Somogyi Hírlap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-01 / 77. szám
2000. Április 1., Szombat HÉTVÉGE Somogyi Hírlap - 13. oldal Szomjúság Észak-tanzániai utunkat Arushából, a szafárik fővárosából indítjuk. Elsőként Mtowambo az úti cél és a Manyara-tó Nemzeti Park, a fáramászó oroszlánok haAmerre csak a szem ellát, gnúk és zebrák százezreit kínozza az iszonyú forróság a Serengetí végtelen síkságán. Dél van, a Nap pontosan fölöttünk jár. Az oroszlánok pimaszul nyugodtan, árnyas akáciák alatt fekszenek az apró itató partján. Várnak. Nyolc nőstény és egy fiatal hím kémleli a síkság gazdagon terített asztalát. Lélegzetvisszafojtva figyelünk. Egy szimba - így mondják szuahéliül - komótosan megindul a szomjúságtól gyötört, vakmerőén közel lopakodó zebra- és gnúcsapat felé, majd váratlanul megiramodik: hátha talál egy beteg, fiatal vagy éppen tapasztalatlan jószágot. Nem jár sikerrel, a testes állatok hatalmas robajjal vágtatnak ki a völgyből. Elcsendesül ezután a síkság, a hoppon maradt oroszlán visszabandukol az árnyékba. (Riportunk elkészítését támogatta: ÖkoVista, Szenna Pack Kft, OTP Bank Rt, Kaposplast Kft, Irodagép Kft, Radio-Net Kft, Pálfy Fotóstúdió, I. Magyar Cukormanufaktúra Kft. A tanulmányút weboldalái a www.igm . hu/kelet-afri- ka2000 interneteimen olvashatók.) Momoyával a hadzák között A hadzákhoz hajnalban indulunk. Kísérőnk, Momoya úttalan utakon át vezet bennünket a kalahári busmanokra emlékeztető aprótermetű népekhez. A hadzák nem építenek házakat, a szabad ég alatt, esős évszakban barlangokban alszanak. Érkezésünkkor a négy család tagjai a tábortűznél melegszenek. - Mutana - köszönt a nagyfőnök, majd összeszedi a csapatot s indul a vadászat. Három teljes órán át loholunk a hadzák után, akiknek emiatt igencsak nehéz a dolguk. Számos dik-diket riasztunk el, már-már úgy tűnik, egyetlen zsákmányuk a több száz éves baobab fákban talált méz lesz, amikor apró mókusra figyelnek föl. Kövekkel dobálják a sűrű fán reszkető állatot, amikor egyikük nyílveszszője utat talál a rengetegben a kis emlős felé. Darányi Zsolt és Sebők Endre, a tanulmányút vadász résztvevői a tompa becsapódásból hallják, a lövés telibe kapta az áldozatot. Öt-hat kilométeres gyalogtúránkat tíz óra körül fejezzük be, amikor a Nap sugarai már kíméletlenül égetnek. Jócskán felmelegedett vizünket is nagy élvezettek kortyolgatjuk. Gnúborjú válik ki a tömegből, 2-3 órája születhetett, s elvesztette az anyját. Nem tudja mire vélni a milliónyi állat tartózkodását, bizonytalan léptekkel indul meg a víz felé. Már a tóban lépked, amikor az első oroszlán- felfigyel a neszre, majd a fű takarásában lassan támadó pozíciót vesz föl. Hosszú percekig tart, amíg azt a néhány lépést megteszi a többi ragadozó is. Megfeszített izmaik a jelre, a megfelelő pillanatra várnak. Egyikük megunja a várakozást, galoppozva megindul a borjú felé, a többiek utána. A kis gnú megretten, s ösztönösen elindul a másik irányba. Erőtlen lábaival semmi esélye a menekülésre. Szegény pára métereket tesz csak meg, amikor az oroszlán gyilkos állkapcsa összeroppantja csontjait. Három-négyen vesznek fogást a kis testen. Percekig marcangolják a hatalmas porfelhőben, mire szétválasztják a fejét, lábait a törzsétől. Fél fogukra sem elég, s csak hárman ehettek belőle. A Common-zebrán messziről látszik a vér. A hosszú, nyílt seb végigfut az egész combján. Innia kell. Lázasan, sok vért vesztve indul a tóhoz, ahol az oroszlánok éhesen zihálnak a déli melegben. A többiek meredten figyelik. Talán féltik, talán tudják, úgy sem éri meg az estét, de lehet hogy abban bíznak, hogy ha vele jóllaknak a ragadozók mindannyian ihatnak végre. De valószínű, hogy ezen csak mi polemizálunk magunkban. A zebra csak jön, s mi alig hiszünk a szemünknek. Más napokon át oroszlánt sem talál, mi perceken belül egy egész családot másodszor látunk vadászni. A betegen poroszkáló