Somogyi Hírlap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-30 / 75. szám
4. oldal - Somogyi Hírlap M E G Y E I KÖRKÉP 2000. Március 30., Csütörtök Hírek CIVIL KONTROLLT. A Civil Fórum országos értekezletét tartották a fővárosban, melyen a TESZ somogyi szervezete is részt vett. A Civil Fórum, amely a legnagyobb hazai társadalmi tömörülés, az értekezlet után nyilatkozatot hozott nyilvánosságra. Kéréssel fordulnak az országgyűléshez, a kormányhoz és a pártokhoz a szabályozás érdekében. Javasolják a törvényi rendszer kialakítását, amely lehetővé és kötelezővé teszi, hogy a társadalom széles rétegeit érintő kérdésekben figyelembe vegyék a civil szervezetek véleményét, s biztosítható legyen a civil kontroll, (szg) NYELVBŐL VIZSGÁZTAK. Háromszázan mérették meg tudásukat márciusban a TIT megyei szervezeténél állami, államilag elismert és nemzetközi nyelvvizsgán. Angol és német nyelvből alap-, közép- és felsőfokra lehetett jelentkezni, a vizsgáztatást a Rigó utcai nyelvvizsgaközpont bizottsága végezte. A frankfurti nemzetközi vizsgára legközelebb májusban lesz lehetőség. (ié) KÁBELT FEKTETNEK. A Matáv nyugat-magyarországi igazgatóságának munkásai a napokban kezdték el az optikai kábel fektetését Kaposvár és Igái között. A földmunkák befejezését, az új kábel kiépítését a nyár elejére tervezik, (szá) DIABÉTESZESEK IGALBAN. Bentlakásos oktatást szervezett a Kaposvári Cukorbetegek Egyesülete diabéteszeseknek. Ä rendezvénysorozaton neves szakemberek oktatják a tizenöt résztvevőt a helyes életmódra és diéta korszerű módjaira, (szg) Fegyház, fajtalankodásért Kaposvár Egy erőszakos bűncselekmény mindig megdöbbentő. Ha azonban egy védtelen, fogyatékos kisgyerek az áldozat, arra már szavak sincsenek... Fegyházbüntetésre ítélt a bíróság egy somogy- szobi férfit. A vád: 12. életévét be nem töltött sértett sérelmére elkövetett, természet elleni erőszakos fajtalanság. A hatvanéves Boti Lajos enyhe fokú elmegyengeségben és személyiségzavarban szenved, idült alkoholista. Meglehetősen nehéz körülmények között él, munkanélküli, büntetve még nem volt. Régóta ismerte a tizenegyéves sértettet, aki unokájával majdnem egykorú, néha járt is náluk. A kisfiú enyhe értelmi fogyatékos, s ha bármilyen sérelem éri, képtelen védekezni. Tavaly április 15-én az utcán játszott, amikor odament hozzá az idős férfi, és meg akarta hívni egy üdítőre. A gyerek nem fogadta el. Akkor nagy baj lesz fenyegette meg ekkor a férfi, és váratlanul tapogatni kezdte a gyereket. Vállát szorosan fogta, intim testrészeit simogatta, a nadrágjába nyúlt. A kisfiú sírt, de nem tudott elmenekülni. A „ténykedésnek” az vetett véget, hogy egy arra járó rákiáltott a férfira. A férfi először beismerte tettét, de hozzátette: a kisfiú kérte meg arra, hogy ezt tegye. A tárgyalás során aztán változtatott vallomásán, és mindvégig tagadott. A bíróság első fokon öt év fegyházra ítélte a férfit, és öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Másodfokon a megyei bíróság, dr. Mateevics Lászlóné büntetőtanácsa helyben hagyta az elsőfokú ítéletet, hozzátéve: a bűncselekmény ugyan.kétségtelenül súlyos, az öt év fegyház azonban nem törvénysértően gyenge büntetés, figyelembe véve a vádlott korát, egészségi állapotát, bünteüen előéletét. ____________jakab