Somogyi Hírlap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-10 / 84. szám

2000. Április 10., Hétfő M E GYEI KÖRKÉP Somogyi Hírlap - 3. oldal Motoros Balatonszabadi Belehalt sérüléseibe az a közép­korú nő, akire tegnap kora reggel egy piacra induló házaspár talált rá Balatonszabadi főutcáján.- Megdöbbentő, hogy milyen közömbösek az emberek - mondta a nő, aki férjével reggel hét óra előtt meglátta az út szé­lén fekvő embert és mentőt hí­vott segítségül. - Csak akkor las­tragédia sítottak le az autóR és sétáltak er­re a kíváncsiak, amikor a rendőr­autóval ide értek a helyszínelők. A mentősök nem tudtak segíte­ni, a középkorú nő belehalt sérü­léseibe. Feldőlt kismotorját és őt egy villanyoszlop mellett találták meg. Tegnap még nem derült fény arra, hogy a tragédiát rosz- szullét, a kismotoros figyelmetlen vezetése avagy esetleg cserbenha- gyásos baleset okozta-e. c. a. Zsidó-keresztény párbeszéd Teológiai nap Kaposvár Kaposváron negyedik alka­lommal, a kaposvári katoli­kus püspökségen azonban első ízben rendezték meg a zsidó- keresztény párbeszé­det elősegítő programot teg­nap. A teológiai napon egyebek közt a keresztény hit ószövetségi gyökereiről is szó esett. A rendezvény eddig minden al­kalommal sok érdeklődőt von­zott. Agg József főesperes beve­zetőjében elmondta: a katolikus egyház elítéli a holocaustot, hi­szen az üldöztetés annak idején az egyházat is sújtotta. A zsidók és a keresztények nem egyfor­mán értékelik a párbeszéd fon­tosságát. Teljes közösség soha nem alakulhat ki, ám a keresz­tény hit gyökerei az ószövetség­be nyúlnak. Ha közös hitvallás nem is, ám a szeretetben való egység megvalósulhat. Hozzátet­te: lépni kell, hiszen csak az talál­a püspökségen ja meg a másik félhez vezető utat, aki keresi is. A második va­tikáni zsinat által kiadott körle­vélről is szólva elmondta: ez részletezi a párbeszéd módját és az egyház további teendőit.- A zsidóság fogalmai a csodá­val kapcsolatban is nehezen fel­foghatók a kívülállónak - mondta Szécsi József, a Keresztény-zsidó Társaság főtitkára. - A második világháború után Európában új kapcsolatrendszer épült ki a két vallás képviselői közt. Ezt követ­ve 1991-ben alakult meg a társa­ság itthon is. A katolikus egyház­zal együttműködve hazánkban a munkánk sokkal eredménye­sebb, mint bármely más ország­ban. A főtitkár a zsidó felfogás ed­dig kevésbé ismert részleteiről, Hermann Judit, a pécsi egyház­megye munkatársa pedig a pápa szentföldi utazásához vezető fo­lyamatról tartott előadást. A teo­lógiai nap a hallgatóság kérdései­re adott válaszokkal zárult a ka- posvári püspökségen. _______ys. N émetország másfél órányira Több pénzt érdemelnének a vidék repterei (Folytatás az 1. oldalról) WilJielm Peters, az Eurowings piló­tája a Somogyi Hírlap kérdésére ta­pasztalatairól elmondta: megfelelő­nek tartja a repülőtéri körülménye­ket, szerinte azonban rossz időjárá­si viszonyok között a biztonság- technikai eszközök, pályafények hiánya meghiúsíthatja a leszállást. A fejlesztésre azonban évek óta hiába várnak. Zóka István, a repü­lőtér igazgatója elmondta: ehhez első lépcsőben félmilliárd forint kellene, de a pénzen kívül akarat­ra is szükség lenne ahhoz, hogy a vidéki repülőterek az őket megil­lető helyzetbe kerüljenek. Az uni­ós elvárás, hogy kétszáz kilométe­renként legyen nemzetközi regio­nális reptér hazánkban. A sármel­léki repülőtér egyébként nagysá­gát és kivételes idegenforgalmi fontosságát tekintve jogosan pá­lyázhat a nemzetközi címre. An­nál is inkább, mivel a kormány a napokban elfogadta a közlekedési minisztérium által készített légi közlekedési stratégiát. Ez a sár­melléki reptér