állatra hat ragadozó támad rá a völgyben. Amaz utolsó erejét megfeszítve iramodik előre: porfelhő, reccsenő ágak, feszülő izmok, vadul kopogó paták. A kiszemelt préda csodával határos módon megmenekül, támadói egy tapodtat sem mennek fölöslegesen, energiát fecsérelve utána. A beteg jószág még 150 métert tesz meg, percekig áll egy akácia árnyékában, s végül az oldalára dőlve a porba zuhan. Az égen csakhamar megjelennek az első keselyűk. Álom a Ngorongoroban Ez a Serengeti. Vadvilág a végtelen síkságon. A nemzeti park az egyik legértékesebb kincse, az 5895 méterre magasodó Kilimandzsáróval együtt Tanzániának. A hazánknál tízszer nagyobb keletafrikai ország nemzeti össztermékéhez viszonyítva többszörösét költi természeti értékeire, mint például az Egyesült Államok. Értékét sokan felismerték: A Serengeti nem halhat meg - mondta egykor a természettudós Grzimek, aki élt s halt Kelet-Afri- kában: zebracsíkos repülőgépével lezuhant. A nemzeti park fejlett ökoturizmusáról a kutatási centrumban is megbizonyosodunk: 15 tudós tanulmányozza itt az ökoszisztémát, s több faj viselkedését már évtizedek óta. A park a Ngorongoro-kráter nevét viselő természetvédelmi területen található. A mintegy 25 kilométer átmérőjű Ngorongoro a Föld legnagyobb állatparadicsomaként ismert, sok száz faj otthona: elefántok, szélesszájú orrszarvúk, oroszlánok, sakálok, jávorantilopok és vagy 500 madárfaj látható itt. A kaldera 600 méter magas, innen elbűvölő látványt nyújt a gigantikus tányérra emlékeztető kráter. Leereszkedünk. Terepjáróink négy kerékhajtásra kapcsolva kapaszkodnak lefelé a szakadékok mentén. Ebédünket egy tó partján költjük el, a pikniket azonban barna kányák zavarják meg. A nagytestű, kis számban hazánkban is élő madárfaj afrikai példányai szemlátomást nem félnek tőlünk, maguk is szeretnének részesülni étkünkből. A falatozás után sokakat elnyom az álom az autóban: ki gondolta volna, hogy a világ egyik legszebb látványosságának kellős közepén álom jöhet a szemünkre... Arushától az Eyasi-tóig zája. A bozótos, fás szavannák után erdős vidékre érünk, ahol a napsugarak számára áthatolhatat- lanul fonódnak össze a fák ágai. Majom- és mongúzesapatok játszanak az üt szélén, a tónál zebrákat, s számos zsiráfot fotózunk. A pihenőhelynél kiszállunk az autóból, s szabálytalanul gyalogosan közelítünk meg egy fiatal elefántbikát. Fülével fenyegetően legyezve és idegesen topogva jelzi, nincs ínyére a közeledésünk, így gyors visszavonulót fújunk az autó felé. A közeli Eyasi-tó vízfelülete a szárazság miatt területének töredékére húzódott vissza. Medrében sétálgatva vizsgáljuk a félméteres harcsatetemeket, s a nagy sódarabokat. Táborunkhoz közel a ritka öntözéses földművelést tanulmányozhatjuk: papayaligetet és hagymaültetvényt látunk. Mtowambo háromezer lelkes Oroszlán halála teszi a maszáj férfit Tanzánia északi részének őslakosságát jelentős részben a maszájok alkotják. A Ngorongoro- kráter peremén is élnek: Itt a világ egyik legszebb panorámájában gyönyörködhetnek. De nekik ez mindennapos látvány, a szafariterepjárókban szívesebben gyönyörködnek, a fizetéskiegészítést ugyanis azokból kapják. A nagyvilág zajától elzárt falvakban élő maszájok máig őrzik rituális szertartásaikat. A férfivé avatás feltétele, hogy aki erre a nemes posztra vágyik, annak előbb meg kell küzdenie egy oroszlánnal. S noha szimbák szép számmal élnek a Serengetiben, a vadászat manapság már csoportos foglalatosság: ha minden maszáj fiúból egy oroszlán élete árán lehetne férfi, kihalás fenyegetné az állatok királyát. poros falu a Manyaránál. Maszáj piacán ismerkedünk meg Jákobbal, a rasztafrizurás fiúval, aki a kevés igazán közlékeny színes bőrű kelet-afrikai közül való. Persze meglehet, egyszerűen csak jó kereskedő. Ezt az esti diszkóból gondolom. Igen, Kelet-Afriká- ban ilyen is van. Sátortáborunkban már csaknem mindenki eltette magát másnapra, csak