K ockázatmentes év várható A Pénzügykutató Rt a gazdaság növekedését prognosztizálja Kaposvár A magyarországi export dinamikus, 10-12 százalékos, az import 9-11 százalékos, a belső fogyasztás 4 százalékos növekedése várható az idén. Dr. Csillag István, a Pénzügykutató Rt igazgatója prognosztizálta így a 2000-es esztendőt, az iparkamara rendezvényén. Véleménye szerint a magyar gazdaság nyitottsága rokon vonásokat mutat az európai uniós országokéval, különösen Belgiumra és Hollandiára hasonlít. Nem beszélhetünk magyar, csak a határokon belüli gazdaságról, hiszen a gazdasági fejlődés zömében a multinacionális cégeknek köszönhető. Ezek a vállalkozások a belső kedvezőtlen változások ellenére is jól tudnak működni. Egyetlen átalakulóban levő ország sem tudja ezt gazdaságilag produkálni. Az államilag támogatott beruházások - a tavalyi visszaesés után - 8-9 százalékos emelkedéssel valószínűleg elérik az 1997-es szinElhangzott: hazánk a gazdaság néhány ágazatában megelőzte az uniós országokat, de csak az üzleti szektorban van kiszámíthatóság és megbízhatóság. tét. Várhatóan a magán- és vállalkozási beruházások lendülete is növekedni fog. Az export és az import együttes összege magasabb lehet mint a GDP. A visszatartott fogyasztás 1998-ban mozdult el a holtpontról, az idén a belső fogyasztás bővülése a pénzügykutató szerint 5 százalék körül alakul. Az maga után vonhatja a kereskedelem és szolgáltatások fejlődését. Nyitrai Győző, a Raiffeisen Befektetési Alapkezelő Rt ügyvezető igazgatója szerint a magyar befektetők szemléletén kell változtatni, hiszen a kötvényeket és részvényeket nem hosszú távú befektetési és megtakarítási eszköznek tekintik, hanem rövid távon, nyeresé- get hozó lehetőségnek. szarka Gyümölcsöző kilátások A GYÜMÜLCSÖSÖK TERÜLETE SOMOGYBÁN Megyei körkép Somogybán várhatóan csaknem 400 hektár új gyümölcsöst telepítenek. A szőlő mellett almát, barackot, meggyet, diót, málnát és bodzát akarnak termeszteni, s az elképzelést az agrártárca is támogatja. Abban reménykednek: több éves pangás után ismét megerősödik, s legfőképpen piacra talál a gyümölcságazat. A lengyeltóti Juglans Hungária Kft-nél mintegy 20 hektár dió, s hasonló nagyságú gyümölcsös telepítését tervezik. Dankó József, a cég vezetője tegnap elmondta: bíznak az ágazat fellendülésében, ezért akarják növelni a termőterületet. A fejlesztés tőkeigénye jelentős, mégis pályázni akarnak. Már javában végzik az ezzel kapcsolatos számításokat. A gyümölcsöstelepítés hektáronként mintegy 1,5 millió forintba kerül, s a kisrégióban egyre többen érdeklődnek az új lehetőségek iránt. Szabó Zoltán, a bala- tonvilágosi Balaton Fruit Kft ügyvezetője elmondta: több hektáron akarnak kajszit, illetve őszibarackot telepíteni. A legfontosabb egyeztetéseket már elvégezték, s akár csak a többiek, várhatóan ők is pályáznak az agrártáca támogatásáért. Számos olyan termelő is akad, aki nem növeli a termőterületet, inkább a már meglévő gyümölcsös fejlesztésére fordít. Máté Sándor, a kapós- szerdahelyi Máté és Társa Bt vezetője elmondta: két hektáron almát, fél hektáron őszi barackot termesztenek. Ezeket két éve, illetve tavaly telepítették. A műveléshez korszerű gépeket is beszereznek. Több somogyi termelő a gyümölcstermesztéssel kapcsolatos anomáliákra