Somogyi Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-30 / 75. szám

2000. Március 30., Csütörtök N Y U G D ÍJ A S 0 K Somogyi Hírlap - 11. oldal Tizenhatan Várdán Múlt hónap közepén nyolc, Kaposváriról északnyugatra fek­vő település nyugdíjas szerveze­tei megalakították a megyei szö­vetség második kistérségi egye­sületét. Múlt heti várdai megbe­szélésükön már tizenhat falu képviselői vettek részt. A csurgóiak alakították az el­sőt a Dráva-menü falvak klubjai­ból, idén februárban Kaposfüre- den nyolc település döntött ha­sonló szervezet létrehozásáról. Mernye, Mernyeszentmikós, Lát- rány, Somogygeszti, Várda, So­mogyjád, Somogytúr és Kapos- füred klubjaihoz a múlt heti talál­kozón újabbak csatlakoztak: Mezőcsokonya, Somogysárd, He­tes, Felsőmocsolád, Juta, Csombárd, Magyaregres és Somogyaszaló klubvezetői is megjelentek a várdai tanácskozá­son. Dr. Klujber László, a szövet­ség ügyvezető elnöke ismertette a megyei terveket és megbeszél­ték a kistérségi szervezetre váró feladatokat is. Következő tanács­kozásukat április 27-én tartják, akkor Látrány a házigazda. ■ Gyógyerejű csendéletek A festőművésznő Farkas István társaságában FOTÓ: KOVÁCS TIBOR Hegyek, fenyvesek, fák, vi­rágok, tengerek. Röviden így foglalta össze tájképei­nek vissza-visszatérő motí­vumait Gyurina Pálné Ha­rangozó Ilona annak a kiál­lításnak a megnyitóján, amelyet közel 30 festmé­nyéből rendeztek a Mosdósi Kórház kiállító termében. Véletlen találkozás adta a tárlat ötletét - árulta el Farkas István, a kórház gazdasági igazgatója a megnyitón. Kaposváron, a Petőfi utcai idősek klubjában gyönyör­ködött éppen a képekben, ami­kor egy hölgy mellé ülve rákérde­zett az alkotó személyére. A kü­lönös véletlen úgy hozta, hogy a megszólított éppen a festőnő, Gyurina Pálné Harangozó Ilonka volt. így kerültek csakhamar az olajfestmények az egészségügyi intézmény kiállítótermébe, fel­üdülést és nyugalmat hozva bete­gek és egészségesek hétköznap­jaiba. Az amatőr művész már gyermekkorában megyei rajzver­senyt nyert, de „mindössze” 23 éve kezdett művészi ambíciójá­nak kiteljesítésébe. Kedvencei a meleg színek, hiszen ezekkel tudja hűen visszaadni nagyszülei körében töltött gyermekkorának hangulatait. Bár csak négy éve ment nyugdíjba, ezidő alatt közel annyi képet festett, amennyit an­nak előtte összesen. Pénzügyi előadóként dolgozott, így nem csoda, hogy számos ismerőse, barátja tud a közben fő tevékeny­séggé váló hobbiról. Ezt bizonyít­ja az is, hogy idővel egyre több­jük nappaliját díszítik a gyógy- erejű csendéletek, takács zoltán Ma ülést tart az új elnökség A Nyugdíjasok Szervezetei So­mogy Megyei Szövetségen két hete megválasztott új elnöksége ma tartja első ülését. A tizenhat tagú elnökségbe a küldöttköz­gyűlés döntése alapján a követ­kezők kerültek: Kovács Lajos el­nök, Pécsi József és Pásztor Ist­ván elnökhelyettesek, dr. Klujber László ügyvezető elnök. Elnöksé­gi tagok lettek: Antal István (Fo­nyód), Barabás Imréné (Kapos­vár), Borsos József (Csurgó), Héjjas Károly és Horváth Gáborné (Kaposfüred), Horváth Károlyné (Toponár), dr. Ili Mártonná (Balatonföldvár), Léber Gyuláné (Lábod), Szabó Tiborné (hetes), Székely Sándor (Kaposvár), Wágner József (MSZOSZ Kaposvár). A felügyelő bizottság tagjai: Kővári Jenő (Bolhás), Antalfi Miklós és Tóth Illésné (Kaposvár).