mellett a debreceni légibázis nemzetközi színvonalú fejlesztését is támogatja. A Balatoni Fejlesztési Tanács egyébként a hét végén tárgyalt a balatoni repülőterek hasznosítá­sáról is. Damásdi Miklós, a me­gyei közgyűlés alelnöke a tárgya­lás eredményeiről elmondta: a ta­nács koordinátori szerepet tölt be a repülőterek fejlesztésében. For­rások szerzésében és a célok ösz- szehangolásában segíti a munkát. A Siófok-Kiliti repteret kisgépek fogadására, sport és oktatási cé­lokra, a sármellékit charterjáratok fogadására szeretnék felkészíteni, Szentkirályszabadján pedig a légi teherforgalomba tervezik bekap- csolni a légikikötőt. fábos erika Jövőbe oltott minős Ügyes kezű asszonyok illesztik egymáshoz az alanyt és a nemes vesszőt FOTÓ: TÖRÖK ANETT Kaposvár Javában tart a szőlőoltás. A somogyi oltványokból ha­zánk legnevesebb borvidé­keire is szállítanak. Éles a verseny, ám a minőségi ter­mék iránt egyre nagyobb a kereslet.- Megbízhatóság, szakmai felké­szültség és megfelelő technoló­gia, ez a szőlőoltvány-termelés alapja - mondta Jónás István, a kaposvári Vitibox ügyvezetője. A hétvégi villányi megbeszélésen a neves termelők megerősítették: az EU közeledtével is csak a mi­nőségi terméknek van jövője. A vevők megbízható forrásból vásá­rolnak alapanyagot. Most So­mogybán is a szőlőoltás ad írni Il­kát. A kaposvári Vitibox Xantus utcai telepén mintegy 80 fajta olt­ványt állítanak elő, s megoldották az értékesítési hálózat kiépítését. A társaság oltványait külföldön is jól ismerik, itthon az ország legtá­volabbi megyéibe is szállítanak. Az egri, a Tokaj-hegyaljai és a somló-hegyi gazdaságokkal is kapcsolatban vannak, és kutató- intézeteknek is dolgoznak. A tár­saság mindig a legújabb szőlőfaj­tákat oltja. De kelendőek a hagyományos fajták is: egy főváros környéki gazdaságba például 34 ezer kék­frankost és cabernet-t visznek. Az idén mintegy 300 ezer oltványt állítanak elő. A héten a kisgazda­ságok több fajtát nagy kedvez­ménnyel vásárolhatnak. A Vitibox ezzel akarja segíteni a faj­taváltást, a minőségi termesztést. Keresett fajta a cabernet sauvi- gnon, a cabernet franc és a kék­frankos, a cserszegi fűszeres és az olasz rizling. Sokan kedvelik zweigeltet Jónás István szerint a tavaszi telepítés is gondos gazdát kíván, s ha valaki nem tud vala­mit, akkor inkább kérdezzen. Több száz fajta közül segítenek neki választani, figyelembe véve a növekedési erélyt és az érési időt is. _______ H. M. A beteg megbüntetheti orvosát Megyei körkép Az orvos elveszíti a betegei után járó pénzt, ha a páciens egy, bizonyos esetekben három év alatt legalább egyszer nem jelenik meg rendelésen. Az orvosok büntetésként fogják fel az új eljárást. Április 1-jétől lépett érvénybe az a tör­vény, amely szerint az orvosnak éven­te minimum egyszer - kortól függően 3 évente egyszer - találkoznia kell pá­cienseivel, különben elveszíti az utánuk járó pénzt. Az új eljárással szemben többek közt a megyei orvosi kamarának is fenntartásai vannak.- Egyetértünk a céllal, a prevenció­val - mondta dr. Kéki Kálmán a Somogy Me­gyei Orvosi Kamara elnöke. - Az, hogy a páci­ens rendszeres időközönként jelenjen meg or­vosánál szűrővizsgáltra, segítene a megelőzésé­ben. A kamara és a háziorvosok is elégedetle­nek. A háziorvosok az új törvényt büntetésnek érzik. Nem lehet ugyanis a prevenció hatékony módszere az, ha az orvost pénzelvonással sújt­ják a páciens távolmaradása miatt. A kamara el­nökének véleménye szerint a megye több kör­zetében is ellehetetlenülnek majd a háziorvos­ok. A 1000-1200 pácienssel rendelkező körze­tekben átlagosan 600 beteget lát el az orvos. Az utánuk járó támogatás nem tartja fenn a pra­xist. - Nem tudni, hogy az amúgy egészséges, de szűrésre jelentkező pácienseket mikor fogadja az orvos - folytatta dr. Kéki Kálmán. - Számukra ugyanis kü­lön rendelési időt kellene adni. Meg­gondolandó az is, hogy a betegek nagy távolságokról elmennek-e majd a rendelésre. A nagy körzetek ugyan­csak nehéz helyzetbe kerülnek: a több beteg a rendelőkben többletter­het jelent az orvosnak.