jobban érzik magukat, mint a Bahamákon. Megint mások csak azért vesznek, mert az ingat­lanárak az égbe szöknek. Megveszi, eladja, tiszta haszon. Nem véletlen, hogy egyre több önkormány­zat vet ki a nyaralókra adót. Ma nagyon jó befektetés hazatelepülőknek, tartó­san itt dolgozóknak az ottani nyugdíjból itt élni vá­gyóknak falusi házat venni, tágas kerttel. Az önkor­mányzatok nagyon ritkán tagadják meg az ingat­lanszerzést. Vannak a falvakban olyan berzenkedő hangok, amelyek szerint a külföldiek felverik az árakat, két­kezi magyar mellettük nem versenyképes. De ez ele­nyészik a tény mellett, hogy szeretünk barátkozni, befogadni. Jó érzés látni, hogy megújulnak az öreg porták, szépek lesznek hófehéren, friss tetősen, tar- kálló virágoskerttel, gondosan nyírt gyeppel. Amikor hazamennek a sváb atyafiak, elviszik hírünket. S jövőre jönnek majd mások is. FONTOS MONDAT „Időnként fuldoklunk, időnként tiltakozunk, a víz alatt pedig ott taposnak belénk, ahol tudnak. ” (Wisinger István, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke) „A magyarokat nem lehet a víz alá nyomni. Mindig a felszín felé törekszenek. ” (Emri Cussi, magyar származású svéd üzletember) „Nem kenyerem a beszéd, hiszen abból élek, ezért csak azt tudom mondani: kezdődjön az esküvő. ” (Csisztu Zsuzsa, a TV2 műsorvezetője házasságkötésének napján) „Vannak pillanatok, amikor fiatalabb szeretnék lenni, máskor meg úgy érzem, jó volna már túl lenni az egészen. ” (Bródy János zenész) „A világon sokkal több nő él, mint ahány férfi, mégis ők azok, akik általában kiszolgálják a férfiakat. Ez igazságtalanság. ” (Thalia Sodi mexikói színésznő, ő játszotta Rosalindát) Kevés a donor „Ne vidd a szerveidet a túlvilágra, mert ott tudják, hogy itt van rá szükség!" Emejelmondattal nyitották meg az I. transzplantációs fórumot, ahol elhangzott: Magyar- országon igen sikeres „ágazat” a transzplantáció, hi­szen eddig nem maradt el műtét pénzhiány miatt. Vi­szont az 1998-as miskolci szervkereskedelmi botrány miatt megcsappant a donorok száma. Több mint nyolcszázan várnak új vesére. A műveseállomásokra évente 10 milliárdot költ az 0EP, de a 3400 beteg leg­többjén csak a transzplantáció segítene. Ráadásul ol­csóbb is az átültetés, de hiába, ha nincs donor. • - Azt kellene megérteniük az orvosoknak, hogy min­den egyes donor elvesztése 6 millió forintba kerül - mondta el dr. Pemer Ferenc, a Transzplantációs Társaság elnöke. Szerinte már az első évben megtérül a transz­plantáció, hiszen Magyarországon a tavalyi átültetések költsége alig érte el az 1 milliárd forintot. A túlélési szá­mok is elérik a fejlettebb országokéit: a vesetranszplan- táltak egy éven belüli túlélése 85 százalék, ötéves túlélé­se 70 százalék. A fórum egy olyan hálózat létrehozását kezdeményezi, amely összehozza a donorokat a transz­plantációra várókkal, s így a várólistásoknak nem kell éveket várniuk a megfelelő szervre. A jövő pedig a tüdő­átültetés, amit 2 év múlva megtudnak csinálni, (szz) Huszárokra és párttitkárokra nincs szükségük a katonáknak Listáz vagy B-iistáz a honvédség? Mi más lehetne a célja? - kérdezett vissza a Magyar Honvédség (MH) egyik magas rangú, de neve elhallgatását kérő tisztje, amikor azt tudakoltuk, szerinte boszor­kányüldözés kezdődik-e a lista összeállítá­sával, meg akárnak-e szabadulni azoktól, akik a rendszerváltás