___________■ Szentföldi hétköznapok Balás Béla megyéspüspök hétfőn a kaposvári egyesület meghívásának tett eleget. Most közkívánatra közelmúlt­ban szerzett - ellentmondá­sos, mégis felemelő - szentföl­di élményeit osztotta meg a szépszámú hallgatósággal. A Szentföldre utazónak fel kell készülnie arra, hogy háborús öve­zetbe indul. A titkosszolgálat nem bízza a véletlenre Izrael biz­tonságát - hallottuk az érdekfe­szítő, fordulatos előadáson. - Há- J rom órával a gép indulása előtt | már a repülőtéren kell lenni és speciális nyomozók faggatják az utasokat: mikor és hol vásárolta a bőröndöt, ki pakolta bele az úti­holmit, hol maradt azóta őrizetlenül a csomag, üyen és ha­sonló kérdések özönét teszik fel | az alapos vizsgálat mellett. A Tel J Aviv-i repülőtéren is tucatnyi el­lenőrző ponton kell áthaladni. Iz­raelben férfiaknak, nőknek általá­nos a hadkötelezettség. A Mas- sadan-hegyen - e hely lemészá­rolt zsidók csontjait takarja - tesz­nek esküt. A csontmező talpra áll J és megindul - ahogy a Biblia írja. A légkondicionált busz vezető­je telefonkapcsolatban van egy ti­tokzatos központtal, ahonnan fo­lyamatos tájékoztatást kap, hol van merénylet, zavargás, tünte­tés, ennek megfelelően módosítja az útvonalat Jeruzsálemig. Két nép - izraeli és palesztin - és há­Kétezer éves múlt az ellentmondásos jelenben, erről szólt Balás Béla püspök FOTÓ: LANG RÓBERT rom világvallás - zsidó, keresz­tény és mohamedán - osztozik a 700 ezer lakosú városon. A határt nemcsak a rohamsisakos, golyó­álló mellényes, marcona katonák, hanem az egyik oldalon a gazdag­ság, a másik oldalon a mérhetet­len nyomor is szembetűnően jel­zi. A Genezáreti-tó - felkapott keresztelkedőhely, főleg amerikai szektatagok járnak ide és fotóz­zák, videózzák a ceremóniát - ke­rítéssel körülvéve, napelemmel működtetett számítógépek ada­golják a vízcseppeket a virág­ágyásokba, hogy újraélesszék, feltámasszák az egykor paradi­csomi természetet. A Nyolc Bol­dogság-hegyén golfpályát akart a keresztút utolsó állomásai az építeni egy amerikai. Dollármilli- épületen belül találhatók. A ke- ókat ígért, de Izrael nem ad el te- reszt útjának végén aztán csend mietet. A másik oldalon nomád, lesz. Mindenkit megérint a meg- sátras beduinok, meg néhány sat- rendítő pillanat... Aranykereszt nya kecske. A Gecemáné-kert jelzi: ezen a helyen feszítették muzulmán emlékhely. A betlehe- meg a töviskoszorús Jézus Krisz- mi hajnalt a müezzin gépimája tust. veri fel, hosszú sorban állás, to- - A világvallások legkiválóbb longás, ricsaj Jézus Krisztus szü- tudósai munkálkodnak azon, lőhelye körül. Jeruzsálemben a hogy megkeressék az összekötő keresztút, a néhány méter széles szálakat, van remény tehát a meg- Via Dolorosa bazárnegyed, bűz, egyezésre, a megbékélésre. Hi- utazási irodák, harsogó gépzene, tünk nem ragad le a múltban, A stációkat alig látható táblák jel- mert élő Istent imádunk - fejezte zik, idegenvezetők bábeli nyelv- be előadását a lenyűgözött hallga- zavara. A golgotái Szent Kereszt tóság nagy tapsától kísérve Balás templomán hét vallás uralkodik, Béla kaposvári megyéspüspök. KATONA CSONGOR Segítséget vár az alapítvány Február végén örömmel adtunk hírt lapunkban arról, hogy a kaposvári Idősekért Alapítvány közel került kitűzött célja eléréséhez. Simon Lászlóné, a Gondozási Központ megbízott vezetője most arról tájékoztatott, hogy vannak még akadályok. 