- Havonta kevesebb mint 100 forint jár a tb kártyák után - mondta dr. Vincze Erika Juta háziorvosa. - Lehet, hogy a levonás után a pénz a pácienseknek írt felszólító levelekre sem lesz elég. Az elképzelés nem készteti a beteget a szűrésre. Az új eljárás szerint nem kapunk pénzt az olyan jráciensek után, akivel nem foglalkozunk. Am az olyan betegek után biz­tosít pluszt a szabály, akik 4-5 alkalommal jön­nek hetente. virághalmy Hírek GÁLAKONCERTEN DALOLTAK. A Kodály Zoltán Ének-zenei Ál­talános Iskola felsős kórusa teg­nap Veszprémben, az Éneklő If­júság 2000 Országos Kórusfesz­tivál és Szakmai Napok című rendezvény gálakoncertjén lé­pett fel. A dr. Kerekesné Pytel Anna által vezetett nyolcvan ta­gú iskolai énekkar 20. századi zeneszerzők műveit szólaltatta meg nagy sikerrel, (kg) JÓTÉKONY NAGYTAKARÍTÁS. Kömyezetszépítő akciót szerve­zett szombaton a balatonboglári Lions klub. A Viola utca iskola- épület parkjában dolgoztak: összeszedték a szemetet és ren­dezték a környezetet. Volt aki nem tudott eljönni, de család­tagját küldte gereblyével felsze­relve. A jótékonysági szervezet elsősorban a rászoruló csalá­dok, az elesettek támogatását vállalja külföldi partnerklubja közreműködésével. A klubtagok azonban szívesen vállalják a kétkezi munkát is a környeze­tük szépítése érdekében, (gm) PÁLYÁZAT KÖZMUNKÁRA. Huszonegy közmunka pályáza­tot ítélt támogatásra jogosultnak legutóbbi tanácskozásán a Dél­dunántúli Regionális Közmunka Fórum. A 247 millió forintnyi tá­mogatásra beérkezett 24 pályá­zatból, hét somogyi, egy-egy Tolnával és Baranyával volt kö­zös, egy pályázatot pedig a há­rom megye együtt nyújtott be. A nyertes munkákat a fórum a na­pokban rangsorolva juttatja el a minisztériumba, (vs) SZAKKÖZEPES VÉRADÓK. Immár ötödik éve rendszeres vér­adók a Guba Sándor Mezőgazda- sági Szakközépiskola végzős ta­nulói. A fiatalok eddig több mint 102 liter vért adtak. A rendszeres segítségnyújtásban az iskola min­den nagykorúságát betöltött diák­ja részt vett. Most tizenkilencük- től összesen 7,2 liter vért gyűjtöt­tek össze a kaposvári kórház vér­adó központjában, (vs) CÍMERT AVATTAK HÁCSON. A település zászlaját és címerét avatták Hácson. Dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnö­ke megyezászlót és címert adott át. Az ünnepség résztvevőit kö­szöntötte Herényi Károly or­szággyűlési képviselő (MDF) is. A címeravató hagyományos Kossuth-vacsorával zárult, (vs) KEVESEBB ÁLLAT. A megyei statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint az év eleje óta két százalékkal csökkent Somogy­bán a szarvasmarha állomány. Az állatlétszám ma alig haladja meg 36 ezret, ezzel Somogy utolsó a megyék között, (vs) m Természetes gyógyítás A természetes gyógymódok több ezer éves múlt­ra tekintenek vissza, azonban az igaz áttörés mintegy tíz évvel ezelőtt következett be, amikor hazánkban is elszaporodtak a gyógyítók. Dr. Faragó Miklós belgyógyász szakorvos szerint a kaotikus álla­potok igencsak tönkretették a szó igazi értelmében vett szakma hír­nevét, amelyet csak központilag szabályozott oktatással és enge­délyekkel lehetett helyrehozni. Jelenleg már csak az Orvostovábbképző és Egészség- ügyi Továbbképző Intézet hozzá­járulásával lehet praktizálni. A korszerű orvostudomány hatéko­nyabb a kiegészítő, természetes terápiák segítségével, amelyek mozgásszervi bajok enyhítésére, szenvedélybetegségek kezelésére, súlyproblémák megoldására, re­habilitációra, bőrgyógyászati, al­lergiás megbetegedések, emésztő­szervi problémák megszüntetésé­re, valamint légzőszervi megbete­gedések gyógyítására alkalmasak.