hármunknak nem jön álom a szemére. A zaire-i muzsika erősen vonz bennünket. Feketezene az éjszakában Elindulunk, a vadászkéseket és a nagyobb pénzösszegeket hátrahagyva. Sötét sikátorokon bandukolunk, miközben azon gondolkodom hangosan, miért van az, hogy mindig én megyek hátul? így túl egyszerű kést állítani a hátamba, mondom Zsoltinak, aki egy idő után bevállalja a befejező ember státuszt. Jákobbal futunk össze. Elnavigál bennünket a diszkóhoz, egy félig-meddig fedett fatákolmányhoz, ahonnan igazi feketezene szűrődik ki. Több mint százan csörögnek odabenn, valamennyien feketék. Kicsit furán érezzük magunkat kakukktojásként, de a második Safari Lager után felengedünk, s a következő reggae-t már együtt énekeljük Bob Marley-vel és a színes közönséggel. Emelkedett hangulatomban Endrével üzenek haza: - Mondd meg anyukámnak, hogy bocsi, de majd sokat írok haza az elkövetkező ötven évben... Késő éjjel visszatérve kevés fürdőmedencés táboraink egyikébe nem tudunk ellenállni a csábításnak, csobbanunk egyet. S miután ez nem teljesen hangtalan mutatvány, ennek az éjszakának a krónikája merőben másként szerepel a mi naplónkban, és azo- kéban, akik rosszul alszanak... Kelet-Afrikai tévhiteink egyike volt a fentiekből is kitűnt tartózkodás az őslakosságtól. Félelmeink nem igazolódtak be, bár ehhez hozzátartozik az is, hogy a bédekkerek és kísérőink intelmeit igyekeztünk betartani: Nairobiban nem sétáltunk abban a parkban, ahol gyakori az óvatlan idegenek fosztogatása. Elővigyázatosságra intettek bennünket a betegségekről szóló hírek is. Kenyában például a fiatal lányok 23 százaléka AIDS-es: persze nem ettől a kórtól tartottunk legjobban. Tíz évre szóló sárgalázoltásunk is volt, Hepatitis A és B úgyszintén, amint Di-Te és hastífusz elleni védelemről is gondoskodtunk. A szúnyogok által terjesztett malária gyógyszerét a mai napig szedjük: a 8 szem Ládámból hetente egy dukál. A nagy szárazság miatt csak kevés szúnyog szívta a vérünket, így a fertőzés veszélye is minimális volt. A bilharzia viszont sokszor eszünkbe jutott. Ez a halálos betegséget terjesztő baktérium a trópusi vizekben él, és a bőrön keresztül jut el a’ májig. Még nem ért oda vagy el sem indult: majd kiderül. Egy kór azonban valamennyiünket kíméletlenül elkapott: Afrika még jobban vonz bennünket, mint valaha. S ez ellen az egyetlen gyógyszer a repülőgép... BALASSA TAMÁS Kétféle ember A Kelet-Afrikai 2000 természetvédelmi tanulmányút - két részes riportunk ennek nem a szakmai, inkább az útiélményeire koncentrált - kenyai és tanzániai utazása Nairobiban ér véget. Elhagyva a fekete kontinenst, az emberiség bölcsőjét, a nyolcórás, mintegy 5000 mérföldes repülő- útón eszembe jut a mondás, amit még kiutazás előtt hallottam. Kétféle ember van: aki szereti Afrikát, és aki még nem járt ott. Azóta ismerek egy másik osztályozást is: kétféle ember van, aki Kelet-Afrikában marad és aki visszamegy. Tanzániai krónika A Serengeti 14 ezer 703 négyzetkilométeren fekszik Észak-Tanzániában, a kenyai határnál. A letelepedő maszáj törzsek és az európai vadászok miatt 1921-ben nyilvánították védett területté, majd 1951-ben nemzeti parkká. 1974-ben leválasztották róla a Ngorongoro-krátert. Éghajlatát a hideg éjszakák és a forró nappalok jellemzik: az átlagos hőmérsékletingadozás elérheti a 33 fokot. A páratartalom 40 százalékos, az évi csapadék 800 milliméter. A Serengetiben szinte az összes afrikai állatfaj megtalálható. Kelet-Afrika legnagyobb nemzeti parkja a Serengeti. A 15 ezer négyzetkilométernyi - a három dél-dunántúli megye területét kitevő - vulkáni felföld 1951 óta természetvédelmi terület Tanzánia északi részén, folytatása a dél-kenyai Masai Mara. A Serengeti legendás vadbősége, a mintegy 1,5-2 millió zebra és gnú a valóságban lélegzetelállító látvány: ezt is megtapasztalták a Kelet-Afrika 2000 tanulmányút kaposvári, pécsi és budapesti résztvevői. \