1998-ban négy kaposvári idősek .klubjának tagjai és gondozóik - nélkülözhető pár száz vagy ezer forintjaik­ból - adták össze az alapító összeget, 67 ezer forintot az­zal a céllal, hogy magatehe­tetlen, állandó felügyeletre 24 órás gondoskodásra szoru­ló idős társaik helyzetén könnyítsenek. A me­gyeszékhelyen legalább tíz ilyen elesett ember­ről van tudomása a Gondozási Központnak. Az alapítvány ma félmilló forinttal rendelkezik, s a februári kuratóriumi ülésen történtek után úgy látszott, közel a megoldás. Szilvási József, a Kaposplast Kft ügyvezető igazgatója egy színes televíziót ajánlott fel tombolára, azzal a kikötés­sel, ha vételárának háromszorosa legalább az alapítvány számlájára kerül, felajánlotta emel­lett, hogy cége kifizeti egy gondozónő éves bé­rének egyharmadát. A másik harmad kifizetését dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke a megye-város közös alapból vállalta. A harma­dik harmadot az alapítvány pénzéből kívánták fedezni. Simon Lászlóné elmondta: ez utóbbi akadá­lyokba ütközik, ha ugyanis az alapítvány pénzét munkabérre költik, nem tudnak pályázatokon részt venni, mert a saját anyagi hozzájárulás minden kiírás alapfeltétele. Most ugyan nincs olyan pályázat, amely ilyesmire adna pénzt, de állandóan figyelemmel kísérik a lehetőségeket. Kérelmezik azt is, hogy a városi önkormányzat közmunka-programja keretében alkalmazzon legalább napi négyórás munkára szakképzett ápolónőket. Legújabb elképzelésük Szilvási Jó­zsef televíziójával kapcsolatos.- A tavalyihoz hasonló jótékonysági bál ren­dezését tervezzük ősszel, ezen az ötszáz forin­tos támogató jegyet vásárlók között sorsolnánk ki a televíziót - vázolta a tervet Simon László­né. - Gondozottainkat nem terhelhetjük a je­gyek értékesítésével, ezért arra gondoltunk, hogy boltok, nagy ügyfélkörrel rendelkező cé­gek segítségét kérjük a támogató jegyek terjesz­téshez. Várjuk tehát azok jelentkezését, akik át­érzik kiszolgáltatott, magatehetelen idős ember­társaik nehéz helyzetét, és támogató jegyek áru­sításával segíteni tudnának. Propagandaanyag­ról mi gondoskodunk. Munkanapokon a Gondo­zási Központ 412-594-es telefonszámon várjuk megtisztelő hívásukat. _____________________■ Hí rek SZÜLETÉSNAP. Hétfőn a látrányi Famüia étteremben látta vendégül nyugdíjas klubtársait a 70. születésnapját ünneplő Ma­darász József. Az ünnepelt meg­hatódva fogadta az őt köszöntő verseket és klubtársai ajándékait. TISZTA TAVASZ. Zákányban a múlt héten környezetvédelmi napot tartottak. Az iskolások mellett a Drávagyöngye Nyugdí­jas Klub tagjai serénykedtek a szétszórt hulladékok összegyűj­tésében, a közterületek megtisz­tításában. CSATLAKOZÁS. A