hívta fel a figyelmet. Az ágazat az utóbbi évtizedben a perifériára szorult, miközben jelentősen drágultak a költségek, az értékesítés egyre nehezebb. Az állam hatékony segítsége nélkül aligha várható fejlődés, ezért bíznak a korrekt, kiszámítható támogatási rendszerben. Patczai Lászlóné, a megyei földművelés- ügyi hivatal kertészeti főfelügyelője tegnap elmondta: eddig 415 hektárnyi új gyümölcsös telepítését jelezték a termelők. Szőlőt és gyümölcsöst főként a Balaton- parti településeken akarnak termeszteni, míg bogyósokat elsősorban Dél-Somogyban. Böhönye, Nagyatád és Csurgó térségében többek között málnát és körtét telepítenek. Rövidesen meghirdetik a pályázatot, s árutermelő ültetvénytelepítésnél 50 százalékos alaptámogatás mellett öt százalékos kiegészítő támogatás igényelhető. Emellett kamat- támogatást is kérhetnek majd a termelők. HARSÁNYI MIKLÓS íimwM KUKORICA GYOMIRTÓ SZER Hatásos a magról kelő egynyári fűfélék és széles levelű gyomok ellen egyaránt A vetéstől kezdve a kukorica 34 leveles koráig is kockázat nélkül használható Kategóriájában az egyik legkedvezőbb hektárköltségű készítmény Szaktanácsért és információért forduljon helyi területi képviselőinkhez: SÉLLEY TAMÁS: 06-20-9-531-380 [Guardian' | 1 Extra SZANYI ISTVÁN: 06-20-9427-841 IHÁROSI SÁNDOR: 06-20-9-534-942 LASSÁNYI LÁSZLÓ: 06-20-9-534-589 1 kanna 1 hektárra HIBRIDKUKORICA VETŐMAG MONSANTO Food • Health • Hope Nem építünk légvárakat... ...mert annak, aki magasra tör és szakmai álmait meg akarja valósítani, nálunk biztos jövője van. így van ez a Kaposvárott épülő OBI Építőanyag- és Barkácsáruházunkban is. Itt áruházvezető(nő)ként az Ön kezdeményezőkészségére számítunk! Az Ön felelőssége:- áruházunkat önállóan vezeti,- döntéseivel segíti az áruválaszték és a kínált szolgáltatások körének meghatározását az Ön által vezetett áruházban,- egyre jobb fellépésre és nagyobb teljesítményre ösztönzi csapatát,- vevőink megelégedésére végzi munkáját, az áruház eredményességét szem előtt tartva. Amit Öntől várunk:- kereskedelmi végzettség és közgazdasági ismeretek,- többéves szakmai tapasztalat a kis- és/vagy nagykereskedelemben (esetleg multinacionális cégnél),- kifogástalan áru- és ágazati ismeretek a barkácspiac területén,- tapasztalat egy profitcenter önálló vezetésében,- kiváló németnyelv-tudás,- jó meggyőző- és ösztönzőerő, kapcsolatteremtő és elemzőkészség. Amit Önnek kínálunk:- megújuló vállalatunknál bizonyíthatja képességeit,- hosszú távon is vonzó lehetőségek nyílnak az Ön számára,- alapos felkészítés után az Ön által vezetett áruház sikeréből közvetlenül részesedik,- felelősségteljes pozíció,- teljesítményarányos kereset,- vállalati gépkocsi. Több mint 400 építő- és barkácsáruházával az OBI-csoport az ágazat vezetője bel- és külföldön. Ezt a pozíciót folyamatosan építjük tovább- franchise-rendszerben vezetett, átfogó termékválasztékot kínáló, vevőbarát szervizszolgáltatásokat nyújtó, magasan szakképzett dolgozókat foglalkoztató áruházakkal. Ha Ön az „elkötelezett”, „vásárlóbarát" és „felelősségteljes” kifejezéseket nem üres szavaknak, hanem követendő gyakorlatnak tartja, akkor örömmel várjuk. Pályázatát 10 napon belül az alábbi címre szíveskedjék elküldeni: OBI Systemzentrale Magyarország Kft. 1458 Budapest, Pf. 50