- Sokan ezért for­dulnak természet- gyógyászhoz, mert a gyógyszerek mellékhatásait szeret­nék elkerülni. Akárhogy is nézzük, a készítmények jelentős része tar­talmaz olyan anyagokat, amelyek az emberi szervezetre nézve káros mellékhatásai vannak. Dr. Faragó Miklóstól megtud­tuk: a természetes gyógymódok jelentős részét bárki könnyen megtanulhatja a tanfolyamaikon, ahol a természetgyógyászat iránt érdeklődők szakképzett oktatók segítségével sajátíthatják el a ter­mészetgyógyászat alapjait.- Szakképzett, országosan is el­ismert oktatókkal képezzük a le­endő természetgyógyászo­kat, akik két év alatt sajá­títhatják el a technikákat, majd ezután szakosodnak a különböző gyógyítási módokra. Számos európai országban az orvosok és természetgyógyászok szo­rosan együttműködnek a mindennapos gyógyítás során orvosi felügyelet mellett, mivel a mindenkori diagnózis és terápia szakorvosi feladat. Emel­lett egy tanfolyam elvégzése ön­magunknak és a környezetnek is hasznos, más szemléletet alakít ki az emberekben. Nyitott lesz a ter­mészetes gyógymódok felé és egyfajta életfilozófiát nyújt szá­mukra. Egészségesen táplálkozik, és formálja az egyén gondolkodá­sát. Ezáltal elindulhatunk egy olyan úton, amely hosszú távon egy igazán egészséges életet tesz lehet lehetővé számunkra. SZELLŐ GÁBOR Hétköznapok zászlódíszben Dr. Mátrai Márta: Ébren kell tartani a nemzeti öntudatot Nemrégiben került az országgyűlés elé, az alkotmányügyi bizottság pedig a napokban tárgyalta a zászlótörvény mó­dosítását. A javaslatot, amely nyomán a középületek hom­lokzatára egész évben kötelező lenne kitűzni a nemzeti lo­bogót, s amely nemzeti ünnepeinkről kitiltaná a reklám­zászlókat, dr. Mátrai Márta országgyűlési képviselő (Fidesz-MPP) kezdeményezte. _____ Kaposvár___________ A z új törvény indokaként az Eu­rópai Unióhoz való csatlakozás is szerepelt; a módosítást pártoló képviselők szerint ugyanis ha ha­zánk az erős országokat tömörítő unió egyenjo­gú tagja kíván lenni, ak­kor saját nemzeti tuda­tát kell hangsúlyoznia. Ehhez pedig az állami­ságot a hétköznapokban is tuda- •tosítani kell. Dr. Mátrai Márta elmondta: a magyarság múltja, értékei megkí­vánják, hogy ébren tartsák a nemzeti öntudatot. S ne csak az ünnepeken, de a szürkébb hét­köznapokon is tudatosítsák min­denkiben magyarságát.- A javaslatban ezért az erede­Ha minden a tervek szerint alakul, akkor tartós marad az augusztus 20-i zászlódísz. Az előter- jesző szerint sokan örömüket lelik majd benne. ti törvényt új paragrafusokkal egészítjük ki - mondta dr. Mátrai Márta - Eszerint a trikolórt min­den olyan középületen egész év­ben ki kell rakni, amely az önkor­mányzatok választott testületéi­hez, közfeladatokat ellátó intéz­ményekhez tartozik. Zászló ke­rülne az Alkotmánybíróság, az ügyészségek épületeinek homlok­zatára is. Az országgyűlés elnöke, a köztársasági elnök és a minisz­terelnök rezidenciáján is kitűznék a zászlót. A módosítás szerint az Alkotmánybíróság elnökének és a Legfelsőbb Bíróság elnökének re­zidenciáját is kötelező lenne fello­bogózni. A somogyi képvi­selő indítványát, amely szerint a tör­vény 2000 augusz­tus húszadikán életbe lépne, elfo­gadta az alkotmányügyi bizott­ság. A módosításról az e heti részletes vita után szavaz az or­szággyűlés^ _______________YS.

Next

/
Oldalképek
Tartalom