előtt politikai és pártfunkciót -töltöttek be a hadseregben. Fodor Lajos, az MH pa­rancsnoka az alakulatok ve­zetőjével kigyűjtette azok­nak a ma is aktív katonák­nak a listáját, akik 1990 előtt politikai helyettesként, párt­titkárként, illetve függetle­nített politikai munkásként dolgoztak. Ez a lépés külö­nösen annak fényében ér­dekes, hogy a haderőreform keretében jelentős létszám- leépítés várható, és felme­rült a gyanú, hogy politikai alapon szelektálnak az el- bocsátandók között. A tárca szóvivője szerint a parancsnok azért állíttatta össze a névsort, mert olyan jelzések érkeztek hozzá, miszerint az egykori politi­kai jellegű beosztást ellátók megfelelő szakmai képzett­ség nélkül dolgoznak, s előnyt élveznek a haderőre­form keretében, illetve ezek a volt politikai üsztek szak­mai tudásuk ellenére hát­rányba kerültek. Tehát Fo­dor Lajos a helyzetet akarja tisztázni, valamint el szeret­né kerülni a katonák hátrá­nyos megkülönböztetését. Ráadásul a haderőreform miatt pontos felmérést kell készíteni az állományról, hogy korábban ki, hol mi­lyen beosztásban dolgozott. A Honvédszakszervezet elnöke el­mondta, nem fordulnak az ombudsman­hoz, mert tu­domásukra ' jutott, hogy egy tiszt ezt megtette. Ők csak akkor lépnek, ha egy * katona közvetlenül hozzájuk for­dul. Farkas László őrnagy szerint a listakészítés súlyos megsértése az emberi jo­goknak, ráadásul gyakorlati problémákat is felvet. Ha ugyanis valakit elküldenek A Magyar Honvédség létszáma (hivatásos) 1990 138 000 1991 115 000 1992-94 95 000 1995 85 000 1995 78 000 1996 65 000 1997 58 000 1999 60 000 a honvédségtől, aki koráb­ban politikai megbízatást lá­tott el, akkor joggal érezhe­ti, hogy emiatt kellett távoz­nia. A hadvezetésnek nehéz lesz bebizonyítania, hogy kizárólag szakmai alapon szelektál. Szikinger István alkot­mányjogász szerint egy­értelműen alkotmány- ellenes len­ne, ha most számba ven­nék a kato­nák politikai nézeteit. Amennyiben a szolgálati ideje alatt betöl­tött megbízatásukról készí­tenek listát, az hem alkot­mányellenes, hiszen ezek az adatok úgyis szerepelnek a személyi dossziéjukban. Thoma László politoló­gus szerint a mostam eset csak részben hasonlítható a hírhedt B listázáshoz, amelynek alapján a máso­dik világháború után a Hor- thy-korszak elitjét nem le­hetett alkalmazni különbö­ző állásokban. Az ugyanis nyíltan folyt. Most épp a titkolózás a legnagyobb gond, amely bizalmatlansá­got szül. Kizárólag katonai­szakmai szempontok alap­ján lehetne a létszámleépí­tést végrehajtani. S ameny- nyiben valaki annak ellené­re került jelenlegi posztjára, hogy erre nincs szakképesí­tése, erre való hivatkozással nyugodtan el lehet bocsáta­ni, mint ahogy manapság a huszárt lovasság fortélyaira felkészített katonát sem tudná a honvédség haszno­san alkalmazni, (almási) Allergia: kezdődik a szenanathaszezon Gógl Árpád a parlagfű irtásának megszervezé­sére szólította fel az összes település polgár- mesterét. Az egészségügyi miniszter kérte, akár hatósági eszközökkel is lépjenek fel azok ellen, akik elmulasztanák kötelezettségüket. A parlagfű júliustól virágzik októberig, de ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen a „szénanátha­szezon” már most, kora tavasszal elkezdődött. Claudia Kennedy (52), az USA egyetlen tábomoknője négy évvel ezelőtti szexuális zaklatással vádolta meg egykori főnökét- Most virágzik a mogyoró, s nemsokára a fű pollenjei okoznak majd gondot az allergiá­soknak - mondta Búzás Erika, a Budai MÁV- kórház allergológusa. A szénanáthásokra fél­évnyi szenvedés vár, amit azonban meg lehet előzni, ha idejében, legalább 2-4 héttel koráb­ban jelentkeznek orvosuknál, mivel már igen jó gyógyszerek állnak rendelkezésre.