felsőmo- csoládi nyugdíjasok is részt vesz­nek a Tiszta, virágos Somogyért településszépítő mozgalomban. Vállalták, hogy a templom festé­se, felújítása után rendet tesznek Isten házának környékén. OSZTRÁK ÚT. Háromnapos önköltséges kirándulásra men­nek a kaposvári egyesület tagjai május 16-17-18-án. A Salzburg környéki útra még korlátozott számban lehet jelentkezni a Szent Imre utcai irodában. ■ Fogadónapok vidéki városokban A Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság és a Megyei Egész­ségbiztosítási Pénztár munka­társai áprilisban az alábbi rend szerint tartják fogadónapjaikat Somogy városainak polgármes­teri hivatalaiban (Nagyatádon a volt Gamesz épületében): Marcaliban 3-án, hétfőn reg­gel 8-tól délután 4 óráig, Siófo­kon 4-én, kedden reggel 8-tól délután 4 óráig, Nagyatádon 5- 4n, szerdán reggel 8-tól délután '■ óráig, Csurgón 6-án, csütörtö- ön reggel 8-tól délután 4 óráig, \rcson 7-én, pénteken reggel 8- délután 4 óráig, Tabon 12-én, rdán reggel 8-tól délig, Bala- oldváron ugyancsak 12-én, ián 1 órától 4 óráig várják érdeklődőket, ügyfeleket a ei nyugdíjbiztosító igaz- g és az egészségbiztosí- •nztár ügyeletes munka­MINDENKI JÓL JÁR. A somogyi nyugdíjasok megint kitaláltak valamit: betanult műsoraikkal a megye szociális otthonait keresik fel, a múlt héten kedden a kőröshegyiek a patalomi Park lakóit szórakoztatták (képünk ezen az előadáson készült). Bánffy Lőrincné kőröshegyi klubvezető elmondta, minden fellépési lehetőség boldogság, mert a fárasztó próbák gyümölcsét látják beérni. Varga Zsolt, a Park igazgatója is örömmel fogadta a vendégeket, mert a szórakoztató előadás színt, változatosságot jelent az otthon lakói­nak életében. FOTÓ: KOVÁCS TIBOR Millenniumi emlékműsor Balatonbogláron Vasárnap nyugdíjas találko­zóval ért véget a balaton- boglári tavaszi fesztivál programsorozata. A Nosz­talgia Klub rendezvényén Fogarasi László polgármes­ter vezetésével részt vettek a mernyei klub tagjai is. A millenniumi év jegyében ren­dezett találkozón az alkalomhoz illő és méltó előadást mutattak be a helyi és a vendég nyugdíjas együttesek. A mernyeiek Régi aratás címmel vitték színre e leg­jelentősebb paraszti munka ha­gyományait. A Juhász Józsefné óvónő betanította színpadi játék megérdemelt sikert aratott. A Nosztalgia Klub erre az alkalom­ra az Államalapítás című törté­nelmi összeállítással készült. Az énekszámokkal, versekkel színe­sített előadás során felidézték or­szágunk ezeréves történetét, tör­ténelmének nagy alakjait, a me­gye és Boglár hírességeiről sem feledkezve meg. Az igényes mű­sor szerkesztése Harangozó Jó­zsefné nyugdíjas tanítónő hozzá­értő munkáját dicséri. Bemutat­kozott a műsorban az örökifjú, mindössze 81 éves Mórocz Géza is, ezúttal saját versét szavalta el és fergeteges szteptáncosként és megcsodálta, megtapsolta a lel­kes közönség. Fővárosi vendég­művésznő, Katona Erzsi hangu­latos magyar nótáival ért véget a millenniumi emlékműsor. Fehér asztal mellett beszélget­tek ezután a bogiári és mernyei nyugdíjasok, s a megerősödött, elmélyült barátság élményével vettek búcsút egymástól.

Next

/
Oldalképek
Tartalom