- 105 805 regisztrált allergiás beteg van ma Magyarországon - állítja dr. Pataky Géza, a Ko­rányi kórház metodikai főorvosa. Az Egészség- ügyi Minisztérium szerint a parlagfű-allergiá­ban szenvedők száma eléri a 2 milliót. Ez azért van, mert a háziorvosok is felírhatnak allergia­gyógyszert, így nem feltétlenül fordul minden­ki szakorvoshoz. A szénanáthát minden városi ember megkaphatja, hiszen a kipufogógázzal szennyezett levegő oly mértékben rongálhatja a nyálkahártyát, hogy mindenki potenciális ál­dozat lehet. A dohányosok pedig még jobban ki vannak téve ennek a veszélynek, hiszen a ciga­retta köztudottan nem tesz jót a nyálkahártyá­nak. A száraz meleg sem tesz jót az allergiások­nak, így abban reménykedhetnek: talán rossz idő lesz a nyáron. (szenvedi) Repülőtéri négyek bandája ■ Három Malév-alkalmazott - köztük két őr -, s egy repülőtéri autófényező vett részt • február 4-én az ABN Amro Bank 218 millió forintnyi valutájának ellopásában. A négy őrizetbe vett, s beismerő vallomást tévő fiatalemberen kívül a rendőrség még egy volt biztonsági őrt is keres. A tettesek ko­rábban is dézsmálták a csomagokat. A ha­tóságok a nyomozás eredményessége ér­dekében adták azt a tájékoztatást, hogy a pénz a célállomáson, Frankfurtban tűnt el, s a német szervek vizsgálják az ügyet. A trükk bejött. Tolna még szűz föld ■ A McDonald’s tizenkét évvel ezelőtt jött Magyarországra-, s tavaly már 71 üzlete működött országszerte. Nyíregyházán a napokban, Győrben még idén nyílik a má­sodik, ezúttal autós típusú étterem, a szol­noki megnyitásával pedig újabb fehér foltot pipálnak Irt a nagyvárosok sorából. Most már csak Tolna megye számít szűz földnek a hamburgerbirodalmárok számára. Halálkanyar a Vidám Parkban Tegnap újra megnyitotta kapuit az idén 50 éves budapesti Vidám Park. A vezetőség évadnyitó felvonulással várta az, érdeklődőket, valamint egy igazi meglepetéssel kívánta még izgalmasabbá tenni a kerek évfordulót: ahogy azt már megír­tuk, egy „halálkanyaros”, átfordulás hullámvasutat mutattak be a nagyközönségnek. A Vidám Park évről évre előrukkol valamilyen új játékkal, de a Looping Star túltesz mindenen. A három évre bérbevett hullámvasút legnagyobb sebességével, 75 km/órával száguld 120 másodpercen keresztüLA leg- fiatalabbakra is gondoltak a Vidám Park vezetői. Úiabb Zollner-gyárat avattak Vácon ■ A német Zöllner csoport új gyárát pénteken avatták fel Vácott. A vállalat mára több mint 2100 fő számára ad munkát. A Zöllner Elektronik üzemei­dén szerelik össze többek között a Toshiba cég egyes laptopjait, s itt gyártják a Renault gépkocsik­ba a műholdas navigációs rendszereket is. A váci gyárban van a Hewlett-Packard nagy javítóbázisa, ahol egész Európa és Észak-Afrika ipari HP-ter- mékeit szervizelik. Itt tesztelik az IBM főleg bank- és repüléstechnikában használatos óriás számító­gépeit is. A gyár állandó partnerei közé tartozik a Philips, a BMW, a Siemens és a Bosch is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom